iPon Hírek

Friss Steam felmérés – Ilyen hardvert használnak a gamerek

Dátum | 2017. 07. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Steam időközönként érdekes statisztikákat tesz közzé, amelyekből kiderül milyen hardvert használnak a játékosok, valamint az is, mely operációs rendszereket preferálják. Mivel ez a kimutatás csak és kizárólag azokról a játékosokról ad képet, akik a Steam szolgáltatását használják, a teljes gamer szegmensre vonatkozó statisztikák ettől eltérhetnek.
A friss Steam Survey több érdekes adatot is tartalmaz. Ezekből kiválóan látszik, hogy az átlag Steam felhasználó négymagos processzorral, Nvidia videokártyával és Windows 10-es operációs rendszerrel ellátott konfigurációt használ. Persze, ha egy picit megkapargatjuk a felszínt, több érdekesség is kiderül.
A legtöbben, azaz a Steam felhasználók 48,77%-a Full HD felbontású monitort használ, többmonitoros megjelenítő rendszereknél pedig a 3840 x 1080 pixeles felbontás hódít. Rendszermemóriából a legtöbben, azaz 38,9%-nyian 8 GB-nyit használnak.
Operációs rendszerek terén a Windows 10 vezet a maga 50,33%-os piaci részesedésével, a második pedig a Windows 7, ami jelenleg 32,05%-os részesedéssel bír. A játékosok macOS alól nem igazán használják a Steam szolgáltatásait, hiszen a macOS részesedése csak 2,95% – a Linux disztribúciók pedig még ennél is rosszabbul állnak a maguk 0,72%-os részesedésével.
Processzorok terén azt gondolhatnánk, hogy az AMD RYZEN központi egységeinek rajtja jelentős pozitív hatást gyakorolt az AMD részesedésére, ám erről sajnos szó sincs, legalábbis a Steamen: míg februárban 21,89%-os, addig júniusban már csak 19,01%-os részesedéssel bírtak az AMD központi egységei. Processzormagok számát tekintve toronymagasan vezetnek a négymagos egységek, hiszen a játékosok 52,06%-a használ négymagos processzorokat.
Videokártyák frontján szintén érdekes a kép. Az AMD piaci részesedése a 2016 januárihoz képest jelentősen csökkent, ugyanis 26,2%-ról 20,5%-ra esett vissza, ami eléggé meglepő. Hogy a közelgő Radeon RX VEGA rajt után változik-e a kép? A következő összefoglalóból egészen biztosan kiderül.
Az Nvidia ezzel szemben 19 videokártyával képviselteti magát a listán, AMD fronton azonban csak a Radeon HD 7700-as család került fel a térképre – de még az Intel HD 5500-as iGPU is megelőzi, igaz, csak 0,01%-kal. A legnépszerűbb Nvidia videokártya a GeForce GTX 1060, amely 6,29%-os piaci részesedést tud felmutatni, a második legnépszerűbb pedig a kissé öregecske, de még mindig használatban lévő GeForce GTX 750 Ti. A Pascal alapú videokártyák közül ötödik a 3,6%-os részesedéssel bíró GTX 1070, tizenharmadik az 1,74%-os részesedést felmutató GTX 1050 és tizennegyedik a GeForce GTX 1080, ami 1,73%-os piaci részesedést könyvelhet el.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

114. gabushi
2017.07.07. 12:54
Steamen általában igen lassan változnak a statisztikai arányok.
Sokáig változatlan egy-egy gép, a legtöbb játékosnak nincs rajta erős gépe.

Az én gépem is erősebb mint az ottani átlag (pedig már jó pár éves). Ezt főleg online játékokban látom amikor pályatöltés megy és az enyém rendszeresen az élmezőnyben végez betöltési sebességben, míg pár emberre "sokat" kell várni, hogy nála is betöltsön a rendszer.

AMD FX 6200 (3.8@4.3Ghz), 2x8GB DDR3 ram, Kingston V200+ 120GB SSD, Samsung 1TB HDD, WD 1TB HDD, AMD Radeon R9 280 3GB, Windows 10 (x64)

A játékok a samsung HDD-n vannak, a memória talán kicsit "sok" de mikor vettem 2012ben akkor olcsó volt még (8ezer per modul újonnan).
2012óta csak egy proci cserét ( AMD Phenom II 925 -> AMD FX 6200 ) és videókártya cserélt kapott ( ATI 4850 512MB -> ATI 6850 1GB -> ATI R9 280 3GB ).. És ezzel a sokak által "lesajnált" géppel igen sokszor én várok másokra, hogy betöltsön náluk a játék (pedig igen sok játékot max grafikára állítva játszok).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
113. _DiEGO_
2017.07.07. 12:55
Hogy ez mekkora kamu / fars adatszolgáltatás !
Nagyon sok ismi RX460 és RX470 VGA-val tolják !
No meg AMD CPU nincs is mi ?

Közvetlen haverom egy AMD Phenom II 6 magossal tolja 8GB DDR3 1600MHz memóval és egy RX460 4GB vga-val .
Igaz váltás lesz nála is karácsony előtt egy Ryzen-es konfigra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
112. Samanoske
2017.07.07. 12:58
1GB-s vidikari furi főleg fhd-hoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
111. gabushi Saman...
2017.07.07. 13:05
használható

Tapasztalat, még 512MBossal is játszottam fullHDban régebbi címekkel sok esetben túl van lihegve a memóriaigény.
... igaz sokszor nem maximum grafikán játszottam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
110. Whysper
2017.07.07. 13:49
DIRECTX 12 GPUS Tudtommal a 9-es széria sem tud sok 12-t. akkro a 660,hogy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
109. hici _DiEG...
2017.07.07. 13:49
most komolyan elhitted hogy egy többmilliós statisztikában párszáz ismerősöd (inkább kevesebb) jelentős változást hoz benne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
108. pdx06
2017.07.07. 13:50
Nem mérvadóak ezek a statisztikák, a Steam időnként feldobja hogy akarok e csatlakozni a felméréshez, persze hogy nem. 30 millióból kb. 1 millióan nyomnak igen-t, mások viszont nem díjazzák ha turkálnak a gépükben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
107. yoman3d gabus...
2017.07.07. 13:50
Köszönjük hogy megosztottad velünk ezt a sok fölösleges információt a gyors gépedről
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
106. hici gabus...
2017.07.07. 14:01
nekem is erősebb az átlagnál a gépem, szintén 2012-ben lett összerakva és kb ugyanigy kezdtem mint te:
AMD Phenom II 965 -> FX 6200 -> FX 8350
AMD Radeon HD 5450 512 MB -> Sapphire Rad 6750 1 GB -> Asus Rad hd 7870 2GB -> Asus STRIX R9 390X 8GB
4 GB Kingston RAM -> 16 GB Patriot (kibaszott gyorsan tönkre ment) -> 8 GB HyperX Beast -> 24 GB HyperX Beast + Fury -> 16 GB HyperX Fury
HDD meg egyre több. Most épp 5,5 TB.
Ezzel a configgal megy pl Witcher 3 Ultrán. A 6200 még bottleneckelte a 390X-et ezért is cseréltem le (de főleg azért mert meghalt a lapom meg a tápom aztán akkor már egy procit is vettem )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
105. s_otto pdx06
2017.07.07. 14:15
Akkor gondolom az amd-s banda összebeszélt, hogy nemet mondjon ugye?
Mert egyébként ugyan annyi amd-s mond nemet, mint nvidia-s, és akkor ugye teljesen hiteles a kép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
104. s_otto _DiEG...
2017.07.07. 14:15
Ha megnézed az amazon eladási listát, és mondjuk figyelemmel kíséred, láthatod hogy alig van amd vga az első 20-ban. Nemcsak most, akkor se amikor volt RX bőven. Ez pontosan alátámasztja a steam statot. Ugyan ez a newegg-en.
[LINK]

Ugyan ez igaz a cpu-ra, annyi különbséggel hogy ott évekig nem volt csak egy FX proci a topban. A ryzen 2 hónapja jött fel.

[LINK]

Másik pedig úgy gondolod hogy az AMD legyártott több millió RX gpu-t? Aztán majd eladjuk? Azért van hiány, mert annyi gpu-t gyártott, amit kiszámoltak hogy el tudnak adni, egy olyan vállalat, ami a piac 20%-t birtokolja. Ezért is lehet, hogy egy olyan szélsőség, mint a bányász piac fel tudta borítani a raktárkészletet. Pedig ott nem beszélhetünk többről mint pár 10e db vga.
Ha lenne raktáron, már rég kitolták volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
103. Whysper hici
2017.07.07. 14:16
FX8350-em van 6 éve. a VGA-t cseréltem 1060-ra most ,de eddig 7870 votl csak ráfolyt a vízhűtés és meghalt. Ezért lett a 1060 csak. 16/8 GB- ( Imádom. Szeirntem még most sem lesz cserélve egy darabig.

