iPon Hírek

Ezeréves DVD a Cranberry-től

Dátum | 2009. 11. 16.
Szerző | Gabriel
Csoport | ADATTÁROLÁS

Újabb tartós tárolóeszközt köszönthetünk a piacon, ezúttal a frissen indult Cranberry-től. A matuzsálemi életkorúnak ígérkező DVD-jük a DiamonDisc nevet viseli, és legalábbis a számítások-becslések szerint valóban kibírhat 1.000 évet bármiféle adatvesztés nélkül.

Ilyen eszközöknél persze mindig örök kérdés, hogy akár csak néhány évtized múlva is lesznek-e még egyáltalán optikai meghajtóink, viszont amíg vannak, addig nyilván hasznos lehet az ilyesmi minden olyan adat tárolásához, amit valóban sokáig szeretne biztonságban tudni az ember.

Ami a dolog technikai hátterét illeti, a Cranberry elmondása szerint a DiamonDisc-ek hosszú élettartama annak köszönhető, hogy "nem tartalmaznak, se festék-, se ragasztó-rétegeket, sem pedig tükröző anyagokat, amelyeket kikezdhetne az idő". Mi több, az adatok is jóval mélyebben kerülnek rögzítésre rajtuk, mint a hagyományos DVD-ken (amihez persze szükség lesz a Cranberry speciális írójára is).

Egy ilyen író a jelek szerint 5.000$-t kóstál (és ez esetben rögtön adnak hozzá 150 korongot is) - de alternatívaként megteheti az ember azt is, hogy a rögzíteni kívánt adatokat feltölti a vállalat weboldalára, hogy aztán ők rögzítsék azt egy DiamonDisc-re. Egy korong 34,95$, kettő vagy több esetén 29,95$ darabja, egy ötös csomag pedig $149,75.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. Castiel
2009.11.16. 19:25
pff.. feliratom velük a legjobb pornóimat, azok mindig jól jönnek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. polarx
2009.11.16. 19:40
vajon az író is kibír 1000 évet? vagy legalább 1000 írást?!..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Csaber
2009.11.16. 19:48
Castiel: a pornó helyett inkább szerezz egy barinőt , és különben is jobb csinálni mint nézni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. gylovag
2009.11.16. 19:51
A pornó az olyan, mintha lenne egy üveg mézed és kívülről nyalogatnád.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Banzin
2009.11.16. 20:12
gylovag: ez jó példa, de jobb méz nyalogatás közben pornót is nézni.

Hát szemfülesebb emberek azt mondják, Hogy ők már annyit csinálták, hogy már csak nézik.

A DVD-ről meg annyit, hogy már van ilyen 1000 évig működő lemez, ott talán leszűrhették, mennyi igény van az ilyen forma tárolásra. 8000-10000 Ft-ért, ha ki is írják a DVD-t, akkor teljesen rendben a dg. Nagyobb cégek adatmentéséhez tökéletes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. sereeff
2009.11.16. 20:21
De most klyan? ha 300 év múlva tönkremegy lehet reklamálni???? Mert a "20 évig garantáltan működő" izzó mikor 1 év után kiégett úgy elhajtottak mint a siccccccccc
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Castiel Csabe...
2009.11.17. 05:39
ti hülyék vagytok, barátnőmmel imádjuk a pornót!
ennyire nem lehettek prűdek.. nézni és csinálni egyszerre a legjobb..
úgy beszéltek mintha 10évesek lennétek és osztanátok az észt..

ui: sőt, ha házibulit tartok mindig megy egy jó kis porno film
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. cortex_
2009.11.17. 10:04
na erre most nagyon ez ugrott be:
http://qdb.hu/6990

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Rigor
2009.11.17. 12:20
Azért ez tényleg hasznos lehet, főleg annak fényében hogy manapság minden fontosabb adatbázis, könyvtárak, média, tudás stb elektronikus formában van tárolva. Persze a technológia fejlődésével és az eszközök generációváltásakor úgyis mindent átmásolnak az újabb hordozókra, addig meg kibírják, viszont a tartósságra törekvés mindenképpen dícséretes.

Főleg ha azt nézzük hogy az amire ráírják hogy 10 évig is olvasható lesz, néha már pár hónap múlva sem az... Akkor az ezer éves talán tényleg kihúzza 10 évig
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. gargantu
2009.11.17. 13:07
A lyukkártya megfelelő tárolás esetén több ezer évig képes megőrizni az információt, mégis alig használják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gézukaaaaa
2009.11.17. 16:39
Ez csak újabb bőr lehúzása a DVD-ről.Szerintem a gyártó u.olyan egyszerűen gyártja ezt,mint a sima,eddigi DVD-ket,csak 1 kis lézer-állítás,h. mélyebben tolja rá,na és persze mélyebben nyúljon a zsebekbe.6 rongy 1 DVD-ért?Vicces!Akkor már inkább az 50 GB-os Blu-Ray lenne ilyen tartós.

Fogadjon már velem vki légyszi,h. pár év (esetleg sok!!) múlva lesze ilyen szuper tartós Blu-Ray is.Az újabb bőrlehúzás érdekében.Én speciel szeretem a dvd-ket,mert most a legolcsóbbak a többihez képest,de az SSD-ké a jövő,eddig úgy tűnik,semmi mozgás,alacsony fogyasztás...stb.
Mit izzadnak az optikával??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gézukaaaaa
2009.11.17. 16:42
Ez csak újabb bőr lehúzása a DVD-ről.Szerintem a gyártó u.olyan egyszerűen gyártja ezt,mint a sima,eddigi DVD-ket,csak 1 kis lézer-állítás,h. mélyebben tolja rá,na és persze mélyebben nyúljon a zsebekbe.6 rongy 1 DVD-ért?Vicces!Akkor már inkább az 50 GB-os Blu-Ray lenne ilyen tartós.

Fogadjon már velem vki légyszi,h. pár év (esetleg sok!!) múlva lesze ilyen szuper tartós Blu-Ray is.Az újabb bőrlehúzás érdekében.Én speciel szeretem a dvd-ket,mert most a legolcsóbbak a többihez képest,de az SSD-ké a jövő,eddig úgy tűnik,semmi mozgás,alacsony fogyasztás...stb.
Mit izzadnak az optikával?

Meg 1 milla az író?Hehe,kell a francnak,abból lehet venni ma durván 50 DB 1,5 TB-os HDD-t,és kicsit kevesebb SSD-t.Nem egyszerűbb?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gézukaaaaa
2009.11.17. 16:43
Bocs a dupe-ért!!Nem tudom hogy lehet szerkeszteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!