iPon Hírek

Galaxy S7 active – Csúcstempó zord körülmények között is

Dátum | 2016. 06. 07.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Mivel a Galaxy S7 és az S7 Edge alapjában véve is víz- és porálló lett, ezért sokan megkérdőjelezték korábban, hogy a Samsungnak vajon szükséges-e olyan variánst készíteni ebből a szériából, ami „active” jelzővel van ellátva. Nos, szükséges vagy sem, a Samsung megtette: íme, a Galaxy S7 active.
A sportosabb Galaxy S7 modell nagyon jól bírja majd a kiképzést, sokkal ellenállóbb lesz terepen, mint a Galaxy S7. Burkolata vaskosabb lett, az anyagok magasabb kopásállósággal rendelkeznek, a kulcsfontosságú pontokon pedig még jobban megerősítette a szerkezetet a vállalat. Az újdonság az IP68 minősítést könnyűszerrel húzta be a tesztek során, vagyis por egyáltalán nem juthat bele, és víz is csak nagyobb nyomás mellett és hosszabb idő után tehet benne kárt. Továbbá a készülék megszerezte a MIL-STD-810G „plecsnit” is magának, ebből következik, hogy bírja például a szélsőséges páratartalmat, az extrém hőmérsékleti és időjárási viszonyokat, az eséseket és a különböző sokkhatások keltette, intenzív rezgéseket is. A keménykötésű masina egy 5,1 hüvelykes Super AMOLED panelt kapott, melyet 2560 x 1440 képpontos felbontás jellemez. Az operációs rendszer szerepében a TouchWiz grafikus felhasználói felülettel kiegészített Android 6.0 van jelen. A Marshmallow friss és extrákkal telített, még inkább, mint a Galaxy S7-nél, ugyanis itt még van egy Activity Zone nevű applikáció, ami egy fizikai gombot is kapott.
A Samsung eredendően kétféle központi chippel szerelte a Galaxy S7 és a Galaxy S7 Edge modelleket, ennek azonban a Galaxy S7 active-nál vége szakadt. Ez az okostelefon már kizárólag a Snapdragon 820 besorolású Qualcomm MSM8996 társaságában lesz fellelhető. A rendszernek 4 GB memória áll a rendelkezésére, ami nagy sávszélességű és energiahatékony LPDDR4 technológiát alkalmaz. A háttértárat tekintve egyetlen kivitel van, a 32 GB-os UFS 2.0 modullal ellátott eszköznél, ha elfogy a tárkapacitás, akkor microSD kártyával lehet fentebb tornászni a szabad helyet. A készülék a Qualcomm X12 LTE hálózati modemmel érkezett, ami tizenhármas kategóriába sorolható a sávszélessége alapján. Van továbbá a Galaxy S7 active kelléktárában 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi (2x2 MU-MIMO), Bluetooth 4.2 modul, NFC chip és A-GPS vevő, ami a GLONASS műholdakat is segítségül tudja hívni a hatékonyabb működés érdekében.
Ujjlenyomat-olvasót is kapott.
A kamerarendszert egy az egyben megörökölte a többiektől a Galaxy S7 active, ennek megfelelően az előlapjára egy 5, a hátoldalára meg egy 12 megapixeles (Sony IMX260, F/1.7) egység került. A vaskosabb burkolat miatt ez már nem olyan kecses, mint a Galaxy S7, 148,8 x 75 x 9,9 milliméteres a térfogata és 185 grammot nyom. A Galaxy S7 active az üzemidejét tekintve is más kategóriát képvisel, mint a hagyományos társa. A Samsung szakemberei egy 30 százalékkal izmosabb akkumulátorral látták el a friss modellt, ami így remek futási teljesítményről tehet tanúbizonyságot. A tesztelők egyébként már a Galaxy S7 esetében is kiemelték, hogy az akkumulátor kapacitásával abszolút elégedtek, tehát ilyen téren az SGS7 active már biztosan nem fog csalódást okozni. (Mindazonáltal itt is beépített telepről van szó, ami minket egy kicsit elszomorít, hiszen milyen jó is lett volna, ha lemerülés esetén egy gyors akkucserét követően újra munkába állhatna.) Támogatja a szerkezet a gyorstöltést, és a vezeték nélküli eljárásokat is. A mobil megvásárolható lesz arany, fekete és terepmintás sötétzöld színben.
