iPon Hírek

Félig ember, félig birka

Dátum | 2007. 04. 11.
Szerző | aruboczki
Csoport | EGYÉB

Amerikai tudósok létrehozták az első olyan birkát, amelynek teste az állati sejtek mellett emberi sejteket is tartalmaz. A kutatók abban bíznak, hogy az így kreált állatok szerveit donorként használhatják majd életmentésre.

Esmail Zanjani, az amerikai University of Nevada egyetem tudósának vezetésével született meg az első „birkaember”. Az állat sejtjeinek 85%-a eredeti állati sejt, azonban 15%-uk már emberi sejtekből áll. Az állat küllemre semmiben sem tér el egy átlagos báránytól, belső szervei azonban már félig emberi szervek. Zanjani professzort idestova 7 éve foglalkozik emberi sejtek beültetésével a birka embrióba, és ez idáig több mint 9 millió dollárt költött a kutatásokra.

Fáradozási nem jártak eredménytelenül, mára ugyanis megalkotta ez első olyan bárány májat, amely nagy részben emberi sejtekből áll. A kutatásokkal azt szeretnék elérni, hogy ezek a donorszervek felhasználhatóak legyenek a szervátültetések során. Az eljárás lényege, hogy a szervátültetésre váró ember őssejtjeit egy bárány embriójába fecskendezik, így a születendő bárány szíve, tüdeje, mája vagy épp az agya bármikor beültethető lesz az emberbe.


Zanjani kutatási 2000-ben kezdődtek, és a hosszú évek során több akadállyal is meg kellett birkózniuk, de végül sikerrel jártak. Bár az eredmények valószínűleg felborzolják majd a közvéleményt, és újra lángra lobbantják az amúgy is évek óta húzódó bio-etikai vitákat. Az egyik fő ellenérv az, hogy a beültetéssel „biológiai rémálom” kezdődhet az emberi szervezetben. Patrick Dion, a humán klónozás etikájának szaktekintélye szerint az egyik fő forrásveszélyt a lappangó vírusok jelenthetik, amelyek lehet, hogy az állatra semmiféle káros hatással nincsenek, de az emberre nézve akár végzetesek is lehetnek. 

Másrészről azonban, ha a kutatások során valóra válik Zanjani professzor álma, akkor búcsút inthetünk a donorra váró betegek hosszú várólistájának.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. papszi
2007.04.11. 13:59
vissza a hírhez

Amerikai tudósok létrehozták az első olyan birkát, amelynek teste az állati sejtek mellett emberi sejteket is tartalmaz. A kutatók abban bíznak, hogy az így kreált állatok szerveit ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!