iPon Hírek

Filléres táblagépek Lollipoppal a Polaroidtól

Dátum | 2015. 01. 09.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Kodak nem az egyedüli a CES-en, aki a fényképészét révén szerzett egykor hírnevet magának, azonban mostanra más termékek felé kellett fordulnia. Hasonló cipőben jár a Polaroid is, aki ráadásul már nem ma kezdte az ipart, és ezúttal két táblagéppel rukkolt elő. A Polaroid L7 és L10 elsősorban a remek ár-érték mutatójával szeretne hódítani, a páros mindkét tagja a megfizethető tabletek sorát fogja gyarapítani. A készülékek tulajdonságait sajnos egyelőre részletesen nem ismerhettük meg, de néhány fontosabb paraméterre így is fény derült, és ezek alapján jók a kilátások. A 7 és 10 hüvelykes megjelenítőkkel ellátott masinákat például meglepő frissesség jellemzi majd. Mind a kettő az Android 5.0-t fogja futtatni már az első bekapcsoláskor. Ez a rendszer november elején indult hódító útjára, és egyelőre jellemzően csak a nagyobb gyártók gépein bukkant fel. A Lollipop kódnevű operációs rendszer az eddigi sajtóképek alapján nagyjából a gyári arcát mutatja majd, de néhány előre telepített extra alkalmazást (pl. Polaroid Instant Cam) azért várható.
Polaroid L7
A színfalak mögött ugyanolyan négymagos központi processzor található a Polaroid L7-ben és az L10-ben is, amit a cég a „szupergyors” jelzővel illetett. Valószínűleg olyan chipről beszélhetünk, ami már 64 bites támogatást nyújt, és Cortex-A53 magok kvartettjét vonultatja fel – jó eséllyel a Qualcomm MSM8916, vagy még inkább a MediaTek MT6732 állhat a háttérben. Végeredményben az Android és a legtöbb alkalmazás valóban szépen muzsikálhat rajta, de „szuper gyorsaságról” azért nyilván nincs szó. A készülék nem rendelkeznek hálózati modemmel, van viszont a kelléktárukban Wi-Fi, valamint Bluetooth modul is. Ez utóbbinak köszönhetően rengeteg hasznos kiegészítővel kompatibilisek lesznek a készülékek (pl. billentyűzet vagy külső hangszóró). Ezeken felül, ami még a képekről leszűrhető, hogy mind az L7, mind pedig az L10 kapott előlapi kamerát, így alkalmasak lesznek videóhívások bonyolítására. A táblák ugyanazzal a dizájnnal indulnak hódító útjukra. A teljesen fekete burkolatukon semmilyen különös ismertetőjegy nem fedezhető fel szemből, minden felirat a hátoldalukra került. Az üzemidőről nem szólt a fáma, de a Polaroid állítása szerint ilyen téren nem fognak csalódást okozni az újdonságok. Ezeknek a fejlesztése egyébiránt a Southern Telecomnál történt, vagyis bár a Polaroid kínálatában egyre több az Androidot futtató készülék, továbbra sem önállóan fejlesztett konfigurációkkal dolgoznak.
Polaroid L10
A Polaroid L7 és L10 táblagépek a legolcsóbb készülékek között fognak versenybe szállni. A 7 colos kivitel mindössze 100 dollárba kerül majd, és a nagyképű modellért sem kell 150 dollárnál többet fizetni. A vállalat közleménye alapján az eszközök tavasszal kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, és az Egyesült Államokban kezdik meg a karrierjüket. Remélhetőleg idővel Európába is eljuthatnak, ugyanis az eddigiek alapján valóban kedvező ajánlatnak ígérkeznek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Csupman
2015.01.10. 11:16
Tartalomfogyasztásra bőven elég egy 4magos tablet 1GB rammal. ami jelenleg 30k. Szóval haezt akadásmentesen teszik akkor noproblem. Akinek meg játékra (nem tudom milyen játékok vannak tabletre ami miatt megéri 3x annyit kicsengetni) kellene tabletta az meg vegye meg a 100k-s termékeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!