iPon Hírek

Fundamentálisan lehet rossz a Dishonored 2 PC-s verziója

Dátum | 2016. 11. 28.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Dishonored 2 megjelenése óta tudjuk, hogy valami nagyon nem stimmel a PC-s verzióval. És habár azóta az Arkane stúdió már kiadott egy nagyobb javítást, a beszámolók szerint a teljesítmény nem javult számottevően, pusztán néhány esetben érezhető a változás. Erről számolt be a Digital Foundry tesztje is, amiben megdöbbenve tapasztalták, hogy egy túlhúzott Intel Core i7 4790K és egy Pascal-alapú GeForce GTX Titan X párosa nem képes stabilan tartani a 60fps-t 1080p-s felbontásban. Ne feledjük, hogy a Dishonored 2 által használt Void motor alapjaiban megegyezik az id Software által használt motorral a Doom 3-ban, ami ugyanezen a hardveren 4K-ban 100fps környékén futott a Digital Foundrynál. Mindez arra utal, hogy Void motorral, de legalábbis a PC-s verzióval kapcsolatban fundamentális hibák lehetnek. Főleg, hogy a PC-s verzió nem is nyújt kiemelkedő látványbeli különbséget a konzolos változatokhoz képest: a felbontást persze magasabbra állíthatjuk, és feljebb vihető a textúrák és az ambient occlusion minősége, de körülbelül ennyi. Ami a konzolokat illeti, az alap id Tech 6 motorhoz hasonlóan ez is dinamikusan skálázza a felbontást. A grafikai minőség megegyezik a PS4 és az Xbox One között, azonban előbbi csak egy kicsivel tér el az 1080p-hez képest (1700x1080) bizonyos esetekben, addig az utóbbi esetében a felbontás lemehet egészen 1280x900-ig. Ezek után már az lenne az érdekes, ha a PS4 Pro-változat esetében ne lennének furcsaságok. De vannak. Úgy tűnik ugyanis, hogy a játék érzékeli, hogy 1080p-s vagy 4K-s kijelzőt kötöttünk a konzolra, és ennek megfelelően állítja be magát. Előbbi esetben sima 1080p-s képet ad, míg utóbbi esetben 1440p-ben renderel, és azt skálázza fel 4K-ra (sima felskálázással, jelen esetben nincs szó checkerboard renderelésről). Ez még önmagában nem is lenne olyan érdekes, az viszont már igen, hogy 1080p-s kijelző esetében nincs supersampling, míg ha 4K-s kijelzővel indítjuk el a játékot, de a konzol menüjében levesszük a felbontást 1080p-re, akkor már van. Viszont a két változat megegyezik a sebesség tekintetében, ami azt jelentheti, hogy a játék egyébként CPU-limitált - és ez lehet a magyarázat PC-s verzió rossz teljesítményére is. Sebesség tekintetében mind a PS4, mind pedig az Xbox One hajlamos leesni játékmenet közben 20fps környékére, míg a PS4 Pro tartja a 30fps-t legjobban a három konzol közül.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. TheRealTsL
2016.11.28. 17:44
Az a "Doom 3" egy kicsit sántít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mikej95 TheRe...
2016.11.28. 21:26
Az DOOM (4) akart lenni, de ha abból a motorból ilyet gányoltak az szégyen, főleg, hogy a látvány nincs a DOOM (4) közelében. De ahogy elnézem egyre több Denuvo-s játék jelenik meg ilyen problémákkal, bár nagyon magyarázzák, hogy maga a védelem nem tehet róla - közben pedig annyit tudni a konkrét működéséről amennyit a cracker-hacker csoportok közzé tettek - de maguk a fejlesztők, kiadók lehet úgy látják, hogy most a PC játékosokkal is azt csinálhatnak amit akarnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Kikikirly1...
2016.11.28. 22:29
Pedig optimalizáltság szempontjából Frostbite Enginghez lehet hasonlítani ID-tech 6-ot. Grafikában nincs oka szégyenkeznie Doom bácsinak (nekem játékmenetre is bejön) és Vulcan alatt elképesztő sebességgel fut, R9-390 simán tartja a 60 képkockát 1440p-ben,ez már azért valami.Ugyanevvel az enginnel pedig szarul fut másik játék alatt.Jah, lehet igazad lesz és a Denuvo a hunyó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. aRm1n
2016.11.29. 07:49
OFF:
Igazán nem szeretnék kötekedni, és az eredeti cikkben valóban "a fundamental re-evaluation of the PC version is required" szerepel, de a "fundamentális"-ra van magyar szó, szerintem lehetne nyugodtan használni itt is, semmivel sem hangzik szakmaiatlanabbnak az "Alapvetően lehet rossz..." főcím...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Asagrim aRm1n
2016.11.29. 08:53
Mit vársz egy olyan oldaltól nyelvileg, ahol a hozzászólás is "komment"? Falra mászok, komolyan...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. aRm1n
2016.11.29. 13:24
Most látom csak mire gondolsz, legalább itt a "kommentek" fölött közvetlenül még magyarul lehet tájékozódni...
Értem én, hogy nem kell a nyest.hu játékrovatának lenni de azért törekedni szabad a helyes (gyakorlatban bevált? ) nyelvhasználatra. Nem tenném szóvá olyan helyen, ahol biztos vagyok benne, hogy senkit sem érdekel, de azért az iPon ennél általában igényesebb szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. punchman mikej...
2016.11.29. 14:58
Csakhogy nem id Tech 6-ra épül a Void, hanem az id Tech 5-öt dolgozták át. Elég alaposan, ahogy hallottam. Tehát nehéz az id-s alapokat figyelembe venni. Pláne a Doomot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!