2 monitor meg egy 4k-s TV van rákötve. szóval Miközben mondjuk Dolgozom és a párom Filmet néz a nagy TV-n ugyna erről a gépről . sima liba. Kedvenecm mikro Rendert tolok Maya-ban közben Dota 2- maxon. (tudom az minden gépen megy) Viszont ezek az igényeim amiket ezek sima libán tolnak

Most azért nem nagyon költenék 300k körül nincs minek cserélnem. persze ennél sokkal jóbb ez meg az meg minden,de ez van.

Van eg yi7 i s,de azt munkára használom, meg egy i3-as laptop ,de az kb xarra se jó hiába a csira GT940m- úgy ugrál az FPS mint egy kenguru szamorodás idején. ,)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
102. hgabi84
2017.07.07. 14:21
Hogyan használjuk ki modern videokártyánk maximális képességeit a számítógépes játékokban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
101. hici Whysp...
2017.07.07. 15:18
mondjuk azt kétlem hogy 6 éve van 8350-ed mer nincs 5 éve hogy kijött.

én most akarok laptopot venni, pontosabban összerakni. gtx 1050 ti 4gb i7 7700 HQ 300k-ból egész véletlenül. az talán már ér valamit tekintve hogy nem lebutitott a vga annyira csak a ROP lesz megfelezve
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
100. Ch00ler
2017.07.07. 15:43
Multi-monitor Desktop Resolution: 3840x1080 - 35%
Jo lehet 2 monitorral tolni, hogy kozepen a kava kitakar mindent....

Furcsa ez a felmeres.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
99. drift3r91 Ch00l...
2017.07.07. 15:51
Nekem is ez a megoldás és egy monitoron játszom. Rocket Leage meg pár kivétel van ahol osztott képernyőn megcsinálom hogy mindenkinek legyen egy monitorja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. gabushi yoman...
2017.07.07. 15:56
Szívesen, bár értem az iróniát. Ha nem teszik ne olvasd el se azt, se ezt amit most "költök" ide

Félreértés végett,
nem gondolom, hogy gyors a gépem, sőt.. nem mai "csirke", és tényleg nem gyors (vagy 5 perc míg elindul ssd ide vagy oda), de még mindig gyorsabb mint sok más személy gépe az online játékokban...

nem mellesleg ez 2012 után egy "folyamatosan" fejlesztett gép (olcsón vettem a használt alkatrészeket a neten, a régit eladva).

Ősszel tervezek komplett platform cserét, de tavasszal "kicsit" újítottam rajta, lényegében kevés pénzből:
FX6200CPU 15k ért vettem, a régit PhenomII 925 eladtam 12Kért (2012ben vettem mondjuk 11Kért ... jól tartotta az árát )..
úgy egy hónapra rá vettem a VGA-t (R9 280), az használtan 30K volt, a régit eladtam 15Kért (6850) ... az évek alatt csak tavaly volt egy váratlan hasonló kiadásom, mert a régi táp megadta magát (az is márkás volt azért.. nem is vitt magával semmit, de az egész gép instabil lett ahogy bejött a tavaly nyári meleg.. kimérve a pár feszültsége esett le .. 12Vos ágon 9-11V között ugrált...)

Na mind1 .. visszatérve a témára, a gép "öreg" és szerintem "lassú", de sok steames más játékoshoz képest egyáltalán nem az...

Mondjuk ezzel a grafikus kártyával ami van, a CPU sokszor a szűk keresztmetszet (pl. GTA V-ben felviszek mindent maximumra és a videókártya 60%on működik, az FPS meg valahova 60-70 köré "beáll".. egyértelműen a CPU nem bír többet.. sokkal előrébb nem lennék egy 8xxx FX-el sem, így nem nyulok már hozzá, de még ez is több mint ami a Phenom II 925ből jött (annak az alacsony fix szorzója miatt 3.5GHz felé nem jutottam vele, így ez az FX 6200 összességében erősebb).

összességében jó lenne ez a gép még sokáig de a (munkám miatt is) a CPU néha "kevés". Nem kéne platformot cserélni, ha létezne lényegesen jobb alternatíva AM3+ platformba, de mivel sose jelent meg, így csak ez marad.. De tényleg majd csak ősszel.. addig ráér.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. Samanoske gabus...
2017.07.07. 16:03
Nekem még most is az a 925-ös van és nincs procilimitem,ami furi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. sutyko_hop... _DiEG...
2017.07.07. 16:11
Fars?

Fart akar lenni? De az meg nem illik ide.

Fals az. Ami a false angol szo magyaritasa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.07. 16:12
2 monitorral nincs gond, ha a játékot akarod kiterjesztve játszani a 2n egyszerre akkor van gáz. én is 2n nyomom, egyiken megy a game a másikon meg discord, chrome stb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. Levy_Szh
2017.07.07. 16:27
ez vicc cpu átlag 2,3-2,6 ez fos úgy ahogy van , még egy hétköznapi gémer is legalább 3ghz procival tolja vagy stímet csak laptopokon használnak

vidikaris lista is szar mert erősen a DX12re szűrtek
de a 2. helyen a 750Ti az stimmel , az egy nép kártya

ha jobban belegondolok minimum 10éve vagy 12 hogy nem volt 3ghznél lassabb procim
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. Praston
2017.07.07. 16:54
Felsorolásból a 1050 Ti kimaradt mint hatodik hely, a 1070 után.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. Asagrim gabus...
2017.07.07. 17:04
Nálam inkább az a tapasztalat egy HD4850-nel, hogy az max 1440x900-ra volt jó, szóval az a "nem maximum" jó lesz minimumnak is.

sutyko_hopkins

Nem talált, a német falsch szónak a fonetikus megfelelője.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. gabushi Asagr...
2017.07.07. 17:55
jó hát HD4850 el sok valóban csak kisebb felbontásokban ment.. de HL2 simán ment fullHDban maxon vele ... vagyis azért nem volt lehetetlen. De Metro 2033 játékot elsőnek azon a kártyán játszottam ki, az valóban azon a felbontáson ment amit említettél.. és a'szem valahol Low-Medium táján beállítva.

6850et meg csak a Fifa17 miatt kellet lecserélnem.. és gondoltam akkor már legyen kicsit erősebb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. Asagrim gabus...
2017.07.07. 18:21
Nagyon kevés kari jött ki a HD4850 GPU teljesítménye fölé 1 GB VRAM-mal, és ott is inkább a DDR3 vs. GDDR5 jelentette az erőfölényt.

6850-em nem volt, de a 4850 3 évvel a megjelenése után még mindig vitte maxon a játékokat, akkor cseréltem 7850-re, mikor baromira megugrott a játékok gépigénye a konzolgeneráció váltáskor, de akkor már 1280x1024-en is kínlódás volt élvezhető grafikai minőséggel tartani a 30 FPS-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. Busterftw
2017.07.07. 18:54
"AMD piaci részesedése a 2016 januárihoz képest jelentősen csökkent, ugyanis 26,2%-ról 20,5%-ra esett vissza, ami eléggé meglepő."

Szoval ha valami megjelenik azt egybol venni kell mint a cukrot?
Piac eldonti majd, hogy jo az a termek vagy nem, ahogy reszvenyek is beszakadtak januarban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. Terror Buste...
2017.07.07. 19:16
Meglepő annak fényében, hogy a szaksajtó és az interneten kommentelő kritikus tömeg az RX-eket és a Ryzent is sikeres termékcsaládként definiálják, a valóság meg persze megint valami teljesen más.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. Asagrim Terro...
2017.07.07. 20:09
Ezt én sem igazán értem, mert számomra is elmozdult az abszurditás határmezsgyéjére, hogy videóról videóra százezres/milliós nézettséggel/követővel rendelkező tech youtuberek is mind átváltottak Ryzen munkaállomásra, közben még arról is kirakják a videót, hogy szenvednek a 4GHz-es tuninggal.

pölö:
https://www.youtube.com/watch?v=sjzzdkUvKhk
https://www.youtube.com/watch?v=RxY1URb2gpI

