iPon Hírek

Friss információk az ARM-on futó Windows 10-ről

Dátum | 2017. 05. 31.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Néhány hónapja már hivatalosan is bejelentette a Microsoft és a Qualcomm, hogy az ARM alapokra épülő Snapdragon központi chipeken futtatható lesz a Windows 10 operációs rendszer. Volt már korábban olyan Windows, ami az ARM-on próbált hódítani (Windows RT), de ezúttal a rendszer emulációval dolgozik majd, és teljesen x86 kompatibilis lesz, tehát elvileg bármelyik megszokott programunk futhat majd rajta. A Computex 2017 keretében a Qualcomm és a Microsoft újabb bejelentésekre szánta el magát, és ezeknek köszönhetően már kezd kirajzolódni a kép, hogy mire számíthatunk. A Windows on Snapdragon projekt következő lépcsőfokaként kiderült, hogy mely gyártók jelezték eddig, hogy érdeklődnek a különleges konstrukció iránt, ezektől a vállalatoktól érkezhetnek majd az első kész termékek. Az ASUS, a Hewlett-Packard és a kínai gyökerekkel rendelkező Lenovo jelentkezett be elsőként a platform adoptálására. Ezek az OEM-ek állhatnak elő leghamarabb olyan készülékekkel, melyeken az asztali Windows 10 operációs rendszer valamelyik kiadása lesz jelen, miközben a színfalak mögött ARM alapú hardver mozgatja majd a szálakat. Elsősorban olyan alacsony fogyasztást igénylő helyeken jelenhet meg a Windows és a Snapdragon platform párosa, mint a kettő az egyben gépekben és a különböző formátumú laptopokban, ultrahordozható szerkezetekben.
Ahogy azt már korábban elmondtuk, a Qualcomm az első referencia platformot a Snapdragon 835 köré építette fel, ez már elvileg megfelelő teljesítményt nyújt ahhoz, hogy elfogadható legyen a felhasználói élmény. Néhány fotón fel is bukkant a csúcs-Snapdragonra épített Windows 10, ahol jól lehet látni, hogy a feladatkezelőben szépen kirajzolódik mind a nyolc processzormag terheltsége. És bár itt egyenrangúnak tűnnek ezek, valójában tudjuk, hogy nem azonos órajelen üzemel az összes Kryo 280 egység, ugyanis két négyfős kvartettre vannak bontva a feldolgozók. Az egyik csokor csak 1,9 GHz-en munkálkodhat, míg a másik akár 2,45 GHz-ig is skálázódhat. A Qualcomm elmondta a Computexen, hogy a Snapdragon 835 minden kapcsolati opciójával együtt áll be a Microsoft operációs rendszere mögé. Ez pedig azt jelenti, hogy a Qualcomm lapkájára tervezett gépek egyebek mellett Gigabites LTE támogatást is nyújtani fognak változatos hálózati sávtámogatással. Ezek a masinák tehát mindig kapcsolatban állhatnak az internettel, nem kell lépten-nyomon Wi-Fi-re vadásznia a felhasználónak.
A hivatalos közlemény tanúsága szerint a Qualcomm és a Microsoft kollaborációjában megszülető készülékeknél olyan jellemzőkön lesz a hangsúly, mint a kecsesség, a könnyedség, valamint a teljesen hangtalan üzemelés. Kiemelendő az is, hogy így nagyon hosszú, egész napos üzemidőt produkáló masinák születhetnek majd – kétszer tovább bírhatják, mint az átlagos konkurensek. És azt is leszögezték az eseményen, hogy ezek a szerkezetek folyamatosan működésben lesznek, alvó állapotban is hallgatóznak a mikrofonok a Cortana miatt, az adatok szinkronban vannak tartva és bármikor egy pillanat alatt elindítható a rendszer. Sokan úgy gondolják, hogy ezzel a felállással a redmondi alakulat végre megmérkőzhet majd a Chrome OS-t futtató, olcsón kínált Chromebookokkal is, de erre most nem tért ki egyik vállalat sem.
