iPon Hírek

Full HD BenQ projektor 3D támogatással

Dátum | 2013. 08. 08.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MULTIMÉDIA

A BenQ kínálatában egy vadonatúj projektor jelent meg, amely több szempontból is különleges. A W1500-as modell egyrészt 1920 x 1080 pixeles natív felbontást kínál, amihez 3D támogatás is jár, másrészt az újdonság hatlábnyi távolságból (kb. 183 cm) 84 colos képátlójú képet tud kivetíteni a vászonra vagy a falra.

Az igazi különlegesség mégsem ez, hanem az a tény, hogy a W1500-as modell az első olyan kereskedelmi forgalomban is kapható, főként otthoni felhasználásra szánt projektor, amely WHDI (Wireless Home Digital Interface Technology) támogatással érkezik. A WHDI támogatásnak köszönhetően a projektor vezeték nélkül fogadja a különböző videó tartalmakat, amelyek az 5 GHz-es frekvenciatartomány használatával, zavartalanul érkeznek el hozzá. A WHDI technológia hatásfokára és ütőképességére jellemző, hogy a rendszer sem késleltetés, sem képminőség tekintetében nem marad alul a HDMI kábelekkel szemben, sőt, még hatótávolsága is igen impresszív, az ugyanis közel húsz méter - legalábbis a gyártó ezt állítja. Persze a falak, illetve a jel útjába eső tárgyak ronthatják a hatótávolságot, de ez aligha meglepő. A WHDI támogatás jóvoltából a projektor Blu-ray lejátszóról, noteszgépről, illetve mobil eszközökről is fogadhat vezeték nélkül 1080p-s felbontású, tömörítetlen videó streamet.
A DLP projektor DarkChip3 alapokon nyugszik (Single 0,65" DC3 DLP DMD), fényerőssége pedig 2200 ANSI lumen. Az 1080p-s projektor 10000:1 kontrasztarányt kínál, képarány tekintetében pedig ötféle móddal rendelkezik. A termék a 40 colostól a 300 colosig mindenféle képátlójú vászon tartalommal való megtöltésére képes. A vertikális képfrissítési ráta 23 Hz-től egészen 120 Hz-ig terjed, a zoom arány pedig 1.6:1 értéket képvisel. A projektor 2 x 10 wattos sztereó audió rendszert is kapott, amelyhez SRS támogatás is jár. Az audió rendszer a gyártó szerint remekül szól.

Az új projektor egy D-Sub videó bemenettel, két HDMI 1.4a videó bemenettel, kompozit videó bemenettel, S-Videó bemenettel, komponens videó bemenettel, valamint RCA audió bemenettel és egy RS232-es porttal is rendelkezik, sőt, egy mini Jack audió kimenet is helyet kapott rajta. A repertoárban hatszegmenses színkerék és képkocka-interpoláció is szerepel. A gördülékeny képi megjelenítésről a MEMC (Motion Estimation and Compensation) technológia gondoskodik. A felhőtlen kikapcsolódás érdekében nappali és éjszakai mód egyaránt elérhető. A lápma-élettartammal a SmartEco technológia segít spórolni, méghozzá képminőség-romlás nélkül: az eljárás használata mellett akár 6000 üzemórán át is működhet a projektor fényforrása. Normál módban ez az érték megfeleződik.

A mobil eszközökkel is remekül együttműködő BenQ W1500 hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban, ajánlott végfelhasználói ára pedig 2299 dollár lesz.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. MrFox
2013.08.08. 18:35
6 szegmenses? Elég karcsú manapság, az alap az a nyolc. Hattal rainbow-ozik mint állat, és a sötét tónusok is szarok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. lajcsi1975
2013.08.08. 19:10
Ha az alap 8 akkor mennyi a felső kategória? 16?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. JKJ420
2013.08.08. 19:12
Hölgyeim és Uraim! MrFox megmondta a tutit! Itt hallottátok először!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. LechooEdy
2013.08.08. 19:53
Christie CP4230
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. myckie2
2013.08.08. 21:10
Sose értettem, hogy miért kerülnek ennyibe a Projectorok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. MrFox
2013.08.08. 22:03
JKJ420 : cáfolat, ellenpélda, efféle? Ja, az nincs... Nekem meg kb. hat éve vannak projektoraim, lévén jobb rajtuk játszani mint egy 24" monitoron.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. MrFox
2013.08.08. 22:06
Lechoo : 34ezer lumen kissé sok lenne a nappaliba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. lajcsi1975
2013.08.09. 07:46
Úgy tűnik kedves MrFox böngészője nem renderelte le a hozzászólásomat,ne érts félre nem az a bajom hogy te avatott projector szakértő vagy , továbbá az élet is kegyes volt hozzád hogy tucatnyi legalább 8 szegmenses színkerekű projectorod van otthon. Hanem az hogy beesel ide és egy félmiliós projectorrol egyböl megállapítod hogy az szar, Lehet neked olyan az értékrended hogy 5 millióé is vehetsz projectorokat de akkor ennek inkább örülj és ne add elő itt a menő csávót.

Végezetül Megkérdezhetem milyen projectoraid vannak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. BadDevil
2013.08.09. 10:12
Nem értem, mitől olyan különleges ez, mikor az Epson már vagy két éve árul ugyanilyen paraméterekkel, de legalább LCD-s projektorokat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. MrFox
2013.08.09. 11:42
Kedves Lajcsi, a hsz-em nem neked ment, hanem JKJ420-nak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. lajcsi1975
2013.08.09. 12:01
Épp ez a bajom, taligányi kérdést intéztem hozzád de válaszok azok nincsenek. Egyse. :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!