iPon Hírek

Földi baktériumok az űrben

Dátum | 2014. 05. 06.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az esetlegesen oda jutó földi baktériumok képesek lennének túlélni a Mars felszínén, derül ki egy abból a hosszú távú kísérletsorozatból, amelyet a Nemzetközi Űrállomáson végeztek. A kutatás célja persze nem a vörös bolygó bakteriális kolonizációjának előkészítése volt. A szakértők ehelyett arra voltak kíváncsiak, hogy a különféle űreszközökkel a Marsra hurcolt mikrobák mekkora veszélyt jelentenek a bolygóra. A más égitestekre induló űrjárművekről még napjainkban is gyakorlatilag lehetetlen az összes biológiai szennyeződést eltávolítani. A földi baktériumok behurcolásával viszont jelentős változások indulhatnak be az idegen bolygó esetlegesen létező ökoszisztémájában, amit érthető módon szeretnének elkerülni a kutatók. Éppen ezért nagyon fontos megvizsgálni, hogy mely organizmusok képesek túlélni az űrutazás viszontagságait, illetve a célba vett égitest felszínén uralkodó körülményeket. Így ugyanis a küldetés előkészítői kiemelt figyelmet fordíthatnak arra, hogy ezektől a mikrobáktól megtisztítsák az adott űreszközt. A szakértők több különböző kísérlettel vizsgálták meg a kérdéskört. Ezek egyike során az űrállomás egyik laborrészlegében 18 hónapon keresztül ellenállónak tartott földi mikrobákat tettek ki űrbéli körülményeknek. A mikroorganizmusok egy része a szakértők nagy meglepetésére még a legszélsőségesebb mélyűri környezettel is megbirkózott: túlélte a vákuumot, az óriási hőmérsékleti ingadozásokat, a Nap erős elektromágneses sugárzását és a kozmikus ionizáló sugárzást is.
Egy másik, szintén másfél évig tartó kísérlet során sötét űrbéli környezetben vizsgálták baktériumokat. 18 hónap elteltével a mélyűri körülmények között tartott spórák 10−40 százaléka élte túl a kalandot, azok a minták pedig, amelyeket a marsi atmoszférának megfelelő környezetben tartottak 85−100 százalékos túlélési rátával rendelkeztek. Ha a Firmicute phylum nevű baktérium szélsőséges körülmények közé kerül, védőburkot képez maga körül, úgynevezett endospórát hozva létre, ezzel védve magát tartós szárazságok idején. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ezek a struktúrák vajon képesek-e megvédeni a baktériumokat a fertőtlenítési eljárásoktól, illetve az űrbéli környezettől. A harmadik kísérlet során így olyan körülmények közé helyezték a mikrobákat, amelyek egy Marsra irányuló utazást, majd a bolygóra való leszállást modelleztek. A vizsgálatok alapján az egyetlen biztos módszer a baktériumok elpusztítására, ha hosszabb ideig erős ultraibolya sugárzásnak teszik ki őket. Minden más kihívással magabiztosan birkóztak meg a mikrobák, 50 százalékos vagy annál magasabb túlélési rátát produkálva, mondják a kutatók. Ha tehát a Marsra induló űreszközön megtelepedő baktériumok képesek elbújni a Nap sugárzása elől, a jelenlegi információk alapján semmi akadálya annak, hogy életképes állapotban jussanak el a bolygóra, és ott esetleg szaporodni kezdjenek.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. arn
2014.05.06. 15:09
Aztan majd visszalatogatnak parszaz millio evnyi evolucio utan
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. NimKorko arn
2014.05.06. 15:22
Addigra valószínűleg a napunk már óriásivá növekszik és bekebelezi a belső bolygókat. Számítások szerint, a Földet, de lehet, még a Mars-ot is eléri, úgyhogy kétlem, hogy errefelé néznének annyi idő után
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Wolgor NimKo...
2014.05.06. 15:49
A nap életciklusából még milliárd évek vannak hátra, bőven van ideje valami wierd életformának kialakulnia, ami ott életképes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!