A rendezvényen éles demonstrációt is tartott a Qualcomm. A Windows 10 használata alatt előkerült több UWP alkalmazás, de nemcsak ilyenek, hanem más programok is megfelelően futottak. A helyszínen láthatták az emberek, hogy miként megy a Snapdragon 835 központi chippel ellátott referencia eszközön például a 7-zip tömörítő. Mindez persze szép, de a sebesség lesz az, ami igazán érdekesnek ígérkezik, az emulációba ugyanis már nagyon sokszor láttunk belebukni különböző projekteket a számítástechnika számos területén a teljesítménygondok okán. A Qualcomm most hangsúlyozza, hogy mivel nagyon szorosan működik együtt a Microsofttal az ügyön, és kifejezetten csak a Windows 10 van az optimalizálások középpontjában, minimális lesz a „felára” az emulálásnak. A beszámolók szerint az Office programcsomag minden fontosabb tagját végigzongorázta a Computexen a Qualcomm, és ezek szignifikáns akadások nélkül futottak végig. Ez kezdésnek meggyőző eredmény, ám ennél sokkal komolyabb feladatok is várnak majd a gépezetekre.
A Qualcomm a Computexen bemutatta azt is, hogy miként fest maga a nyomtatott áramköri dizájn, amit már kifejezetten a Windows 10 operációs rendszer futtatására felkészített gépekhez terveztek a vállalat szakemberei. A Qualcomm elmondása alapján nagyjából 30 százaléknyi helyet lehet ezzel megtakarítani, amit vagy egy kompaktabb házra, vagy éppen nagyobb akkumulátorra fordíthatnak a tervezők. Nem győzte hangsúlyozni a Qualcomm, hogy mennyire kis helyre zsúfolt megoldásról beszélhetünk. Az egész PCB minden alkotóelemével együtt csupán 50,4 négyzetcentiméteres területet foglal el a burkolat alatt. És azért, hogy legyen megfelelő viszonyítási alap, a Qualcomm bátorkodott egy Inteles alaplapdizájnt is kiállítani, ami szemmel láthatóan is nagyobb, egészen pontosan 98,1 cm2-es a területe. És a vállalat még azt is hozzátette, hogy a konkurens, 14 nm-es csíkszélességen készülő platformnak még olyan extrára is szüksége van, mint az M.2 felület és a bele csatlakozó adattároló.
Ahogy az a fotókon látható, a Qualcomm központi chipje a rendszermemória és az adattároló társaságában, a jobb felső sarokban helyezkedik el. Szépen kivehető még a prototípus fázisban levő nyomtatott áramkörön a C-típusú USB csatlakozó helye teljesen a szélre került – hiszen ez kifut majd a házból. Olvasóinknak talán feltűnhet, hogy nincs helye a hálózati kártyának a NYÁK-on, pedig minden esetben lesz 4G LTE támogatás. Nos, ez azért alakult így, mert a Qualcomm beágyazott SIM-et (eSIM) alkalmaz. Ez az egység szabadon programozható lesz az igényeknek megfelelően, és értelemszerűen csak a vásárláskor aktiválódik majd.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. j.panzer
2017.05.31. 22:32
Egyszerűen nem vagyok képes elhinni, hogy ez az emuláció tökéletes kompatibilitást tesz lehetővé. Oké, az office elfut rajta... és? Az ma már egy kvarcórán elfut. Kit érdekel. A többi program a lényeg.
No meg nekem személy szerint a játékok is fontosak. Ha 10 évvel ezelőttig megjelent játékok elfutnak rajta (mondjuk COD4 MW, NFS Undercover stb) akkor azzal meg tudnának venni. No meg egy olcsó árazással.
100k alatt értendő.
De szerintem ezek 150-200K-s tabletek lesznek, annyiért meg kenjék a hajukra.

