iPon Hírek

GeForce GTX 570 specifikációk, megjelenés

Dátum | 2010. 11. 29.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az Nvidia GeForce GTX 500-as sorozata az elkövetkező hetek folyamán új tagokkal bővülhet. A GeForce GTX 595-ös modellről, amely két GPU-val rendelkezik majd, már olvashattunk; ugyanígy a GeForce GTX 560-as és GeForce GTX 570-es modellek neve sem cseng már ismeretlenül. Most utóbbi újdonságról, azaz a GeForce GTX 570-es modellről érkezett néhány friss információ, amelyek elárulják a termék várható specifikációit és azt is, hogy meddig kell még várni a megjelenésére.

GeForce GTX 570A Sweclockers-től származó információk szerint a GeForce GTX 570-es modell GTX 580-as társához hasonlóan szintén a 40 nm-es csíkszélességgel készülő GF110-es GPU köré épül majd, ám ennél a terméknél 512 helyett már csak 480 darab CUDA magot engedélyez a gyártó, a memória adatsín szélessége pedig 320-bites lesz. Az 1280 MB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriát tartalmazó újdonság az eddigi adatok alapján valahol a GeForce GTX 470-es és GeForce GTX 480-as modellek között helyezkedik el, de ha az órajelekről is lerántjuk a leplet, akkor rögtön megváltozik ez a kép. A GF110-es GPU 732 MHz-es magórajellel bír, a CUDA magok pedig 1464 MHz-en ketyegnek majd. A GDDR5-ös fedélzeti memóriát 950 MHz-es, azaz 3800 MHz-es effektív órajelre lövik be, így az elérhető memória sávszélesség értéke 152 GB/s lesz.

A jelenlegi hírek szerint az újdonság 225W-os TDP-vel érkezik majd. A GeForce GTX 570 várhatóan december 7-én indulhat hódító útjára, azaz érkezésére néhány nappal a Radeon HD 6900-as sorozat tagjainak megjelenése előtt lehet számítani.

Utóbbiak december 13-án kerülnek forgalomba, legalábbis a Radeon HD 6950-es és Radeon HD 6970-es modellek biztosan. A Radeon HD 6990 megjelenésére még pár hetet várni kell.

GeForce GTX 570

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

96. dongo84
2010.11.29. 17:05
A GTX480-ban nem ugyanennyi volt a CUDA magok száma?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. markangabo...
2010.11.29. 17:12
Asszem annyi. És nem is csodálkoznék, ha pont 1 szinten lenne vele. A 480-ast így ki is söpörhetik, mert ez fogyasztásban/melegedésben picit jobb lesz, drágább meg nem lehet nála.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. twollah
2010.11.29. 17:19
Jo lenne ha kijonne valamelyik erosebb 500-asbol egy passziv huteses verzio.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. markangabo...
2010.11.29. 17:22
Esetleg az 560-asból, de ebből tuti nem lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. jozsefm
2010.11.29. 17:27
GTX-480: CUDA mag: 480
GPU.orajel: 700MHz
Memória orajel:3700MHz
Mem. interf.: 384bit
Mem. sávsz. : 177GB/s volt.1536MB memória mellet, voltak a pontos specifikáciok 250W- os TDP-vel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. Cooley
2010.11.29. 17:32
Ez a GTX480-hoz képest annyiban másabb, hogy kisebb a memóriasávszél, kevesebb memória, 32MHz-cel magasabb a magórajel, jobb a referenciahűtés, és kapott némi optimalizációt. Igazából ez egy optimalizált, de kisebb memóriával és memóriasávszéllel rendelkező GTX480, ennyi. Ha jó áron jön, akkor jó kis kártya lesz ez(szerintem egész biztos, hogy lényegesen olcsóbb lesz, mint a GTX480, GTX470-480 között).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. Parano1d
2010.11.29. 17:38
560-asból sem valószínű, hogy lesz passzív hűtésű. Vagy ha igen csökkentett órajel, és 5+kg-os lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. rini
2010.11.29. 17:39
Most nézem ezen a slid-on még a mérete is rajta van. 267 mm hosszú és 112 mm magas. Kap még HDMI 1.4a csatlakozást. Két darab 6 pines tápcsatlakozó szükséges a tápról. Javasolnak hozzá egy minimum 550 Wattos tápot amelynek a 12 voltos ága minimum 38 Ampert tud.

Egyértelműen a 480 teljesítményében jön. Amit csökkentetek azt a magasabb órajelekkel illetve valamennyi finombeállítással kompenzálják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. kkkgeri0
2010.11.29. 18:22
Hellóka

Érdeklődnék h melyik videó kártyát ajánljátok a kettő közül (nincs rá több keret): az itt kapható 2GB-os gtx 460, vagy egy 6850? továbbá, mindkét kártyát kihajtaná a procim? (phenomii 955 be)és még, hogy csak egy 500 wattos tápom van, amin csak egy db 6pines csati van. deh ugye jár/tudok venni olyan kábelt, ami 2db molexből "csinál" egy 6 pines csatit. ennek megvolna a megfelelő teljesítménye, ami kell? (gondolok itt feszültségre, áramerősségre? meg még amit ti tudtok). És a cuda magok mivel egyenlőek? egyenlő mint az amd SM magja? vagy valaki elmagyarázná? előre is köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. ITEM00
2010.11.29. 18:36
A zöldeknél para van gyorsan elakarják lepni a piacot. Nem véletlen,hogy Dec. 7 a megjelenési idő,még a HD69xx elött kiakarnak jönni ezzel is. Ezekszerint az új HD69xx jól sikerült...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. ByrDer
2010.11.29. 18:38
2Gb-os 460-ast venned felesleges pénzkidobás. (ha egyáltalán létezik ilyen.. nem 1gb-ost akartál írni?)
Ahol nem elég az 1gb videómemória ott már úgyis túl gyenge lenne a 460-as gpu. Ha 6850 és 460 között kell választani én inkább a 460-ast ajánlanám.

