iPon Hírek

GC2015: Két főszereplő, két stílus az AC: Syndicate-ben

Dátum | 2015. 08. 07.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Ubisoft már egy ideje ugyan csepegteti nekünk az információkat az Assassin's Creed: Syndicate két főszereplőjéről, most a GamesComon azonban többet is megtudtunk. Az ugye világos, hogy az új Assassin's Creed történetében egyaránt fontos szerepet kap majd Jacob és Evie, akik egyébként ikertestvérek, csak éppen az egyik fiú, a másik meg lány. A játék producere, Andrée-Anne Boisvert elmondta, hogy mindkettő nagyon más személyiséggel és stílussal rendelkezik. Míg Jacob inkább a belemenős stílust szereti, addig Evie a lopakodósabb, cselesebb megoldásokat. Ez pedig ki fog hatni a történetre is, ugyanis mindkettő másként szeretné elérni a végcélt: Jacob úgy szerezné vissza Londont a templomosoktól, hogy az utcáról felhúzott emberekből építene ki magának sereget, míg Evie inkább az orgyilkosok rendjének hagyományosabb útját követné. A különböző gyakorlati beszámolók szerint azonban az a helyzet, hogy a két testvér játékmenet szempontjából közel sem különbözik annyira, mint azt a készítők láttatni szeretnék. Igen, mindkettő kap egyéni képességeket, így például Evie a távolból tud késeket dobálni, és ha elég ideig marad mozdulatlan, akkor szó szerint láthatatlanná is tud válni - és persze Jacobnak is meglesznek a maga trükkjei. Mindez segíti Evie-t abban, hogy hatékonyabb lopakodó legyen, mint Jacob, ugyanakkor semmi nem akadályozza meg abban, hogy testvéréhez hasonlóan belemenjen egy kis közelharcba - a Ubisoft fejlesztői ugyanis senkire nem akarnak rákényszeríteni semmit. Andrée-Anne Boisvert elmondta, az Assassin's Creed közönsége ma már akkora, hogy nem tehetik meg, hogy egy-egy specifikus gameplay felé tereljenek mindenkit. Ehelyett inkább azt próbálják meg elérni, hogy a két karakter különböző képességeivel vonzóbb legyen az egyikkel így, a másikkal pedig úgy játszani.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Arbor
2015.08.07. 15:51
Egy karakter aki lopakodásra specializálódott lehet zajos és "belemenős". Mígy egy "belemenős" karakternek nem olyan egyszerű a lopakodás fortélyait elsajátítani.

Teljes rendben van ez így. A lehetőséget megadják, de nem korlátozzák a játékost a játékstílusában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. elrohir23
2015.08.07. 16:02
Hamár ilyen jól kidolgoznak 2 karaktert, könyörgöm csinaljanak már 2 fős cooporatív SZTORI módot. Ne mint a Unityben feleslegesen 4 fős, ráadásul mini missziós módot. Tudom még mindig sok az alonewolf játékos, de valakinek vannak barátai is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. i2k010 elroh...
2015.08.07. 18:17
"Tudom még mindig sok az alonewolf játékos, de valakinek vannak barátai is "

Mindenkinek vannak barátai, csak nem mindenki akar barátokkal és/vagy idegenekkel játszani. Mert "lonewolf".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Tibike1993
2015.08.07. 19:00
Szerintem inkább optimalizálják normálisan... elég gáz, h FHD felbontáson HIGH (nem ultra) beállításokkal, húzott GTX 980al a Unity néha droppol olyat, h öröm nézni (na jó, annyira nem nagy öröm). Ha ez is hasonló lesz, biztos örömteli lesz vele játszani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim Tibik...
2015.08.07. 19:30
Ott a DX11 volt a limit, nem a számítógép teljesítménye, de ezt azóta már párszor leközölték.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mikej95 Asagr...
2015.08.07. 19:41
Limit amit a legtöbb kiadó és stúdió megkerült.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim mikej...
2015.08.07. 19:53
Nem kerülték meg, egyszerűen figyelembe vették, és próbálták nem túllépni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Shinjiii Asagr...
2015.08.12. 09:34
Amire szükség se volt, mert a konzolportok kb. félúton sincsenek a dx11 megkötéseihez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!