Amúgy roppant csalódott vagyok az Intelben, hogy kivonultak a tablet piacról. Azt persze megértem, hogy az Atom X3-akat beszántották, mert a kutyának nem kellet, kb. ha 2 telefon jött ki Atomos procival. Az tiszta sor. De az Atom X5 egész jól sikerült széria volt, sok tablet jelent meg velük, használhatóak is. Nekem is van Atomos (még Bay Trail-es) tabom, szeretem, teljesen elég mindenre.
Ez szerintem öngól volt, mert ahelyett, hogy a nagy gyártók elkezdték volna venni a nevetségesen túlárazott Core M-es procikat tabokba, inkább elmennek (az MS-el karöltve) ebbe az ARM-es irányba.

Ami nem jó a fogyasztóknak, nem jó az Intelnek, és nem jó az MS-nek sem.
Pontosabban, a fogyasztóknak és az MS-nek jó lehet, mert ha tényleg jó felhasználói élményt és kompatibilitást lehet előcsalni az ARM procikból (amiben nem hiszek) akkor az azért megdobhatja a Windows-os tabletek eladását, és terjedését. Csak hát ez egy nagyon erős HA és a cikkel ellentétben én nem úgy fogalmaznék, hogy " az emulációba ugyanis már nagyon sokszor láttunk belebukni különböző projekteket a számítástechnika számos területén a teljesítménygondok okán", hanem úgy fogalmaznék, hogy lényegében még ellenpéldát nem láttunk. Csak bukott projekteket.

Egyébiránt ez is jól mutatja, hogy mennyire kétségbeesett lehet az MS. Az Intel, illetve egyéb X86-os gyártó versenyképes lapkái nélkül az MS konkrétan elbukta az egész ultrahordozható piacot. Tabletek, telók, és olcsó, gyenge notik. Felhasználók százmillióitól estek el.

Amiről azért ők is tehetnek, mert soha egy szeget nem tettek keresztbe azért, hogy a felhasználók széles rétegének elérhetővé tegyék a windowst tabelten. Ott a Surface tabletek sora, ami amolyan referencia, csak hát alsó hangon 280 rugórol indulat Atom!!! procival, ami viccnek is rossz. Talán ha a feléért adták volna, most nagyon sok millióval több felhasználójuk van, és talán a többi gyártó is megemberelte magát. De nem, az MS az új Apple akar lenni, "prémium" hardver, mocskos lehúzós áron.
Nem kell csodálkozni, hogy ez a vége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. hunluki j.pan...
2017.06.01. 13:12
Jelenleg szerintem még gyengék az ARM chipek ehhez, de ennek a korszaknak még nagyon az elején vagyunk. Az elsődleges cél hogy az általános felhasználásra elég legyen, arra pedig szépen lassan kezd elég lenni az ARM-ban lévő kakaó.

Az intel azért vonult ki mert későn kapcsolt, egészen pontosan ugyanúgy bukta el a mobil szegmenst mint az MS a windows phone-t. Az x86 mobil téren hátrány, rengeteg felesleges dolgot hurcol magával az ősidőkből, míg az ARM cuccokat kimondottan mobil felhasználásra tervezik elsődlegesen.

Hogy ez kinek jó azzal nem értek egyet. Jó a fogyasztónak mert nem fütyül a ventilátor a gépében és tud zenét hallgatni/netezni/videózni úgy hogy sokkal kevesebbet könyörög a gépe áramért.
Nem jó az intelnek, ez tiszta sor, kiesnek a laptopok/tabletek/telefonok a kezéből, bukja a piac egy jelentős részét és ez bizony fájni fog. Íjé, tetszettek volna hamarabb kapcsolni vagy versenyképes terméket gyártani. Atomot ingyen dobták a nép után és még így se kellett senkinek néhány elvadult kockán kívül, de ez a réteg kb ugyanakkora mint anno a netbookot igénylőké.
Nem jó az MS-nek. Dehogynem. Függetlenedik az x86-tól, az UWP appjai pedig gyönyörűen muzsikálnak ARM alapokon, az emuláció meg szépen lassan kikopik ha teret nyernek ezek az ARM alapú eszközök. Addigra talán az UWP appok is kikupálódnak, már most is van néhány használható ami átlagusernek bőven elég (edge, mail, zene/videólejátszó).

Az MS nem kétségbeesett hanem próbálja menteni a menthetőt, a probléma az hogy nem egyedül van a piacon és ő diktál, hanem a konkurenciához kell felzárkózni, ilyenkor befigyel a nagy multi lassan moccan hátrány, nem is csoda hogy per pill ott tart ahol, de az ötletei -szerintem- jók, csak a megvalósítás minősége kritikán aluli.

A surface lineup szerintem nagyon rendben van, egy tollas passzív surface nekem is tetszene, de mivel nem sürgős a vásárlás ezért én kivárok amíg jön belőle ARM verzió, úgyis csak másodlagos gépnek használnám, oda nem teljesítmény kell hanem null melegedés és több napos üzemidő.