Jobb tuningpotenciál + nvidiás "előnyök" (physx, cuda stb).
Egyébként nincs nagy különbség teljesítményben a kettő között szóval egyik sem rossz döntés.

A klasszikus "kihajcsae?" kérdésre meg inkább nem reagálnék...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. kkkgeri0
2010.11.29. 18:42
2G-set akartam mondani:

[LINK]

deh ha van 2 g, akkor az nem jobb mint 1?nem olyan nagy az árkülönbség, akokor már inkább ezt szeretném megvenni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. Fix3r
2010.11.29. 18:43
Azért a 6850 is "igencsak" jó tuningpotenciállal rendelkezik,az nvidiás "előnyök" meg igencsak relatívak... Ettől függetlenül mind2 kártya jó választás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. ByrDer
2010.11.29. 18:50
Te döntésed. Ártani nyilván nem árt, csak nics belőle előnyöd sem. Ha mondjuk crysist szeretnéd tolni 2-3 monitoron max beállításon mellett AA-val vagy 2560x1600-as felbontáson, akkor már kifuthatsz az 1gb memóriából, de ilyen beállítások mellett már egyébként is játszhatatlan lenne egy 460-as gpu erejével attól függetlenül hogy mennyi memória van rajta.

Az optimális videómemória mennyiség a gpu erejétől függ a memória mérete önmagában semmit sem jelent. (Meg az sem mindegy, hogy milyen feladatokra szánják a kártyát.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. kkkgeri0
2010.11.29. 18:52
@ByrDer

Köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. DrTre
2010.11.29. 18:56
@kkkgeri0: Én a 6850-et ajánlom, mivel gyorsabb 10-15%-kal, ár/teljesítmény arányban sokkal jobb, főleg ha ezt a 60 ezres 460-at akarod megvenni. A 2 giga memória fölösleges, ezt már leírták előttem, és ennyi pénzért bőven veszel egy 6850-et. Az nvidiás előnyökről annyit, hogy a physx-et egyáltalán nem fogod tudni használni, mivel nem elég erős a 460.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. DrTre
2010.11.29. 18:58
Most nézem, hogy ennyi pénzért 5850-et simán, de még akár 6870-et is tudnál venni, sztem a 460-at felejtsd el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. rini
2010.11.29. 19:11
Azért kétlem, hogy a 6850 10-15 %-al gyorsabb lenne mint a 460/1G. Örülök ha 5%-ot kihozol belőle előnyben. Tuningban pedig esélye sincs a 6850-nek a 460 ellen. A két kártya majdnem azonos és nemcsak teljesítményben hanem felépítésben is, viszont a 460-ban sokkal nagyobb a tartalék. Igaz, többet is fogyaszt. Én a 460-at választanám ettől független bár most már inkább várnék az 560-ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. Insignia
2010.11.29. 19:12
kkkgeri0 460 inkább ha nem akarsz szembesülni az AMD kihozunk egy drivert meg 4 hotfixet mellé support team munkájával... jó ideje vagyok nvidiás és tapasztalatom szerint kevesebbet szívtam eddig driverrel mint amíg radeonos voltam... anno x1650pro-nál 3 driver szériát kellett kivárnom mire eltűnt az a bug, hogy szétesett a kép induláskor... nvidiánál eddigi legkomolyabb bug amib belefutottam az egyik notebook drivernél, hogy nem tudtam a notin fényerőt állítani... köv driverbe javítva volt a hiba...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. csicsoblad...
2010.11.29. 19:33
kkkgeri0:
/ Szerintem Zotac GTX460-1G 46.927 Ft-ért.
/ A 2GB felesleges, még akkor sem éri meg azonos áron adják, mert mire elfogy a 1GB, már rég akad a játék, más területen lehet, hogy fel tudják használni, de a játékok nem.
/ A táp csak akkor jó, ha minőségi 500W-os, és nem codogány és társai, szóval tudnunk kellene a márkát hogy meg tudjuk mondani, hogy elég lesz-e.
/ A cuda magok bonyolultabbak, és azonos teljesítményhez kevesebb kell belőle, mint az amd féle egyszerű SP-kből. Pl.: GTX460 336cuda alig marad el az 5850-től (1440sp). Már itt is nagyon különböző a felépítés, de teljesen más úton végül közel azonos eredményre jut a két gyártó. A tesztekben tudod megnézni, hogy épp melyik gyorsabb pár %-al a másiknál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. carraroxt
2010.11.29. 19:47
60 ropiért GTX460-at? Annyiba kb. kapsz egy HD6870-et is, és mind fogysztásban, mind teljesítményben bőven jobb. A PhysX-et egy kártyával kb elfelejtheted, hacsak nem GTX580-al nyomulsz alacsony felbontásban. A diveres hülyeségeket meg csak az NV fanok fújják állandóan, akik kb hallották valakitől, hogy valamikor valami... Nekem az elmúlt évben kb 5 ATI és 4 NV kártyám volt, és nam voltam lenyűgözve az NV divereitől (nagyon finoman fogalmaztam), nameg a hardveres hibákat hadd ne is soroljam...
Nem rossz választás a GTX460, de nem ennyiért!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. jozsefm
2010.11.29. 19:48
Ahol igazán kell ott még a GTX-480-as mellé is, külön egy kisseb GeForce került társkártyának erre a célra. A 460-nak a PhysX nagyon magas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. pal07
2010.11.29. 19:50
Végre az Ati is kap az arcába nehogy elszálljanak már hogy ővék a piac...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. carraroxt
2010.11.29. 19:50
Bocs elírtam, csak 3 NV kártyám volt. De sajnos abból is kitelt 2 javíttatás! :X
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. jozsefm Fix3r
2010.11.29. 19:52
A 6850 olyan jó tuning potenciállal rendelkezik ,hogy még a 6870-est is ott hagyja,sőt kishiján az 5870-et is beéri! /nézd meg a 6800-as topicot/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. jozsefm pal07
2010.11.29. 19:54
Erről majd akkor beszélj, ha kijönnek az uj 6950-6970-6990-es kártyái.Meglátjuk kinek mi lóg ki az arcából..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. csicsoblad...
2010.11.29. 20:03
carraroxt: Az inkább a véletlen műve, bármelyik szétmehet, szerintem kiegyenlített a két cég ebből a szempontból is. Nekem pl. 3ati és 4nv-m volt/van, 3 ati-ból 2 elromlott, a 4nv-ből pedig 1, az is inkább az Inno3d számlájára írható.(6600).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. carraroxt
2010.11.29. 20:13
LOL nekem is volt Inno 6600-asom. Természetesen elromlott! De azt nem számoltam bele, mert régen volt már...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. kkkgeri0
2010.11.29. 20:13
ilyen tápom van [LINK]

