iPon Hírek

Fából készített táblagépet az Alpentab

Dátum | 2014. 09. 10.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Alpentab neve itthon valószínűleg csak keveseknek lehet ismerős, pedig tőlünk nem is olyan távol található a vállalat székhelye. Egy osztrák cégről van szó, ami általában távol-keleti termékek forgalmazásával foglalatoskodik. Most azonban egy egészen egyedi megoldással állt elő az Alpentab, és hogy ezt megmutassa a világnak, felvonult az IFA-n is.
Ha fából vaskarikát ugyan képtelenség is csinálni, mást, például táblagépet már biztosan lehet belőle faragni. Az Alpentab esete a fával persze nem egyedi próbálkozás, de ez a készülék tényleg olyannyira jól sikerült, hogy a felhasználónak az anyaghasználat miatt szinte semmilyen kompromisszumot nem kell kötnie. Elsőre minden bizonnyal a legtöbb olvasónk arra számítana, hogy biztosan nehéz lehet egy ilyen eszköz, ám ez nem így van. Sőt mi több, nehezen lehetne a Wienerwald (bécsi erdő) névre keresztelt terméknél könnyedebb 10,1 hüvelykes tabletet találni a piacon az Alpentab által közölt adatok alapján. Az alapgép 450 g-os tömeggel büszkélkedhet majd, ami már eleve a legjobbak közé sorolja, de az i-re a pontot az ezer példányos Limited Edition teszi majd fel a maga 380 grammjával. Függetlenül a kiviteltől 258 x 172 x 9,7 milliméteres térfogatú lesz az Wienerwald. Az eszközház gondosan megmunkált, valamint minden szükséges védelemmel ellátott kőris és diófa ügyes kombinációjából született meg. A különböző faanyagok rétegezésével érték el a kívánt végeredményt. Minden egyes példánya kézzel készül, és érkezik egy limitált széria, melynél egyedi sorozatszámot is égetnek a házba, és jóval izmosabb lesz.
A tábla előlapját egy 10,1 hüvelykes átlójú, 1280 x 800-as felbontású kijelző tölti ki, ami nem túl meggyőző, 145 PPI-s pixelsűrűséggel kecsegtet. A megfelelő sebességről egy alacsony fogyasztású Intel Bay Trail-T SoC igyekszik gondoskodni. Az Atom Z3735D 1,33 GHz-es processzormagok négyesét vonultatja fel egy Intel HD Graphics (Gen 7+) egység mellett, de a Burst technológia révén átmenetileg, két aktív maggal az 1,83 GHz-et is elérheti a chip, néggyel pedig 1,58 GHz jelenti valójában a plafont. A rendszernek 2 GB-nyi DDR3 memóriával kell gazdálkodnia, háttértár tekintetében pedig 64 GB-tal szolgál a Wienerwald. Ha valakinek ez sem lenne elegendő, akkor sincs gond, hiszen egy SD memóriakártyával bármikor megtoldható a tartaléka. A kapcsolati képességei között van 802.11 a/b/g/n Wi-Fi és Bluetooth 4.0 modul is, opcionálisan pedig, az USB csatlakozót kihasználva 3G HSDPDA modem is csatlakoztatható hozzá. A kereten egy HDMI aljzat is felbukkan, amit kihasználva nagyobb kijelzőre is kivetíthető a megjelenítőjének tartalma. A megfelelő hangzásról a 0,8 wattos, hátlapon kialakított sztereó hangszórók fognak gondoskodni – viccesen megjegyezhető, hogy minőségi, fa dobozos hangszórókról beszélhetünk. Az operációs rendszer szerepét a Windows 8.1 tölti be, amit megfűszereztek az Office 2013 Otthoni és diák csomaggal, így az olyan alapvető Office programok, mint a Word, az Excel, a PowerPoint és a OneNote helyből jelen vannak rajta. Két kamera van a fedélzetén, előre egy 2, hátra pedig egy 5 megapixeles megoldás került. LED-es villanónak sajnos „nem faragtak” helyet a hátlapon, így a képminőség együtt fog romlani a fényviszonyokkal. Az üzemidő felelőse ennél a modellnél egy 8000 mAh-s kapacitású akkumulátor, ezáltal meglehetősen jó üzemidőre van kilátás. Pontos gyári adatok nincsenek, de takarékosabb használat mellett nem lenne meglepő, ha 10 órán át is bírná a folyamatos munkát egyetlen feltöltést követően. Mivel fa volt az alapanyag, így a környezeti hatásokra nem biztos, hogy olyan jól reagál, mint a társai, de az Alpentab által közölt számok alapján nincs vele különösebb probléma. Ideális esetben 0 és 35 fok között érzi jól magát, de ennél szélsőségesebb értékek mellett is elvan még, a páratartalmat pedig 5 és 95 százalékos tartományban preferálja.
