iPon Hírek

Fenntartható-e az internet?

Dátum | 2010. 12. 08.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Átlagosan nem kevesebb, mint 3 GB adatot fogunk fogyasztani naponta 2030-ra a Bristoli Egyetem kutatóinak számításai szerint, ami globális szinten 2.570 EB-ot (exabyte; 1 EB = 1.000.000.000 GB) jelent majd - és természetesen ehhez is energia kell.

Bár általában nem az adatátvitel az első dolog, amire az ember energiahatékonyság és takarékosság kapcsán gondol, a kutatók szerint mégis érdemes lenne komolyan foglalkozni ezzel a kérdéssel is, mivel a bitek sem maguktól szállnak egyik géptől a másikig; számításaik szerint a fenti számokkal vázolt adatforgalom lebonyolításához nem kevesebb, mint 1175 GW áramra lesz szükség. Összehasonlításképp: a paksi atomerőmű négy blokkja összesen 1,929 GW áramot termel, tehát azon felül (kerekítve) még 608 további, azonos teljesítményű erőműre lenne szükség az említett árammennyiség megmozgatásához.

Ezeket a számokat a kutatók a következő alapfeltevésekből kiindulva számították ki: 1.) a fejlett világbeliek megőrzik a jelenlegi médiaétvágyukat, ám 2.) azt teljes egészében streaming-alapon fogják fogyasztani, és 3.) ehhez fokozatosan felzárkóznak világszerte valamennyi ország társadalmának legalább a középosztálybeli rétegei.

Az eredményeik alapján a kutatók különböző adat-energiatakarékossági javaslatokkal is előálltak, melynek középpontjában értelemszerűen az az alapelv áll, hogy mindig jól gondoljuk meg, hogy mihez mennyi adatra is van szükségünk valójában - például nem lennének-e elegek sima, közepes felbontású képek is egy honlap összeállításához HD-s képek helyett, és hasonlók.

Másfelől nézve azonban ahogy minden más, ilyen hosszú távra előrejelző számításnál, úgy ennél is felmerül a probléma, miszerint számtalan tényezőt nem láthatnak előre - így például a technikai fejlődés mértékét és ütemét. Elvégre manapság szinte nem is hallunk semmilyen technikai újdonságról az "x%-kal energihatékonyabb", "takarékosabb", vagy "kevesebbet fogyaszt" kifejezések nélkül. Ugyanígy kérdéses az energiatermelés jövője - egyre ígéretesebb híreket lehet hallani például a fúzió alakulásáról, de a jóval szokványosabbnak tekinthető napenergia terén sem telik el hét (vagy legfeljebb hónap) egy újabb hatékonyságfokozó "áttörés" vagy "rekord" nélkül. Kérdés tehát, hogy mennyire lesz valós probléma a jövőben a net fenntarthatósága.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

34. Stormrage
2010.12.08. 12:55
nem kevesebb, mint 1175 GW áramra lesz szükség. Összehasonlításképp: a paksi atomerőmű négy blokkja összesen 1,929 GW áramot termel, tehát azon felül (kerekítve) még 608 további, azonos teljesítményű erőműre lenne szükség az említett árammennyiség megmozgatásához.

Igen, az áramot Watt-ban mérjük!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Supra
2010.12.08. 13:02
hát, igen, ilyen alapon felvethetnék az is, hogy 100 évvel ezelőtt ennek az adatmennyiségnek az akkori módszerek szerinti továbbításához 234523 bolygó teljes faállományát kellett volna kivágni. Szerintem ez a tanulmány pontosan semmit nem ér, ha nem veszik bele a technikai fejlődés mértékét ütemét.

Vagy meg is lehet fordítani a kérdést. Nem azért ennyi, mert mi ennyit igénylünk: 10-15 éve még teljesen jól elvultunk évekig modemmel, meg 9,6kbit-el. Hanem azért ennyi az annyi, mert a technika lehetővé teszi az IP tévét, a HD tartalmak online nézését, vagy letöltését..

