iPon Hírek

Friss infók a Samsung hajlítható AMOLED kijelzőjéről

Dátum | 2015. 04. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

A Samsung a múlt hónapban mutatta be Galaxy S6-os okostelefonját, amelyből egy Edge kiadás is érkezett – ennek az volt a legnagyobb különlegessége, hogy kijelzőjének szélei követik a ház oldalának ívét. Az Edge modell a Samsung harmadik generációs hajlítható kijelzőjét alkalmazza, a mögötte húzódó technológiával pedig a Samsung várakozásai szerint a nem is távoli jövőben akár hajlítható, illetve feltekerhető kijelzők is készülhetnek majd. A kijelző jelenlegi változata egyelőre még "csak" hajlítható.
A hajlítható kijelzőn egy Budapestről készített fotó látható.
A különleges megjelenítővel kapcsolatban a napokban néhány érdekes részletet is megosztott a gyártó. A kijelző komponenseit ennél a modellnél merev üveg helyett poliamid műanyagból készített hordozórétegre vitték fel. A hordozóréteg vastagsága kevesebb, mint egy milliméter, azaz feleolyan vastag, mint az a hordozóréteg, amit a hagyományos mobilkijelzőkben alkalmaznak. További érdekesség, hogy a Samsung szakemberei szerint az új hajlítható kijelző hajlíthatóság szempontjából jobb tulajdonságokkal bír, mint az emberi hajszál – igaz, a gyártó által közölt információkból az nem derül ki, hogy mekkora a maximális hajlítási sugár, valamint az is rejtély, hogy reagál a kijelző a több egymás utáni hajlításból származó stresszre. Maga a hajlítható kijelző 5,1 hüvelykes képátlóval rendelkezik, natív felbontása pedig 1440 x 2560 pixel, azaz félelmetesen magas, 577 PPI-s képpontsűrűséggel büszkélkedhet. A Samsung szerint az újdonság csaknem 100%-ban képes lefedni az Adobe RGB színterét, azaz meglehetősen színhű képet kínál. Ezekhez a vonzó tulajdonságokhoz ráadásként szuperalacsony válaszidő is jár: a kijelző válaszideje mindössze 0,01 ezredmásodperc. Ez az érték túlzás nélkül impresszív, hiszen az átlagos mobil LCD kijelzők válaszideje 8 ezredmásodperc környékén helyezkedik el, de az említett érték az asztali monitorok leggyorsabb paneljeit is alaposan felülmúlja.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. FaL
2015.04.24. 13:47
Akkor a millió dolláros kérdés: Ha ilyen technológia van, méghozzá annyira elérhető áron, hogy egy mobiltelefonba is alkalmazható és ilyen impresszív specifikációkkal rendelkezik, akkor miért nincsenek ilyen kijelzővel szerelt monitorok elterjedve, olyanok, amik nem ilyen vastagok mint manapság, kávanélküliek és 0.01 ms válaszidejűek?
Ha egy S6-ot veszek alapul, ami kb. $650, amiből mondjuk a kijelző gyártási költsége szerintem $30-40-nál nem lehet több, akkor egy ilyen kijelzővel szerelt 27"-os monitor a fenti formában nem kerülhetne többe $300-nál. Márpedig ilyen monitorokat nem látni sehol, főleg nem ennyiért. Miért van ez?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. LavX
2015.04.24. 13:50
Azért a kijelző gyártási költsége nem egyenesen arányos méret szempontjából.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. martinair
2015.04.24. 13:52
Két apró hiba:

"mekkora a maximális hajlítási sugár" - itt gondolom minimális sugár akart lenni, úgy van értelme...

"a kijelző válaszideje mindössze 0,01 ezredmásodperc" - ezt szerintem érdemes lenne még egyszer átnézni. E szerint 1 százezred másodperc???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. FaL LavX
2015.04.24. 13:57
gondolom, hogy van valami buktató, de összességében a 4,5" és 5,2" telefonok között ha a többi sallangot levesszük, akkor majdnem egyenes arányban van árnövekedés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. corzi FaL
2015.04.24. 14:02
csak valamit konyebb megvalositani 5" -n mint mondjuk 24" -n nagyon nem egy kategoria a ketto. azert egy telefon kijelzohoz kevesebb energia forrassal lehet kepet megjeleniteni mint egy joval nagyobb monitoron
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. martinair FaL
2015.04.24. 14:02
=PROFIT!

