iPon Hírek

GC2015: Stellaris - új űrstratégia a Paradoxtól

Dátum | 2015. 08. 07.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Crusader Kings 2 és az Europa Universalis 4 fejlesztői úgy gondolták, ideje lenne meghódítani a legvégső határt, vagyis az űrt. A fejlesztők célja, hogy a korábbi stratégiáikra jellemző folyamatosan változó, emergens játékmenetet brutálisan kiszélesítsék azáltal, hogy elénk tárják az űr végtelenjét - amit egyébként procedurálisan generál a program. "Testreszabható hajóiddal indulhatsz felfedezni, összeakadhatsz véletlenszerűen generált más fajokkal, és olyan fejlett diplomáciára lesz lehetőséget, amihez képest Picard kapitány amatőrnek tűnik." - írja a hivatalos sajtóközlemény. A Stellarisban tulajdonképpen bármi megtörténhet. Találhatunk például olyan civilizációkat, amik még nem jutottak el az űrkutatásig. Feltérképezhetjük őket, és eldönthetjük, hogy Star Trek-módra nem avatkozunk be az életükbe és a fejlődésükbe, vagy éppen ellenkezőleg, megváltoztatjuk a sorsukat és a jövőjüket. De érkezhetnek ellenfelek egy másik dimenzióból, akik ellen hatalmas, több csillagrendszeren át tartó háborúkat vívhatunk. Termelhetünk az embereinkkel, vagy éppen rábízhatunk mindent a robotokra, akik aztán olyan mesterséges intelligenciát fejlesztenek, hogy végül fellázadnak ellenünk. Habár a játék kerüli a szkriptelt történetet, azért a különböző fajok így is felfedezhetik majd, hogy komoly háttértörténetük van. Előfordulhat, hogy például terjeszkedés közben rájövünk, hogy az általunk irányított nép valójában egy olyan korábbi faj leszármzottja, ami már egyszer uralta a fél galaxist, csak éppen valamiért majdnem teljesen kipusztult.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

20. errorcode0...
2015.08.07. 15:12
Érdekes, kíváncsi vagyok a gyakorlati megvalósítására, mert szerintem azon kívül hogy építgetsz, fejlesztesz, meg terjeszkedsz nem lesz semmi extra. Persze a totál random eventeken kívül belevágják a bizonyos %-hoz kötött (mint a fellázadás) eventeket, és kész a revolutionary rts...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Meteoreso
2015.08.07. 15:19
Valami Gameplay jó lett volna, ez így bármi lehet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Butchy
2015.08.07. 15:30
Sajnos még hivatalos oldalon nincsen semmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. sirgabrosh Butch...
2015.08.07. 15:37
Ebben a videóban vannak Alpha gameplay képek:[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Szefmester
2015.08.07. 15:43
EU4 fejlesztők az űrstratégiák színterén? Ha nem bonyolítják vészesen túl, de változatos marad, akkor tuti siker lehet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. slayer007
2015.08.07. 15:45
Na ez már ígéretesnek tűnik!
Remélem azért annyira összetett nem lesz, mint a Crusaders Kings, mert - bár nagyon jó játék - nekem mégis kicsit eltúlzott a részletessége. Annyira sok mindenre kell odafigyelni, hogy nagyon könnyű elcsúszni 1 kis ponton is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Asagrim Meteo...
2015.08.07. 15:49
De ha gameplay is, nem az első öt perce, mikor kiküldöd a scout hajókat és felfedezgetnek, mert ez pont az volt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Butchy sirga...
2015.08.07. 16:22
Köszönöm!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. otherl slaye...
2015.08.07. 17:23
Teljesen primitív, és kevésbé összetett címekkel tele a kamra. De tényleg, az elmúlt években tucatjával jelentek űrstratégiák. Az ember meg azt hinné, hogy akkor ezek lefednek minden igényt, de nem, mert mindegyik megállt a komplexitás ugyan azon lépcsőjén. Ideig-óráig szórakoztatóak, de nincs bennük mélység (mint mondjuk egy modolt EU-ban).
Szóval én bízom benne, hogy azt hozzák a műfajba amit megszoktunk tőlük, és nem ez lesz az a játékuk amivel be akarnak törni a tablet piacra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim other...
2015.08.07. 17:30
GalCiv3 ellenvetés?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. markangabo...
2015.08.07. 19:50
Tud valaki ajánlani egy Imperium galacticahoz hasonlo urstratégiát? Ami legalább annyira élvezheto, mint az volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Asagrim marka...
2015.08.07. 19:56
Sajnos valós idejű 4x nincs, ami jó is lenne, így a fentebb említett Galactic Civilizations 3-mat ajánlanám, ami körökre osztott.

IG2 után a legjobb szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. markangabo... Asagr...
2015.08.07. 20:28
Koszi! Ránéztem, de nem gyozot meg. Számomra a tokéletes urstratégia igy nézne ki: Haegemonia látványvilága, SW: Empire at war csatamechanizmus, IG2-ben találhato minden funkcioval(kémkedés, diplomácia, kereskedelem, tervezés, gazdak kutatási lehetoségek, és sok-sok választhato faj). És még sokmindennel meglehetne toldani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. snuzzie Asagr...
2015.08.07. 20:31
Szerintem a Sins of a Solar Empire sem rossz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim snuzz...
2015.08.07. 20:36
Az RTS.

markangabor

Gyakorlatilag a GalCiv3-mat jellemezted, kémkedés nélkül. Ha jól emlékszem GalCiv2-ben volt az is (tehát a későbbiekben bekerülhet a háromba is).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. markangabo... Asagr...
2015.08.07. 20:48
Gameplay alapján nagyon nem. A csillagtrérkép, a csata és a grafika is gagyi. Semmi meggyozot nem találtam ebben a játékban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim marka...
2015.08.07. 21:04
A csata a hajó betöltött szerepe szerint zajlik ( http://galciv3.gamepedia.com/Ship_roles ), IG2-höz képest a grafikát gagyinak nevezni kissé erős, csillagtérképet úgyszint. Döntsd el hogy változatos játékmenet vagy vizuális orgia kell (utóbbinak a Sins of a Solar Empire - Rebellion is harmatos).

Az egyéni faj létrehozásával akár fél órát is el lehet tökölni, aztán ha figyelembe vesszük, hogy minden játékstratégiához több technológia fa van, és random galaktikus eseményekkel lehet erősíteni a jó/gonosz/pragmatikus jellemvonást, ami további bónuszokat ad .... áh hagyjuk, írhatnám éjfélig is, de te 10 perc alatt eldöntötted egy olyan játékról hogy szar, ami egy 3 órás youtube feature overview után is tartogat meglepetéseket játék közben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. markangabo... Asagr...
2015.08.08. 09:50
A játékélményhez hozzá tartozik a látvány is. Ami nem tetszik. Nem szaroztam le a játékot, 3 gameplay után egyszeruen nem fogott meg. Nem kell ezen feszengened. Talán majd kiprobálom, de most nincs rá késztetést
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. otherl Asagr...
2015.08.09. 23:02
Majd értékelem, hogy ha egyszer kész lesz (játszható állapotba kerül), de a csapattal való korábbi tapasztalataim szerint az még évekbe telhet.

Másrészt a tesztek alapján nem hiszem, hogy ez lesz az a játék. A 2 is jó játék volt, de szintén nem az a kategória mint amiről beszéltem, és szerintem nem is az volt a céljuk vele, mint ahogy a 3-al sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. partxxx
2015.08.10. 09:24
add to watchlist
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!