iPon Hírek

Fájlfeltáró hibára figyelmeztet a Microsoft

Dátum | 2010. 02. 05.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Újabb veszélyes sebezhetőségre derített fényt a Microsoft az Internet Explorerben, és nyomban figyelmeztette is rá a nyilvánosságot; jelenleg is dolgoznak a hiba alaposabb feltárásán, patch majd csak ezután várható valamikor.

A korábbiakhoz képest ez a hiba annyira még nem riasztó: csak akkor biztosít hozzáférést a támadóknak a gépünk állományaihoz, amennyiben azok már úgyis ismerik a pontos elérési útvonalát annak a fájlnak, amivel machniláni akarnak. Persze rendszerfájlok esetében, amelyek szinte minden gépen ugyanott vannak, még így is eléggé veszedelmes lehet.

A hiba a jelek szerint az Explorer valamennyi változatát érinti az 5-östől fölfelé, és minden rendszeren működik is az XP SP2-től a Windows 7-ig és a Server 2008-ig - de csak akkor, ha előzőleg valamilyen oknál fogva kikapcsolták az Internet Explorer védett üzemmódját (Protected Mode).

Egyelőre - elvileg - még sehol, senki nem használta ki a hibát, vagy legalábbis nem tudni ilyen esetről. Addig is, amíg elkészülnek a patch-csel, közzétettek pár ideiglenes védekezési tippet - így például azt, hogy állítsuk a legmagasabb fokozatra a netes biztonsági beállításokat, az Explorer kérjen engedélyt minden aktív szkript futtatása előtt, és aktiváljuk a hálózati protokoll-lezárást az Explorerben.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

36. iceblade
2010.02.05. 17:44
ki az aki ie-t használ? chrome powa
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. devil66666...
2010.02.05. 17:56
"machniláni"....
Ez LOL...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Benny
2010.02.05. 18:00
jaja chrome a király
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. JamesBond
2010.02.05. 18:03
Forza FF
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Mikeee
2010.02.05. 18:08
Én csak néha használom az IE-t, de ha ilyen gyakran lesznek benne hibák le fogok szokni róla. Forza FF.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Ace0098
2010.02.05. 18:17
Biztonsági hiba az Internet Explorerben???? Micsoda?!?!?!?!

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. MassKilla
2010.02.05. 18:56
ez mekkora fos vajon mért használok énis chrome-ot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. nattila77
2010.02.05. 19:29
iexplorer. mert ezt érdemlem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Ace0098
2010.02.05. 19:42
Gondolom ismeritek a mondást:

A Firefox a gyengék útja. Az igazi férfi Internet Explorert használ - kaland, veszély, kockázat!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. axe
2010.02.05. 19:53
Chrome Forever! Gyors, kicsi, egyszerű!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. _DiEGO_
2010.02.05. 20:35
1.Én IExplorert használok, mert apámtól is ezt láttam ....


2. Én IExploret használok , mert apámtól nem ezt láttam .

Az a Férfi aki Internet Explorert használ - bátorságpróba, kaland-veszély-kockázat , kész misztikum .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. JamesBond
2010.02.05. 20:47
A tűzfal a gyengék menedéke! A bátrak IEtt használnak!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. CsorvaGep
2010.02.05. 20:51
Nah ja, Chorme, csak az a gáz, hogy a hitelesítéseket nem tudja normálisan kezelni, meg kiegészítők se nagyon akadnak. Amúgy én is azt használom mert gyors és itt látom a legtöbbet a képből
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Racer01
2010.02.05. 21:33
chrome fo eva
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. sonkolysom...
2010.02.05. 21:52
Na eddig nem tudta senki végre tudják a hackerek most fognak jönni a feltörések
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. muvi
2010.02.05. 22:36
még mindig azt mondom, hogy nem ezek miatt fog valaki böngészőt váltani. szerintem minden korszerű böngésző jól használható, viszont - ha csak az alap progit nézzük - az opera böngésző a favorit, sebezhetőség szempontjából is. a weboldalakba beépített tartalom meg egyre több, egyre fejlettebbek, szinte önmagában is képesek "kiütni" a gépet néha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Sytyx
2010.02.05. 23:13
Velem tuti baj lehet, mert nekem tetszik az IE. Próbáltam a Firefoxot, de az rendkívül lassú. A Chrome az ismeretlen számomra, de szerintem az is lassabb lehet win rendszeren az IE-nél. Eddig semmi bajom nem volt az IE-vel. Ésszel kell netezni és nem lesz baj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. axe
2010.02.05. 23:33
Sytyx agymosáson voltál MS-éknél?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Sytyx
2010.02.05. 23:38
axe: Akkor azok nem UFO-k voltak, hanem a MS emberei akik elraboltak? Tudtam, hogy valami nem volt rendben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. knox88
2010.02.06. 00:39
nekem sincs semi bajom IE-vel FF lassú, chrome nem szimpi IE vel soha nem volt bajom, gyors, nekem bejön... sorry
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. kajla_hun
2010.02.06. 01:21
Nekem sincs bajom vele, a mai napig IE 8-at használok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. qwertzzui
2010.02.06. 02:50
Firefox az IE számomra lassabb mint a firefox + chrome. de hát mindenkinek más a véleménye.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Banzin
2010.02.06. 09:37
Velem 2003-ban történt egy iskolai gépen, hogy a szemem láttára törték fel. Kép elsötétült amolyan dos-os stílusban kiírta a gép, hogy "hehe feltörtelek". Én meg visszaírtam, hogy örülj neki és egy laza csuklómozdulattal lecsaptam a biztosítékot.

