iPon Hírek

Friss képek a Gigabyte különleges Z68-as lapjáról

Dátum | 2011. 07. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG


A Gigabyte a Computex alkalmával mutatta be először különleges Z68-as lapkakészlettel ellátott alaplapját, amely G1.Sniper 2 névre hallgat. A vállalat illetékesei most hivatalos fotókat is elérhetővé tettek a termékről, amely valószínűleg hamarosan megjelenik kereskedelmi forgalomban. A gyártó egyelőre pontos megjelenési dátumot, illetve ajánlott végfelhasználói árat nem közölt, de ami késik, nem múlik.


A tuningmestereket és a játékosokat megcélzó alaplap újdonság természetesen ezúttal is LGA-1155-ös processzorfoglalattal rendelkezik, mint az összes többi Z68-as alaplap, így ez is a Sandy Bridge processzorok fogadására lett felkészítve. Az alaplap 12 fázisú tápellátással gazdálkodhat és összesen négy darab DDR3-as memóriafoglalattal bír, amelyekben 32 GB-nyi rendszermemória elhelyezésére van mód. A bővítőhelyek között két darab PCI Express 2.0 x16-os portot találunk, amelyekkel könnyedén kiaknázhatóak az SLI, illetve a Crossfire multi-GPU technológiákban rejlő lehetőségek, az egyéb bővítőkártyáknak pedig ott van a két PCI és a két PCI-E x1-es slot.


A VRM áramkör komponenseit tetszetős, hőcsővel összekapcsolt hűtőbordák hűtik, a Z68-as PCH felett pedig egy tölténytár formájú bordázat húzódik, amely különleges megjelenést kölcsönöz az alaplap számára. Ez a dizájn, azaz a tölténytárat formáló hűtő az X58-as lapkakészlettel ellátott G1-Killer sorozat tagjairól már ismerős lehet.


A zöld-fekete színösszeállításban pompázó alaplapon négy darab SATA 6 Gbps-os és három darab SATA 3 Gbps-os portot találunk, plusz a hátlapi kivezetések között egy eSATA port is megbújik. Az audió vezérlő szerepét egy, a Creative mérnökei által készített megoldás tölti be (Creative Sound Blaster X-Fi, CA20K2, 64 MB XRAM, 105 dB(A) jel/zaj arány, PCIe alapú csatlakozás, Cirrus Logic DAC és OPAMP), amely 7.1 csatornás audió támogatást kínál a felhasználók számára. Az alaplap tartalmaz még egy Bigfoot Networks által készített Killer NIC E2100-as sorozatú Gigabites Ethernet vezérlőt is. Az újdonság ezen kívül négy darab USB 3.0-s portot is kínál, amelyek közül kettő a hátlapon, kettő pedig kivezetés formájában az alaplapon helyezkedik el.


A Z68-as lapkakészlet jóvoltából az adott Sandy Bridge processzor integrált videó vezérlőjét is használhatjuk, hála az FDI linknek és a hátlapi kivezetések között elhelyezett HDMI portnak. A kínálat részét képezi még az Intel Smart Response technológiája is, de hogy az alaplaphoz jár-e a LucidLogix Virtu szoftvere, az egyelőre nem tisztázott.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

42. yeezs
2011.07.07. 18:49

Jajjdeédi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. huncut123
2011.07.07. 18:53
hát még az ára milyen jó lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. MongooseXD
2011.07.07. 19:03
Elfogadnám kategória
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Tuzvihar
2011.07.07. 19:22
Elvileg ha nem adnak hozzá Virtu-t, akkor le lehet szedni netről. Mert ha nem akkor EZ elég furcsán nézne ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. zvigh
2011.07.07. 19:45
Hiányolom róla a kis legóemberkéket. Igazán kár, mert akkor megvettem volna a gyerekeknek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. morgyi
2011.07.07. 20:08
Azzal a tölténytárral úgy elb*sszák hogy nemigaz, nekem nagyon bejön ez a színösszeállítás, ráadásul elég komoly dolgokat integráltak rá, az X-fi hangchip és a Killer gigabites vezérlő sem alja kategória. Jó ez a megmozdulás, hogy az ASUS Rog-hoz hasonlóan csinálnak egy lapcsaládot, de ezt a tölténytáras izét ne erőltessék már... a színösszeállítás megfelel, ilyen sincs sok manapság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Terror
2011.07.07. 20:42
A Csigabájt lassan eléri, hogy tiltólistára rakjam a nevét a böngészőben. Akár a gaypride-on is lehet lengetni a cuccaikat, ahogy azok kinéznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Georg17
2011.07.07. 20:46
Beraktok két videókártyát a lapba és már szinte nem is látszik a tölténytár.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Heroes27
2011.07.07. 20:50
csak azt nem értem, mi a fészkes fene bajotok van azzal a tár szerű hűtőbordával. Végre valami kreativitás, meg újdonság. A CPU foglalat körüli bordák is szép nagyok, meg formásak, tényleg nem értem. Ha meg szokványos lenne, az lenne a baj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Terror
2011.07.07. 21:04
Konkrétan a processzor körüli bordák egy szétszedett pisztolyra akarnak hajazni, de nekem ezt látva nem a kreativitás meg újdonság jut eszembe, hanem az, hogy egy ötéves legózott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. jozsefm
2011.07.07. 21:06
A hűtőbordán az a GIGABYTE felirat alatt jobbra sorakozó 5db led-nek tűnő dolog...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Heroes27 Terro...
2011.07.07. 21:09
Terror, gamereknek, meg fiatalabbaknak lett csinálva a lap, nem nekünk ez egyértelmű. De ettől még nem szar. Szerintem lesz rá kereslet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. piter
2011.07.07. 21:11
300-400 dollar kozott lessz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. _DiEGO_
2011.07.07. 22:00
Küllemre a tölténytár tönkreteszi - persze mindezmiatt lehet szupi a vas.
A képen a cooler kábele ott lóg , vajon mekkorka venti pörög ott bennt ?
vagy valóban csak :
józsef m. - 2011-07-07 21:06:4313
A hűtőbordán az a GIGABYTE felirat alatt jobbra sorakozó 5db led-nek tűnő dolog.