Plusz alapvetően nem kell félteni az MS-t, sőt igazából talán most ők a leginnovatívabb cég a piacon kimondottan szimpatikus víziókkal. Mondom ezt úgy hogy almás termékeket használok és 10 éve aktívan linuxozok is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.06.01. 14:15
Ez nem az a tipikus brute-force emuláció, amikor tizede sebességgel fut, mert gépi kódú utasítások szintjén kell átfordítani mindent.
Egy Windowsos C++ program általában úgy működik, hogy a programban te közvetlenül meghívod a C++ könyvtárak utasításait, amik egyel alacsonyabb szinten hívják a Win32 API rendszerhívásait, amik pedig le vannak fordítva x86-ra.

Itt elvileg úgy működik a dolog, hogy az egész Windows le van fordítva ARM-re, azaz van egy Win32 API-val ekvivalens rendszered, ami ARM-re van lefordítva x86 helyett. Tehát durván annyi az emulálás része a dolognak, hogy az x86-ra fordított C++ programot emulálod, viszont ami valójában le fog futni, mint gépi kódú utasítás, annak mondjuk kevesebb, mint tizedét kell csak emulálni, a többit már alapból natív kódként fogja futtatni.

Ideális újrafordítani ezeket a programokat a gyors futáshoz, de alapvetően az esetek többségét hatékonyan megoldhatja az emuláció is.

Ha veszünk egy C# programot, akkor ott még jobb a helyzet. Ott először lefordul a program egy ~ platformfüggetlen köztes nyelvre. Azaz annyi a feladat, hogy a .NET-es keretrendszer támogatást nyújtson az újrafordításhoz. Itt lényegében nem kell újrafordítania a fejlesztőnek a programot az optimális futáshoz, mert a .NET megcsinálja ezt helyette.

Nem vagyok fejlesztő, a valóságban biztos van sz**ófaktor, de elméletben ez elég hatékonyan megvalósítható, ha a Microsoft megfelelő támogatást nyújt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. asdsa
2017.06.01. 15:04
@j.panzer: Fél éve már demóztak Photoshoppal is: [LINK]
A játékokkal gázosabb a helyzet, mert ahhoz kell rendes DirectX támogatás a Windows oldaláról. Ugye a chipek már régóta támogatják.

@hunluki: Nem volt ennyire tragikus a helyzet. Itthon is sokan használtak atomos tableteket, vagy éppen az Asus, ZTE-nek is voltak népszerű x86 telefonjai. Erőben egy Z3580 hozta az akkori csúcs Snapik szintjét, és fogyasztásban sem szállt el. Egyedül talán a kissé elavult PowerVR gpu volt a hátránya, bár ez első sorban a hardcore felhasználóknál számított csak.
Ahogy te is említetted, későn szálltak be a piacra, és a legnagyobb probléma az volt, hogy nem tudtak 2-3 év alatt a gyártók/fogyasztók bizalmába férkőzni. Tehát ideális piacon simán lehetett volna úgy árazni, hogy az versenyképes legyen (vagy legalábbis minimális bukóval).

Abu is mondta már, hogy szerinte kár volt ennyi befektetés után kukázni a projektet, és ebben igazat adok neki. Például az, hogy elkezdték kiszervezni a SoC-ok gyártását/forgalmazását sokat faraghatott volna a költségeiken. Úgy gondolom, hogy rövid távon 1-2mrd bukó még mindig jobb lett volna, mint elveszíteni az egész mobil piacot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. j.panzer asdsa
2017.06.01. 17:35
Igen, demózták egy azaz egy alkalmazással. Mi van a többi 50 millióval?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. katt777
2017.06.01. 18:08
Az IBM kínai cég volt? Mert sztem nem, pedig annak a pc/laptop gyártását vette meg a Lenovo anyacége. De ha a végtermékeiket nézem (van „szerencsém” hozzájuk a cégben), semmi kétségem, hogy jó pár kínai gyökérrel rendelkeznek. Szóval legföljebb kínai tulajdonú a cég, de véletlenül sem kínai gyökerű. Legalábbis magyarul. Amúgy várom az ilyen telefonokat a sok hányadék androidos vacak után PC árban, talán a kémkedést is könnyebb lesz kiirtani belőlük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.06.02. 03:04
Az IBM sosem volt kínai. A Lenovo tudtommal csak a Dell ThinkPad vonalát vette át. IBM-től csak az OEM PC-k piacát vette át a Lenovo.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!