Yellow: +12 V1 - 16A
Yellow/Black: +12 V2 - 17A

nemtudom melyik lehet a 6 pines, deh ti biztos tudjátok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. kkkgeri0
2010.11.29. 20:17
és ha már ugyis ennyire sokan vagytok itt akkor:

OFF

egy olyan gépház hűtőt keresek, ami átlátszó lapátokkal van, és valahogy ahogy pörög megjeleníti a sz.gépen belüli nemtudom hány hőmérsékletet, és kiírja, h az a hőmérséklet mihez tartozik. Havernál láttam annó ezt a hűtőt, csak a srácot azóta nem érem el. tudtok ilyenről? ha igen, merre találok ilyet?

/OFF
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. jozsefm kkkge...
2010.11.29. 20:30
Valami efféle kijelzőre gondolsz?

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. kkkgeri0
2010.11.29. 20:36
@józsef m.

nem kijelzőre, hanem egy ventilátorra, amin vagy ilyen mini ledek voltak, vagy valami esetleg rávetítette, deh ugy képzeld, hogy pörög a venti, (ugye átlátszóak a lapátok) és az adatok egyszerre csak ott vannak rajta, és néha azok is körbe forognak. Találtam valamit, kb így képzeld el:


nekem ilyesmi kellene a ház elejébe. csak nemtudok gyártót, hol lehet kapni, mennyiért
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. kockaharco...
2010.11.29. 20:41
A 2db 6 pines csatlakozó mellékelve van a videókártyával a csomagban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. iteq47
2010.11.29. 20:43
@kkkgeri0
amelyik 6 kis tűt képes magába engedni nemnagyontudodelrontani

én csak ezekkel az égbeszökő tdpkkel nem tudok megbékélni.
meg amúgy is. maradok a jólmegszokott 40-50ezres kategóriában. az való nekem tud is valamit, nem is eszik sokat, és persze nem elhanyagolandó h megistudom venni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Shahid
2010.11.29. 20:50
kkkgeri0

ThermalTake gyárt olyan ventilátort amiröl beszélsz, ha jol emléxem ugy 18 euroért vettem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. kkkgeri0
2010.11.29. 20:51
@iteq47
,
azt tudom melyik a 6 pines, csak azt nemtudom, h a 16, vagy a 17 Amperes a 6 pines

Amugy ugyanazokat a szabályokat követem amit te, readásul nem 1 évre tervezek, hanem 4-5
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Fzoltan
2010.11.29. 22:15
Egyesek szerint a 460 már az 5850-ast is veri Szép. Maradjunk annyiban, hogy az 1 gigás 460 az 5850-től átlagban 15%-al marad el. Forrás: ph teszt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. jozsefm
2010.11.29. 22:21
Nem a mai igényeknek készült az biztos,a 396W egybe még nem lenne olyan rossz ,bár a mai 500W-os tápok ettől jóval többet esetenként akár 40a-t is meghaladóan teljesitenek.
De ez igy szétkapva a 12V-os ágat, egy GTX460 alatt is könnyen leoldana.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Joachim21 Fzolt...
2010.11.29. 22:57
Csak azóta kijött 2 új driver, és azóta már a 470 legalább egálban van az 5870-essel. Az első driverekhez képest történt egy jelentős előrelépés. 460 is gyorsult.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. jozsefm Joach...
2010.11.29. 23:28
Illetve a gyártás tökélesteséde és a gyermekbetegségek kiszürése után egyre több sikeredik olyanra,hogy már magasabb órajelekkel OC verzióként lehessen értékesiteni.
Az AMD pedig az 5000-es szériát driver szinten szándékosan visszafogja,a tavasz óta, és érzésem szerint a 6000-es sorozat teljessé válása után, se fog ezen változtatni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. tibi27
2010.11.29. 23:30
Hadd szóljak már én is hozzá.Az elmúlt 2,5 évben 14 videókártyám volt

Gigabyte gtx 460 1gb oc
Gigabyte gtx 460 768 mb referencia
Asus gtx 260 gl+
Gigabyte gtx 275 896 mb
2 db Asus gtx 280 1gb
Asus 3450 256 mb
Asus 4770 512 mb
His 4870 512 mb
Gainward 4850 512 mb
Asus 8800 gs 384 mb
Asus 8600 gts 256 mb
Gigabyte 8600 gts 256 mb passzív
Inno 7300 gt 256 mb

