iPon Hírek

Folytatást kap a Styx

Dátum | 2015. 10. 15.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Styx: Master of Shadows viszonylag sikeres volt, és nem csak a kasszáknál, de még a kritikusoknál is, mi például 80%-ot adtunk rá. Éppen ezért a Focus Home Interactive és a Cyanide Studios úgy döntött, lenne helye egy folytatásnak, így a több száz éves rettegett goblin bérgyilkos visszatér egy folytatás keretein belül. A folytatás neve Styx: Shards of Darkness, és nagyobb költségvetésből készül, mint az elődje, így a fejlesztők több ötletüket tudják majd megvalósítani. Ebben segítségükre lesz egy új motor is, amit az Unreal Engine 4 formájában találtak meg. Az ígéretek szerint nem csak a grafika változik meg teljesen (köztük Styx is kap felújított modellt), de a főhősünk szélesebb mozgásrepertoárral büszkélkedhet, és javul az irányítás is. A történet szerint az első részben az Akenash-toronyban történt események hatására Styx kénytelen ismét előbújni az árnyékból, és be kell hatolnia a Sötét Elfek városába, Körangarba. Ez az a város egyébként, ahova a legendák szerint nem lehet betörni, de egy nagyobb diplomáciai találkozó alkalmával Styxnek ez mégis sikerül. Hamar kiderül azonban, hogy az egész találkozó csak egy álca, és az elfek szövetkeztek a törpökkel, ami nem jó hír a goblinok számára, hiszen a két nép pont őket utálja a legjobban. A fejlesztők még nagyobb szabadságot ígérnek a játék világában, új környezetekkel, objektumokkal, és olyan új mechanizmusokkal, mint a mászókötél, vagy a zipline. A játékon már fél éve dolgoznak, és valamikor jövőre jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. Addig is, van belőle egy képünk:
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. i2k010
2015.10.15. 13:59
Kell!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!