iPon Hírek

Evolúció az autópályán

Dátum | 2013. 03. 21.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Érdekes evolúciós folyamatot figyeltek meg a Tulsai Egyetem kutatói Nebraska délnyugati részének szirti fecskéit vizsgálva: az autópályák felüljáróin fészkelő madárkolónia összetételén kiválóan megfigyelhető a rövid idő alatt végbemenő természetes kiválasztódás jelensége. A fecskék közül ugyanis sokkal jobban boldogulnak azok, amelyeknek rövidebb a szárnyfesztávolságuk, mivel ezek ügyesebben manővereznek az autók között, így kisebb eséllyel válnak a forgalom áldozataivá. Charles Brown ökológus és felesége, az ornitológus Mary Bomberger Brown 1982 óta figyelik a környék útjaira rendszeresen visszatérő, több ezer fős fecskekolónia viselkedését. A madarak az autópályahidakra és felüljárókra építik sárból készült fészkeiket. Az élő egyedeken kívül a kutatók az utakon talált tetemeket is rendszeresen megvizsgálják, és ez utóbbi tevékenység vezetett az érdekfeszítő felfedezéshez. A szakértőknek feltűnt ugyanis, hogy az utóbbi években jelentősen kevesebb elgázolt madarat találnak, mint korábban jellemző volt.

Újra megvizsgálták tehát a korábbi évek adatait, és rájöttek, hogy az elmúlt harminc év alatt kevesebb mint negyedére csökkent az autók miatt elhullott madarak száma, holott a forgalom nem nagyon változott, a fészkek és a populáció egyedeinek száma pedig időközben megduplázódott,. A megölt madarak további vizsgálata kiderítette, hogy ezek nem számítanak a kolónia reprezentatív tagjai közé, mivel hosszabb szárnyakkal rendelkeznek az átlagnál. Míg 2012-ben a populáció egyedeinek átlagos szárnyfesztávolságának 106 milliméter volt, az ugyanebben az évben elhullott madarak átlag 112 milliméteres szárnyfesztávolsággal rendelkeztek. Charles Brown magyarázata szerint a rövidebb szárnyak gyorsabb fordulókat tesznek lehetővé, illetve korábbi repülésdinamikai kutatások azt is kimutatták, hogy ilyen szárnyakkal rövidebb idő alatt hajtható végre a felszállás is. Az összegyűjtött adatokból az is kiderült, hogy az elmúlt harminc év alatt a kolónia tagjainak átlagos szárnyhossza folyamatosan csökkent: 1982-ben még 111 milliméter volt, 2012-ben pedig - mint már említettük - csak 106 milliméter. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy gázolásokból származó halálesetek voltak a kolóniában zajló természetes kiválasztódási folyamat legfőbb hajtóerői. A hosszabb szárnyakkal rendelkező madarak ugyanis rosszabbul manővereztek az autók közt, így kevesebb eséllyel érték meg a szaporodóképes kort, mint rövidebb szárnyú társaik. A kutatók szerint érdemes lenne megvizsgálni, hogy más fajokban és más populációkban is végbemennek-e hasonló, az emberi tevékenység hatására bekövetkező evolúciós változások. Mindenképpen érdekes lenne például azt kutatni, hogyan változik az idők során a szélerőművek közelében fészkelő madárkolóniák összetétele.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. Atesz1987
2013.03.21. 09:09
Ez a bicikliseknél is megfigyelhető. Évről évre kevesebb kivilágítatlan egyedet látni az utakon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. atti2010 Atesz...
2013.03.21. 09:34
Viszont egyre több a részeg be kábítószerezett telefonáló sofőr.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Terror atti2...
2013.03.21. 09:36
Ez nyilván azzal állhat összefüggésben, hogy balesetekkor általában a vétkes sofőr éli túl.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. inq
2013.03.21. 09:40
Elhamarkodott "evolúciós változás"-nak nevezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. alfoldi
2013.03.21. 10:50
Az emberiségnél nincs evolúciós fejlődés, így egyre több hülye túlélési esélyei megnövekedtek hála a modern orvostudománynak és jóléti társadalmaknak, és ezek jobban is szaporodnak mint a normális népesség, így egyre mélyebre süllyesztve a társadalom erkölcsi és szellem szintjét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Humbuk
2013.03.21. 10:56
inq:
Azért a mi életünkben 30 év az már valami az evolúció az nem csak abból áll, hogy békából lesz a dinoszaurusz. A kiválasztódás is része ennek a mechanizmusnak, ami esetünkben nem éppen természetes. De ha nagyobb arányban élik túl a rövidebb szárnyal rendelkező állatok, akkor nagyobb "rövid szárnyú" génállomány keveredhet az adott populációban. Amitől az utódok szárnya rövidülhet.
Továbbá a manőverezés képessége szerves része a menekülésnek is, ha éppen egy ragadozó üldözi a fecskét. Elképzelhető amolyan 2:1-ben változásról van szó.
Itt az autóknak csak azért van szerepe, mert ezen a helyen figyelték meg őket.
Szóval miért ne lehetne evolúciós folyamat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Supra
2013.03.21. 12:18
alföldi: +1

Én még megtoldanám azzal, hogy visszafordult, és azok szaporodnak, akiknek nincs elég eszük ahoz, hogy felmérjék a következményeit :-((((
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Supra
2013.03.21. 12:20
ing:

A evolúció sebessége alapvetően függ az alany életciklusától. Tehát a fecskéknél mondjuk 10x gyorsabb, még kisebbeknél meg akár 100x, 1000x is. De attól még a jelenség ugyanaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. zdienes
2013.03.21. 17:39
az embernél pont fordítva működik a szelekció:az erős,erőteljes fiatal kimegy a frontra, a háborúba, az életképtelen meg marad otthon és csinálja a gyereket szépen sorban...a fecskénél pedig az talán a legérdekesebb, hogy a hosszabb szárnyúak (akik valahogy túlélték) próbálnak-e alkalmazkodni az autókhoz,azaz utódaik rövidebb szárnyúak-e?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. LechooEdy
2013.03.21. 20:18
Igen sajnos az ember elszakadt ettől. A fecskék jól csinálják!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Phantomstr...
2013.03.21. 20:36
Valahogy néha az agyrázkódás határára kerülök a homlokom csapkodásától, ha az ilyen cikkek alatti hozzászólásokat olvasom. Szerencsére az istenesek nem akadtak még rá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Humbuk
2013.03.21. 21:02
Phantomstranger: Miért eddig mi kivetnivalót találtál itt a kommentek között?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nextman
2013.03.25. 13:45
Phantomstranger - Vigyazz, ez meg evolucios hatrany lehet a szamodra!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!