iPon Hírek

Februári égbolt

Dátum | 2012. 02. 06.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az 433 Eros kisbolygó ugyan január 31-én volt földközelben, a hónap első felében még megfigyelhető lesz. A kisbolygót Carl Gustav Witt fedezte fel 1898-ban, és igen fontos objektumnak számít a csillagászat történetében. 1931-es földközelben járásakor segítségével pontosították például a Föld‒Nap távolság,vagyis a csillagászati egység értékét. A 34 kilométer hosszúságú, elnyújtott alakú kisbolygóra a NEAR Shoemaker űrszonda 2001 februárjában le is szállt. Legutóbbi földközelségekor 27 ezer kilométernyire húzott el bolygónktól.

A Hold és a Vénusz
Február 22-én alkonyatkor tiszta idő esetén pillantást vethetünk a mindössze 18 órás holdsarlóra. A Hold körülbelül ötven perccel a Nap után nyugszik, megfigyelésére a legjobb lehetőség háromnegyed hat körül lesz: a Hold ekkor 5 fok magasságban lesz látható, fölötte pedig 35 fokon megfigyelhető a Vénusz, 49 fokon pedig a Jupiter is.

Bal oldalon az állatövi fény, jobb oldalon pedig a Tejút fénycsíkja látható
A hónap során alkonyat után a nyugati égbolton megfigyelhető lesz az állatövi fény is, amennyiben tiszta és páramentes az éjszakai ég. A fényjelenséget a bolygóközi porfelhőn megcsillanó napfény okozza. Különösen a trópusokon látható nagyobb gyakorisággal, ahol az ekliptika merőleges a horizontra. Mérsékelt övi területekről legjobban február‒márciusban napnyugta után, illetve szeptember‒októberben napkelte előtt lehet megfigyelni.

Végezetül pedig következzen egy különleges videó, az első olyan felvétel, amelyet a GRAIL űrszondapáros készített a Hold túloldaláról. A felvétel január 19-én készült.




Forrás: mcse.hu, skyandtelescope.com

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Ronan
2012.02.06. 16:18
Aha a megszokott ködösítés...:-/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. I.Jozsef83
2012.02.06. 17:27
Ejnye ,de rövid az a felvétel és semmit sem mutató, vagy csak ennyi a publikus a balga nép felé - gondolják. Hülyének nézik az embereket , tudnak ködösíteni szépen , mint ahogy Ronan is írja...
Szóval ennyit láthatsz földi , a többi meg :
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. I.Jozsef83
2012.02.06. 17:44
[V I D E O] és amit NEM mutathatnak meg nem véletlen kellenek a nagy szuper távcsövek ... A holdat kézzelfogható távolságból látják... a videón inkább én másra volnék kíváncsi ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Gerrrrry
2012.02.06. 20:44
@I.Jozsef83
Ahova a nyíl mutat egy galaxis, aminek a "élét" látjuk. Tévednék?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bodomehesz...
2012.02.07. 11:06
Kár, hogy nincs teleszkópom amivel megnézhetném
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!