iPon Hírek

Festékgolyók a veszélyes aszteroidák ellen

Dátum | 2012. 10. 29.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A Földre veszélyes aszteroidákat festék segítségével tántorítaná el útjukról az MIT egy dél-koreai diákja, aki az ötletet részletező tanulmányával megnyerte az ENSZ által szponzorált 2012-es Move An Asteroid elnevezésű versenyt, amelynek célja olyan új megoldások kiötlése, amelyek védelmet biztosíthatnak bolygónk számára a Földet fenyegető űrbéli objektumok ellen.

Szung Vuk Pek a fény azon tulajdonságát használná ki a bolygónk útjába kerülő égitestek eltérítésére, hogy az részecsketermészete révén lendületet hordoz. Több közelmúltbeli kutatás is igazolta, hogy a Nap sugárzása befolyásolja az aszteroidák pályáját, mégpedig azok színétől függő mértékben. Ha tehát fehér vagy fekete színre festünk egy ilyen objektumot, azzal meg tudjuk változtatni annak irányát.

Az ötlet szülőatyja úgy képzeli, hogy egy-egy jól irányzott, festékszemcsékkel teli töltettel közvetlen közelről kellene az veszélyes égitestre lőni. A lövedékek becsapódása is változtatna az objektum pályáján, az égitest fehérre festése révén pedig növekedne annak fényvisszaverő-képessége, és ezzel a Nap fotonjai által kifejtett irányító hatás is. Pek a tavalyi nyertes pályázat elgondolását építette tovább, annak kiötlője kisméretű szilárd golyókkal vette volna célba az aszteroidát, az idei győztes szerint azonban a festék bevonásával tovább fokozható a pályamódosítás mértéke.


Pek a tanulmányában demonstrált számítások során a Földet 2029-ben és 2036-ban megközelítő Apophis kisbolygót vette alapul. A 27 millió tonnás, 450 méter átmérőjű aszteroida befestéséhez 5 tonna alapanyagra lenne szükség. A festékgolyók kilövésének időzítésénél Pek kihasználná az égitest tengely körüli forgását, így két sorozattal megoldaná annak bemázolását.

Pek számításai szerint nagyjából 20 évnyi napsugárzás együttes hatása kellene ahhoz, hogy egy Apophishoz hasonló kisbolygó a festés révén eltérüljön Földet fenyegető pályájáról. A hatás fokozása érdekében másfajta töltésű lövedékeket is elképzelhetőnek tart, véleménye szerint lehetne például aeroszolos töltetekkel is kísérletezni, amelyek légzsákszerűen lelassítanák az ilyen égitesteket. A festés egyébiránt azért sem lenne rossz ötlet, mert megfelelő anyagok felhasználása révén az így megjelölt aszteroidák követése könnyebbé válna a földi távcsövek számára.
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

21. NKing
2012.10.29. 18:59
Pompás. Akkor a kis Szung Vuk Pek-nek már csak azt kell kitalálnia, hogy hogyan fedezzük fel a Földet veszélyeztető aszteroidákat legalább 20 évvel korábban (jelenleg csak a becsapódás-elkerülés valószínűség-skáláját lehet megmondani), és hogyan küldünk akkora távolságba azonnal egy 5 tonna festéket szállító űrhajót, ami utána közvetlen közelről be tudja lőni az egészet festékkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. r-chee
2012.10.29. 20:38
Faxa. Közelmúltban nem messze elhúzó aszteroidákat pár nappal elhaladásuk előtt fedezték csak fel. Szal miről beszélünk....
Kész cirkusz ez az űrkutatás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mikej95
2012.10.29. 20:47
r-chee:És milyen jól lehet keresni az ilyen tippelgetéssel.
NKing: Nem kell űrhajó, a cikkben is benne van, hogy a Földről lőnének. Így viszont az a 20 év minimum felugrik ~25-re, mert a lövedékeknek oda is kell érnie!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Ragnarr
2012.10.29. 21:22
Birom ezeket a rosszmaju kommenteket, ha rajtatok mulna akkor meg meleg viz se letezne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. tokyofej
2012.10.29. 21:29
Felesleges para. Amióta Chuck Norris ezen a bolygón él, azóta inkább nem kockáztatnak az aszteroidák sem. Sőt, az aszteroidának kellene aggódnia egy becsapódó Chuck Norristól!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Whysper
2012.10.29. 22:21
Ragnarr Én meg a magadféléket! Ha rajtatok múlna minden h**yéből Nobeldíjas tudós lehetne! Ne bántsd a szegény tudóst.

Én meg megfigyeltem, ha vonósugarral alrább húzhatnánk őket akkor lelehetne téríteni a pályáról.

Ezek a dolgok ott hibádzanak csak ,hogyha lenne olyan technikánk ,hogy ezeket a festékeket eljuttassuk oda akkor biztos lenne lehetőség ,hogy eltérítsük.

