iPon Hírek

Folytatódhat a per a Killzone fejlesztői ellen

Dátum | 2014. 12. 19.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Miről is van szó? Arról, hogy a Killzone: Shadow Fall egyjátékos módja 1080p-s felbontásban 30fps-sel fut. Idáig nincs is probléma. A készítők viszont azt mondták, hogy a többjátékos mód is 1080p és 60fps lesz. Később kiderült azonban, hogy a multiplayernél van egy kis trükközés: a teljesen 1080p-s képet egy úgynevezett temporal reprojection eljárással állítja elő a játék, aminek a lényege tulajdonképpen az, hogy az adott pixelek előző pozícióit és a kamera mozgásvektorát figyelembe véve több korábbi, alacsonyabb felbontású képből rakja össze a végleges, 1080p-s képet. A dolog persze ennél egy kicsit összetettebb, de a lényeg, hogy a technológia annyira jól működik, hogy az égvilágon senkinek nem tűnt fel a működése, még a Digital Foundry sem vett észre semmit. A megjelenés után pár héttel azonban a készítők maguk beszéltek az alkalmazott technológiáról egy előadáson (tehát nem próbálták titkolni a dolgot), és hirtelen mindenki "elkezdte látni" a csalást. A helyzet odáig fajult, hogy Douglas Ladore vezetésével az Amerikában elég népszerű csoportos keresetet nyújtottak be a "sértettek" a bíróságon a Sony Computer Entertainment ellen, azt állítva, hogy a cég megtévesztette a vásárlóit: azt mondták ugyanis, hogy a játék multiplayer része natív 1080p-ben fut, holott szerintük nem ez a helyzet. A dolog persze röhejes, és mindenki elintézte azzal, hogy ilyen is csak az Egyesült Államokban fordulhat elő, és nem lesz az a bíró, aki ezzel érdemben foglalkozna. Főleg, hogy tulajdonképpen semmi esélye nincs a keresetnek, hiszen a Killzone: Shadow Fall az alkalmazott technológia ellenére is 1080p-s végső képet állít elő. Meglepő volt tehát, amikor tegnap kiderült, hogy Edward Chen bíró úgy döntött, hogy elindulhat a per. A bíró szerint a Sony érvei nem túl erősek, így ezek alapján nem lehet kidobni a keresetet, Ladore ugyanis tényszerű technikai vádakkal állt elő, és a jelenlegi helyzet szerint a Sonynak kell majd bizonyítania és cáfolnia.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

23. Shinjiii
2014.12.19. 15:45
Lehet a bíró is Killzone-ozik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Tapir_606
2014.12.19. 15:45
hülyék országában a hülyét védi a jog, simán bukhatja ezt a Sony, akármennyire is röhejes
ha macskát raksz a mikróba, akkor is biztos, hogy nem te vagy az életképtelen barom idióta
ezért írják az RPG használati utasítást is, hogy "aim for the enemy"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. TheEnginee...
2014.12.19. 15:45
Mondanam hogy kötsögök, de azt nem illik, igy csak annyit irok va'za'k...
Mielött valaki torkomnak ugrana, termeszetesen a cikkben szereplö "tarsasagra" ertettem, nem az elöttem szoloakra!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. gombabacsi
2014.12.19. 16:08
engem inkább a technológia érdekel, amivel ilyet el tudnak érni. tök érdekes dolog.

itt is lebukik, hogy ezek a gamerek valójában leszarják ezeket a tök érdekes tech dolgokat, valszeg nem is értik az egészet, a lényeg hogy lőni lehessen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. CyberPunk6... gomba...
2014.12.19. 16:49
Az átlagos gamerek a technológiák esetében maximum a felkapottaknak a nevét ismerik. A mögöttes dolgokat már nem, de leginkább fel sem fognák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. RealDreamQ
2014.12.19. 16:49
Én meg az elejétől a közepéig olvasva azt gondoltam , hogy azok erősködnek, akik az egyjátékos mód 1080p-s / 30fps-sel játszanak , hogy mire fel ez a megkülönböztetés
De hát , nem ... az idióták , már bocs - ha nem jártatják a szájukat , akkor meg minden rendben Inkább ezt a technikai részt dobnák a közösbe , hogy több játékban lehessen alkalmazni , ha már annyirán rendben van
De azért mire fel , hogy single módban csak 30fps ?!

TheEngineer +1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Avisto gomba...
2014.12.19. 17:04
Nem vagyok benne biztos hogy ezek egyáltalán gamerek, szerintem inkább a patent troll állatfajjal állhatnak közelebbi rokonságban. Láttak egy lehetőséget aztán lecsaptak rá hátha megítélnek nekik némi kártérítést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Zotya21
2014.12.19. 17:04
inkább örülnének hogy elmegy kicsit gyengébb gépen is iylen technológiával és a kép mégis fasza

de a single 30fps vagy elvan írva vagy az a felháborító

2014 ben ezzel kell szenvedni mostonába nagyon sok játékkal hogy 30 fps limit azért vicc
visszafelé fejlődünk ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. BReal gomba...
2014.12.19. 17:11
Nem, őket a 4k érdekli 500-szoros élsimítással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. CyberPunk6... Avist...
2014.12.19. 17:18
De azért remélem tudod, hogy ilyen ügyekben nincs fájdalomdíj.
Ha "kártérítésre" kerül a sor, akkor csak a játék árát kell visszakapniuk, de cserébe elvesztik a játékot is.
Esetleg még a vásárlók megtévesztése miatt kaphatnak büntetést, amit nem a felkeres kap.

