iPon Hírek

Felvásárlással növeli a felhasználók biztonságát a Google

Dátum | 2012. 09. 11.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

A legfrissebb információk szerint a Google a napokban egy újabb felvásárlást ütött nyélbe, amelynek keretén belül ezúttal egy internetes biztonságtechnikai vállalatot, a VirusTotal-t sikerült megszereznie. A VirusTotal szakemberei már az elmúlt időszakban is profi munkát végeztek, ám a cég szolgáltatásainak fejlődésére rányomta bélyegét az a tény, hogy a rendelkezésre álló erőforrások rendkívül korlátozottak voltak.

Most, hogy a Google – aki eddig is együttműködött a VirusTotal szakembereivel – felvásárolta a vállalatot, minden eddiginél nagyobb tempóban fejlődhetnek a cég szolgáltatásai, sőt, a Google infrastruktúrájának köszönhetően az is garantált, hogy ezek a szolgáltatások mindig elérhetőek lesznek, amikor csak a felhasználóknak szükségük lesz rá. A VirusTotal szerint a felvásárlás tehát jó hír a felhasználók számára, ugyanakkor viszont rossz hír a kártékony kódok készítőinek, akiknek mostantól nehezebb dolguk lesz, mint korábban. A vállalat egyik ingyenes szolgáltatása egyébként a gyanús fájlok és weboldalak elemzésében segít.


A felvásárlást követően a VirusTotal továbbra is önállóan működik majd, ám már a Google infrastruktúrájára is támaszkodhat. A VirusTotal illetékesei a hivatalos információk szerint továbbra is együttműködnek majd a többi antivírus vállalattal, illetve a biztonságtechnikai szakemberekkel is.

A VirusTotal már számos olyan asztali alkalmazást és webböngészőbe épülő bővítményt készített, amelyek együttműködnek a vállalat szolgáltatásával, sőt, néhány VirusTotal felhasználó már saját alkalmazásokat is épített a szolgáltatás köré, amelyeket elérhetővé is tettek.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. mikej95
2012.09.11. 17:04
Jaja, biztonságban lehetnek a felhasználók, most, hogy a nagytestvér adathalász jobb keze(bal az a fakebook, szerintem sokkal aljasabb módon kukucskál) hidat vert a személyi adatok biztonságáért is felelős cégekhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kajla_hun
2012.09.11. 17:49
Beírtam neki köztudottan veszélyes oldalt és azt írta ki, hogy teljesen OK..
Ezt inkább sose használom gépen, elég ha Chrome lopja az adatokat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mattilam
2012.09.11. 21:13
Így csak ők juthatnak legalább hozzá a felhasználók adataihoz, szokásaikhoz, tartózkodási helyükhöz stb. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚgy megnyugodtam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tomchee
2012.09.12. 05:22
Nem tudom most miért rázzátok az öklötöket. Szerintetek az ilyen dolgok csupán a Google-ra és az Arckönyv-re korlátozódnak? Ugyan mááár Akkor ne használjatok mobil telefont se, de a fent említett két szolgáltatást se... meg akkor már internetet se
Törődjetek bele. A mai világ már csak ilyen... figyelnek minket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. sanyix
2012.09.12. 13:36
@user12: már eddig is egy óriáscégnél volt minden adatod... egy banknál. (akkor is ha nincs bankszámlád, mert az államot is bankok és pénzügyi érdekcsoportok irányítják).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!