A fent leírtakkal sok dologban megegyezik majd a limitált kiadás is, de néhány nagy jelentőséggel bíró paraméteren változtattak, ezáltal más kategóriát jelent majd a Wienerwald LE. Ezt a modellt már egy Full HD felbontású kijelzővel vértezték fel a tervezők, ezáltal megnövekedett a pixelsűrűség (218 PPI), vagyis élesebb lesz a képe. Több képpont mozgásba lendítése azonban nagyobb teljesítményt igényel, és ezzel számoltak is az Alpentab szakemberei. A limitált széria lelke egy Intel Core i3-as processzor, ami a leírás szerint egy hetedik generációs Intel HD Graphics grafikus feldolgozó megoldást vonultat fel. Izmosabb központi egység mellett elkél a nagyobb rendszermemória is, éppen ezért itt már nem kevesebb mint 8 GB RAM-mal gazdálkodhat a szerkezet. Végül még a tárkapacitást is fentebb tornászták a kétszeresére, vagyis ez már 128 GB-nyi hellyel szolgál alapból. Arról itt nincs információnk, hogy milyen az akkumulátor kapacitása, így az üzemidejét illetően is csak sötétben lehet tapogatózni. Az osztrák vállalat arra is gondosan odafigyelt egyébként, hogy egy ilyen nemes anyagokat ötvöző táblához ne olcsó hatást keltő, műanyag kiegészítők csatlakozzanak. Ennek jegyében érkezik a dokkolható, fa billentyűzet, valamint a fából készített egér. Ráadásul egy fa dobozba lesz becsomagolható a szállítás során a Wienerwald, tehát ennek is megadják a módját. Az Alpentab Wienerwald esetében bizony meg lesz a különlegesség felára, nem egy olcsó készülékkel állunk szemben. Az alapára 800 euró és bizony lesz még olyan kivitel a limitált szériás megoldás képében, ami ennél is jóval többe kerülhet. Egyelőre csak előrendeléseket vesznek fel, a készülékek szállítására egészen sokat kell várni, csak október 31-én kezdik a terjesztését.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. vorosokt
2014.09.10. 21:25
8 GB RAM nem aprózták el, bár ennyi már lehet hogy felesleges
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. asdsa
2014.09.10. 21:40
Ha sok pénzem lenne, biztosan vennék egy ,ilyet, nagyon jó cucc és a hw is megfelelő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. istvankiss...
2014.09.10. 22:21
Erről az a tablet reklám jut az eszembe, amikor a papa kiveszi a mosogatógépből és vágódeszkának használja. Erre a vírusirtó szoftverek gyártói limitált szériás rovarirtó szoftvert is gyártanak a "nagy tabletfa szú" ellen. Syngenta vagy Bayern licenc alapján.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. DogTheDog
2014.09.10. 22:32
Azert ennyiert mar nem retegelt butorlapot szeretnek latni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. straylight DogTh...
2014.09.11. 00:51
Olyan, hogy rétegelt bútorlap nincs. Van bútorlap, ami műgyantával kevert faforgács, meg van ez, ami rétegelt lemez. Ami ugye tömör fából szeletelt vékony lapok összeragasztásával-sajtolásával jön létre. Gondolom 1 db tömör fából mart házat szeretnél látni "ennyi pénzért", mint az alu unibody cuccoknál, az a baj, hogy ez fából készítve vetemedik. Ellentétben a különböző fajta faanyagból készült rétegelt lemezzel. Gyönyörűen nézne ki egy év után a levegő páratartalmától összevissza görbült házból kiálló kijelző, nem véletlenül választották ezt az anyagot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. dwhcgamer
2014.09.11. 04:54
Téli tüzelő
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. dzsuz87
2014.09.11. 08:43
Én azt hittem, hogy a fának rossz a hővezető képessége. Ez hogy nem sül meg az első nap?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Kajafun dzsuz...
2014.09.11. 12:27
Igazad van, a fának elég rossz a hővezetése...
Majd meg sülnek ahogy illik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. csabi02
2014.09.11. 17:26
Ha túl melegedne, akkor megfordítod és használhatod vágódeszkának,majd miután a hideg paradicsom,lilahagyma stb lehűtötte, nyomathatod tovább
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. vorosokt
2014.09.11. 18:14
vagy esetleg főzőlapnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. rics87 stray...
2014.09.12. 19:11
De olyat lehetne hogy a keret az fából lenne és a rétegelt lemezre ráragasztani úgy jóval pofásabb lenne.
Vagy táblásított anyagból megoldani.
De még így is lehet tuningolni ha kell át pácolni lakkozgatni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!