Szóval jelen esetben a trolkkodásnak semmi értelme. Inkább csak valami konkurens szemétkedik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. siriq
2014.12.19. 23:25
Hajra, csapjanak oda a kiadoknak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. siriq
2014.12.20. 00:31
Egyebkent velemenyem szerint nem lenne itt nagy gond ha meg tudna tartani a 60 fps-t a jatek de meg azt sem tudja. https://www.youtube.com/watch?v=DlAYu_Vs-js#t=25
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.20. 14:45
Miért is kellene érteniük, attól mert "játékosok" vagy "vevők" helyett kaptak egy trendi angol szót (gamer)?
Például ha elmész étterembe, akkor jó eséllyel te sem tudod az ételek elkészítésének pontos technikai hátterét és valószínűleg le is sz.rod és ezzel nincs is baj.
Így van vele a "gamer" is, hiszen ez a szó nem szakértőt vagy "technikai háttér iránt érdeklődő személyt" jelent, hanem csak annyit, hogy játékos.
És minthogy a vendéglátás esetén is vannak mindenbe belekötő, gigantikus igazságérzettel megáldott személyek (más néven idióták), úgy a Killzone játékosok (vevők) között is van néhány gyökér, aki kapott az alkalmon és (a jogot valószínűleg nem ismerve) valami hasznot vár ettől.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. 5hR3kY
2014.12.20. 23:33
Nem hasznot várnak, hanem rendesen megírt játékot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.21. 09:05
De hisz nem a bugokkal van bajuk, hanem azzal, hogy hogyan lett 1080p az az 1080p.
Ez kb. olyan, mintha én a kiadót perelném, mert a film nem valós 3D, hanem különböző technikák segítségével becsapják a szemem és az agyam. Ez nem ugyanaz, mintha azért perelném őket, mert a film egy trágyalével azonos értéket képvisel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. 5hR3kY
2014.12.21. 13:56
Úgy lett multiplayer-ben az az 1920x1080-as kép hogy egy 960x1080-as képet skáláznak fel, de ezt a játék dobozán nem tüntették fel:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. DogTheDog 5hR3k...
2014.12.21. 14:00
Ezt most ugy postoltad ide,mintha egyaltalan nem ertenel az egeszhez.
Video Output az a kimeno video jel,es az 1080p-s,mert mar felskalazott ugye, mert nem a tv skalazza fel ugye. Szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. 5hR3kY
2014.12.21. 14:23
Attól még hogy nem a TV hanem a gép skálázza fel a 960x1080-as képet, jobb minőségű nem lesz a végeredmény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. CyberPunk6... 5hR3k...
2014.12.21. 14:38
Ha elolvastad volna a cikket, akkor értenéd, hogy nem egy sima felskálázásról van szó.

Ilyet a tv nem tudna, mivel az maximum kiterjeszthetné a pixeleket, de ez miután kiszámolta a kép felét, utána az előzőekkel való összevetésből és a kamera mozgásából számolja ki a végleges teljes képet.

Ez több, mint egy sima skálázás. A végeredmény tényleg egy full hd kép lesz, ha jól van megírva.
A lényege, hogy nem számol ki mindent újra, hanem ami már megvan, azt az előzőből használja fel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. DogTheDog 5hR3k...
2014.12.21. 16:27
Na most az itt az alap szitu,hogy a vegeredmeny olyan minosegu volt,hogy a DF sem vette eszre a turpissagot.
A fejlesztok beszeltek a technologiarol a megjelenes utan,es onnantol hirtelen mindenki latta ezt.
A jatek maig az egyik legszebb ami PS4-re megjelent.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. 5hR3kY
2014.12.21. 19:13
Először panaszkodtak az elmosódott képre páran, utána kezdték el nézegetni hogy mi van a motorháztető alatt. Majd utána borult a bili. Első körben azt állították hogy skálázva van a dolog amiatt elmosódott, majd azt cáfolva fedték fel a technológiát a Guerilla-ék. Amúgy várható volt hogy ha Single Player-ben csak 30 FPS volt akkor multiban csak trükközéssel tudják elérni a 60 FPS-t, bár ahogy a lentebb linkelt elemző videók mutatják, nem igazán sikerült nekik azzal sem, és ez nagyobb probléma inkább. Amúgy a konkrét igazság akkor fog kiderülni ha megmutatják a játék forráskódját, és független szakértők kielemzik hogy most akkor ténylegesen mi van benne. De itt van konkrétan a periratból hogy milyen logika alapján próbálkoznak:

"The producer first explained that the term “[n]ative is often used to indicate images that are not scaled,” and noted that Killzone’ single player mode was rendered in un-scaled native 1080p. Id. But the producer conceded that Killzone’s multiplayer mode uses a “technique called ‘temporal reprojection’ [(i.e., interpolation)] which combines pixels and motion vectors from multiple lower-resolution frames to reconstruct a full 1080p image. If native means that every part of the pipeline is 1080p, then this technique is not native.” Id. (emphases added). The producer then explained that “[w]e recognize the [video game] community’s degree of investment on this matter, and that the conventional terminology used before may be too vague to effectively convey what’s going on under the hood. As such we will do out best to be more precise with our language in the future” Id. The producer concluded by noting that Killzone’s use of interpolation “gave substantially similar results” to rendering in full/native 1080p “and it makes certain parts of the rendering process faster.” Id. "
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kihaennem
2014.12.22. 09:43
na jó mostmár tényleg elég lesz a sök hülye gamerből. Örüljenek hogy vannak ilyen kurvajó játékok, Mennyire szánalmas már ez a világ .
Nehogy már a játékos mondja meg a fejlesztőnek hogy mi legyen.
Pereljék be a pacmant mert csak 8 szint használ, nevetséges
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. SgScorpion
2014.12.25. 22:12
OFF: Inkább a Ubi$oft-ot perelnék be, hisz az AC:U, A WP, és a TW olyan jól sikerült, hogy azt már le se merem írni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!