az 5 lednek egy táp megy be ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. csab959 _DiEG...
2011.07.07. 22:08
Nincs venti, Józsefnél a pont.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. zsono
2011.07.07. 22:18
Nagyon jól néz ki , végre valami jó színösszeállítás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Heroes27 _DiEG...
2011.07.07. 22:44
Diego, a lednek akkor hogy adsz áramot? Csak úgy....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. kantaj
2011.07.07. 23:18
Az biza a ledek tápja.
A giga egyszerűen röhej ezzel a sniper baromsággal. Csak gyerekek villognának ilyen b*zisággal, azok meg nem vesznek ilyen drága lapot. Apucinál meg viszonylag kevés tudja kisírni. Ki lenne a piac? Inkább a supportra figyelnének!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Svidi
2011.07.07. 23:42
Én igazából nem értem itt sokak problémáját. Fúúú, de ronda, de gagyi, de gyerekes. Hát b*zdmeg, akkor minek nézed? Amúgy is, ha nem vagyok alulinformált, akkor az alaplap nem látható normális helyzetben, csak amíg beteszed a gépbe, vagy éppen valamit babrálsz benne. Utána/előtte meg nem tök mindegy, hogy hogy néz ki? Felőlem egy májköl dzsekszon baba is foroghatna az alaplapomon, nem igazán foglalkoztatna. A lényeg az, amit tud. Egyébként meg legalább nem egy szokványos és unalmas alaplap. A színösszeállítás pedig különösen tetszetős
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. rastawicc
2011.07.08. 03:55
De mi a francért ilyen kicsi????????????

Nem normal ATX-ről van szó?????

Ha rápattintanám a Scythe MINE2 CPU hűtőmet, a dominator ramok nem is férnének oda.........

Milyen világ az ahol bárkinek nagyobb lehet a pöcse mint az alaplapja????
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Kajafun
2011.07.08. 06:56
Kombájnos kivitelben nem lesz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. morgyi
2011.07.08. 11:50
Mért ne látszódna a lap? Aki csúcslapot vesz, az nem zárja bele a dobozba, hanem plexioldalú házat vesz. De legalább a Maximus II Formulám szépen mutat a házban, ez is szép lenne, ha a hagyományos bordákat erőltetnék nem ezt a fegyveres stílust. A 19 éves korommal szerintem fiatalnak számítok, mégsem tetszik. 14-15 évesek meg nemhiszem hogy ilyen lapot fognak venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. mataczadri...
2011.07.08. 12:18
A Maximus meg egy overpriced szarság!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. ThompsoN
2011.07.08. 12:23
Szerintem nem néz ki rosszul. Sőt, igen szépnek találom, és az a fegyveres stílus is tetszik. Nem tudom mit kell állandóan szidni mindent.
Ha sima borda van rajta, akkor az a baj, ha ilyen, akkor az.Ha nem tetszik a borda, akkor ki kell cserélni miután megvetted, aztán kész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Georg17
2011.07.08. 12:43
Amúgy a tölténytáron van egy matrica is a biztonság kedvéért.
K.b. ezzel a felirattal: "Ez egy hűtőborda. Ne szedje le az alaplapról és ne használja gépfegyverben!"
Lehet az idézet nem pontos, de a szöveg lényege nagyjából ez. Egy videón láttam, nincs ilyen lapom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Georg17
2011.07.08. 12:49
Szerintem ha az X58 OC hűtőbordái, ill. ahhoz hasonlító bordák lennének rajta, akkor kevesebben fikáznák és még azokkal is jól nézne ki. Mert alapvetően azért jól néz ki. De akkor azért mégsem lenne ennyire gémer, mint így.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. nferi1
2011.07.08. 13:00
morgyi:"Mért ne látszódna a lap?" Azért mert ha valaki "csúcs" alaplapot vesz, akkor vesz még bele 2 legalább középkategóriás videokártyát és máris nem látszik az alaplap azon részéből semmi.
Az IGAZI gamerek többségét nem a kinézet hanem a teljesítmény érdekli.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. mataczadri...
2011.07.08. 13:10
Lanboy ratyik menőznek max ezzel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. yeezs
2011.07.08. 16:57
Há jááj, hátvánbú má ládát veszek, fjégyvert is ádták hozzá? fgrhhh
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. piter
2011.07.09. 07:48
HAF X Nvidia Edition Full Tower ATX Black Case -BAN EGESZ JOL MUTATNA EZ AZ ALAPLAP!
Termeszetesen egesz addig mig nem raksz ra nagyobb proci hutot!A zold memoria foglalat sem latszik ha mondjuk ventilator hutesu ram-okat hasznalsz!De mondjuk egy corsair H70-es vizhutuvel meg marad is valami amit lathatsz!Ket hossszu vga es a tolteny tar sem latszik!Talan a golyo!Ugyhogy szerintem mindegy hogy nez ki!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. UndeadBoy
2011.07.09. 10:09
Elsősorban az Afgán piac meghódítása a cél!