A Samsung Galaxy S7 active nem lesz olcsó mulatság. A sportosabb, mozgalmasabb életvitelt űző felhasználók örömmel vehetik magukhoz a készüléket, de mélyre kell nyúlniuk a zsebükbe, ugyanis nem kevesebb mint 800 dollár szerepel majd az árcímkéjén – ez 50 dollárral még a Galaxy S7 Edge-re is rálicitál. Először az amerikai AT&T szolgáltató kínálatában fog megjelenni június 10-én.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. rfj1989
2016.06.07. 16:22
Csúnya is, drága is, de legalább jó
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Whysper
2016.06.07. 16:25
Kell is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. thestock
2016.06.07. 17:41
A 3. kép szerint szabadon hagyták az USB csatit. Nem vagyok szakértő, de nem hiszem hogy ez szerencsés egy strapatelefonnál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Asagrim thest...
2016.06.07. 18:35
És tényleg. Így nem tudom hogyan lett meg az IP68.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. DemonDani
2016.06.07. 19:06
Egyszerű a dolog srácok, egy ideje már megoldották ezt a problémát a gyártók. Már az előző active is USB cover nélküli volt, és a Sony vízálló telefonja is elhagyták már ezt. Foglalkoztak is vele anno, mikor újdonság számba ment.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. ThomasStev...
2016.06.07. 19:45
Kivenni az FM rádiót mekkora újítás?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Magyar88
2016.06.07. 20:08
Szabadon hagyták az usb csatlakozót és ezzel a problémák egy részének is teret adtak például ugye strapa telefon tehát ebbe bele tartozik a sár,beton vagy egyéb szennyeződés is így h nincs zárva a csatlakozó ezzel minddel extrém körülmények között tele mehet az a bizonyos csatlakozó aztán rohangálhat az ember h ki mossa vagy ki tisztítsa valahogy ami ha nem sikerül kárt tehet a csatlakozóban. Szóval én azt mondom h kellene rá az a fedél főleg ilyen strapára tervezett telefonra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. DemonDani Magya...
2016.06.07. 20:28
Már az SGS 6 Active sem kapott ilyet egyébként. Csak remélni tudom, hogy problémák esetén ez visszakerült volna. Ezért is nem hiszem, hogy lesz ezzel bármilyen nemű gond.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Balika911 Thoma...
2016.06.07. 20:50
FM rádió valószínű lesz benne, csak lehet, hogy szoftverből tiltják majd. A többi amerikai S7 variánsban is ez a helyzet (a T új szoftvere engedélyezte a rádiót). Az európai verziókból ha jól tudom, maga az FM modul is hiányzik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. TheEnginee... Magya...
2016.06.08. 12:20
Pontosan errol van szo!
A fedel nem a viz bejutasat akadalyozna meg.
Elektronikai uton nagyon egyszeru vedeni egy csatlakozot rovidzarral szemben, de a sar, egyeb ragacsos materia kihivasok ele allitja a telefont, ezaltal a felhasznalot is.

Masik kerdes...
A CAT s60-as Thermos gepe 600 dolcsi, ez meg 800...
Mi a pres?!?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Kajafun
2016.06.08. 13:29
Mekkora élmény lehet kipiszkálni a tehénsz@rt az usb csatiból egy tanyasi látogatás után...
Anyám konkordja jobban védett, holott csak 20k volt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. szmt
2016.06.08. 23:26
s7 supermini? "Nemlapát?"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Balika911 Kajaf...
2016.06.09. 22:35
Kicsapatod slaggal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!