iPon Hírek

Everquest Next részletes bemutató

Dátum | 2013. 08. 05.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A SOE Live rendezvényen mutatták be a nagyközönségnek az Everquest Nextet, amelyet először 2010-ben jelentettek be. A bemutató első részében egy filmet láthatott a közönség, amelyben játékosok idézték fel régi EverQuestes emlékeiket, élményeiket, melyek megváltoztatták az életüket, aztán (az első videóban 9:18-tól) John Smedley mondott pezsgős pohárköszöntőt, amelyben megköszönte a játékosoknak mindazt, amit segítségükkel elértek, és ami nélkülük nem jöhetett volna létre. Ezután (12:20-tól) Joe Castillo szórakoztatta a bepezsgőzött közönséget homokrajzaival, végül a vigyori Dave Georgeson, a széria fejlesztésért felelős igazgatója tűnt a színpadon, és kezdetét vette az igazi bemutató (26:30-tól, ill. a második videóban végig), amely alapján elmondhatjuk, hogy az Everquest Next nemcsak jól néz ki és érdekes a rendszere, de sok olyan újítást is tartalmaz, melyek már nagyon ráférnek az MMORPG műfajra. Nézzük, mik is ezek!
Dinamikusan változó világ A játék a Planetside 2 erősen módosított Forgelight motorját fogja használni. A világ részben a régi alapjaira épül, kapunk új területeket is, de megmaradnak a jól ismert helyszínek és nevek is. A tájak részletekben gazdagok lesznek, realisztikus, dinamikus megvilágítással, amely a napszakoknak megfelelően változik. A grafika voxel alapú lesz, a világ minden egyes darabja szétszedhető, szétrobbantható és elpusztítható. Az egész világ több szintből épül majd fel, így nemcsak felszínen kalandozhatunk majd, előfordulhat pl., hogy csata közben egy krátert robbantunk a földbe, beomlik alattunk a talaj és egy kiterjedt földalatti barlangrendszerben, vagy egy elsüllyedt város romjai között találjuk magunkat. A lerombolható és felépíthető dolgok rengeteg lehetőséget rejtenek magukban, képzeljünk el pl. PvP várostromokat falakat leromboló katapultokkal, védműveket építő játékosokkal, vagy egy olyan helyzetet, amikor egy repülő sziget pusztulással fenyegeti a világot és a játékosoknak szó szerint darabokra kell szednie, robbantania azt. Az állandóan változó világból következik, hogy idővel a különböző szerverek máshogy tudnak majd kinézni, és történetük is máshogyan fog alakulni. Lesznek világméretű küldetések, melyek során egész szerverek fognak együtt küzdeni, különböző feladatokat teljesíteni és átalakítani a világot, pl. egész városokat építhetünk majd fel. Fejlett MI Az MMO-kban megszoktuk már, hogy az ellenfelek statikus módon a szokásos spawn pontjaikon jelennek meg, esetleg időnként előre meghatározott útvonalakon mászkálnak kicsit. Az EQ Next MI-je teljesen máshogy fog viselkedni. Az orkok pl. arról híresek, hogy szeretik kifosztani a magányos utazókat, de elkerülik azokat a helyeket, ahol sok a fegyveres őr. Az EQ Next állandóan változó világában így folyamatosan alkalmazkodni fognak a helyzethez, tehát elvándorolnak azokra a helyekre, ahol szabadon rabolhatnak, de ha nagyobb fegyveres csapatok tűnnek fel a környéken, akkor odébbállnak. Ha úgy érezzük, hogy túl sok az ork egy adott területen, értesíthetjük az őröket, akik, ha jóban vagyunk velük (az NPC-k ugyanis emlékezni fognak minden tettünkre, és az alapján viszonyulnak hozzánk) elkezdenek járőrözni, az orkok pedig odébbállnak. Az orkok akkor is elvándorolnak egy adott területről, ha nincs már elég rabolnivalójuk, pl. ha egy forgalmas út, amelyen sok kincset és aranyat szállítottak eddig hirtelen elnéptelenedik. Hősies karakterek A figurákat ezúttal hősiesre vették, ez nemcsak külsejükön, hanem páncélzatukon és akrobatikus mozgásaikban is megnyilvánul. A fajok közül az törpöket, elfeket, dark elfeket és ogrékat koncepciórajzokon láthattuk az ember és az oroszlánszerű kerran modelleket pedig már a játékban, mozgásban is. A figurák képregényes, rajzfilmes stílusúak lesznek (a stílus láthatóan a WoW-ra hajaz, de a modellek sokkal részletgazdagabbak). A játékban lesznek hagyományos, manuálisan aktiválható emote-ok is, de ha szeretnénk, a SOEmote rendszer és egy webkamera segítségével saját arcunk mozgását húzhatjuk rá karakterünkre. A dinamikusan változó világ miatt az altok indítása egyáltalán nem lesz unalmas, hiszen ők teljesen más kihívásokkal fognak szembekerülni, mint előző karaktereink.