NKing amúgy meg több mint 20 év igaz mert 20 év kell neki ,hogy eltérüljön szóval nekünk oda kell elébe repülni meglőni és onnantól számítva húsz év ,hogy mire ide érne addigra másik pályán van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. AkosAkos
2012.10.29. 22:28
Oké,hogy nincs meg a technika,de baj,hogyha a terv már előtte megvan? NEM,SŐT!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Szefmester
2012.10.30. 03:25
Ha már ennyi idővel korában észlelnénk, és oda is küldenénk5 tonnányi valamit, akkor valószínűleg hatékonyabb és gyorsabb megoldás is volna.
Ha meg a fény ennyire hat rájuk, akkor "nagynyomású" lézerrel kell megküldeni innen. Felzavarnak pár műholdat valami felső pályára és megvan a védőfal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. stranger
2012.10.30. 08:24
Én Bruce Willisre esküszöm, ha ilyenre kerül sor. Ő majd kifesti és megment minket az utolsó tized másodpercben. Vagy az elrabolt lányát keresi és szétatombombázza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Humbuk
2012.10.30. 08:30
Whysper: Az nem kérdés, hogy van-e technika hozzá vagy nincs. Hiszen az ilyen pályázatoknak eleve úgy kell elkészülni, hogy magát a technikát is meg kell kreálni hozzá. Amúgy meg ha nincs ilyen, akkor csinálni kell.

Az űrbéli dolgainknak egyetlen baja van, hogy el kell hagyni a föld gravitációs mezejét(ez emészti fel a legtöbb energiát) ha már kijutottunk, akkor már "könnyen" megy minden. PL a marsjárónak is csak egy kezdő lökést kellett adni az űrben utána már elrepült "magától"


A poén az egészben az, hogy ha az ember nem lenne ennyire agresszív és az országok között nem lenne ekkora széthúzás, már rég lenne műholdas védőhálónk a bolygó körül ami leszed bármit ami nem idevaló. Csak hát az a bökkenő, hogy elvileg fegyvereket telepíteni az űrbe tiltott dolognak számít, mivel több nemzetközi egyezmény is tiltja. (Nem azt mondom h most nem lehet fent, max titokban)
Szefmester-el egyetértek szerintem is a lézer lenne a legjobb, hiszen fénysebességgel megy és az energia utánpótlás is megoldott.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. dzsuz87
2012.10.30. 10:30
Ragnarr-nak igaza van.
Ez a verseny arról szólt, hogy ki tud minél kevesebb pénzből egy aszteroidát eltéríteni, adott feltételek mellett. Eddig ez a legjobb ötlet, a srác megérdemelten nyert. A robbantás nyilvánvalóan rossz megoldás, mert akkor több kisebb darabban kapja el a Földet. A légkör így valószínűbb, hogy begyullad, és amúgy is letérünk a pályánkról. Az anyag odajuttatására is zajlik a verseny, gondolom olvastátok az idevágó cikkeket. (SpaceX és társai)
De ti csak hőbörögjetek nyugodtan, hiszen nem az ehhez hasonló ötletek vitték előrébb a világot az elmúlt évezredekben. Hanem a károgás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Devio
2012.10.30. 10:44
Sajna én nagyon keveset konyítok ezekhez a dolgokhoz, de azt mondjátok már meg nekem. Mért kell bemocskolni, " megsemmisíteni" egyből azt a közeledő dolgot. Oke, hogy veszélyt jelent, de szerintem akkor sem tönkretenni kéne egyből, hanem barátibb megoldást találni.

Amúgymeg, ha nagy lesz a baj. Nem hiszem, hogy festékkel lövöldözik majd. 2 atom megoldja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. prohlep
2012.10.30. 13:57

Helikopter elképzelése már Leonardonál szerepel. Pedig akkor irreális volt. De mégis jelentősen hozzájárult a helikopter kialakulásához, mert a korszakalkotó tervezést mindig megelőzi a SciFi szerű látomás.