A tanulmány bár elgondolkoztató, de ebben a formában egy tipikus Brit bropléma :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. nucleon
2010.12.08. 13:25
Hát, ez egy érdekes kérdés, a köv. 20 évben nyilván jelentősen csökkenni fog az IT eszközök fogyasztása, nameg fölösleges atomerőművel számolni, addigra illene megújuló energiaforrásokból nyerni az energia nagy részét. Ha ezt nem leszünk képesek megoldani, hanem szennyezzük tovább a bolygót, akkor 50 év mulva már nem lesz ilyen gond, mert szép lassan elpusztítjuk magunkat...
Nomeg 20 év alatt nem lenne rossz kiépíteni mindenhová az üvegszálas hálózatot, ami azért jelentősen kevesebb energiát igényel, mint a rézdróton való energiaátvitel. Ehhez még hozzávesszük ugye a hatékonyabb processzorokat, ramokat, tápokat, hálókártyákat, (esetleg az OLED és hasonló technikák terjedését, amennyiben a tanulmányban az információ megjelenítésével is számoltak), máris nem lesz ez olyan vészes. Persze ha lesz még emberiség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. iteq47
2010.12.08. 13:56

nem tudom miért vár a cikk írója havonta új relativitáselméletet. szerintem elég gyorsan fejlődik az informatika. nyilván zsírabban hat a fejlődésre valami forradalmit feltalálni, de sztem az is szép eredmény hogy genrőlgenre egyre jobb az áramfelvétel és a leadott teljesítmény aránya.

@nucleon
azt is nézd,h egyre több a felhasználó is nem csak a fogyi csökken
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Johnzy
2010.12.08. 14:05
"Átlagosan nem kevesebb, mint 3 GB adatot fogunk fogyasztani naponta 2030-ra"

Hagyjanak már, nálam 10 GB az alap napi forgalom, durvább esetben olyan 20-25, de volt 75 Gb rekord is

És Supra kollégánk le is írta a lényeget; 10-15-éve a laptopokon 10 Mbps-es UTP luk számított a csúcsnak, ma már ha valaki nem alsó kategóriás laptopot vesz, akkor a GBps-es port alapból befigyel;
VÁLTOZNAK AZ IDŐK? VELE VÁLTOZOK ÉN IS...

2030-ra a 120/10-es UPC net nem csúcs lesz hanem a legutolsó faluban is annyi lesz az alap a mobil-neten, 20-30 ezerért fogják dobálni a 20-30 terrás notivinyókat és mindenkinek alapból 1 terrás SSD-je lesz rendszernek és Full HD kijelző lesz a telókon, de ami a lényeg; 10-20-30 terrás 3,5 colos vinyók valsezg ugyanúgy 5-6-7W-ot fognak zabálni mint a mai 500GB-2TB-os hdd-k, mint pl a WD Green szériája...
És akkor még meg se említettem, hogy egy 5970-es Ati teljesítménye mindenkinek ott lesz a zsebében, a telójában kemény negyed vagy fél W-os TDP-vel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Dragon3k
2010.12.08. 14:16
Vagy letölt 2db bd50-es filmet és meg is van bőven a 75 giga
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Supra
2010.12.08. 14:24
Mikrobi: Nem véletlenül írtam az IP TV-t... az ha a háttérben zörög napi 4 órát, akkor is megeszik jó pár gigát.

Másrészt az emberek nem is figyelik/tudják, mekkora adatmennyiséget forgalmaznak. Nekem is csak akkor tűnt fel, amikor PDA-n az alsó sorban kiírta a letöltött adatmennyiséget - némely oldal flash nélkül töltött a megnyitásig több megát. sok? elsőre talán nem, de add hozzá a flash reklámokat, és rögtön összejön havonta jó pár giga, és akkor még csak kezdő netező vagy...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Szucseee
2010.12.08. 14:31
@Johnzy
Szerintem amit leírsz, nem olyan nagy változás, mint amit 20 évre előre jósolnék.
Az informatikában 5 év alatt nagyobb lépések vannak. Csak nézd meg, hogy pl 2000-ben akár egy pc-konfigurációt, stb...

egy példa:

"1997. március 21. Nagy nap ez. Az első számítógépem. 148000 Ft.
100 MHz-es pentium
16 MB RAM
1,2 GB (fekete patkós) Seagate hdd
S3 Trio 64V+ videokártya 1MB memóval
Floppy drive"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. bakos4494
2010.12.08. 15:22
A munkaadók meg joviális mosollyal fogják nézni, hogy senki nem azt csinálja, amiért a fizetését kapja, hanem full HD videokat töltöget, nézeget, internetezik, stb. és mert ők olyan jók és megértők, senkit nem is rúgnak páros lábbal picsán !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. axe
2010.12.08. 15:26
napi 70 giga (le + feltöltés) lazán megvan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. DJJK
2010.12.08. 15:42
Szerintem akkorra már mindenki UHD-32K-ban fogja otthon streamelni a Megasztárt, másodpercenként lesz 3GB, nem naponta... de jelenleg is, ha valaki minden nap letölt egy filmet, az 50GB körül van (BD)... már ha igényes emberről van szó, és nem DivX-et tölt... A 120/10-es UPC net meg... ehm... az jelenleg sem csúcskategória, épp tegnap jöttek a modemért, végre letelt a hűségidő, és lemondhattam. Miért? mert van bent egy 8 megabites T-home ADSL is, ami lazán verte (mert ugye azon nincs korlátozás). De egyébként a jövő az optikai szálé, 100/100 Mbit/s garantált sebesség már ma is átlagosnak kellene hogy számítson.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. DJJK
2010.12.08. 15:44
Nem tudom honnan jött ez a 3GB 2030-ban dolog.. de rendesen felk*rta az agyam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Szedah
2010.12.08. 15:45
Johnzy: Minek akkora vinyó. A jövőben minden a neten lesz. Semmi helyi tárolás. Még a játékot sem kell feltelepíteni, azt is netről játszod. Szoftevereket is online használod (már most is sokan pl.: goole docs, google map, converticon.com, stb.). Az a 3GB/nap elég szolid becslés.

Azon kéne dolgozni, hogy ezek az adatok valamilyen tömörített formában "menjenek át" a neten. Azzal sokat lehetne spórolni. Gondoljunk bele, hogy hány szöveges fájlt küldenek át naponta csatolmányként, és mennyivel csökkenne a méretük tömörítve. De a HTML is ilyen. A gépek meg már ma elég erősek, hogy alig észrevehető tempóban kibontsák az ilyen kis állományokat. Persze ez azért nem menő, mert sokan azért sírnak, mert a böngészőjük nem 2,3 s alatt nyitotta meg az oladalt, hanem 3,4 s alatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. DJJK
2010.12.08. 15:54
Mikrobi, 1920x1080-at talán meg tud jeleníteni egy mai átlagos monitor. Nekem 2560x1440-en már divx érzésem van a FullHD filmeknél
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Supra
2010.12.08. 17:54
OFF:
Jajjj, hogy én hogy imádom, amikor információ hiányában jósolnak! Példa:

A 10-12, illetve a 20tb-os hdd-t eredményező, nagy sűrűségű adattárolási technikák már fejlesztés alatt vannak, mostanában volt róla cikk...

A film minőségét NEM, illetve FŐKÉNT NEM a felbontás határozza meg, hanem az adatok tömörítésének mértéke! Számold ki, hány giga lenne a full HD felbontás veszteség nélküli tömörítéssel! Ne vedd személyeskedésnek, de az ilyen emberek 5000 Ft-os MP3 lejátszón hallgatják a 128 kbites MP3-mat, és meg vannak győződve arról, hogy ennél ebben az univerzumban 1xűen nem létezik jobb minőség!