Kombinálható kasztok Induláskor alapban 8 kaszt közül választhatunk, de kalandozásaink során több mint 40 új kaszttal találkozhatunk, melyeket magunknak is begyűjthetünk. Menet közben szabadon válaszhatunk, melyiket akarjuk éppen használni, de a megszerzett képességeket kombinálva egészen egyedi saját kasztokat és létrehozhatunk. A különböző fegyverekhez is különböző képességek tartoznak majd. A harci képességek látványosak és kreatívak lesznek, így nem lesznek egyhelybenállós, unalmas csaták. Szerkesztő eszközök - EverQuest Next Landmark A bemutatón jelentették be először az EverQuest Next Landmark játékot, amely még idén télen fog megjelenni. Mit is jelent ez? Megkapjuk ugyanazokat a szerkesztő eszközöket, melyek segítségével maguk a fejlesztők építik a világot, és annak felépítésében mi is közreműködhetünk. Ebben a Minecraft-ra emlékeztető darabban utazhatunk a világban, felfedezhetjük azt, és bizonyos részeit lefoglalhatjuk építési területként magunk és barátaink számára. Különböző recepteket tanulhatunk, és segítségükkel bármit felépíthetünk. Az építőelemeket lerakhatjuk, átméretezhetjük, felszeletelhetjük, a kitüremkedéseket lesimíthatjuk, és mindezt rendkívül egyszerűen használható eszközök segítségével érhetjük el. Az általunk létrehozott alkotásokat feltehetjük a netre, ahol más játékosok megvásárolhatják őket valós pénzért. Pl. ha létrehoztunk egy pofás vártornyot, azt más játékosok megvehetik és felhasználhatják saját váruk felépítéséhez. Az általunk készített elemek felhasználása után ráadásul még jogdíjat is kapunk. Az EQ Next világában minden kontinensen lesznek olyan helyek, amelyek a játékosok által létrehozott elemekből épülnek majd fel, a SOE különböző versenyek segítségével dönti majd el, kiknek az alkotásai kerülhetnek be a játékba. A fejlesztők ezen kívül még más módokon is bevonják a rajongókat a játék alakításába, a hivatalos honlap Round Table (Kerekasztal) részlegében elmondhatjuk véleményünket, és többek között olyan kérdésekben szavazhatunk, mint pl. legyen-e szakálla a törp nőknek. Akinek mindez felkeltette az érdeklődését (a miénket nagyon), az a két játék bétájára itt jelentkezhet, de úgy tűnik az USA-Európa különválasztás egyelőre még nem működik rendesen, úgyhogy csak óvatosan.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. sandor555
2013.08.05. 17:31
nem rossz, nem rossz. Most akartam elkezdeni az Eve online-t, erre jön ez. Kettő egyszerre nem megy. Majd meglátom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. noPublicFG
2013.08.06. 00:53
Ez már túl szépnek hangzik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Esgalaward...
2013.08.06. 09:21
Szikszai Gábor-t kérték fel az új oldalháttér elkészítéséhez.(Kedvenc illusztrátorom. Még annak idején MAGUS kártyák, és novellák képeivel lopta be magát a szívembe.) Jeremy Soul felel majd a libabőrért, amit minden olyan játékban megkapsz, amiben az ő zenéi szólnak. (Icewind Dale, Elders scrolls sorozat)
Maguk az újdonságok, amiket felsoroltak.
A szerkesztő, amit igazából nem hogy ingyen, kapunk meg, de még mi kaphatunk pénzt ,ha egy épület jól sikerül.
(Ha szerencsénk van, gyakran zúzzák szét megtervezett épületeinket, hátha vesznek másikat )
Nem tudom kifejezni azt a szintet, hogy mennyire várós a játék
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!