És egy mukknyi megbánást nem fogalmaznak meg a dokumentált és nyilvánosságra hozott pofára esésük után.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. Gyurkov
2017.07.07. 20:21
Nekem HD7770-em van, miattam került fel a listára a AMD, juhuuu!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. Asagrim Gyurk...
2017.07.07. 20:25
LOL
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. thestock
2017.07.07. 21:14
A videókártyás statisztika vége elég érdekes. Az eleje oké. Az megfizethető Nvidia-k viszik a prémet asztali és notebook fronton is, majd bevágódott a gazdagabbik réteg az 1080-al, aztán jönnek a csórók, és kezdődik az AMD a 7770-el.. simán el tudtam volna képzelni hogy valamelyik olcsóbb R9 kezdi az AMD felhozatalt, mondjuk a 270x. Kíváncsi lettem volna a lista folytatására (pl milyen AMD-k vannak, vagy hol helyezkedik el az 1080Ti).
Mindenesetre elégedett vagyok a 380x-el
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. Derivel thest...
2017.07.07. 22:17
Itt van a teljes lista a videókártyákról, ha érdekel:
http://store.steampowered.com/hwsurvey/videocard/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. pdx06 s_ott...
2017.07.08. 00:26
Hol érdekel engem, én csak a lényeget mondom hogy rutinból X-et nyom az ember mikor felugranak ezek a statisztikai izék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. Solero77
2017.07.08. 06:49
De most komolyan, valamelyikőtök el is hiszi, hogy mi magyarok összességében 0,01%-ot is jelentünk valamelyik Föld méretű statisztikában?
Mert még annyit sem.
Kínában a népszámlálásnál annyi a hibalehetőség mint egész Magyarország lakossága, azaz vagy van, vagy nincs az csak egy hiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. thestock Deriv...
2017.07.08. 06:51
Köszi! Elég érdekes a folytatása is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. B_Real
2017.07.08. 10:44
Számomra a legérdekesebb a Win10 50%-os aránya. Nem gondoltam volna, hogy ennyi lesz.

27. Terror: Te nem vagy tisztában a jól sikerült és a sikeres jelzők közti különbséggel. Egyrészt az RX-ek olcsóbban voltak egálban (500-as esetén meg gyorsabbak) a 1060-nal, apró probléma, hogy menet közben feljebb nem adtak ki kártyákat, így részesedést elég nehéz növelni, ha a termékskála fele nem érhető el. A Ryzen CPU-k óta kiadott Intel-AMD piaci részesedés grafikonoknak pedig nézz utána.

28. Asagrim: A YT-ereknek, streamereknek pont a Ryzen a jobb választás. Nem feltétlen van szükségük 4,5-5 GHz-es órajelekre, magokból annál többre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. Asagrim B_Rea...
2017.07.08. 10:58
Ezt én is tudom, ők is tudják, el is mondják, aztán mégis nekiállnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. Busterftw Asagr...
2017.07.08. 11:15
Mondjuk egy youtube gamer/tuningos szelet elég szűk réteg. Sajtó meg ilyen olyan online teszt siteok mögé nem nagyon van rálátásunk, mennyi fizetett vagy elfogult.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. Chrematori...
2017.07.08. 12:42
Érdekes felmérés, pláne ha eléggé pontos. Mondjuk a GTX 1080 felhasználókon meglepődtem, 1.7% LEL. Az viszont elég érdekes hogy az 50% ot elérte a Win10. Nálam is ez van, de akad vele gondom, pedig új vason megy. 3 dolog van amiért nem mehetek vissza W7 re. DX12 támogatásra szükség van, lassan egyre inkább. Jobban kezeli a memóriát, CPU t, még a merevlemezeket is (SSD-HDD ket egyaránt), illetve... Kap frissítéseket rendszeresen. Ami fejleszthető, azt a Win10 kapja, nem a Win7. Folytonos támogatást kap, és bármi optimalizáció érkezik, az régebbi OS re már nem megy. Sajna W7 et elfelejtik lassan mint anno XP t, pedig remek, gyors rendszer volt. De ahogy anno nem mentem volna vissza W7 ről XP re, úgy most sem tudok W10 ről W7 re. Persze W7 még annyira nem halálra ítélt mint az XP, de lassan ennek is eljön a vége, ha a Microsoft eléri hogy a felhasználók túlnyomó többsége W10 et használjon. Majd akkor szépen véglegesen megszüntetik a támogatást. Az NVIDIA vs AMD részen azért leesett az állam. Mindenki dícséri az AMD t, hogy mennyire visszahozta magát, valahogy mégsem látszik az hogy a felhasználók egy jó része azt használná. Itt valami hiba lehet, vagy nem is tudom... Sokkal több AMD GPU s felhasználóra számítottam. Lehet sokan vannak, csak az abszolút kisebbséghez tartoznak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Busterftw Chrem...
2017.07.08. 13:14
AMD felhozta magát, de ez csak arra volt elég, hogy behozzák a lemaradást. Aki meg akart jót meg csúcsot, már rég vett 10xx szériát meg i5-öt i7-t. Ezekről még nem érdemes váltani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. s_otto B_Rea...
2017.07.08. 16:26
Az intel amd piaci részesedés grafikonra gondolom erre gondolsz: (persze nem véletlenül nem linkelted)



Tegyük hozzá, hogy egy weboldal mérése alapján készült, ami arra a célra szolgál, hogy az emberek oda járnak mérni a CPU teljesítményt (PassMark). Ez csak arra bizonyíték, hogy a sok amd-s aki szívott eleget a ryzennel rohant lemérni a prociját, míg az intelesek nem, mert tudták hogy mit tud. Intelt nem kell mérni, az nem zsákbamacska.

[LINK]

Vagyis ebben az időszakban több amd-s ment letesztelni a procot mint inteles. Várjuk meg a hivatalos eladási listákat, jó lesz az 1-2%-nak is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. ZoliS hici
2017.07.08. 16:32
Üdv mogyoróagylanden
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. s_otto B_Rea...
2017.07.08. 16:49
"PassMark
– This graph counts the baselines submitted to us during these time period and therefore is representative of CPUs in use rather than CPUs purchased."

"így jellemző CPU használat és a nem CPU vásárolt. "
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. thestock s_ott...
2017.07.08. 16:56
Egy olyan cégről beszélünk amelyik évekig stagnált,nem volt versenyképes. Pár hónapja adta ki az új termékeit, és még most sem teljes a termékpaletta. Nem tudom mit vársz/vártok, de ennyi idő alatt nem történik gyökeres változás, pláne úgy hogy a processzort nem jellemző sűrűn cserélni, teljes platformot meg végképp nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. rini
2017.07.08. 16:57
Alapvetően az AMD grafikus szinten annak issza a levét amit az NV is csinált a 8800-asok idejében. Csak húzta a bőrt a rókáról körömszakadtáig. Minimális fejlesztés, szemkiszúrás esete forgott fenn. Közben az ellen folyamatosan hozta az újabbnál újabb generációkat. Szépen le is maradt és komoly piacokat veszített. A processzornál pedig az Intel vette komolyra a dolgokat és az AMD hibát hibára halmozott az elmúlt néhány évben. A mostani generáció egyenlőre bőven kevés ahhoz, hogy komolyabb elmozdulást okozzanak a grafikonokon, ráadásul addig húzogatják, hogy bele is futhatnak a konkurenciák új generációjába amely hamarosan megérkezhet válaszlépésként. Csak az változtathatott volna nagyobb százalékkal ha sokkal erősebbek és jobbak mint a konkurencia termékei. Ez viszont nem vált valóra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. B_Real s_ott...
2017.07.08. 17:24
Nem is volt szándékomban linkelni. De akkor parancsolj, itt a pár nappal ezelőtti, amiben már a júniusi adatok is szerepelnek:



2013-ban, 4 éve állt ilyen részesedéssel az AMD. Az meg, hogy kifogásnak használod, hogy Passmark mérők adataira alapozik... Miért, akkor most pár évig az Intel tulajok Passmarkoztak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. s_otto thest...
2017.07.08. 17:37
Persze hogy nem. Ezért hiteltelen a pár hónapon belüli 10-15%-os változás.
Annyit jelent, hogy arra az oldalra az újdonság miatt többen mentek tesztelni.

Mint ahogy az oldal maga is kiemeli, hogy nem az eladások, a használat alapján közülték az infókat. Nem véletlen.

Kint a hivatalos, tényleges eladáson alapuló felmérés hamarosan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. B_Real s_ott...
2017.07.08. 17:41
Akkor az előző években sem az eladások, hanem a használat alapján közölték az infokat... Egyébként: "Mindennek az előnye, hogy a valóságban használt processzorokat veszi alapul, és nem azokat, amelyeket előrendeltek vagy egy boltnál készleten vannak."