Ezek közül memória hibás lett a 8600 gts passzív,az egyik gtx 280,a 4870-nél meg állandóan aktiválodott a vpu recovery,akármit csináltam(k) vele.Driver problémával nem találkoztam,inkább pozitívan csalódtam mint negatívan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. jozsefm tibi2...
2010.11.29. 23:35
Szép kis lista! Te aztán igazán lépést tartottál a hardverek fejlődésével!
Ez egy kisebb vagyon amit itt felsoroltál minden cserénél egy-egy kis agyagi ráfizetéssel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. tibi27 jozse...
2010.11.29. 23:36
De Józsi,pont ez a baj,emberek ezrei köztük én is ezért nem merek radeon karit venni,holott sokkal több erő rejlik egy azonos értékű radonban mint egy nvidiában,de nincs driver ami meghajtsa
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. norman81
2010.11.29. 23:52
"de nincs driver ami meghajtsa" Ez egy kicsit erös igy nekem,X800gto óta csak Atim volt ,és lesz is, soha nem volt gond a kihajtásávál,sem driver,sem hardver szinten.
Érdeklene ,ha esetleg lenne kedved ezt egy kicsit bövebben kifejteni?! Tényleg kiváncsi lennék rá!
Meg kell jegyeznem nem semmi egy vga lista!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. jozsefm norma...
2010.11.30. 00:06
Sajnos nem alaptalan tibi27,iménti mondata.Ezekben a cucokkban jó 20% marad a driverek miatt,melyek sokszor késve,és még akkor is hibásan kerülnek kiadásra.Ez a helyzet ,az alaplapi chipszet driverekről ugynigy elmondható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. tibi27 norma...
2010.11.30. 00:15
Az már nekem is feltűnt mint Jószef M-.nek mintha szándékosan visszafognák a radeon kártya nyers erejét,és ez azért lehet mert egymás valagába nyúlnak az újabb és újabb technológiák,nem csinálnak forradalmi áttörést semmiben,hanem mindig csak egy kicsit újítanak ez igaz az nV-re is,csak azon az oldalon jóval kevesebb videokártya család van.

De ez csak az én szerény véleményem,nem kell komolyan venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. jozsefm tibi2...
2010.11.30. 00:30
A 6000-es szériánál megértem a taktikázást, amig nem lesz teljes a sorozat éppen annyira engedik el, hogy meglegyen az a kellő plussz teljesitmény ami kell a kötelezőhöz. Az 5000-esnél is nyilvánvaló,hogy nem gyorsitja őket mert akkor ki venné a 6000-et.Meglátjuk mi lesz ha kifogy a raktárkészlet az 5000-ből.Akkor már mindkét szériát gyorsithathatja a konkurens tájékoztatása és ,az uj modellek piacának veszélyeztetése nélkül,mivel megszünik a házi "verseny"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. carraroxt
2010.11.30. 01:10
tibi27 Sajnos a VPU recovery nekem is megvan. Nálam az okozta, hogy amikor a 8800GT-m alól többedszerre kidőlt a driver, aztán maga a kártya is megdöglött (nem először) akkor valami tönkrement a winfosban is (Win7 ULT. 64), ami a megjelenítésért felelős. Azóta a 4670-esem nyom néha recoveryt, máskor meg az asztali elemek csúsznak szét (kusza poligonok, olvashatatlan szövegsorok), de 3D-ben ez még semmilyen problémát nem okozott. Szóval van egy reinstallom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. carraroxt
2010.11.30. 01:12
Ja! Nem ismersz véletlenül olyat aki Budapesten javít VGA-kat. Mert az említett 8800GT még itt van a szekrényemben, és ha lehet, legalább a pénzem egy részét megpróbálnám kimenteni belőle...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. carraroxt
2010.11.30. 01:14
Az sem gond, ha csak bontásra kell neki, alkatrésznek! Nem igazán lenne pofám eladni ezt a szert bárkinek, még akkor sem, ha abban a pillanatban éppen működik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Joachim21
2010.11.30. 11:03
Visszafogják a radeonokat = direkt lassabban járatják, nehogy megalázza a konkurenciát ... LOL.
Drivereknél sosem a sebesség a baj, hanem hogy tele vannak hibával. Azt ígérik, hogy ez a kártya egy GPGPU szörnyeteg, és aztán amikor használnád, akkor elfelejt gyorsítani, vagy csak nevetséges mértékben teszi. Nv-nél meg több éve ott a CUDA, és működik is. Én ATI-val jókat játszottam 2 évig, de minden másra alkalmatlan volt a 4850, meg amit mellékelt mellé az AMD. Avivo is maga volt a közröhely, az meg az utolsó csepp volt, mikor a 4850 hírtelen mindenhol rontott az ötezresek megjelenése után.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. rabib
2010.11.30. 11:13
Most vettem körülbelül 2 hete egy GTX470SOC-ot. Erre két hét múlva jön a GTX570. Remélem nem fogom megbánni, hogy 73 ezret adtam a GTX470-ért. Na most már mindegy, emiatt el nem adom a 470-es kártyám. Akkor néznék nagyot, ha a GTX480-nál erősebb lenne a GTX570. Pedig van rá esély, úgy vélem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. somakb rabib
2010.11.30. 11:44
Nem hinném, hogy bánnod kellene. Vettél egy Giga SOC 470-est, ami bitang kártya 73.000 ért. 135-től indulnak itthon a GTX580-ak, csodálnám ha 100 alatt lenne az új GTX570 (ráadásul erősödik a dollár is rendesen), és akkor az még a refhűtős refórajeles, nem olyan, mint a tied.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Fzoltan
2010.11.30. 12:13
Joachim21: Direkt utánanéztem, és a legfrissebb tesztek szerint is a 460-as max egálban van a 6850-el, ami, mint tudjuk, lassabb az 5850-nél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Fzoltan
2010.11.30. 12:14
Joachim21: Mire volt alkalmatlan a 4850? Mesélj néhány példát, mert ez így számomra érthetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. jozsefm Fzolt...
2010.11.30. 12:34
Teszteket én is néztem ,igaz ott a tuningos 6850-et vizsgálták ,de már kishiján az 5870-es nyakán volt, nemhogy az 5850-től gyengébben szerepelt volna!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Joachim21 Fzolt...
2010.11.30. 13:00
Sok parlamenti közvetítést néztél? Nagyon teátrális vagy.
Gondolkoztam új mondatnál én is új HSZ-t írjak-e, de csak új sorra futotta. Fzoltan, vegyél egy 4850-est, és a segítségével gyorsíts videókonvertálást vele, aztán tegyél fel ilyen kérdéseket. Ennyit írtam, ahogy látod eljátszottam vele 2 évig, ezt is írtam, csak a piros gőztöl nem tudod értelmezni a leírtakat. De vegyél egyet, és konvertálgass a segítségével, élvezni fogod, a hosszú várakozások alatt pedig lesz időd értelmezni a leírtakat.

