iPon Hírek

Forced Showdown - Panem et circenses!

Dátum | 2016. 05. 14.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Igaz, a gladiátor szó hallatán többnyire olyan szerencsétlen sorsú rabszolgákra gondolunk, akik nemritkán csupán formális kiképzés után kénytelenek voltak ellenfeleik vérét ontani hogy elkerüljék a korai és erőszakos halált, az összkép ennél némileg árnyaltabb. Az arénák hősei között ugyanis számtalan, a fegyverforgatásra alaposan kitanított, szegény sorból származó férfiú volt, akik önszántukból kockáztatták az életüket, mert úgy okoskodtak, hogy lassú éhhalálnál, vagy az egy életen át tartó, kemény és örömtelen robotnál minden jobb, ráadásul ha győznek, akkor a nekik járó pénzdíjból megalapozhatják a jövőjüket. Olyanok is jócskán akadtak, akik a napvilágot római polgárként meglátó Marcus Attiliushoz hasonlóan azért ragadtak önként kardot, szigonyt vagy dárdát, hogy visszafizethessék máshogy törleszthetetlen adósságaikat. Végül, nem egy viadort a dicsőség hajtott, mivel egy több diadalt arató gladiátor híre Róma hatalmas birodalmának valamennyi szegletébe eljutott, és a nép élvezettel hallgatta a róluk szóló történeteket. Priscus és Verus órákig tartó, végül kölcsönös megegyezéssel döntetlennel záródó, a vértelen befejezés ellenére a közönség valamennyi tagjának, köztük Titus császárnak a tetszését is elnyerő párharca hónapokig szolgáltatott beszédtémát a közönségnek, a legendás Tetraites pedig olyan népszerűségnek örvendett, hogy még a mai Anglia területén is akadtak róla szóló feljegyzések. A Forced Showdownban mi is egy, a pénz és a csillogás miatt sorompóba lépő harcost alakítunk, akinek a szeme előtt csakis az a cél lebeg, hogy abszolút bajnokká küzdje fel magát. Kezdetben csupán egy karaktert, az energianyalábokkal küzdő Fény Apródját választhatjuk, de pár csata után megnyithatunk egy lassú, de brutális bunyóst, egy fürge és agresszív űrlényt, valamint egy Stormbringer néven futó, nevéhez méltóan a villámok erejét felhasználó íjászt. A játékmenet elsőre nem tűnik bonyolultnak. A felvezető meccseken különféle kisebb, pár csapással jobb létre szenderíthető ellenfelekkel kell végeznünk a véletlenszerűen generált pályákon, miközben egy helyi főgladiátor a küzdőtérre beteleportált csapdákkal vagy extra harcosokkal keseríti meg a dolgunkat. Kellő számú bemelegítő küzdelem után magát a helyi hírességet kell legyűrnünk, hogy egy a harci képességeinket javító bónusz kiérdemlése és kiválasztása után minden kezdődjön előröl, ameddig elég skalpot gyűjtöttünk be ahhoz, hogy a címvédővel mérhessük össze az erőnket.
Mindez igen egyszerűnek, sőt, monotonnak hangozhat, csakhogy az ördög a részletekben rejlik. Egyrészt minden bajnokság előtt lehetőségünk van arra, hogy összeállítsunk magunknak egy paklit, amibe különféle varázslatokat, tárgyakat és egyéb hasznos dolgokat elérhetővé tevő lapokat tehetünk, majd pedig annyit játszhatunk ki belőlük, amennyit a minden körben növekvő manánk megenged. A hatások rendkívül változatosak, mert a hagyományos gyógyító, sebző és tulajdonságnövelő trükkök és tárgyak mellett vannak érdekesebb darabok is, mint például az, amelyik megidéz egy mókás külsejű, de igen gyatrán harcoló szőrpamacsot, amit ha életben tartunk, akkor egy kevéske előnyhöz jutunk utána. Mivel a paklink mérete erősen korlátozott, alaposan meg kell fontolnunk, hogy mit rakunk bele. Fontos, hogy az első meccsnél csak egy varázspontunk van, a másodiknál már kettő és ez így növekszik egészen az aktuális küzdelem végéig. Mivel nem tudjuk tartalékolni a mágikus hatalmunkat, érdemes mindent kijátszani, ami belefér a keretbe. Paklinkat egyébiránt magától értetődő módon fejleszteni is tudjuk a diadalokért kapott pénzért cserébe, de sajnos nem vehetjük meg a lapokat direkt módon, hanem zsákbamacskát kell húznunk, ami kifejezetten frusztráló, mert ritka idegölő, hogy elverünk egy kisebb kontinens lemészárlásáért kapott summát és semmi hasznos nem üti érte cserébe a markunkat. Ezen gyengesége ellenére a nem kevés agymunkát és tervezést igénylő kártyarendszer meglehetősen összetetté teszi a játékot, amit még tovább nehezít, hogy hacsak egy pillanatra is kihagy a figyelmünk és megölnek minket, akkor ennyi volt, mert a halálból nincs csodás visszatérés. Szerzeményeink szerencsére nem vesznek el, sőt, ilyenkor az addigi teljesítményünk után kapunk egy bizonyos „fájdalomdíjat”, amiből új lapokat vehetünk, de a karakterfejlesztést kezdhetjük elölről. Ez a szisztéma elsőre kifejezetten jónak tűnhet, hiszen így nem lehet rutinból játszani és minden meccsen oda kell figyelni, ami normális körülmények között nagyban növelné a játékélményt. Csakhogy a pályák túl kicsik ahhoz, hogy taktikázni tudjunk, így esélyünk sincs arra, hogy valamiféle haditervet készíthessünk, mert ha sokat totojázunk, annyi csapda, vagy nem kötelezően megölendő, sárga életerőcsíkkal rendelkező, idézett ellenfél özönli el az arénát, hogy mozdulni sem tudunk. Emiatt nem nagyon éri meg harc közben bármit is mérlegelni, hanem többnyire csak ész nélkül kell ütni és több múlik a reflexeinken, mint a helyzetfelismerő képességünkön. Persze ennek is meg van a maga varázsa, kisebb dózisokban határozottan kellemesen ki lehet kapcsolódni vele, de élek a gyanúval, hogy nem ez volt a fejlesztők célja. Összességében elmondható, hogy a Forced Showdown egy élvezetes, sőt, az átlagosnál jobb játék, ami viszont pár ostoba designeri döntés miatt lecsúszik a klasszikussá válásról. Nagyobb küzdőterekkel és egy értelmes lapvásárlási szisztémával egy mindenki számára kötelező vétel lenne, de így is számtalan kellemes órát szerezhet számunkra, ha elviseljük a furcsaságait.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. kihaennem
2016.05.15. 18:40
ez előző Forced is borzalmas volt ez se jobb ahogy olvasom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!