Van egy olyan érzésem, hogy a Skylake és Kaby Lake X CPU-król kialakított vélemény (tuningnál tragikus hőmérsékletek, alapból is magas fogyasztás, Ryzenhez képest drága, alaplapok méregdrágák) után ez a még mindig szélesre nyílt olló tovább fog szűkülni. Sőt, ebben a cikkben (csak a Coffee Lake megjelenési időpontjára kerestem rá, ez volt az első találatok egyike) már a 6 magos Coffee Lake teljesítményéről írnak, ami az 1600X szintjére várható. Viszont a cikk szerint 350$ környékére várható a 6 magos Coffee, míg az 1600X 250$. Az bizony +100$. Várhatóan ha az Intel szeretné megint azt az óriásira nyílt ollót látni, akkor majd a Cannonlake-kel érheti el újra, mert szerintem addig csak tovább szűkül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. s_otto
2017.07.08. 18:07
"Skylake és Kaby Lake X CPU-król kialakított vélemény "

Mert a ryzenről vannak jó vélemények?

[LINK]
[LINK]
[LINK]
[LINK]
[LINK]
[LINK]
[LINK]
https://prohardver.hu/tema/amd_ryzen_7_5_3_1_x_summit_ridge_am4/hsz_9724-9724.html



Úgy gondolod ezek hozzák meg a nép kedvét?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. B_Real s_ott...
2017.07.08. 18:23
Valóban nem fogalmaztam egyértelműen, tesztekre gondoltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. Derivel B_Rea...
2017.07.08. 22:13
Ez az egy forrás mutatja az AMD növekedését, ráadásul ez sem igaz. Legalábbis ez a cikk (számításokkal alátámasztva) ezt állítja.
https://seekingalpha.com/article/4085523-amd-gain-10-percent-market-share-quarter

Ezek szerint az az állítólagos 10%-os növekedés csak kb. 1-2%. De nem akarok utána számolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. Terror B_Rea...
2017.07.08. 23:17
Teljesen tisztában vagyok a jól sikerült és a sikeres közötti különbséggel, de én nem beszéltem arról, hogy jól sikerült-e. Az apróbb probléma az, hogy az AMD hónapokon keresztül beszélt a szerintük sweet spot kategóriáról, és még abban is kegyetlenül elhasaltak az NVidiához képest. Hogy szerinted milyen az RX a GTX-ekhez képest, az lényegtelen, a lényeg, hogy még a HD7000-eseket se előzi be a listán, pedig azok 5 éves kártyák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Asagrim Terro...
2017.07.08. 23:30
Amíg a HD7850 2560x1080-on is viszi a Witcher 3-mat, addig totálisan felesleges bárkinek is fullHD monitorral kártyát cserélnie, ha nem a max grafika @ 60 FPS tábor híve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. Terror Asagr...
2017.07.08. 23:48
Ezzel egyetértek, de ennek ellenére az NVidiának sikerült a listára lőnie... hát számold össze, hány kártyát az utóbbi 5 évből - a legújabb generációs 1060-as egyenesen vezet - míg az AMD-nek konkrétan semmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Asagrim Terro...
2017.07.09. 06:02
Tudod nagyon jól, hogy mekkora a tudatos vásárlók aránya (a tudatlanokéval szemben ). Ha mindenki adna egy százast, aki szerint Intel processzorral nem megy az AMD videokártya, rövid úton milliomos lennék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.09. 09:09
Növekedés mindenképpen jelentkezni fog. Gondoljál azokra a hűséges AMD felhasználókra akik akkor sem váltanának Intelre vagy NV-re ha csak azok léteznének. Ők epekedve várták, hogy végre valamit az AMD is letegyen az asztalra és a megjelenés után loholtak a boltokba vásárolni. Szóval ez megfog látszódni a grafikonokon egy bizonyos százalékban. A gond ezzel az, hogy ez egyszeri kiugrást jelent és nem folyamatos növekedést. Legközelebb akkor várható ilyen kiugrás amikor megjelenik a VEGA és a népek egymást letaposva tolonganak az eladóknál egy új kártyáért. Hozzáteszem, hogy ezek igazak a másik két oldalra nézve is csak annyi a különbség, hogy ők eleve jobb pozícióból indulnak neki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. s_otto rini
2017.07.09. 09:14
Ez az az 1-2%. Nézd meg a PH! fórumot. Az évek óta megismert amd-t veszek emberek váltottak, de összesen szerintem 50-en sincsenek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. thestock Asagr...
2017.07.09. 09:49
+1 de sokszor hallottam már ezt a teóriát...
No meg ugye az "AMD melegszik..."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Busterftw rini
2017.07.09. 11:18
Ha 20% hardcore fan vált az még 20% marad. De 1 év múlva többet tudunk ;)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. _DiEGO_
2017.07.09. 11:54
Jah AMD melegszik ... Intel cucc a legmelegebb a gépemben . ( holott csak Malwarebytes figyel és böngésző megyen )
thestock (Válasz Asagrim üzenetére) 2017. 07. 09. 09:49


No meg az tényleg valós tény , hogy sok idiot úgy tudja, hogy intel mellé AMD nem való , csak Nvidija ... meg hogy majd i3-at feltuningolják i5 szintjére , és így tovább - azt megyen a tudatlan ész-osztás azt még az is szomorú hogy ilyeneket megosztanak és mint jókersztény mondják az áldást szinte kötelezően .

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. thestock _DiEG...
2017.07.09. 12:47
Nem én mondtam,csak hozzátettem hogy ez is olyan teória mint hogy az intel procival nem megy az AMD kártya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. _DiEGO_ thest...
2017.07.09. 12:54
Én meg csak mindkettőtök megerősítettem

Illetve mutatom , hogy minden más cucc a gépemben jóval hűvösebb intelnél .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Terror _DiEG...
2017.07.09. 13:09
50 fok nagyon jó érték, szóval nem teljesen vágom, hogy ezzel mit akartál mutatni. Vagy hogy miért van Intel processzor a gépedben egyáltalán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Chrematori... _DiEG...
2017.07.09. 14:15
Mondjuk ezt én sem értem. Nálam egy 6700K van a gépben, totálisan maximális terhelés alatt 60 c t produkál, amellett hogy egy 1080 assal van összekötve egy hűtésen belül. Nálam is az "Intel" a legmelegebb cucc a gépben, de valahogy engem 60 fok nem zavar. Terhelés alatt a ventik 50% fölé nem mennek, ami még csendesnek mondható (1500 RPM). Ha arról van szó, hogy valakinek egy AMD proci felmegy 80 fokra, és a felé, akkor az nem gáz. Az csak üzemi hőmérséklet. De ha valakinek pl 70 fokot ver az Intel, akkor ott micsoda átb@szás van, hogy az Intel mennyire melegszik... Ezt sosem értettem. Abból indul ki, hogy az AMD logója piros, ami amúgy is melegre utal, szal hadd melegedjen. Az Intelnél pedig a kék logó arra utal hogy jég hidegnek kellene lennie, és ha kicsit melegszik, akkor már qrva élet van, mert ugye rohadt Intel. Nem utálom én egyik oldalt se, de a támadó érveken néha röhögnöm kell, esetleg sírnom. Ott van pl az i7 7700K. Sokan említették, hogy mi az már, mikor 90 fokra is felmegy a proci. Nos részemről szerintem annyi, hogy rossz hűtést/pasztát kapott, esetleg gyenge a szellőzés. Ha mindezzel minden rendben van, akkor jöhet a delid. Tudom, sz@r ügy, viszont egy kevés ügyességet igényel, pláne hogy erre eszközök is vannak, illetve a gari vesztését, viszont a gond megoldódik, és a teljesítmény tálalva. Kb 5 GHz 8 szálon szerintem korrekt. Akinek hiányoznak a magok és a szálak, és úgy véli a magonkénti teljesítmény is korrekt egy AMD nél, az nyugodtan váltson, vagy válassza azt, csak akkor helytelen érvekkel ne támadja a másik oldalt. Még mielőtt belekötne valaki, hogy miért védem az Intelt, biztos azért mert nekem is az van, leszögezném, nem. Nem védem, és nem azért van Intelem, mert kedvelem őket. Tesztek alapján ár/teljesítmény arányban jobb eredményt produkáltak játékok alatt, márpedig 90% ban nekem arra kell, ezért azt választottam. Ha az AMD vitte volna a pálmát, akkor az ketyegne a gépben. Végezetül pedig roppant érdekes látni, hogy egy ilyen haszontalan háború még mindig virágzik a két cég között, holott senkinek a fejéhez nem fognak fegyvert, hogy válasszon. Mindenki azt veszi, amelyiket akarja, nem értem, ha megvan a jog, illetve a pénz a döntéshez, és döntenek is egy adott irányba, akkor utána mi értelme még ócsárolni a másik oldalt. Abszolúte fölösleges és egyben gyerekes viselkedés véleményem szerint. Ha abból keresném a kenyerem, hogy AMD vs Intel vitákat olvasok, szerintem piszkosul gazdag lennék
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Gunther _DiEG...
2017.07.09. 14:15
És ezzel mit is akartál bizonyítani? Vagy azt várod hogy az SSD-d melegebb legyen mint a procid?

