iPon Hírek

Fallout 4 – Fókuszban a játékélmény

Dátum | 2015. 06. 21.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Több érdekes információt is megosztott a nemrég bejelentett Fallout 4-ről Todd Howard. Az iparági veterán szerint bár a játékosok többsége a Fallout 3 folytatásaként gondol majd a játékra, szerinte ez helytelen megközelítés. Ő és a csapata inkább a Skyrim utáni első alkotásukként aposztrofálták a programot. Mindez azt jelenti, hogy az új Falloutot a nordok földjén játszódó, hallatlanul népszerű akció-RPG megjelenése utáni visszajelzések alapján készítették el, és ami abban jól működött, azt itt is átvették. A legnagyobb kihívásnak a történetmesélés bizonyult, ami egy nyitott világú címben mindig gondokat szokott okozni. Ám Howard meglátása szerint azzal, hogy a főszereplő már a háború előtt is élt, sikerült egy érdekes csavart vinniük a sztoriba, mert emberünk pontosan tudni fogja, hogy mennyi minden is veszett el a bombák becsapódása után. Az viszont nem derült ki, hogy a karakter családja halála miatt érzett esetleges bűntudata vagy depressziója mennyire lesz központi eleme a történetnek.
Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy bár hallatlanul büszke a Fallout 4-re, Howard elismeri, hogy lehet ő és csapata egy kicsit túlvállalták magukat, és egyszerűen túl sok mindent akartak a játékba tenni. Persze őszintén reméli, hogy a fáradozásukat végül siker fogja koronázni és minden új ötletük a kívánt hatást váltja majd ki. A tervező szerint egyébiránt a GTA ötödik része hasonlít leginkább arra, amit el akarnak érni. A fő céljuk az elmúlt négy évben ugyanis egy hatalmas, szabadon bejárható világ létrehozása volt, amiben a játékosok egy részletekben és kalandokban gazdag környezetben jóformán azt tehet majd, amit csak akar és semmi sem köti majd gúzsba a kezét. Mindez egybevág Pete Hines által elmondottakkal. A Bethesda Softworks közösségi kapcsolatokért is felelős alelnöke ugyanis leszögezte, hogy a cégnél teljesen tisztában vannak azzal, hogy a grafika lehetne sokkal szebb is. Azonban, mivel a szerepjátékot és a lehetőségeket többre tartják a vizuális megvalósításnál, kénytelenek voltak lebutítani a látványvilágot, mert ellenkező esetben a játék tartalmi része jóval szerényebbre lenne.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

29. Meteoreso
2015.06.21. 09:16
Erősen várjuk.
Nem lesz AAA a grafika csak lesz A de a játékélmény marad az AAA+
Bár több lenne ilyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Asagrim Meteo...
2015.06.21. 09:20
Pont ez a játék az, ahol a grafika a legkevesebb, majd a modderek megoldják!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. xenon77
2015.06.21. 10:26
A látottak alapján nekem a grafika is kimondottan tetszik és ha a játékélmény ezt még überelni is tudja, akkor jó kis játék lesz és nálam tuti vétel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Chavalier Asagr...
2015.06.21. 11:03
Pontosan, véleményem szerint ki tudnának ebből többet is hozni, de minek fáradjanak ha amint kijön , rá 3 hétre már ki is adják hozza az ULTRA HI' REZ EPIC BEAUTY mod-ot :"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Meteoreso
2015.06.21. 11:13
Hátha valaki megcsinálja a hairworksöt is a kutyára
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Renhoek
2015.06.21. 11:53
Grafika is überkirály Fallouthoz szerintem. Nem kell atom fotorealisztikusságra törekedni.