Ez már nem idetartozik, de azért leírom, hátha ti is derültök rajta egy sort.

Másnap feltoltam egy víruskeresőt, ami sajnálatos módon belassította a P1-est (win 98!). Kiirtottam mindent amit kellet és hagytam fent a víruskeresőt. Rá 2 napra hívat az igazgató, hogy nem akarok e másik állást keresni, mivel tönkre tettem az iskolai vagyont. Egy félórás beszélgetés után kiderült, hogy a rendszergazda srác bemártott, mert az ő engedélye nélkül telepítettem fel programot. (Róla csak annyit, hogy akkoriban 35 éves anyuval élő pc buzzancs, aki nunit is csak képernyőn látott fenegyerek volt.) Másik félóra alatt elmagyaráztam az igazgatónak mi is a szitu és megígértem neki, hogy leszedem víruskeresőt. 2 hét múlva az teljes gépet kinyírta a hacker gyerek, és ezzel minden adat el is veszett. 50 tanár több éves munkája...
A rendszergazdinak teljesen újra kellett rakni mindent. Egy teljes nap alatt sikerült is. Onnantól úgy szerettük egymást mintha testvérek lennénk.

Még abban az évben sikerült az iskolának pályázati pénzből teljes géppark felújítást nyernie. A gépeket berakták a lépcső alá. 2 év múlva találták meg mikor új rendszergazdát szerződtettek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. tk36
2010.02.06. 11:35
Beértek az IE "sikerei".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. sheffield
2010.02.06. 11:48
azér az se semmi mikor myvip ajánlásával ie8-al használtam az inkognitós belépést. Legalább 3-szor fagyott le ez a szar. A biztonságos böngésző D Az hagyján h lassú meg lukas meg mittomén, kényelmetlen de webfejlesztésnél elég idegesítő mikor túl vagy egy részén, működik az egészséges böngészőkben, az ie-vel meg még külön kell foglalkozni. IE olyan mintha böngészéskor engem akarna irányitani. Ezt rakd, erre menj, ezt használd. De legalább már google száműzte a 6-ost. Az is vmi. Köszönöm h nyilatkozhattam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. LavX
2010.02.06. 12:33
legnagyobb poén, amikor felmegyek myvipre linuxon és ajánlja az IE8-at... Amúgy meg szemétbe való.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. fecaa
2010.02.06. 14:26
Sztem firefox is egész jó, kb havonta 1x összeomlik (akkor ugye böngésző-restart...pár secet vesz igénybe,slussz),de legalább kényelmes használni...lehet h. a chrome nála is jobb.Részemről akkor is firefox
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. pockone
2010.02.06. 15:07
Nem fogom megérteni miért használnak még explorert az emberek. Sajnálom hogy végül nem jelent meg a választható böngészős windows 7 ahogy azt ígérték.

Firefox stabilabb gyorsabb és a kiegészítőkkel verhetetlen.

Chrome szintén jó választás lehet mert gyors. (sajnos sok oldalon a file letöltés nem működik vele rendesen, legalábbis nekem ez a tapasztalatom. De úgyis orvosolni fogják az ilyen apróbb hiányosságokat. És a 4.0-s verzióval már kiegészítők is telepíthetők.)

És a legrosszabb hogy egy kezdő felhasználó nem biztos hogy letudja cserélni a böngészőt hiába is egyszerű. De a windows 7ben legalább már eltávolítható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Fzoltan
2010.02.07. 16:45
én maradok az Operánál. a firefox ritka lassú. és egyébként is, minden ötlet gazdája az opera (füles böngészés, gyorsindítás, blablabla)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Fzoltan
2010.02.07. 17:05
én maradok az Operánál. a firefox ritka lassú. és egyébként is, minden ötlet gazdája az opera (füles böngészés, gyorsindítás, blablabla)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Sytyx
2010.02.08. 09:36
pockone: Azért használnak az emberek IE-t, mert nem mindenkinél gyorsabb a FF. Nálam pl tetü lassú a FF és minden baja volt, amikor használni akartam. Ezzel szemben az IE-rel gördülékenyen megy minden. Bár én csak mezei júzer vagyok, de hát abból több is van, mint webfejlesztőből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. sarocker
2010.02.08. 11:05
Szerintem IE8-cal semmi baj nincs. Ha azt hiszitek, hogy FF nem sebezhető, akkor nem bátrak, hanem naivak vagytok. Ráadásul utálom a default beállításait. Meg hogy lassú. Meg a memóriazabálását.

Ezért használok SeaMonkey-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. pdx06
2010.02.09. 01:05
Az IE-el csak a baj van állandóan. Nagyon ritkán használom. Állandóan váratlan hibákkal boldogít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Leemonade
2010.02.09. 07:12
Opera forever
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. sheffield
2010.02.09. 09:22
és akkor még nem is emlitettük az ie által szarul támogatott szabványokat meg a lassú szar js motort. Nem azért kéne váltani mert vki webfejlesztő. A mezei user is körülnézhet h mivan a nyúlon túl az élmény javulása érdekében. Opera, FF, Chrome, Safari....van miből válogatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Sytyx
2010.02.09. 09:37
sheffield: Szerintem többen csak azért fikázzák az IE-t, mert ez a menő. Mert a MS csinálja. Kipróbáltam a sokak által egekbe magasztalt FF-t. Nekem még mindig az IE gyorsabb (jóval) és könyebb, átláthatóbb is számomra. De ezek miatt nem megyek mocskolódni a többi alkalmazás híreihez. És nem akarom mindenkinek megmagyarázni, hogy az ő gépén, az ő szájízéhez melyik program jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!