Ha én most be linkelem hogy az i7 6800k-m 37°C-os a PCIe ssd-m meg 63°C-os akkor neked ebből az jön le hogy az Intel a király a Corsair meg szar ssd-ket csinál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. B_Real Terro...
2017.07.09. 16:56
Évek óta vannak a berögződések kiegészülve az Asagrim, Diego által írtakkal (hányszor találkoztam én is az Intelhez NV való írással...), amiket nem csak itt a magyar fórumokon nyomatnak, hanem a külföldieken is. Hidd el, hogy játékos közegben ez az egyik legnagyobb hátráltató tényezője annak, hogy jobban terjedjenek az AMD kártyák.

64. Chrematorium: Az alap értékekkel semmi baj az Intelnél, a mostani X processzoroknál viszont az egy vicc, hogy tuningolva vízhűtéssel seperc alatt eléri a 90 fokot, és meg sem áll 100-ig. Ja, mehet a delid, csak akkor majd ha valami miatt 3 éven belül váltani akarsz, mennyiért fogod eladni a garancia nélküli CPU-t?

60. _DiEGO_ : Azokkal az alap értékekkel semmi gond nincs. Persze nem tudom, milyen meleg szobában vagy, mindenesetre nálam a 28 fokos szobában a 4570 4 magja 44 és 49 fok között van az Intel gyári hűtőjével.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. B_Real Deriv...
2017.07.09. 17:09
Mivel csak ez az egy chart készült tudtommal Intel-AMD összehasonlításról, csak ebből tudunk kiindulni. Ha kevesebb lesz, akkor kevesebb. Egy biztos, növekedés indult, mert jó termékeket adtak ki. Ezt a fanyalgók sem tudják letagadni, max. próbálják csökkenteni a CPU-k érdemeit, ahogy pl. s_otto teszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.09. 18:05
Ez a melegedős teória egyik része abból származik, hogy az AMD általában olcsóbban ad eszközöket és ennek megfelelően a szegényebb vásárlók vásárolják. Ennek következtében el lehet azt képzelni, hogy náluk a ház és az egész gép kiépítése is sokkal olcsóbb termékekből tevődik össze. Ebből pedig egyenesen következik, hogy nagy valószínűséggel melegebb is lesz az adott eszköz. Természetesen aki jobban adott a gépére annak nem is volt igazán baja vele.

A másik pedig, hogy azt azért ne akarjátok megmagyarázni, hogy az elmúlt években az AMD termékei nem voltak melegebbek mint a konkurenciáé. Erre egyenesen rámutat a felvett áram mennyisége és az ezáltal keletkező hő nagysága. Nézzétek vissza a teszteket. Az viszont más kérdés, hogy ki és hogyan tudta kordában tartani ezt a különbséget. Még továbbmenve mindenkinél más az elfogadható hőmérséklet tartomány amelyet jónak tart. Egyeseknél ugyan az a hőmérséklet másnál már jajkiáltást eredményez, még ha ez elfogadható tartományban is van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. B_Real rini
2017.07.09. 18:18
CPU-król nem tudok nyilatkozni, alapból, főleg tuningolva biztos melegebbek voltak az FX-ek. RX 480-580-nál kis Wattmanezéssel normális hűtéssel 65 fok fölé nem ment a VGA terhelés alatt, de pl. az ASUS Strix 480 állítgatás nélkül is 68 fok volt összesen. Ettől persze ott volt a 200-as és 300-as sorozat, ahol főleg a 90-s kártyák nagyon melegek voltak, de PH-n is van olyan tulaj, aki a saját 390 (vagy 390x) kártyáját úgy beállította, hogy nehéz volt elhinni, mennyire keveset evett és milyen alacsony volt a hőmérséklete a gyári értékkel mértekhez képest. Egy szó mint száz, gyári beállításokon az utolsó 4 szériából csak a 200-as és 300-as szériánál volt a 290 és 390, valamint a fölöttük lévő kártyák voltak azok, amik szignifikánsan melegebbek voltak a megfelelő NV kártyáknál. Azonban a 400-as, 500-as kártyák elhanyagolhatóan voltak melegebbek már gyári értékeken is, a Ryzenek pedig az ugyanolyan magszámmal rendelkező Intelekhez képest is hűvösebbek, nem beszélve az X-es újdonságokról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.09. 18:46
De azt mégis elismered, hogy melegebbek voltak. Ennek egyértelműnek kell lenni ha több áramot vesz fel, így a hő is magasabb lesz. Továbbá ha pedig visszaveszed az áramfogyasztást akkor pedig nem is fog úgy teljesíteni komoly terhelés alatt mint normál esetben, következésképpen gyengébb lesz abban az állapotban a kártya. Én is ismerem ezt a beállítási lehetőséget és úgy általános használatnál jó is, viszont amikor drasztikusan kell a teljesítmény akkor elvérzik ebben az állapotban. A Ryzenek egy új generáció amelybe bele lehetett építeni az azóta megismert újításokat. Az lenne a szégyen ha nem így lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. thestock rini
2017.07.09. 18:47
Az "AMD melegszik" teória nem most indult,és nem is az FX-ek megjelenésétől.
Azért is tartom ostobaságnak, mert nem attól melegszik hogy AMD,hanem a fogyasztástól. Persze, a teljesítmény/fogyasztás mutatója általában rosszabb, de attól még az intelnek is megvannak a "melegedős" termékei ;-)
Nem véletlen hogy az utóbbi időben már nem minden CPU-hoz adnak gyári hűtőt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Chrematori... B_Rea...
2017.07.09. 19:14
Ez valóban vicc, viszont főképp a gyári gyenge minőségű paszta az oka. Mármint a kupak és a CPU között lévőé. Nos, aki tegyük fel venni akar használtan egy XY CPU t, amiről tudja, hogy gyárilag nagyon melegszik, szerintem az elfogadja, hogy skalpolt CPU t is megéri megvenni, gari ide vagy oda. Amint lecsekkolta, hogy nincs HW es sérülése, illetve tökéletesen működik, szerintem a gari nem nagyon fogja érdekelni, az viszont igen, hogy megspórolták neki a delid del járó munkát. Ha komolyabb hőmérsékleti gondjaim lennének CPU terén, akkor magam is megskalpolnám, hisz egy rossz gyári pasztázás miatt nem fogok a túlmelegedéssel szenvedni, pláne ha ez a hőtermelés mellett még azt produkálná, hogy maxon pörögnének a ventik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. B_Real rini
2017.07.09. 19:59
PH-s 290, 390, 480 és 580 tulajdonosok beírását nézd meg, hogy mivel kaptak kisebb teljesítményt a beállítás után: elmondom, nem vagy alig észrevehető. Az AMD ezeknél a gyári beállításokat baszta el feltehetően. A Ryzen új generáció, és? Ettől még most már CPU fronton is el lehet felejteni a sokkal többet fogyaszt, sokkal jobban melegszik mantrákat.

"azt azért ne akarjátok megmagyarázni, hogy az elmúlt években az AMD termékei nem voltak melegebbek mint a konkurenciáé"

Senki nem mondta, hogy nem így van. Viszont most a Ryzennel fordult a kocka, a 480-580 pedig rengeteget javított a 290/390 perf/W arányán. Mindezt úgy teszik, hogy mindkét fronton gondolom töredék költségvetésből fejlesztenek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. s_otto B_Rea...
2017.07.09. 20:22
Az lényegtelen, hogy alkalmazásokkal, alulfeszeléssel, mókolással mit lehet elérni. Igen szűk réteg aki ilyet csinál, a nagy többség gyári beállításokkal használja. Az hogy van aki elért egy bizonyos kártyával kisebb hőtermelést, a kérdés szempontjából nem releváns. Nagy valószínűséggel ugyan az a gyártó ugyan olyan típusú kártyáját sem lehet ugyan úgy beállítani.