OFF - OFF :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. aroon12
2010.12.08. 17:58
ocsabi, lopod a szövegem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. stefiboy
2010.12.08. 19:28
az h. minden a neten lesz, azé lehet mer igy majd csomó pénzt kell fizetni érte. játék is netről lesz, azért is fizethetsz, nemlesz lehetőség feltörni, warezolni stb. film, zene
hasonlóan. ms-féle skydrive 25gb-t ad neked erre a célra már most...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. bszoke88
2010.12.08. 19:59
Mikrobi
http://ipon.hu/hir/johetnek_a_24_tb_os_merevlemezek/14987
nézd meg a kommentem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Canabis
2010.12.08. 20:17
" Valószínű sose lesz 20-30 terás vinyó, mivel képtelenség a merevlemez méreteivel és mechanizmusával ezt megcsinálni"

sztem ezt ne te tudd már jobban. amúgy meg voltak már hírek, hogy 20 terrás winyók elméletben már előállíthatók egy új technológiával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Borztej
2010.12.08. 20:26
Igazából mire szükség lenne ennyi energiára, már rég lesznek fúziós erőművek... innentől kezdve no problem. Ha jól emlékszem Franciaországban már építik a prototípust.

Ebből is csak bizniszt akarnak csinálni. Persze már a sok színvonaltalan tv műsor, meg a politika elbutította az emberkéket...

Béke
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Zsohi
2010.12.08. 21:46
DJJK - Nem torrentezik mindenki... Egy atlagos csalad ahol nem torrenteznek napi 500 megat se hasznal el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Winyettyu
2010.12.08. 22:39
szerintem filmbő bőven elég egy dvd minőség.. ha épp enm arra figyelsz hogy hú most milyen szép tűéles minden, hanem magára a műsorra/filmre, akkor nem veszed észre 3 perc után. tudom, mert már láttam sok dvd, fullhd, bd50 filmet, és igazából egyedül az xvid a zavaró, egy dvd-n már lehet láni mindent. amúgy a google is valami új képformátumon dolgozik amivel felekkora fájlméretük lesz. nem lesz itt probléma
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Supra
2010.12.09. 07:23
(fejét a billentyűzeten szétverő smiley)

Időnként elképesztőbbek a hozzászólások - mint a sötét középkor digitális mása. az emberek 80%-a stabilan és megingathatatlanul hisz valamiben, ezért nem olvassa el pl. a wikipédiát sem, mert 5 mp alatt le lennének rombolva a hit...

Más:
Azt nem lehetne, hogy mielőtt valaki hozzászólást ír, elolvassa az ÖSSZES eddig hozzászólást? Tudom, maximalista vagyok...

Egy dolog viszont még nem került szóba: mégpedig az online alkalmazások. Ezek ugyan többnyire szépek, néha használhatóak, de kivétel nélkül iszonyat forgalmat generálnak. És itt nem arról van szó, hogy 1 byte elküldése 3byte forgalom, hanem arról, hogy 1 byte elküldése esetenként 5-10 kbyte forgalmat is generálhat! Akit érdekel, annak ajánlom pl. a wireshark programot - döbbenet, mit forgalmaz a gép akkor is, ha állítólag nem csinál semmit...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Fzoltan
2010.12.09. 09:54
Szűklátókörűség azért megvan. Az, hogy valamelyik torrentb*zi napi 75 gigás adatforglamat generál, nem jelenti azt, hogy a szomszéd nagymama is annyit netezik... Ebben a fejenként 3 gigában benne van a tanyán a juhokat terelő juhász, aki még az életében nem hallot az internetről.
Az a gáz, hogy az emberiség kezd INFORMÁCIÓ alapú társadalommá válni (megnéztem a wikipédián, rákerestem a googléban), a TUDÁS alapú helyett (utánanéztem, utánajártam, utánaszámoltam). Emiatt olyan sikeres mostanában az agymosó marketing.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Fzoltan
2010.12.09. 09:58
Supra: Szvsz a jövőben a felhő alapú megoldások egyre jobban fognak terjedni először mikro majd makro szinten. Értsd: otthon lesz 1 db "számítógép", amihez csatlakozik 2-3-4-5 "monitor + kezelőfelület" (vagy ki tudja mik lesznek akkor...), majd nem sokkal utána jön a kapacitásbérlés valami nagy szolgáltatótól... Az első mai szemmel nagyon szimpatikus, a második egyelőre nem... majd akkor lesz az, amikor egy használható gép kerül 100.000 euróba, 1 nap játék/munka a kapacitásbérléssel meg 1 euróba...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kiskoller
2010.12.09. 10:38
Fzoltan pontosan ugyanez járt a fejemben amikor a kommenteket olvastam! (tudás alapú vagy info alapu társadalom) és teljesen egyetértek veled, sajnos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. csab959
2010.12.09. 11:17
Nem jön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.12.09. 11:58
Ezeket a felhő alapú dolgokat, sőt NC-ket már 20 éve jósolgatták és nem jött be.
Meg hogy integrálni mindent egy eszközbe, meg bérelt távoli tartalom. Hát nem, a piac és az emberek birtoklási vágya nem ezt diktálja.


