iPon Hírek

Fényterápia a buszmegállóban

Dátum | 2012. 11. 30.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A svéd Umeå Energi villamosenergia-szolgáltató cég ultraibolya fényt kibocsátó világítótesteket szerelt fel az ország északi részén fekvő város harminc buszmegállójában. A szezonális depresszió kezelésére és megelőzésére gyakorta alkalmazott fényterápia a következő egy hónapban áll a buszra várók rendelkezésére.

Anna Norrgard, a cég marketingigazgatója elmondta, hogy céljuk egy kis ajándék „energialöketet” biztosítani az várakozóknak a Stockholmtól 600 kilométerre északra fekvő városban. A svéd telek, főként az északi részeken nagyon hosszúak és sötétek, rendszerint nagy mennyiségű hóval tarkítva. Umeå környékén jelenleg helyi idő szerint kilenc óra körül kel a nap és délután kettőkor nyugszik. A nappalok decemberben a legrövidebbek, az év legrövidebb napján, december 21-én mindössze 4 óra 17 perc telik el napkelte és napnyugta között, így a város lakói minden bizonnyal örömmel fogadják a „mesterséges napfény” áldásos hatásait. Még akkor is, ha a terv kissé átgondolatlan volta miatt egy pár fénycsövet már le kellett szerelni, mivel a túlzottan erős világítás elvakította a buszvezetőket.


 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. Benny
2012.11.30. 14:18
hol vagyunk mi ettől, atya ég...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Shinjiii
2012.11.30. 15:06
Nem vagyunk messze. Csupán vállalkozó szellem és sok sok hitel kell hozzá itthon! : )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. meganoname
2012.11.30. 16:04
Mentálhigiénikusan vagyunk messze!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. zorrd023
2012.11.30. 17:50
Na meg ott az áram is kb ingyen van az itteni árhoz képest. Finneknél is a buszmegállókat fűtik stb mert olcsó az áram.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. sensorprim...
2012.11.30. 17:53
1. a szúnyogok is nagyon szeretik az uv fényt (itt a példa ugyan a telet emlegeti)
2. a szemnek káros az uv fény (nem véletlenül uv szűrősek a drága napszemüvegek)
3. ha egy éven belül volt lézeres szemműtéted különösen nagyon veszélyes rád nézve az uv fény.
4. ez tényleg zseniális hogy menet iránnyal szembe világít.

ez minden csak az embereknek nem jó
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. vol33
2012.11.30. 18:46
Majd elviszik a dakoták nem kell aggódni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tokyofej
2012.11.30. 20:33
Uv? Mennek szolizni a buszmegbe?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. raiden
2012.11.30. 22:33
Mivel se jogsim semmim, így nem vágom, ezért kérdezem.... Szal vannak olyan országok ahol, jobbkormányosak a kocsik, és a bal oldalon van a "menetirány", nem?!
Ha a svédeknél így van, akkor nem szembe van a vezetőkkel a lámpa amúgy jogos a kétpont
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Supra
2012.12.01. 08:00
Attól még szembe világít, hogy a másik oldalon van...

sensorprime: Ugyan többféle UV sugárzás van, de akkor is +1 :-)

és hogy hozzá is tegyek:
- totális pocséklás, az emberek ott 99%-ig be vannak öltözve, csak a szemük és orruk látszik ki. Ha meg lassan jön a busz, akkor leég az orruk?
- környezetszennyezés, mert gondolom fénycsövek vannak kitéve, abban meg higany. Annyira báluk sem megy jól, hogy ledeket rakjanak ki (nem is tudom, mennyibe kerül az UV led, ha van)

Szóval szerintem ezt a marketing osztály újonnan felvett, frissen végzett, 18 éves és köldökig dekoltált marketinges csodalánya találta ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Fzoltan
2012.12.01. 16:57
Lehet, hogy rosszul gondolom, de az UV-csövek fölülről világítanak.

sensorprime: Az UV-fény önmaga nem káros, sőt! A napszemüvegek azért UV-szűrősek, mert a sötétítés miatt a pupilla kitágul, ezzel még több UV-fényt beengedve a szembe. Napszemüveg nélkül jóval kevesebb káros fény jut a szembe, mint egy szűrő nélküli napszemüveggel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Fzoltan
2012.12.01. 16:58
Hja, svédországban jobboldali közlekedés van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. asdsa
2012.12.02. 00:36
Az UV fény nem káros, sőt javítja a szemet!
A kormány azért gyárt UV-védős szemüvegeket, hogy ezek eladásával támogatni tudja az olajháborúkat ráadásul a szemüvegekt legyártásához így képesek műanyagot is biztosítani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. raiden
2012.12.02. 14:29
legalább nem nézik drogosnak a svéd fiatalokat, amikor éjjel 2kor napszemcsiben feszítenek a buszmegben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Norbert09
2012.12.02. 21:43
Há' figyuzzatok má' fénycsőő

Vigyük gyórsan eladni. hehehehe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!