Azt se írd, hogy "mint tudjuk"! Attól tartok amit te tudsz, meg amit én tudok, az olyan viszonyban áll egymással, mint a gyakorlat az elmélettel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Fzoltan
2010.11.30. 13:02
Október 21: http://www.techpowerup.com/reviews/HIS/Radeon_HD_6850/28.html
A 460 a 6850-től 3%-al, míg az 5850-től 9%-al van elmaradva - összes felbontást nézve. FullHD-t nézve 4% és 9,5% ez az érték.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Fzoltan
2010.11.30. 13:04
Joachim21: Csak azért kérdeztem, mert nekem 4890-em van, és kíváncsi voltam, hogy milyen problémákal találkoztál, mert nekem amiket felsoroltál, egyikkel sem szembesültem.
Ui: Köszönöm, hogy a gyakorlatinak nevezted a tudásomat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. rini
2010.11.30. 13:57
Fzoltan - Ezt írtam én is korábban. Alig van lemaradva egy olyan kártyától amelyet éppen ő ellene adtak ki. Ráadásul ha megnézed a különböző oldalak tesztjeit akkor nagy eltérések vannak az oldalak között az eredményekben. Van ahol az egyik vagy a másik nyer. Attól függően, hogy milyen játékokat teszteltek és azoknál milyen beállításokat használtak. Általában 1680 és 1920-ban 4 AA-val mérve a 460-as erősebb. Élsimítás nélkül (AA=0;1) majdnem mindig a Radeon erősebb míg 8 AA-val körülbelül egyenlően teljesítenek ezekben a felbontásokban. Ennél magasabb felbontásban pedig egyértelműen a 6850-nek áll a zászló. Az más kérdés, hogy oda ilyen felbontásra ezek a kártyák már édeskevesek néhány kivételtől eltekintve.

Ezért én úgy gondolom, hogy a két kártya közötti különbség annyira kicsi, hogy nem is érdemes vele foglalkozni. Mindenki válassza közülük a számára kedvesebbet. Én egy kicsit az nV féle megoldáshoz húzok, de ettől függetlenül nem vetem el a másik oldal megoldását sem. Ebben az esetben olyan kicsi a különbség a két termék között, hogy inkább a számomra ismerősebb és kedvesebbet márkát választanám. Végezetül itt egy teszt oldal ahol nem régen újra tesztelték a kártyákat.

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. kockaharco...
2010.11.30. 14:14
Én is, picivel több mint 2 hete vettem gigabyte gtx 460 SOC-t 470 et akartam csak féltem hogy melegedőset akar majd játszani
Szerintetek mennyi tartalék marad benne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. rini
2010.11.30. 14:57
Mihez képest gondolod a tartalékot? Mert ez így kevés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Joachim21 kocka...
2010.11.30. 15:15
100-100 mhz még biztos. Azután már inkább az 5870-re kell figyelned mint az 5850-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. tibi27 carra...
2010.11.30. 15:32
Csövi!

Keresd meg PH!-n hegeanabol vagy ponuda vagy szuper-t kollégát,a hardver aprón a videókártyák között,hátha tud segíteni,esetleg az <mod> kft-vel vedd föl a kapcsolatot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. jozsefm rini
2010.11.30. 16:15
Jó tesztet linkeltél ,olyan reálisat.
A szerző hozzáértést nem , de pártatlánságát vitatva, azért néhány észrevétel, mivel már nem ez az első munkája amire itt hivatkoznak az Nv.tábor rajongói.

Semmi bajom az efféle munkákkal, sőt érdekesnek is tartom az ilyenfajta elemzést.Deha már a JOOBB összehasonlithatóság kedvéért egy gyári alapórajeleitől alaposan feltuningolt kártyát hasonlitok össze a konkurens alapórajeles modelljével akkor azt ilyen főcim alatt kéne tenni:
A 115%-OS TUNING GTX-460 ÉS AZ ALAPÓRAJELES 6850 ÖSSZEHASONLITÁSA