Mindenki látja, hogy a szóbanforgó befestés nem olyan egyszerű, mint venni egy vödör festéket és átfesteni szobánk falát. De mégis, ez a látomás egy első jelentősebb lépés lehet a veszélyes tárgyak más pályára térítéséhez.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. gargoyl
2012.10.30. 14:48
Ez egy jó elképzelés és valóban működhetne.
De ennek az a feltétele,hogy kb. ahogy le is írták kb 20 év kéne az eltérítéshez.Szóval
azt először észre kéne venni.Másodszor a húsz év rögtön a duplája lenne mire a festék vs.
aszteroida randevúzik,így meg már szinte esélytelen a felfedezés esélye.
Arra kéne inkább okoskodni,hogy még ki tudd mondani ,hogy "fapapucs".
Sokkal több és korszerűbb robottávcső kellene.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. VAjZY
2012.10.30. 15:56
Ésszerűnek tűnik a bombás védőháló, de a bombázás során nem lehet kiszámítani olyan pontosan, merre fognak tartani a darabok, tehát csak az eltérítés játszik. Én csak azt furcsállom, hogy elég lenne 5 tonna festék hozzá. Kicsit kevésnek vélem, de nem vagyok tudós, ahogy Ti sem, hogy egy laikusoknak szóló cikk alapján akarjátok meghatározni az embert, a TUDÓST. Nem a kritika a gond, hanem ez a stílus, hogy egyből le vannak hülyézve meg nézve, hogy "jaj, ez felesleges". Találj ki Te valamit!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. vacak
2012.10.30. 18:42
Devio - 2012-10-30 10:44:5712

Sajna én nagyon keveset konyítok ezekhez a dolgokhoz, de azt mondjátok már meg nekem. Mért kell bemocskolni, " megsemmisíteni" egyből azt a közeledő dolgot. Oke, hogy veszélyt jelent, de szerintem akkor sem tönkretenni kéne egyből, hanem barátibb megoldást találni.

Amúgymeg, ha nagy lesz a baj. Nem hiszem, hogy festékkel lövöldözik majd. 2 atom megoldja.


Az atom sajna nem oldja meg, ez nem Armageddon Bruce Willissel, mint minden robbantásnál az atomnál is a lökéshullám pusztít igazán, de a világűrben légkör nélkül ez egy kicsit problémás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. alienn
2012.10.31. 15:32
Ezt a 20 évet sokan félreértitek.
Nem arra gondolnak, hogy 20 évvel hamarabb észre kell venni, mert azt kissé nehézkes lenne.
Amikről (szerintem) szó van azok a kis aszteroidák, amik a föld "mellett" húznak el és amikor megtettek egy kört a saját pályájukon ismét a föld mellett húznak el közelebb vagy távolabb.
Az ütközést pedig onnan számíthatják ki ugye, ha egyszer 100.000 kilométerre haladt el mellettünk, mondjuk 5 évvel később meg 50.000-re, akkor ha semmi más nem szól bele a pályájuk módosításába, akkor legközelebb pont telibe trafálhatja a földet.
Ilyenkor van az, hogy ha akkor amikor 50.000 km-re van tőlünk sikerül befestékezni, akkor van 5 évünk mire ideér újra. Mivel belenyúltunk a színébe (mondjuk világosabbra festettük) a nap nem tudja annyira melegíteni azt a részt (mert ugye világosabb), ezáltal ott nem melegszik úgy mint máshol ez pedig hatással lesz a pályájára. Persze lehet szemléletesebb példa lett volna, ha egy világos részt feketére festünk és azt melegíti a nap.
A földön ez a "meghajtás" biztos nem működne, mert elenyészően kicsi csak egy sima szélhez képest is, de az űrben ha több évig hat ez az erő már módosíthat pályákat.
Szóval biztosan működik a dolog.
Az a kérdés inkább, hogy ki lehet-e számolni (ha igen mennyire pontosan), ha megváltoztatjuk a színét tényleg azt érjük-e el vele amit szeretnénk?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. dzsuz87
2012.10.31. 16:10
A színét azért érdemes megváltoztatni, mert a fotonok a részecske-hullám kettősségnek megfelelően lendületet hordoznak. A fekete színű felület elnyeli a fényt, ezért a fotonok által hordozott impulzust is. A fehér színű rész pedig visszaveri a fényt, ami pedig azzal jár, hogy az impulzus kétszeresét kapja az aszteroida. Persze nem feltétlenül ugyanabba az irányba pattannak vissza a fotonok, de mégis jobban ellökődik a fehér felszínű objektum, mint a fekete színű.
Akit érdekel, rákereshet a fénymalomra, ezen az elven működik. [KERESÉS]
(szóval https linket nem lehet beilleszteni...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gargoyl
2012.10.31. 20:25
alienn@:

Ezekre már van egy rakás terv.
Az igazán veszélyes az amelyik még nincs katalogizálva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. szilaard
2012.11.05. 09:44
Robbantás! Atom-robbantás!
(Nem kell légkör, ha BEFÚROD akár csak pár méter mélyre ... !)
Az aszteroida 1/100-a kirobban, de óriási sebességgel, és
ez a kirobbanó cucc ad annyi impulzust a maradó nagyobb darabkának,
amitől picit módosul a pályája!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. alienn
2012.11.05. 12:15
szilaard

Minek ehhez atom?? Ennyi erővel elég normál robbanószer is.
A befúrásnál kezdődnének a problémák, mert túl kicsi a gravitáció, szinte nincs is. Rögzíteni kellene a fúrót amihez szintén bele kell fúrni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!