iPon Hírek

Februárban indul Final Fantasy 14 béta PS4-en

Dátum | 2013. 10. 30.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A Square Enix bejelentette, hogy a Final Fantasy 14: A Realm Reborn PlayStation 4-es verziójának bétája 2014 februárjában veszi kezdetét, ezzel a játék már nemcsak keresztplatformos, hanem keresztgenerációs is lesz egyben. Az MMO két hónappal ezelőtt indult PC-n és PlayStation 3-on, az indulás óta eddig 1,5 millióan regisztráltak. Ebben a számban benne vannak Észak-Amerika, Európa, Japán és más PAL területek játékosai is, mind a PC-s és PS3-as platformokon. Persze ez csak a regisztrációk száma, ami nem feltétlenül egyezik meg az előfizetőkével, a játékhoz ugyanis 30 napos próbaidő is jár. A számok mindenesetre bíztatóak, és Square Enixnél is nagyon örülnek ennek a másfél milliónak, hiszen eleve nagyságrendekkel kisebb érdeklődésre számítottak. Ezen a héten indul be a World Transfer Service, melynek segítségével karaktereinket más szerverre költöztethetjük. A játék legelső nagyobb frissítése, a 2.1-es pedig idén decemberben fog megérkezni, és olyan nagy újításokat hoz, mint például a 4 vs. 4 aréna PVP, új dungeonök és a klánházak. A későbbiekben a játékosoknak is lehet saját háza, melyet több száz féle berendezési tárggyal tudnak majd dekorálni, az alábbi videó ezt mutatja be. A játékról szóló részletes elemzésünket itt olvashatjátok. A 2.1-es frissítés után újabb beszámoló várható.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!