Az egy dolog, hogy milyen aktuális kijelző technológiákat demóznak aktuálisan, másik dolog, hogy milyen technológia van forgalomban és persze megint más, hogy éppen milyen fejlesztések futnak "nem publikusan"...

-> Amíg el tudják adni a "régi, fapados" kijelzőket évről évre változatlanul, vagy kisebb paraméterezéssel, addig minek álljanak át egy teljesen új technológiára!?

...Még pár "bőrt" lehúznak a jelenlegi technológiával, aztán ha az elvárt szint alá süllyed a profit, akkor fogják bevezetni. Ilyen egyszerű.

Szerintem egész jól tippeltél, ami a kijelző gyártási költségét illeti, bár inkább maga a komplett készülék kerül annyiba.

(Csak példaként 5-600 000 példánynál a telókban lévő 2Gb ram kb. 0,35-0,39$/db - mármint a memóriacsip darabja)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. tibaimp
2015.04.24. 14:07
Én a monitort inkább úgy tudnám elképzelni, hogy a talpában van az elektronika és a csatik, a kijelző része pedig teljesen káva mentes, mint ahogy a képen is látszik, fasza lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. rfj1989 tibai...
2015.04.24. 16:41
És kikapcsolt állapotban pedig legyen átlátszó
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Tyberius
2015.04.24. 17:47
Egyfelől minél nagyobb a panel, annál valószínűbb, hogy pixelhibás lesz, és mehet a kukába. Ez a kezdetektől probléma volt az AMOLED panelekkel, a mérettel együtt nő a selejtszázalék.

Másfelől ne csak a gyártási költséget nézzük azért. K+F, gyártókapacitás kiépítése, szakemberek képzése, szervizháttér stb., hatalmas kiadások ezek, amiket valamikor valaki jóváhagyott, mielőtt még piacra dobták a terméket, és a kalkuláció biztos nem úgy nézett ki, hogy "hát, addig futtatjuk, amíg be nem érik a másik divízió által épp fejlesztett technológia, aztán mehet az egész a levesbe".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. SgScorpion FaL
2015.04.24. 18:15
LG-nek van AMOLED-es TV-je 800ezer forintért

Nah vajon miért nincs akkor?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. tomchee
2015.04.24. 19:28
Emiatt majd perelni fog az Apple megint!
Copyzzák az iPhone6-ot :F
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Bzsolt
2015.04.24. 21:20
Kérdés, hogy még mindig olyan rövid-e az AMOLED kijelzők élettartalma mint a mostaniaké, és így hajlítgatva mennyire látszik a folyamatos fakulás.


Milyen tiszta a képen a város, el sem hiszem, hogy ez Budapest
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tibaimp rfj19...
2015.04.24. 21:27
Úgy van, az milyen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Bzsolt
2015.04.24. 21:33
Ja, és iPhone 4s kijelzőt kompletten szerelőkészlettel, védőüveggel, ragasztóval csatival elpostázzák neked kínából 13k Huf-ért. És bizony originale, többet is használunk.
Egész egyszerűen amíg van aki megvesz egy 27"-os monitort 100k+ -huf-ért, addig minek is adnának ki újat, (kb 15k max gyártási költség mellett)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. expander
2015.04.25. 11:41
"A hajlítható kijelzőn egy Budapestről készített fotó látható."

Retusálva
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tk36
2015.04.25. 14:38
Tyberius-nak igaza lehet.
Sőt azért más problémák is lehetnek az általad említett monitor méret gyártása kapcsán ha az ilyen kijelzővel valósulna meg.

Meg azért emlékezz az OLED kijelzős TV-k körüli "galibákra" is. Milyen nagy hype volt, hogy a technológia csúcsa aztán most hol tart?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pdx06 tk36
2015.04.25. 21:38
Mert közben jött a LED tévé, és az kellett mindenkinek. Az Oled pedig halott, drága és alacsony élettartamú.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!