Nagyobb fogyasztás, nagyobb hőtermelés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. B_Real s_ott...
2017.07.09. 20:27
Miért lenne lényegtelen? Ha nem delideled az Intel bizonyos CPU-it, durva hőfokokat produkálhatnak. Akkor azt sem ér csinálni. Előbbi még csak fizikai beavatkozást sem igényel. Ettől függetlenül a tény az, hogy a Ryzen CPU-k kevesebbet fogyasztanak, mint az Intel megfelelő magszámú változatai, illetve az, hogy a 400-as széria bőven faragott a 290/390 csúnya gyári alap teljesítmény/fogyasztás mutatóin. Arról nem beszélve, hogy valamely gyártó változataihoz még hozzányúlni sem kellett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. _DiEGO_ B_Rea...
2017.07.09. 21:38
B_Real 2017. 07. 09. 16:56

Alaphangon nem voltam ilyen magas hőmérséklethez hozzászokva ... FX8150 -em alapon 32-38°C között szokott mozogni .
Nem 40-50°C , mivel általánosságban intelre mondták esküdöztek, hogy huuu , belementem a váltásba , aztán most meg nem tapasztalom már több mint 1éve hogy huuu ... inkább csalódás. Negyed éve hirdetem de nem volt még érdeklődő , pedig beárazták 95K -ra a félkonfigom.
MSI H97 Gamer alaplap
CPU
CPU cooler
2x4GB DDR3 1866MHz HyperX FURY
1,6 év gari van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Asagrim
2017.07.09. 22:14
Ehhez a melegedés témához csak annyit tudok hozzászólni, hogy:
i3-6100, rajta MX-4 + Hyper 212X, és 32 fokos szobában 66 fokra is felment ma a proci hwinfo szerint, úgy hogy nem stressz teszt megy, hanem sima 75-100%-os használat. A légáram totál egyenes, mivel a ház fekvő (elöl be, rá a procihűtőre, procihűtő rá a hátsó ventire, hátul ki).

Az alapértékeken 125W TDP-s AMD procim 20%-os tuninggal produkált hasonló adatokat, egy sokkal gyengébb hűtő (Thermaltake TMG-IA1) társaságában, sima torony házban.

45W vs. ~150W, ennyire szar paszta van a kupak alatt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. csabi02 _DiEG...
2017.07.09. 22:19
Érdekes az a hőfok.

Nézd a pasztás csúnya ivy-t

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. barnico83
2017.07.10. 00:43
csak eljutottunk a melegedes temahoz egy steam statisztikarol szolo cikkben.Amd-t nem az vesz,aki szegenyebb,hanem aki jobban ert az ar/ertek aranyhoz.Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. pdx06
2017.07.10. 05:19
Azt azért senki ne gondolja komolyan hogy kapásból ellepte a GTX10xx-es széria a sorrendet. Ennyire hirtelen nem cserél hardvert a nagytöbbség még nyugaton sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Terror pdx06
2017.07.10. 10:37
Elég komolyan gondolom, hogy nem kapásból, mert pár hónapja még lejjebb volt a listán, ráadásul nem olyan hirtelen, mert éppen 1 éve adták ki, ennyi idő kellett, hogy lenyomjon minden mást, és ez elég reálisnak tűnik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. B_Real _DiEG...
2017.07.10. 10:52
Amit írtam saját értékeket, azok is félig idle (böngészős és háttérben WoW korlátozott fps-sel) értékek voltak, de terhelés alatt egészen biztosan melegebb az FX proci. Persze idleben lehet hűvösebb is akár, de azért ha be van kapcsolva a gép, csak ott tölti a legkevesebbet (ráadásul olyankor mehet alvó módba is).

77. Asagrim: Hmm, érdekes. Pedig még a Skylake és Kaby Lake alatt is ezt hallotam pl. itt Iponon is (persze azoktól az emberektől, akik az AMD iránt, hogy is mondjam, nem túl toleránsak ), hogy az FX CPU-k mennyivel melegebbek. Szóval akkor végül is az derül ki, hogy az FX procik a Skylake előtti időszakig voltak melegebbek, azóta meg fordult a dolog?

Ilyen ez, amikor a városi legendák elterjednek a tudatlan felhasználók körében, és x termékről kialakul a pozitív, y termékről a negatív vélemény. Mókás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. s_otto B_Rea...
2017.07.10. 11:37
A nangy nevetgélés közepette azt felejted el, hogy mit mihez hasonlítunk.

Mert az FX procit azokhoz kell hasonlítani, amik az időszak alatt megjelentek. Nézd meg hogy milyen teljesítményt nyújt, és ehhez mennyi a fogyasztása, mennyi a hőtermelése, és nézd meg hogy mennyivel kevesebb a hőtermelése a hasonló teljesítményt nyújtó intel procinak.

Ha megnézed hogy egy skylake mekkora teljesítméynt nyújt egy FX-el szemben, és hozzá annyi hőt termel mint egy fx, rögtön nem lesz vidámkodásra okod. Úgyhogy nem az a mókás, hogy csak addig volt gond az FX hőtermelése, amíg a skylake nem volt piacon, hanem az hogy az FX a brutál fogyasztáshoz képest mennyivel gyengébb.

Szóval a tudatlan felhasználókat csak az ilyen emberek tájékoztatják félre, mint te, aki úgy érvel a melegedés kapcsán hogy nagyon jól tudja hogy a teljesítményük is mennyire eltér

Kb pár nappal ezelőtt pont ezt csináltad, és úgy látom büszke vagy magadra, mert folytatod a hülyeséget. Akkor is belinkelted hogy mennyivel kevesebbet fogyaszt a ryzen, miközben az linkelt tesztben fele teljesítményt nyújtott. Legfőbb érved az volt hogy fogysztásról volt szó nem teljesítményről.
Na ez a mókás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. B_Real s_ott...
2017.07.10. 11:51
Mindig megtalálod azt, amivel ki tudod magyarázni a dolgokat. Arról a TÉNYről beszéltem, hogy az itteni felhasználók tapasztalatai alapján a Skylake i3-hoz (sőt, Diegonál Haswell i5-höz) képest a tuningolt FX produkált hasonló hőmérsékleteket úgy, hogy nagyjából 3-szor annyit fogyaszthatott.

Látom az értelmezés nem megy még mindig, tehát újra leírom, hogy nem fogyasztás/teljesítmény relációban beszéltünk most a dolgokról, hanem hőmérsékletek terén. Írtam én bárhol is, hogy az FX gyorsabb, mint az Intel? Nem. Remélem ezt te sem kérdőjelezed meg. Egyedül a hőmérsékletekről volt szó. És ez szerinted félretájékoztatás. Végül is...
Emlékszel az olyan hsz-ekre, hogy az AMD CPU jóval lassabb és mellé jóval többet is fogyaszt és mellé rohadt meleg is? Na, ez az, aminek a harmadik része nem igaz már jó ideje. A Ryzennel pedig most már egyik sem igaz. Csűrheted-csavarhatod, ezek a tények. Várom a további sírást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Asagrim B_Rea...
2017.07.10. 12:02
Nem szeretem a "ki tud nagyobbat mondani grafikont linkelve" viselkedést egyik oldalról sem, játékban is elpicsázza az i3-6100 az FX8350-et grafikonon, élőben meg a 955BE-t se, maximum hőtermelésben...

Múltkor 5 hozzászólásnak sem kellett lepörögnie a "könnyen állítasz 4 fizikai magot 2-vel szembe, úgy tényleg esélye sincs" tartalmú és a "azért az FX8350-nél van mikor mégis jobb" tartalmú hsz. között. Szóval akik fűt-fát hazudnak a saját márkájuk érdekében jó lenne ha előtte összebeszélnének, mert magukat járatják le az önellentmondásaikkal. Ha négy mag jobb mint kettő, akkor kettő hogyan lesz jobb nyolcnál? Több magot szarul kihasználó programban? Olyanom nincs, ez az információ bezzeg nincs az FX8350 verő i3-6100 grafikonján kicsillagozva, veri, pont...

Még mindig nem vett rá a lélek, hogy 6700K-t vegyek ebbe az istentelenül szar lapba, de amíg még ilyen alaplap sincs mITX méretben Ryzen alá, meg nem tudok megbizonyosodni róla, hogy a nem selejt B2 revíziót kapnám, addig ide AMD konfiguráció nem kell (meg utána se, mert nincs ingerenciám ilyen árak mellett új alaplap mellé új processzort, meg új memóriát venni, mert őkelmének a 2400 MHz kevés, meg a HD7850-et is cserélni kellene, amivel effektíve a ház meg a táp kivételével lecserélnék egy fél éves gépet, pedig ha AMD fanboy lennék tuti ezt csinálnám, mert elmebeteg mértékű a multitasking, ami itt megy, főleg mióta virtuális gépen megy a Windows).

szerk.:
Jós vagyok, #83 előtt álltam neki írni a hozzászólást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. B_Real Asagr...
2017.07.10. 12:05
Én már semmin sem lepődök meg, múltkor PH-n olyan felhasználóval találkoztam, aki i3-ra, illetve az új G-s Pentiumra mondta, hogy bármilyen játékra elég. Ezekkel az érvekkel nehéz vitatkozni. Na nem azért, mert nem tudsz, hanem mert úgy lesokkol, hogy nem tudsz mit írni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. s_otto B_Rea...
2017.07.10. 12:05
Igen csak a hőmérséklet, vagy a fogyasztás nem választható szét a teljesítménytől, csak a te fejedben.
A fogyasztás egy mellékes szám ha cserében kapott teljesítményt nem tudjuk.