- A "teszt" táblázatokban csak a tájékoztatás kedvéért illene feltüntetni az eredeti alapórajeles modell teljesitményét is, vagy a másik alany esetében is a 115% megemelt órajeles teljesitményét.A kettő helyett négy vonalat huzni a grafikonon nem tul megerőltető feladat és még a szemlélődőt se zavarná össze.
Ennyit a a cikk realitásáról.Ha kiváncsi vagy a 6850 teljesitményére egy olyan tesztben ahol a szerzőnek a tájékoztatás a célja, a 6800-as topicban találsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. rabib
2010.11.30. 16:24
Most sokan Úgy vannak vele, hogy milyen jó a HD6850, mert mennyivel jobb már a GTX460-tól. Van benne igazság, mert tényleg jobb. Kíváncsi leszek, akkor hányan mondják ugyanezt, amikor megjelenik a GTX560. Utána lesznek a dolgok igazán érdekesek, na meg még akkor, ha majd jön a GTX595, a HD6970 és a HD6990!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. jozsefm rabib
2010.11.30. 16:42
A 6950-ről se feldkezz meg! szerintem az lessz a jóáru, megfizethetőbb felsőkategórias kártyája a RadeOn-nak,és az lesz a konkurense az 560-nak !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. rabib jozse...
2010.11.30. 16:51
Oké, és a GTX570-nek a HD6970, a HD6990 meg a GTX595-nek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. ThePoweR rabib
2010.11.30. 16:55
Ja csak GTX 595 nem valószínű hogy lesz. Vagy ha lesz is elég extrém ára és fogyasztása lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. jozsefm rabib
2010.11.30. 16:56
A 6970-es az 580-as ellenfele lesz.A 6990 meg az extreme,vagy prémium,vagy csak egyszerüen drága kategória lesz! Róla csak annyit nyilatkoztak egyenlőre ,hogy az ellen senkinek semmi esélye se lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. rabib jozse...
2010.11.30. 17:05
Az lehet, de gondolom ezt az NV is meghallotta, és a GTX595-öt már csak azért is megcsinálják, hogy megmutassák, van ellenfele a HD6990-nek is!

ThePoweR
Miért ne lenne? HD6990 is vagy 400 wattot fog fogyasztani, ha a GTX595 se kér többet, akkor lesz mindkét gyártónak egy-egy "szörnyetege." Megcsinálják. GTX460-as kártyák bevételeiből jut pénz az új csúcskártya fejlesztésére is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. kockaharco...
2010.11.30. 17:09
Egyébként kár találgatni, minden ki fog derülni.. idővel
rabib, hogy teljesít a kártyád? Én gondolkozom az SLI-n
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. gery84 rini
2010.11.30. 17:09
Rini ne linkelj ilyeneket nem reális! Láttam német oldalt ahol a powercolr6850 975/1200 húzták és leverte HD5870! De nem linkeltem be ide mert nem reális! Ja és ma kaptam meg a powercolor 6850 majd megézem mire képes!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. jozsefm rabib
2010.11.30. 17:29
Az ASUS már megpróbálta a dual GPU-s kártyát a GF-104-es felhasználásával. Soha nem került olyan állapotba ,hogy a tesztasztalról gépbe lehessen tenni,és a teljesitménye is messze alulmulta a várakozásokat,gyorsan kukázták is.Itt láthatod ,hogy ez milyen fázisig juttot:

hasonlitsd össze a GTX-595 photosopjával:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Fzoltan
2010.11.30. 17:54
józsef m.: Köszi, valamelyik nap láttam ezt a tesztet, és akkor se és most se tűnt föl a tuning... de ha jól emlékszem még le is írja, hogy szándékosan azonos órajelen tesztelik a kártyákat.
Joachim21: Nem akartam már plusz 1 hsz-t írni, mert végképp beletapostam volna a lelki világodba, DE: bocs, de melóhelyről írtam, és sajnos ott nem tudok belépni a fórumba, ezért nem tudom szerkeszteni a már elküldött hozzászólásomat, látom ez neked hatalmas problémát okozott. Szóval: "Én ATI-val jókat játszottam 2 évig, de minden másra alkalmatlan volt a 4850, meg amit mellékelt mellé az AMD." Ezek után gondolom egyből mindenki a videókonvertálásra gondol... Hát én nem, és mivel nem tudtam mire gondolsz, ezért kértem példát. Erre jött a hisztiroham. Na ez a teátrális... "Piros gőz" és az, hogy a 6850 az 5850 alá van pozicionálva 2 különböző dolog. A személyeskedésedből meg köszi nem kérek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. rabib jozse...
2010.11.30. 18:00
Na jó, hagyjuk ezt! Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!

kockaharcos
Akadály nem létezik a számára. Mafia II maxon, GTX IV proci limites, új játékok mind mennek maximális beállításokkal. Dirt 2-nél elfogyott az 1280 MB vram 32x élsímítás, meg 16 anizotróp szűrő mellett. Ment az átlag 50 FPS-t FULLHD-ben, közbe mégis beakadt. Így \"csak\" 16x élsímítással játszom. Így elég a vram is. Semmi rosszat nem tudok rá mondani. Maximum 80°C-ig melegszik, tovább nem engedi a hűtő, viszont még 80°C-nál is alig 50%-on jár a hűtője, és teljesen hangtalan. Teljesen. Egy 1500 RPM-es 8 cm-es rendszerhűtőtől halkabb. Szóval, aki 70 egypár ezerért tervez venni videokártyát, annak Gigabyte GTX470SOC-ot ajánlom! Ebben az árkategóriában nincs párja!Aki pedig GTX460 és GTX470 között készül dönteni, GTX470. Remélem az utód, a GTX570 is jós sikerül! Nem az a lényeg, hogy melyik gyártó gyártj, hanem az, hogy minél jobb legyen!
Röviden-tömören ennyit írok, Kockaharcos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Fzoltan
2010.11.30. 18:22
rabib: Ezekből hogy következtettél???
1. "Egyesek szerint a 460 már az 5850-ast is veri Szép. Maradjunk annyiban, hogy az 1 gigás 460 az 5850-től átlagban 15%-al marad el. Forrás: ph teszt." Ebből mi jön le? Megnéztem a konkrét tesztet, ez volt a végeredmény.
2. Techpowerupos elemzést néztem meg, hogy ott mi jön ki, hiszen a ph-sra azt mondták régi.
3. Rákérdeztem, hogy mi volt nála a 4850-el a baj, mert nem írta le konkrétan (lassuláson és avivon kívül gondoltam még más is).
4. Be is linkeltem a techpowerupos tesztet.
5. Még én magyarázkodtam, hogy miért értetlenkedtem.
Valaki megemlítette, hogy a 460 pariban van a 5850-el, erre közöltem száraz tényeket, diagramokat, ennyi történt. Ha ezt egyesek úgy élik meg, hogy Atit favorizálom, hát akkor nincs miről vitatkozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Fzoltan
2010.11.30. 18:23
Látom, közben kitörölted a hsz-ed ezen részét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. carraroxt
2010.11.30. 18:26
tibi27 Köszi!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. jozsefm Fzolt...
2010.11.30. 18:29
Nos éppen azért irtam azt amit, bár a szerző az apróbetüs részben leirja a lényeget,sőt még a 60%-os többlet fogyasztást is bevallja, ami a tuning eredménye csakhogy a többség ezt nem olvassa csak a grafikont nézi.A végszó megincsak sok mindent elárul ,döntetlent hirdet,mert az AMD tud olyan VGA-t gyártani ami megy alapórajelen anyit, mint a konkurens 15%-os tuninggal,No comment.:\'(
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. kockaharco...
2010.11.30. 19:00
Sajnos Full HD-ban nem tudtam kiprobóálni még a kártyát, mivel a monitorom csak 1680x1050 talán nem is baj