(Vajon a reptereken, hónom alatt egy ilyennel lelőnének? )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. norman81
2011.07.09. 11:55
Besírok attól a hűtéstöl.... elsö dolgom lenne lecserélni valami passzív zalmanra. Egyébként teljesen rendben is lenne a lapocska.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. carraroxt
2011.07.09. 12:07
Furcsamód vitán kívül állónak érzem magam. Bár én elvből utálom a túlcsicsázott parasztvakító termékeket (inkább a műszaki színvonalra, meg a támogatásra költsenek) de ez esetben amúgy sem zavarna. Gigát úgysem veszek a szopó BIOS-ok miatt, ASUS-t meg a szar VRM miatt, az MSI meg szimplán túl drága a szolgáltatásaihoz képest... Szal nekem marad az AsRock, és bár az is néha eléggé odaBsz a design terén de legalább tudom, hogy a műszaki tartalom javára spóroltak a kinézeten, meg aztán úgyis a monitort kell nézni nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. rastawicc
2011.07.09. 22:21
piter:

Meg kell mondjam, egyáltalán nem mutatna jól egy 942-es HAF-ban!

Olyan lenne mint egy gyufásdoboz a ZÖLDségesládában, ugyanis ez a lap egy kis miniszar, a HAF942 viszont nagy!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. piter
2011.07.09. 22:43
Termeszetesen en a szinere gondoltam!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jozsefm
2011.07.10. 09:49
Ez normál ATX méret, ettől szélesebb az EATX, és szélesebb valamint magasabb (9 bővitőhelyes) az XLATX vagy mi a pontos neve, a gigánál láttam ilyet régebben az X58-as platform UD-9-es lapja volt ha jól emlékszem.
Egyébként már a 932-ben is elveszik a normál ATX lap,sőt a 14cm.-es ventillátorok is eltörpülnek benne:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Georg17
2011.07.10. 17:43
józsef m.

Lássuk csak!
-Noctua NH-C12P SE14
-Kingston RAM-ok
-ATI Radeon HD 5870
-Gigabyte alaplap
-Corsair TX 650W táp
-CM HAF 932
Eddig ugye stimmel?
A procit nem tudom kitalálni. Úgyhogy a telitalálatos szelvény ezen a héten elmarad.
Jó kis masina.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Georg17
2011.07.11. 06:34
Te nyertél!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. _DiEGO_
2011.07.11. 16:39
Georg17 - 2011-07-08 12:43:4029

Amúgy a tölténytáron van egy matrica is a biztonság kedvéért.
K.b. ezzel a felirattal: "Ez egy hűtőborda. Ne szedje le az alaplapról és ne használja gépfegyverben!"
Lehet az idézet nem pontos, de a szöveg lényege nagyjából ez. Egy videón láttam, nincs ilyen lapom.

Esetleg még :

Ne piszkálja a lövedéket és ne próbálja meg eltávolítani a tárból hegyes szúró eszközzel, mert a végén elsül !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. _DiEGO_
2011.07.11. 17:30
Hehe - így csempésznek ki lőszert hivatalosan ááá biztos úr , az a hűtése , az nem lőszer , csak annak láccik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. MaximumGam...
2011.07.11. 19:21
legközelebb Fehér Alaplap lessz Ingyen Fehér poros zacsival Bisztos úr ez alkaterész paszta anyag
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. carraroxt
2011.07.13. 02:25
[LINK] Mert ugye a mikróra is rá vagyon írva, hogy nem macskaszárító!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!