iPon Hírek

Felmentették az MS-t az oroszok

Dátum | 2009. 09. 09.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Lezárta immár három hónapja folyó vizsgálatat az MS ellen az orosz monopolellenes ügynökség, a FAS, és megállapította, hogy az MS a vádpontokban ártatlan, törvényszegést nem követett el, és általában véve semmi olyasmit nem csinált, amit bármi módon is szankcionálni kellene.


Az eredeti vád úgy szólt, hogy Redmond indokolatlanul, nagy mértékben és túl hamar nyeste vissza az oroszországi XP-szállítmányait (önálló termékként és PC-kre előtelepítetten egyaránt), valamint a már igencsak korosodó, de továbbra is nagy népszerűségnek örvendő oprendszer árait is úgy állította be, hogy minél inkább elvegye tőle az emberek kedvét, és helyette a Vista-ra irányítsa a figyelmet. A haszon egyértelmű: több bevétel és több megtakarítás (minél kevesebbet költeniük az XP támogatására, annál jobb).

Láthatólag azonban az illetékes hatóságok úgy találták, hogy mindezt a jogszerű piaci magatartás keretein belül tették. Mi több, a Microsoft oroszországi képviseletének elnöke, Nyikoláj Prjanyisnyikov frissiben tett egy olyan bejelentést, miszerint néhány héten belül felkínálják a lehetőséget minden Vista Home Basic és Vista Home Premium-tulajdonosnak arra, hogy ingyen és bérmentve lecserélhessék a rendszerüket XP-re, és ezt a lehetőséget aztán az idei év végéig fenn is tartják majd.

A FAS holnap fog dönteni afelől, hogy górcső alá vegye-e a laptopjait előtelepített MS-es szoftverekkel forgalmazó vállalatokat is, vagy sem.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Azrael
2009.09.09. 20:08
VISSZA A HIRHEZ

Pontosabban nem azt állapították meg hogy ártatlan, hanem csak azt hogy nem bűnös
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. StevyXIX
2009.09.09. 22:34
"frissiben"
Azért vannak érdekes kifejezések, lehet nekem kicsi a szókincsem.
MS megtalálta a megfelelő embert akinek átadta a megfelelő vastagságú borítékot, röviden így írnám le a történteket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!