iPon Hírek

Földi életet hordozó meteorok?

Dátum | 2012. 04. 12.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A Chicxulub-kráter nyomai a mexikói Yucatán-félszigeten, illetve a tengeraljzaton találhatók. Átmérője 180 kilométer, így az egyik legnagyobb ismert becsapódási kráter. A képződményt létrehozó kisbolygó a legújabb mérések alapján akár a 14 km-es átmérőt is elérhette. A krátert Glen Penfield geofizikus fedezte fel a hetvenes évek végén. A becsapódásra a kréta időszak végén, durván 65 millió évvel ezelőtt kerülhetett sor, és mivel ez nagyjából egybeesik az úgynevezett K-T határral, sok tudós szerint ez lehetett a dinoszauruszok kihalásaként ismert kréta-tercier esemény fő oka. A dinoszauruszok kipusztulásában persze más események is szerepet játszhattak, illetve lehetséges, hogy a kráter csak egyike az ebben az időszakban történt több nagy becsapódásnak.

Egy biztos: nagyjából 65 millió évvel ezelőtt a Földet eltalálta egy több mint tíz kilométer átmérőjű, billió tonna nagyságrendű aszteroida. A becsapódás közvetlen következményeit elég könnyű elképzelni: megacunamik, túlhevült hamut havazó felhők, világszerte fellobbanó erdőtüzek és a szárazföldi életformák tömeges pusztulása jelentkezett.

Gravitációs és mágneses anomáliák jelzik a Chicxulub-kráter egykori helyét
Az utóbbi években az asztrobiológusok a becsapódás egy kevésbé ismert következményét kezdték vizsgálni: a kráter keletkezésével egy időben ugyanis több milliárd tonnányi mikroorganizmusokat hordozó szikla és víz lökődött ki az űrbe. A fizikusok számításai szerint a távozó anyag mennyisége akár az aszteroida tömegét is elérhette. Felmerül a kérdés, hogy vajon mi történt a kilökődött anyaggal.

A japán Kyoto Sangyo University kutatói szerint a becsapódást követően a Föld anyagából jelentős mennyiségek juthattak el nemcsak a közelinek számító Holdra és Marsra, de akár sokkal messzebbre is. Kiszámolták, hogy mennyi kilökődött anyag juthatott el azokra a helyekre, amelyek valamilyen szinten alkalmasak lehetnek az életre, vagyis a Jupiter Európa és a Szaturnusz Enceladus nevű holdjára, valamint a közeli földszerű exobolygókra.

Eredményeik számos meglepetést tartogatnak. Számításaik szerint például csaknem ugyanannyi szikladarab juthatott el az Európára, mint a Holdra: nagyjából százmillió darab egyes modellek szerint. Ennek az az oka, hogy a Jupiter hatalmas gravitációs mezeje kútmélyként vonzza a sziklákat, amelyek aztán előbb-utóbb eljutnak a holdak felszínére is.

Az A-modell magas, a B alacsony kezdősebességgel számol a sziklák kilökődésekor
Ennél is megdöbbentőbb az a mennyiség, amely átszelhette a csillaközi űrt. A tavalyi évben egy olyan számítás került nyilvánosságra, amely szerint egy ilyen becsapódási eseményt követően több anyag indul útjára a csillagközi térben, mint amennyi naprendszerünk bolygóin és holdjain végzi. A japán kutatók mostani modelljükkel ennél is tovább mentek: megbecsülték, hogy mennyi anyag juthatott el a Gliese 581 rendszeréig. A húsz fényévnyire található vörös törpe körül a lakható zóna határán egy szuperföld kategóriájú bolygó kering. A számítások alapján nagyjából ezer földi szikla juthatott el erre a bolygóra egymillió éves utazás után.

Azt persze senki sem tudja, hogy a mikrobák túlélhetnek-e egy ilyen hosszadalmas utazást, vagy akár egy olyan rövidebb űrbéli „kirándulást”, amennyi idő alatt az Európára vagy az Enceladusra el lehet jutni. De ha esetleg vannak olyan élőlények, amelyek túlélhették az utazást, azok már rég odaértek a szomszédos exobolygóra, és ott virágzó életet élhetnek.