Szerintetek i5 - meghúzott G1 970 kombóval elfut majd egy ilyen grafika FHD-n?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. hympyke
2015.06.21. 12:35
Mitől ne futna el...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. benczeb90
2015.06.21. 14:28
Csak ne legyen olyan erős zöld tónusa mindennek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. matyi009 Renho...
2015.06.21. 16:20
Not sure if troll or serious
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Busterftw
2015.06.21. 16:32
"kénytelenek voltak lebutítani a látványvilágot, mert ellenkező esetben a játék tartalmi része jóval szerényebbre lenne"

Miert lenne szerenyebb ugyanaz csak jobb grafikan?
Csak hardver kerdese.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Gamerke82
2015.06.21. 16:51
Busterftw: Szerintem ezzel azt akarja mondani, hogy a játék terjedelme iszonyatos GB méreteket öltene olyan grafikával mint pl. egy Battlefield 4. Ezen felül ebben az esetbe szerintem még egy évet nyugodtan dolgozhattak volna rajta ha nagyon magas a grafika minősége. Nekem így is nagyon várós a játék. Biztosan megveszem. Remélem azért a picit átlagosabb grafika áldásos hatása lesz a moderált gépigény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Asagrim Buste...
2015.06.21. 16:54
Mert gondolom van egy költségvetés amit nem akarnak túllépni, és azt inkább a játékmechanikára akarják költeni, grafikai munka helyett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Busterftw Asagr...
2015.06.21. 17:04
Az oke, csak a fenti szoveget nem magyarazza.
En csak arra reagaltam, hogy ebben a formaban igy baromsag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. tomchee
2015.06.21. 17:39
Bár csak több fejlesztő csapat gondolkodna így és helyezné előtérbe a tartalmat/történetet a grafikával szemben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. kiskoller Buste...
2015.06.21. 18:07
1. A költségvetés, Asagrim jól kifejtette.

2. Hasonlítsd össze pl. Morrowind városait az Oblivion illetve Skyrim városaival.
Utóbbiak (főleg Skyrimban) eszméletlenül összementek a városok. A fővárosban pl. összvissz vagy 10 ház volt, 2 utcával max 20-30 NPC-vel.
Ha növeled a grafikai részletességet, növeled az objektumok (házak, npck) RAM igényét => egységnyi RAM-al kevesebb objektumot tudsz megjeleníteni.

Oblivionban minden várost külön cellába kellett rakni, a fővárost meg kb. 10 különböző cellába, ami rettentő kényelmetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Asagrim kisko...
2015.06.21. 18:32
Istenem de utáltam a cellákat, inkább ne lássak soha 5 házat egymás mellett, de ne kelljen moddolás közben a korlátaival szarakodnom (LOD bug stb.) ...

Ettől meg a navmeshtől falra tudtam mászni ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. nemlehet kisko...
2015.06.21. 19:14
Mondjuk szerintem a Skyrim-hez illett is ez a kisváros dolog. Ugye ez ilyen északi városok sose voltak atom nagyok, mert eleve arrafelé kicsi a népesség. Számomra nem rombolta a hangulatot, sőt kicsit még emelte is.

Nekem a 3 is nagyon bejött, főleg, hogy szét lehetett moddolni. Remélem itt is majd jó eszközöket adnak a fejlesztők kezébe. Amúgy ennél szebb grafika már csak a cseresznye a tejszinhab tetején értékeli az ember, de nem érzi kevesebbenek tőle a játékot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Busterftw kisko...
2015.06.21. 19:21
"Az oke, csak a fenti szoveget nem magyarazza.
En csak arra reagaltam, hogy _ebben a formaban igy baromsag._"

Neked is elmondom, ertem hogy tobb poligon tobb melo, tobb melo tobb penz.

Olvasd el amit kiideztem, majd amit reagaltam ra.
Arra irtam, hogy a fent leirt formaban netto hulyeseg, mert ugyanolyan tartalom mellett jobb grafikaval nem menne a tartalom rovasara. Csak hardver kerdese.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim Buste...
2015.06.21. 20:27
Nem nettó hülyeség, csak te nem vagy képes felfogni, hogy 100% erőforrást fix határidőre nem tudnak 130%-nyi munkára elosztani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Busterftw Asagr...
2015.06.22. 02:39
Te meg azt nem erted meg, hogy de tenyleg megertem amit mondasz penzrol, munkamegosztasrol akarmi, ami relevans lenne ha a cikkben az lenne indoknak felhozva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. vivanto Asagr...
2015.06.22. 08:43
Úgy vélem tanult kollega a "lebutított grafika" kifejezésen akadt el. Ugyanis ez azt sugallja hogy már megvolt a über-szuper triplaÁÁÁÁ minőség csak direkt visszavettek belőle, ami valószínűleg nem így van.