Igen félretájékoztatás, mert igaz hogy az adott tesztben a ryzen x wattal kevesebbet fogyasztott, de fele teljesítményt adta le. Mivel te csak a számodra kedvező adatot mutattad be, félre tájékoztattál.

A ryzennel kapcsolatban pedig még mindig ott járunk, hogy rengeteg probléma van vele, elég benézni abba a ryzen topikba a PH!-n. Egy abszolút nem üzembiztos, betegségekkel küzdő termék, cserébe olcsóbb mint az intel. Ez mindig is így volt. Kompromiszumokat kell vele kötni, mint az amd termékekkel az elmúlt 5-7 évben. Aki ezt tudomásul veszi, annak jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. B_Real s_ott...
2017.07.10. 12:07
És még mindig kapaszkodsz a fogyasztás-teljesítmény viszonylathoz, oké.

"Igen félretájékoztatás, mert igaz hogy az adott tesztben a ryzen x wattal kevesebbet fogyasztott, de fele teljesítményt adta le. Mivel te csak a számodra kedvező adatot mutattad be, félre tájékoztattál."

Mire gondolsz konkrétan? Ryzen fele teljesítményt? Na mesélj. Csak a számomra kedvező adatokat mutatom be? Az ÖSSZES teszt kevesebb fogyasztást mér a Ryzennél terhelés alatt, mint az Intel korábbi, azonos magszámú verzióinál. Az új X modellekhez képest még nagyobb az eltérés. De akkor ezek a tesztek is csak a számukra kedvező adatokat mutatja be. Mindet lefizették.

"betegségekkel küzdő termék" Mondod ezt akkor, amikor az új Intel processzorokat alapból tuningolni lehetetlen a 90-100 fokaival vizes blokkos hűtés mellett. Folytasd az önlejáratásod és erőlködésed.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. s_otto Asagr...
2017.07.10. 12:10
A Te problémád az, hogy olyan dolgot vársz el az i3-tól amire nem képes. Te dolgozni akarsz vele, több alkalmazást egyszerre futtatni, ahol az a proci kifut a teljesítményből.

Játékban veri? Igen. Munkára használod? Igen.

Sajnálom hogy önhibádból kerültél ebbe a helyzetbe, de tovább kéne lépni már.

Az a lap amit felajánlottam múltkor au i3 procival 3 hete megy folyamatosan egy tojás válogató gép vezérléseként. Egyszálas program fut rajta, jelenleg 25 napos folyamatos uptime a windows.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. s_otto B_Rea...
2017.07.10. 12:12




parancsolj. Te csak a fogyasztásos képet linkelted, és mondtad a ryzen 1700 kevesebbet fogyaszt mint a 7700K. Csak éppen az adott tesztben fele teljesítménnyel

A tuning nem számít bele a normális működésbe. Hogy tuning alatt mennyire melegszik, azt érdekli aki húzni akarja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Asagrim s_ott...
2017.07.10. 12:21
"Játékban veri? Igen."

Az én processzorom erről nem lett tájékoztatva, ugyanis eddig minden játékot, amit az AMD gépemről visszatelepítettem rá kevesebb FPS-sel futtatott ugyanazon beállítások mellett. De úgy, hogy direkt belső memóriás egeret vettem, hogy előtte ki tudjam lőni a vezérlőszoftverét, de még egy rohadt vírusirtó se megy játék közben, hogy a processzornak ne legyen más dolga. 955BE alól akkor kellett kilőnöm az összes háttérben futó processt, az explorerrel együtt, mikor hat klienst futtattam egyszerre. Hatot.

Annyira szar a játékélmény ezen a gépen, hogy március óta nem játszottam rajta semmivel, akkor is inkább a Starbounddal (aminek egy tojástartón is futnia kellene), mint a ME:A-val.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. s_otto Asagr...
2017.07.10. 12:32
Próbáld ki a ryzen-t.

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Asagrim s_ott...
2017.07.10. 12:34
Lásd #85 off.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. B_Real s_ott...
2017.07.10. 12:34
Nézd meg a Metro LL alatti fogyasztást. 1700 44W - 7700K 78W. Teljesítményben 4 fps a különbség a 7700K javára 90 fps-es magasságban, tehát nincs 5%. Fogyasztásban meg majdnem a duplája. Ilyennel én is tudok jönni. Egyébként emlékeim szerint írtam, hogy úgy illik, hogy a 8 magos Ryzent a 8 magos Intelhez hasonlítjuk, ugye? És szerinted is így van rendjén, remélem. Az csak hab a tortán, hogy vannak tesztek és helyzetek, ahol még egy 4 magos CPU-nál is kevesebbet fogyaszt.

Szerinted egy tuningra szánt CPU-nál, mint az X procik, nem számít a tuning? Hiszen nyilván azt olyan veszi, aki húzni akarja.

92. s_otto: Erről tudna mesélni a Hardware Unboxed Ryzen vs i7-7700 K GTA5 és Battlefield 1 tesztjében a csóka. Persze tudom, az fizetett teszt. Amúgy csak zárójelesen megjegyezném, olvasd el a PH-s hsz-nél az utána következő és az azt megelőző hsz-eket is, utána linkelgess. Mert akkor talán megérted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Kabra
2017.07.10. 12:44
Miért is fontos hogy hany w-os a proci? Tobb hot termel amit le kell huteni? Nalam 6600k 4,5on 1,29 volttal aida64 teszttel 60 fokot mutatott csucsnak de erdekes volt hogy core 1 es core 3-4 kozott neha elobukkant 15 fokos kulonbseg is (core 1 a legmelegebb) noctua nh d15
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. s_otto
2017.07.10. 13:02
Steam on

[LINK]

" felhasználóinak száma két éve alatt kétharmadával, 8,4 millióról 14 millióra ugrott. Emellett a napi átlag is beszédes, a cég statisztikái szerint átlagosan 33 millió aktív felhasználó fordul meg a platformon 24 óra leforgása alatt, az egy hónapra levetített szám pedig ennek duplája, 67 millió."

"Érdekes a gyártók versenye is. Ez alapján az AMD az elmúlt pár hónapban is tudott veszíteni részesedéséből, a februári 21,89 százalékról 19,01-re esett az AMD processzorral steamelő felhasználók száma. Mindez a Ryzen processzorok rajtjának fényében érdekes, ugyanakkor annak tükrében már nem meglepő, hogy az új processzorok épp játékok alatt bizonyultak gyengébbnek, erre továbbra is egy magas órajelű négymagos Intel Core i7 a legjobb választás. A grafikus kártyák tekintetében sem megy jól az AMD, amelynek 26,2-ről 20,5 százalékra csökkent a részesedése, miközben a konkurens Nvidia már ennek több mint háromszorosán áll. Az okot a Maxwell és a Pascal termékek egyértelmű sikere jelenti, az AMD lassan három éve képtelen erős konkurenciát állítani a GeForce-oknak."

Nem kell ide duma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. B_Real s_ott...
2017.07.10. 13:28
Oké Józsi, köszönjük!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. s_otto B_Rea...
2017.07.10. 13:31
Úgy hívják Asztalos Olivér.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Asagrim Kabra
2017.07.10. 14:01
Igen, pontosan, több hőt termel, amit le kell hűteni. Tehát nagyobb hűtőborda, vagy hangosabb gép. Én is le tudom hűteni 46 fok alá a procimat, csak az nem tetszik, hogy ilyenkor ugyanennyi zajt ad le decibelben. 29 fokos szobában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Xeper s_ott...
2017.07.10. 18:46
"A grafikus kártyák tekintetében sem megy jól az AMD, amelynek 26,2-ről 20,5 százalékra csökkent a részesedése, miközben a konkurens Nvidia már ennek több mint háromszorosán áll."