Minél több és több kütyüd legyen, A család minden tagjának külön asztali pc, notebook, + tablet, és emellett legyen meg egy korongon, winyón és online is nézhetően, plusz egy másik változata a mobilodra, meg a psp-dre, továbbá e-book reader, és a mindent tudó kamerásmp3 stb mobil mellett azért legyen külön családi HD 3d kamerád, sportkamerád, webkamerád, spycamed és külön fényképezőgép, mp3 lejátszó, média center meg külön xbox.

Szóval nem egy számítógép, hanem minél több, és minél több eszköz legyen minél jobban számítógép alapú - tudjon többet. Szóval nem 1 pc. Sokkal inkább 1 (vagy több...) wifi router (ami tudásban egy egyszerűbb pc-nek is megfelel akár, mehet rajta a torrent, megosztja a médiát, stb stb).

A webes tárhely meg úgy tűnik mint a torrent alternatívája jött be leginkább.

Az meg hogy évekkel ezelőtt is elvoltunk a 64k-s modemmel, hát nem, én már akkor is gyorsabb netezésről álmodtam mint ami most elérhető Amúgy meg a jót könnyebb megszokni, azaz ha megszokod 3 sec-el gyorsabban jönnek be az oldalak, akkor a visszalépéstől/lassulástól idegrohamot fogsz kapni.

Ami régen renderelt animációnak is állkeresős körbeülős szájtátva sokszor megnézős volt, ma realtime egy játékban simán rondának, gagyinak, elavultnak kiáltanák ki az átlag gamerek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Fzoltan
2010.12.09. 12:26
Rigor: A világ egyszerűsödik. Mennyi idő most üzenetet küldeni a világ másik felére, és mennyi idő volt mondjuk 50 éve? Persze, akkor is volt már telefon, de feltételezte, hogy az az illető akkor is ott van... ugyanez lesz a számítógépekkel. Rövid magyarázat: régen mindenkinek külön hangkártyája, hálókártyája, videókártyája (!) volt, most nézz körül: az alaplapra van integrálva minden (a prémiumkategóriájú hangkártyáktól most tekintsünk el). A GPU CPU-ba helyezése most zajlik - Liano. PCIE vezérlő a CPU-ba. Stb. Egy alaplapi integrált GPU már az emberek 90%-ának általános igényeit kielégíti. Lassan ott fogunk tartani, hogy az alaplara lesz integrálva a központi memória is...
Félreértesz: Amit én vizionálok, az 1 számítógép, több interfésszel. A jövő márpedig a felhőben van, mert egyre jobban meg fogja érni szolgáltatni, mint gyártani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.12.09. 12:55
Pont hogy attól lesz összetettebb "kissebb" a világ hogy könnyebb gyorsabb és bárki számára elérhető lehetőség az üzenetküldés, üzletkötés kapcsolattartás - és már nem csak fontos híreket küldözget pár kiváltságos hanem egy unatkozó tini is óra alatt.
Az hogy létezik integrált mindet egybe rendszer nem jelenti azt hogy ez már a jövő vagy ez lenne a jövő. Mondhatnám azt is hogy ez volt a múlt, lásd Amiga. Igény a modulárisan fejleszthető eszközökre mindig is lesz, - már egy mindet egybe konzolba is lehet másik merevlemezt, chippelést, hűtőt, másik dobozts stb venni, meg hozzá konzolos desingű bögrét, kispárnát és pólót.