A következő izgalmas kérdés az lehet, hogy milyen gyorsan terjesztheti el az életet egy az említetthez hasonló becsapódás utáni kilökődés egy egész galaxisban? A kutatók számításai szerint egy Tejútrendszerhez hasonló galaxis méreteivel számolva ehhez egy billió (10ˆ12) év kellene, de mivel galaxisunk még nincs 14 milliárd éves, egyetlen kilökődési esemény nyomán nem terjedhetett el az élet. Ahhoz, hogy mostanra az egész Tejútrendszerben mindenütt jelen legyen az élet, 10 milliárd évvel ezelőtt 25 különböző helyszínen kellett volna kialakulnia, mondják a kutatók.

A csillagközi teret átszelni képes földi sziklák tényéből viszont más dolgok is következnek: ha valóban lehetséges egy ilyen esemény nyomán az élet elterjedése, akkor szinte bizonyosnak mondható, hogy naprendszerünkbe és a Földre más bolygókról származó mikroorganizmusok is eljutottak az idők során.

Napkelte a Gliese 581c jelű bolygón, ahogy a művész elképzeli

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. dongo84
2012.04.12. 12:55
Ezt végképp nem gondoltam volna...mármint, hogy földi élettel "földi" élettel fertőzzük meg a tejútrendszerünk.

Ilyen alapon igen csak megnő az esély arra, hogy más, szintén flórával és faunával rendelkező bolygókon történt becsapódások, megfertőzhettek szomszédos csillagrendszereket "élettel". Ergo jócskán nőtt az esély arra, hogy nem vagyunk egyedül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. beleutomaz...
2012.04.12. 15:53
"Átmérője 180 kilométer, így az egyik legnagyobb ismert becsapódási kráterek."
Azt hiszem ez a mondat nincs befejezve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. HUFEUR
2012.04.12. 16:53
Szerintem jó az a mondat, bár most, hogy írtad kicsit furcsának tűnik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Jools
2012.04.12. 17:26
Upsz, köszi, javítva ez lesz abból, ha az ember két verzió között vacillál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Cardinange...
2012.04.12. 19:45
Vajon hogy "lökődött ki" annyi szikla és kő a földről az űrbe??? Oké, mondjuk hogy a (valóban nem kicsi) meteorit becsapódásától repültek szét, na de akkor is, az 1.000 km-en lévő légkör is még a Földhöz tartozik (termoszféra)! Annak a csilliárd mennyiségű kőnek és víznek több, mint 30.000 km-t kellett (volna) megtennie ahhoz, hogy egyáltalán valamennyire kikerüljön a bolygó gravitációs teréből, különben ugye visszaesik! Értem én, hogy hihetetlen sebességgel és pláne erővel csapódott az a nem kis aszteroida a Földnek, de hogy ekkora utat tegyen meg kifelé "lökődés" közben... én akkor sem tudom elképzelni! Valamilyen magasságban csak nyert a gravitáció, még ha az az aszteroida olyan nagyot placcsant is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Jools
2012.04.13. 09:36
Igazából azon múlik a dolog, hogy elérték-e a szökési sebességet, ami a Föld esetében 11,2 km/s, vagyis ekkora sebességgel kell rendelkezniük a kilökődött köveknek, hogy elhagyják a Föld közvetlen vonzáskörzetét. Elvileg (és számítógépes modellek szerint is) a kilökődő anyag maximális sebessége a becsapódó test sebességének fele lehet. A legtöbb holdi és földi krátert okozó meteorit és aszteroida sebességét 33 km/s körüli értékre, illetve ez alá teszik, így egy tisztességes becsapódási sebességű (25 km/s vagy fölötte) kisbolygó már lökhet ki anyagot úgy, hogy az ne kerüljön vissza a Földre.

http://arxiv.org/pdf/1108.3375v1.pdf - ez a tavalyi ezzel foglalkozó kutatás (be is linkelem, mert lemaradt)

http://t7.hu/tkt - ez meg Kereszturi Ákos egy jó kis cikke hasonló témában
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nextman
2012.04.17. 12:33
Zsenialis. Eszerint ha barhol a kornyeken eletet talalnank, az jo esellyel innen kerult oda.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!