iPon Hírek

G3 Stylus néven állít riválist az LG a Galaxy Note-nak

Dátum | 2014. 08. 07.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az LG májusban rántotta le a leplet az idei csúcsmodelljéről, a G3-ról, ami a jelek szerint két testvért is kap. A kisebbik már hivatalosan is bemutatkozott, azonban a nagyobb kijelzővel ellátott változat egyelőre csak egy kellemetlen „baki” folytán bukkant fel idő előtt. Az LG néhány hete állította reflektorfénybe az LG G3 Beat névre keresztelt okostelefonját, ami egyelőre úgy fest, hogy a nagy mérete ellenére is az LG G2 mini utódjául szolgál. Az 5 hüvelykes megjelenítővel felvértezett eszköz világszerte két különböző azonosítóval fog felbukkanni. Európában az eddigi adatok szerint egyszerűen LG G3 S-ként kerül majd kereskedelmi forgalomba, de más régiókban a fent már említett Beat szó jelzi majd, hogy mivel van dolgunk. A felső-középkategóriás masina úgy érkezett meg, mint a legtöbb kiemelten fontosnak tartott mobil. A dél-koreai gyártó pontosan azt tette, amit már megszokhattunk egy új, fontosnak tartott okostelefon debütálását követően. Különböző reklámvideókat alkotott, hogy ezekkel mindenfelé népszerűsítse az újdonságban rejlő lehetőségeket gyakorlati példákkal. Igen ám, de ezúttal egy kis hiba csúszott a gépezetbe.
A gyártó hivatalos YouTube-csatornáján közzétett felvételt olyan képsorokkal zárták, amivel bizony még várni kellett volna. A G3 Beat képességeit kiemelő, csaknem 3 perces reklám végén nemcsak az LG G3 pózol a G3 Beat mellett a nagytestvér szerepét betöltve, hanem egy eddig teljesen ismeretlen szerkezet is feltűnik itt, az LG G3 Stylus. A kisfilmet persze már eltávolította az LG, de ha valami egyszer kikerül az internetre, az nem veszik el többé, így az alábbiakban mindenki megtekintheti az ominózus videót. A méretarányos képen jól kivehető, hogy a Stylusként felbukkanó okostelefon még az LG G3-énál is nagyobb kijelzővel van felszerelve, és járni fog mellé egy érintőceruza is, amire a neve egyértelműen utal is. Ebből pedig azonnal arra lehet következtetni, hogy az LG Mobile riválist állít a Samsung méltán híres „phabletjének”, a Galaxy Note-nak is, mely évente több mint 10 milliós példányszámban kel el. Az LG már korábban is próbálta felvenni a lépést a hazai versenytársával phablet téren, ám a mobiltelefonok körében szokatlan, 4:3-as képarányú Vu széria sosem lett igazán sikeres. Mostanra már csak Dél-Koreában forgalmazzák, ott ugyanis van rá a kereslet.
Az LG G3 termékvonal legnagyobb tagjáról, a Stylusról egyelőre nem sok információ derült ki, ám ha már egy aktuális videóban felbukkanhatott, akkor vélhetően nagyon közel lehet a hivatalos rajtja. A készülék az első becslések szerint 5,9-6 hüvelykes megjelenítőnek ad otthont, de „legrosszabb esetben” is 5,7 colos az előlapot kitöltő panel képátlója. A nagy méretet a vékony kávával, valamint az érintőtollal igyekszik ellensúlyozni a G3 Stylus. Mivel már az LG G3 is alapból 2560 x 1440 pixelt vonultatott fel, így várhatóan ugyanennyi pixellel számolhatunk a Stylus esetében is, a gépezet belsejében pedig feltehetően az a hardver fog lapulni, ami az LG G3 Cat6.-ot lendíti mozgásba, vagyis egy Qualcomm Snapdragon 805 húzhatja meg benne magát. Ez a telefon biztosan nem a Galaxy Note 3 riválisa lesz, inkább a hamarosan érkező új Note lehet az ellenfél. Hogy mikor mondhatunk bármit is biztosra? Nos, a vállalatok számára legközelebb a Berlinben megrendezésre kerülő IFA biztosít jó alkalmat a legfrissebb újítások felvonultatására. A szeptember elején tartandó elektronikai kiállításon a Samsung már biztosan tart egy Unpacked eseményt, ahol jó eséllyel az új Galaxy Note fog a kamerák kereszttüzébe kerülni. Az LG pedig azonnal reagálhat majd a G3 Stylus bevetésével? Nos, ez még a jövő rejtélye, de valószínűleg ilyesmi forgatókönyvre lehet számítani.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. spidey2
2014.08.07. 17:25
ez aztán a kreatív név
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. schultz635...
2014.08.08. 11:11
Na igen...ha nem tudsz èrtelmesen hozzàszólni valamihez akkor fikàzz paraszt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!