Amit te vízionálsz azt vízionálták kb 20 éve a jövőről. Meg amit egy idealista egyszerűsített világban lehet elképzelni. A valóság meg a piac nem ezt diktálja. Minél több felesleges cucc és szolgáltatás eladását az embereknek. Amit te vízionálsz, olyat már 15 éve is csináltak, mégsem ez az általános trend. És lesz 20 év múlva is. Meg a karórádban és szemüvegedben, mosógépedben, hőtőszekrényedben, kerékpárodban, sportcipődben is külön mini számítógép (meg már most is van. sőt többen mint gondolnánk).

Szolgáltatni ÉS gyártani jobban megéri mint csak szolgáltatni
Sőt a szolgáltatást úgy kitalálni hogy a fejlődéssel együtt rákényszerítsen
újabb termékek vásárlására, még jobban megéri.
Arról nem is beszélve hogy lehet hogy az eszközök kapacitása a tartalom jogvédelmére megy rá majd olyan szinten hogy tényleg nagyon megnehezítse a hackerek dolgát. (ugye azért a ps3-on mennyi ideig nem lehetett warezt tolni?).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Supra
2010.12.09. 14:12
Rigor: az egy gép / több monitor megvalósítása már terjed, terminal server / smart client néven - bár egyenlőre ez még nem divat otthon. De az tény, hogy a legvacakabb gép is elbírna 3-4 átlag felhasználót, ha az asztalok / felhasználók monitorhoz és billentyűzethez lennének rendelhetőek.

Egyébként állítom, hogy a cloud csak ipari környezetben terjed majd el, a magánember nem fog fizetni azért, amit nem lát, nem foghat meg és tehet zsebre... Részben ezért nem tekintik a filmeket, programokat sem árucikknek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Rigor Supra
2010.12.10. 12:01
Mi az hogy már terjed? Már 20 éve (sőt még jóval régebben egyenesen csak NC-k voltak és azon keresztül fértek hozzá A géphez ahogy kaptak a felhasználók gépidőt.) is elterjedt volt.

Hasonló de valóbaj új trend és valóban a jövőbe mutat az a Virtualizáció. Sokkal stabilabb, jobban karbantartható és jobban kihasználja a rendszert ha több virtuális szervert futtatunk egy valódi vason.

"De az tény, hogy a legvacakabb gép is elbírna 3-4 átlag felhasználót, ha az asztalok / felhasználók monitorhoz és billentyűzethez lennének rendelhetőek." - Ez azért ebben a formában nettó hülyeség. Persze, ha a legvacakabb gépen kb 20 évvel ezelőtti szoftver igény lenne, vagy kb levelező írógép funkcióra butított vékony kliensek, de nem, az igény szerint office2007 meg kiskutya füle iktatóprogramok kellenek meg java-s weboldalas kitöltős marhaság, meg win7 - aztán végül jó ha EGY felhasználóval eldöcög a nem is olyan vacak gép.


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gold007
2010.12.10. 22:46
Szerintem a 3gb az ÁTLAGBAN reális mivel már most is egy átlag család/előfizető olyan 600-800mb ot használ. Az áramos dolog az hülyeség, már most is bőven meg lehetne termelni annyi energiát.(a paksi atomerőműsről pedig 100%-ban egyetértek az első 2 hsz-el)Ráadásul most fejlesztik épp a fúziós reaktort ami egy darab kísérleti, kicsi reaktor termel annyit mint a paksi, a rendes az meg 3x annyit tud majd termelni (elvileg). A merevlemezek kapacításáról pedig annyit mikrobi társunknak, hogy a pár terához nem közelítünk, hanem már rég vannak 1-2 tb-os hdd-k. Amúgy meg ha neked fölösleges az óriási hdd és neten van minden akkor szerinted hol van??? Ha a "neten van" akkor sem a levegőben vagy a szerverbben lebeg!! A szervernek is kell valahol tárolnia! Kicsit gondolkodj már mielőtt leírsz egy ilyen baromságot!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zolli07
2010.12.10. 22:50
@Szedah Azért azt nem szabad elfelejteni hogy az Apache HTTP Server már régóta támogatja a küldött tartalom GZip-el való tömörítését, de ezt csak a szerverek nagyon kis részén kapcsolják be, mert azért elég jelentősen csökkenti az oldalak betöltődési idejét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!