Ennek azért némileg az is az oka, hogy az AMD VGA-k sokszor már a nagykerből egyenesen a bányába mennek, szinte lehetetlen játékos teljesítményükkel arányos áron szerezni belőlük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. pdx06 Terro...
2017.07.10. 18:47
Akkor is egy bődületes baromság a lista. A 980-as pedig még rajta sincs, holott tavaly ilyenkor minden jöttment azt vette.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. jsipos.reg hici
2017.07.10. 18:47
Köszönöm, ez szemléletes fejlesztési pályaív, tanulságos! :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. rini pdx06
2017.07.10. 19:05
Nem hinném. A 980-as nem hasonlítható össze az 1060-as kártyával. A 980 egy ideig a csúcs szegmensben kóválygott és ezt az induló ára de még a mai árai is mutatják. Az 1060 pedig kevesebb áron hozott nagyobb tudást. Ráadásul ugyan ez igaz az RX470/80 párosra is. Így egyértelmű, hogy 1060- ból vált a legtöbbet használt játékos kártya. Ráadásul ezt még erősíti az is, hogy a FULL HD a legtöbbet használt felbontás és ahhoz bőven elég.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Chrematori...
2017.07.10. 19:29
Mondjuk az egyenlő számú mag összehasonlítást sosem szerettem. Pl AMD vs Intel, AMD nél 8 mag 8 szál, Intelnél 4 mag 8 szál, nem tudom ez a kettő hogyan hasonlítható össze, de nem is ez a lényeg. A magok számát mindenki szem előtt tartja, de senki nem nézi a magonkénti úgymond "Single Core" teljesítményt. AMD nél ahogy elnézem, gyúrnak a minél több magra. Ez sok szoftvernél hasznos. Intelnél a magonkénti teljesítményt tolják a lehető legmagasabbra, ez látszik a Turbo Boost technológiájukból is, ami OC mellett hatalmas magonkénti teljesítményt ad (igen, egymagost, tehát Single Core Performance). Ahol kapóra jön ez a teljesítmény, ott viszont az Intel a dobogós. A magonkénti teljesítményt elnézve nekem máig megvan az az elméletem, hogy az AMD mégiscsak szoftverekhez passzol jobban, míg az Intel játékhoz. Persze, egy normális Ryzen is ki tud fullasztani egy komolyabb kártyát, de azért ez játékfüggő. Az Intel a Hyper Threading el akarja elérni azt, hogy a CPU szériái ne csak játékokban produkáljanak jó eredményeket. Én azt mondom, hogy érvek ide vagy oda, rohadtul fölösleges háborúzni. Ki kell választani a célt. Mire is lesz használva, aztán csak ennek fényében hozni döntést. Döntés előtt az adott árkategóriában, vagy plafon kiadásban ki kell választani a két legjobb CPU t mindkét oldalról, és amelyik jobbnak bizonyul, azt venni. Persze érdemes megnézni a fogyasztást és a hőtermelést is, ezek után pedig gyerekjáték optimális döntést hozni. Nem értem mire a war. Mire a mentegetőzés a hőn szeretett márka felé, vagy az "ellenséges" márka ócsárolása. Attól hogy valaki kiáll a véleménye mellett, ami támadó vagy kötekedő jellegű, esetleg FanBoy ságból fakad, még a másik fél nem fog CPU t váltani lappal és esetleg RAM al együtt. Szóval sosem fogom érteni, mire lenne jó az, ha valaki elismerné saját részéről hogy tévedett, és igazat adna a másiknak, mármint az ellenfelének. Ettől még nem lesz átpártolva egy másik gyártóhoz. Nem azt mondom, hogy ez a háborúskodás már unalmas, hanem hogy fölösleges. Két különálló cég. Egyedi HW felépítéssel, egyedi architektúrával. De mindenki belő egy tulajdonságot, és ebből akar összehasonlítást csinálni. Én azt mondom, a legegyszerűbb félretenni a márkahűséget, és nem 8 mag vs 8 mag, meg 125W TDP vs 125W TDP alapján csinálni az összehasonlításokat, hanem ár/teljesítmény alapján választani az optimálist az adott célra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. fofoka s_ott...
2017.07.10. 19:33
"Mert egyébként ugyan annyi amd-s mond nemet, mint nvidia-s, és akkor ugye teljesen hiteles a kép."

Tényleg? Van 6 NV, meg 4 AMD, ami 40%-os AMD részesedés. Mindkét oldalon nemet mond 2. Ami 4 vs 2, azaz 33%-os részesedés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. nferi1 fofok...
2017.07.10. 20:11
Szerintem elég egyértelmű, hogy százalékos arányra gondolt, nem pedig "darab" számra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. s_otto B_Rea...
2017.07.10. 21:53
"Amúgy csak zárójelesen megjegyezném, olvasd el a PH-s hsz-nél az utána következő és az azt megelőző hsz-eket is, utána linkelgess. Mert akkor talán megérted."

Elolvastam. Itt zárt az ügy:
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. B_Real s_ott...
2017.07.10. 23:02
Ezzel nehezen záródhatott, mivel ez volt a nyitó hsz a témában.

Chrematorium: "Én azt mondom, a legegyszerűbb félretenni a márkahűséget, és nem 8 mag vs 8 mag, meg 125W TDP vs 125W TDP alapján csinálni az összehasonlításokat, hanem ár/teljesítmény alapján választani az optimálist az adott célra."

Ezzel csak egyetérteni lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.11. 08:05
"Tényleg? Van 6 NV, meg 4 AMD, ami 40%-os AMD részesedés. Mindkét oldalon nemet mond 2. Ami 4 vs 2, azaz 33%-os részesedés." Ezen még gondolkozz kicsit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. nferi1 ny
2017.07.11. 11:21
Maga a "számítás" jó. Tényleg torzulna az eredmény 40-ről 33 százalékra. De ebben az esetben nagyobb arányban mondanának nemet az AMD-sek, aminek szerintem nem lenne racionális magyarázata. Ezért is egyértelmű, hogy " ugyan annyi amd-s mond nemet, mint nvidia-s" arányra gondolt nem pedig darabra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.11. 17:53
Szamomra a processzorehutese a legkevesebb 1100on forognak a ventik a noctuan, de a vga bagyon megszenved.... Ma 77fokon allt stabilan witcher 3 alatt.. 1060 6gb g1 gaming, 2000 fordulaton na annak van hangja... Lehet kovi kartya voltabol valami jobb hutesu lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Chrematori... Kabra
2017.07.11. 19:08
Két darab 90 es venti van rajta ha jól tudom, ami egy 1060 ason elég korrekt. 77 fok szerintem annyira nem vészes, ha pedig javítani akarsz rajta, szerintem a ház szellőzésével van gond, vagyis azon kellene javítani. Szimpla kérdés, a ház oldalát lekaptad? Nyáron javasolt, még akkor is, ha a háznak jó a szellőzése. A lényeg viszont az, hogy a kártyád léghűtéses, és ha az oldala fent van, keringés ide vagy oda, akkor a meleg levegő nem tud távozni megfelelően, az oldal lapnak csapódik, és így melegebb marad a kártya. Ha így is magas a hőmérséklet, egy garivesztéses dolgot javasolnék csak, cseréld le a pasztát és a hővezető lapkákat a kártyán, ez sokszor nagyot tud dobni a hőmérséklet csökkenésében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.11. 21:47
Sharkoon bw 9000vben van a kartya, ures jaraton 40-45 fok kozott mozog (50tol indulnak a ventik) gep oldalat leszedve 69-72 kozott volt akcio alatt, vissza veszem majd tuningrol normalra vagy gaming modra a kartya beallitasat hatha jobb lesz, 77 fok azert sok mert 80tol kezdi elmagat butitani, gondoltam mar haz cserere jobban szellozore, vagy a jelenlegi haz ventiket (2*14 elol 1*12 hatul) noctuara cserelni hat ha megjobb lenne. Majd valamit kitalalok ra, nov7en vettem a kartyat fontos a gari hogy konyebb legyeb eladni mikor volta megerkezik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Chrematori... Kabra
2017.07.12. 19:38
Jaja értem. A helyzet az, ha meg akarsz várni egy következős generációt, akkor tudom, drága megoldás, de a vízhűtést javaslom. Nekem egy 2050 MHz s gyári tuninggal hajtott GTX 1080 am van, ami maxon pörgetve nem haladja meg a 40-42 fokot, pedig a CPU val egy rendszerbe van kötve (elég korrekt kis vízhűtés). A lényeg, ha komoly tuningot szeretnél, és csendes gépet, akkor másat nem tudok javasolni. Lehet akkora radiátor is a kártyán, hogy lehúzza a súlya a padlóra, de akkor is melegedni fog szépen. Lehet pl 70 fok fölé nem fog menni kemény tuninggal sem, de a ventik rajta veszettül fognak pörögni, ha pedig leveszed a fordulatszámot, akkor 80 fölé is simán fel megy, amitől pedig kapod az órajel csökkentést. Ha új kártyát veszel, és léghűtéses, legyen nagy kártya, én azt javaslom. Vagy jó minőségű hűtéssel, amin 2 venti van, vagy lehetőleg 3, vagy el kellene gondolkodni a vízhűtésen, esetleg hibrid megoldáson, bár az túl sokat nem tesz... Egy custom loop lenne az ami hatalmas változást tudna hozni, és nem muszáj a legdrágább dolgokat összeszedni. Akadnak már AIO rendszerek, amiknél a proci mellé a kártyát is bekötheted, és még így is hatalmas hőmérsékletbeli javulást kapsz, és nem is drága.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!