Persze ha ennyire tisztába van a valódi okokkal, akkor kijelenthető hogy csak egy újabb grammar nacival állunk szemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. slayer007
2015.06.22. 09:56
Witcher is úgy járt, hogy megcsinálták über grafikára, aztán rájöttek, hogy ha belerakják az openworld-ot, kiveszik a töltőképernyőket, akkor nem lesz gép ami kihajtja. Ha lesz is, csak a felső 10%, amivel az eladásokat rontják le keményen.
Szerintem ez ennyire egyszerű...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Busterftw vivan...
2015.06.22. 14:32
Nem akartam semmi uzletpolitikaba meg mas indokokba belemenni, sem grammar naciba atmenni.

"kénytelenek voltak lebutítani a látványvilágot, mert ellenkező esetben a játék tartalmi része jóval szerényebbre lenne."
Erre a reszre irtam annyit, hogy _ez_ ilyen formaban, nem magyarazza a szerenyebb tartalmat jobb grafikaval.

Nincs ott amit ti adtatok valasznak, hogy "valoszinuleg" a budzse, meg tobb munka, meg tobb poligon, meg hatarido stb. Mindenki tudja, hogy van budzse, hatarok stb.
De az nincs ott.

Az a szovegresz, csak vas kerdese.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. tomchee Buste...
2015.06.22. 15:53
Előttem pár topicban, nem pont a fallout 4 el kapcsolatban jegyezte meg valaki, nagyon is jól, "Inkább ez mint a photo realisztikus csővilág".

Btw a Fallout amúgy sem olyan kis cím, hogy pont a grafikájával kelljen eladnia magát. Ha ugyan azt az erőforrást tartalomgyártásba ölik grafika helyett, hidd el nekem hamarabb és gyorsabban meg fog nekik térülni
...és ez az ami Asagrim is próbált le nyomni a torkodon
Ami pedig odavan írva a cikkben, az szerintem teljesen egyértelmű. Csak te vagy mulya szöveg értésben, már ne haragudj ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Busterftw tomch...
2015.06.22. 17:17
Nem mondtam sehol sem, hogy uber grafikat akarok jatekelmeny helyett.

Csak (es meg mindig) annyit, hogy egyazon tartalom jobb grafikan nem menne a tartalom rovasara, mert ez csak vas kerdese.
Csak kiemeltem, hogy a fent leirt resz ellentmondasos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Szefmester Buste...
2015.06.22. 17:32
És ha vas kérdése csupán, akkor el kell döntenie a producereknek hogy sok embernek akarják e eladni, vagy csak kevés kiváltságosnak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller nemle...
2015.06.22. 18:45
Egykét városhoz még ok. volt a méret. Winterhold a három házával röhejes volt. Tudom, tsunami volt, de három ház akkor sem alkot egy várost.

Solitude elvileg az északi régió meghatározó városa, forgalmas kikötő. Ehhez képest két három utcája van, max két tucat NPC-vel.

A baj leginkább az volt, hogy még ez is külön cellában volt. Morrowindban még volt levitáció, amelyet azért kellett elhagyni, mert Oblivionban és Skyrimban a városok külön cellában voltak, ergo csak a főkapunál lehet bejutni. Ha átrepülsz a falak felett csak üres utcákat látsz, a házak is csak elnagyoltan vannak ábrázolva.

Ez sajnos azt eredményezte, hogy a város nincs akkora kapcsolatban a külvilággal. Hatalmas falak veszik körül, csak 2-3 ajtónál lehet bejutni, nem ugyanaz az érzés.

Leginkább Skingradban volt ez fájó pont. Elvileg egy forgalmas kereskedelmi út szelte ketté, de mivel az út városon belüli része külön cella volt, nem tudtál átlovagolni rajta.
No meg Imperial City... Kedvenc városom, de az a rengeteg töltőképernyő...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Busterftw Szefm...
2015.06.22. 20:08
Nyilvan sok embernek, ezert is lesz butitva. Attol meg az adott tartalom jobb vagy butitott grafon is ugyanaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tomchee
2015.06.22. 22:11
Amúgy meg tök mind1 is. Pár hónap és a modderek úgy is jobb grafikát csinálnak neki, mint a GTA5 fullon járatva. Minek is vesződjenek ők ilyenekkel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!