Nekem még 60 foknál magasabbra nem sikerült feltuszkolni, FurMark-al sem.
Játékkal meg az 50 fok csúcsnak számít!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. ThePoweR rabib
2010.11.30. 19:13
Hát GTX 470-et nem vennék most már. Egy Tuningolt GTX460 elveri tesszellációban. Szal vagy egy szénné húzott GTX460 vagy egy 6870 vagy várni kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. rabib Fzolt...
2010.11.30. 19:15
Igen, kitöröltem, mert úgy láttam, hogy nem szeretnélek ezzel a füstös dologgal megbántani. Gyorsabb voltál, elolvastad. De azért azt is nézd, hogy a HD5850 mennyibe kerül, és a GTX460 mennyibe kerül. Egy Gainward GTX460 GS az a HD580-hez elég közel van, nem 15%-ra, hanem 3-4%-ra, és olcsóbb. Persze, mindig az Ati a jobb, ez vitathatatlan. Jobb, mert kevesebb benne a tranzisztor, kisebb az órajele, és mégis olyan gyors, mint a konkurencia. Sőt, még gyorsabb is.

az AMD tud olyan VGA-t gyártani ami megy alapórajelen anyit, mint a konkurens 15%-os tuninggal,No comment.:\\\'(

Hát erre annyit tudok mondani, hogy majd a GTX560-nál mond ugyanezt, mindenki tudja, hogy az AMD direkt a GTX460 hajazására törekedett, akkor ezen nem értem mi a meglepő, hogy gyorsabb a HD6850 a GTX460-nál. Majd az NV meg arra törekszik, hogy a HD6850-et hajazza a GTX560-nal. Amikor megjelent a GTX480 és a GTX470, akkor nem írtátok, hogy az HD5850-nek, meg HD5870-nek 10%-os tuning kell, hogy tudjon annyit, mint a konkurens megjelent kártyái? Akkor az NV tudott olyat kiadni, ami alapórajelen ment annyit, mint a konkurens tuninggal! ÉS a féléves késés meg annyit jelentett, hogy az NV egy olyan GPU-t tervezett, amihez a konkurenciának új architectúrát kell fejlesztenie, majd az NV ezt letudja annyival, hogy feloldja a letiltott részeket, és máris jók lesznek a HD6 ezresek ellen is. Ez most is igaz a GTX480 és a HD5870 viszonyára, meg a GTX470 és a HD5850 viszonyára. Az AMD-ket tuningolni kell, hogy tudjanak annyit, mint a konkurencia kártyái alapórajelen! Ráadásul a GTX470 még olcsóbb a HD5850-nél, és a gyárilag jól tuningolt GTX470-ek nem messze esnek a HD5870-től sem, ami megént csak drágább. Meg lehet így is fordítani a dolgokat.

ThePoweR
Nem biztos az, hogy annyira elverné. Engedd össze egy tuningolt GTX470-nel a tuningolt GTX460-at. És az a tuning gyári legyen. A GTX570 drágább lesz, mint most a GTX470, szerintem 100 ezer körül lesz az ára.

kockaharcos
Az nagyon jó. Annak örülök, hogy nem melegszik. Az enyém melegedősebb, de nem vészes még.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. jozsefm rabib
2010.11.30. 19:57
majd az NV ezt letudja annyival, hogy feloldja a letiltott részeket, és máris jók lesznek a HD6 ezresek ellen is.
Eddig nem igazán ugy néz ki ,már annak is örültek volna ha az 5970-ellen elég lett volna:
Direkt nem az a felbontás:


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Joachim21 rabib
2010.11.30. 20:30
Ez olyan egy szélmalomharc amit Fzoltánnal vívsz, jót nevetek itt. 3x elmondta hogy 15%-kal gyorsabb, de ezután le fogja írni negyedjére is. A hiba ott van, hogy ez egy Nv-s hír, és idejön az AMD-jével trollkodni, és nem érti h mindenki sz@rik rá, mert sokunknak nem csak a +15% a mérvadó, hanem hogy van normális terméktámogatás, még azután is hogy kijött az újabb széria.
Igen, Nv fanboy lettem, de csak miután két évig volt AMD kártyám. Ettől függetlenül, ha holnaptól 25 ezerért adják majd a HD6990-et, akkor veszek egyet, mert nem vagyok a saját magam ellensége, de ha így lesz sem fogom jó szemmel nézni hogy a crossfire a játékok felénél nem műkődik, vagy hogy a driverben elqrtak újfent valamit, és megint nem állítható be amit akarok úgy ahogy szeretném, vagy hogy a videókódoló program ami a driver mellé jár elenyésző mértékben használja a GPU-t ami miatt nem éri meg vele fél órát mókolni, mert a Win gyári kodekkel nem hajlandó futni. Arról meg nem is beszéltünk még, hogy az 5850 ami 15%-kal gyorsabb a 460-asnál, az meghal ha tesszalálni kell, annyira DX11-es lett. Amint kijön egy normálisan tesszalált játék, ki lehet kukázni majd, de a lényeg hogy 8 hónappal előbb a piacon volt. És DX9-ben meg 15%-kal gyorsabb. Engem ez valahogy nem aggaszt, V-sync mellett szinte mindenhol megvan a 60Fps-em, szóval ha neki 75Hz-es monitora van, és +15%-kal gyorsabb kártyáján 69fps-t mér ki, akkor csak gratulálni tudok neki, mert övé a gyorsabb kártya! Engem csak az zavar már, hogy itt van a hírben a caymanverő kistesőja az 580-nak, és nekem erről a +15%-ról kell itt olvasgatnom a 460-hoz képest, és ebbe kapaszkodik kétségbeesetten, mikor ott van a tesztjében, hogy gyorsabb 15%-kal. Ez nem elég, neki másoktól kell hallania, hogy: De jó kártyát vettél! Ez még a 460-nál is 15%-kal gyorsabb! 20-30 ezret megért ez a +15%, én azt mondom jól döntött! Rabib te meg, nem is írom mi vagy, csak szégyeld magad!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ThePoweR Joach...
2010.11.30. 20:39
Tehát nv fanboy letté. OK
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. carraroxt
2010.11.30. 20:40
Szerintem fölösleges, és elcsépelt is a GTX560-al példálódzni! Egyrészt még nem létezik (és egyenlőre nem is biztos, hogy fog), másrészt a leendő specifikációi alapján maximum erős konkurenciát tud jelenteni a HD6870-nek, de mindezt valószínűsíthetően jelentősen magasabb fogysztás mellett. Egy névleges generációváltástól asszem jóérzésű ember amúgysem ennyit várna! Üdv.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. carraroxt
2010.11.30. 20:43
Joachim21 LOOOL! Inkább igyál meg egy zöld teát, nyugtató!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. carraroxt
2010.11.30. 20:45
Egyébként akinek tetszik a 470-es az sztem vegyen amíg lehet, mert az utód tuti sokkal drágább lesz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Fzoltan
2010.11.30. 20:51
Joachim21: Te vívod saját magad ellen a szélmalomharcot. Egyszerűen valaki tévesen megállapított valamit, én meg rácáfoltam. Ha ez neked "AMD-mmel trollkodás", akkor gratulálok. Rákérdeztem, hogy mi volt a bajod a kártyával, te meg alig bírtál normálisan válaszolni. De már meg sem lepődök. A többihez inkább nem fűznék hozzá semmit, mert iszonyatosan terelsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.11.30. 20:55
Jajj te! Mi vagyok? NV fanboy, mint Te? Amiket írtál, hibátlan!

józsef m.
Ha kisebb is a teljesítménye, de olcsóbban adják, akkor szerintem semmi gond sincs belőle. Most erre elég jó példa a GTX470.
És igen, mindig ezt hozom fel.

ThePoweR
Nincs abban semmi rossz.

carraroxt
Nem lesz annak magasabb a fogyasztása. A GTX580-nak se lett nagyobb a GTX480-hoz képest.
Hát igen, a GTX470 az már ennél jobb árban nem is lehetne, alig ~62 ezerért lehet kapni. A GTX570 meg majd 100 ezer körül érkezik szerintem, mint a GTX470 tavasszal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ThePoweR rabib
2010.11.30. 20:57
Dehogy nincs. Beszűkült látótér. Engem sosem az bánt hogy kijön egy nv és akkor jobb mint a konkurencia hanem az amikor kb egy szinten vannak vagy rosszabb és akkor jönnek az nv fanok hogy majd ha lehet hogy nem biztos de valószínű hogy kijön a GTX5654623 és az majd lehet azt hiszem hogy valószínűleg jobb lesz mint a ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.11.30. 21:02
Értem én. De jól van az úgy!

Inkább igyál meg egy zöld teát, nyugtató!
Az igen! Egy csésze Orbáncfű- vagy Citromfűtea.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozsefm rabib
2010.11.30. 21:05
Az ár/teljesitmény a lényeg én is mindig azt szajkózom,de linkelj már be valami monitoring képet arról az OC470-ről, mivel vezérled,hogy megy terhelve, és mire vesszi vissza az órajeleket üresben!?



 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.11.30. 21:35
Itt 74. hozzászólás.
Terhelés nélkül a GPU 50Mhz-re, a Shaderek 100 Mhz-re, a memória ~400Mhz-re veszi vissza az órajeleket. Gigabyte OC Guru nevű programmal tudom kezelni a kártyámat, amit a driver CD-n mellékeltek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. carraroxt
2010.11.30. 21:45
Valóban, éppen ezért fontos mindenkinek az egyéni igényei szerint objektíven ítélni, és az önjelölt hittérítőket visszafogni! Nagy vonalakban azért lehet különbségeket tenni!
Az NV-nek a drivere, tényleg tartalmaz néhány extra funkciót (de szerintem ezeknek inkább csak a reklámviszhangja nagy, mint a tényleges haszna).
Kritikus hibát egyik oldal driverei sem gyakran tartalmaznak (természetesen mind a két oldalról lehetne elhatárolt példákat sorolni vég nélkül).
Nyers teljesítményben (/core) általában az NV a jobb (de nem sokkal), míg hatékonyságban szignifikáns előny van az AMD oldalán. Ár-teljesítmény arány generációnként váltakozó (de az utóbbi két-három évben az AMD volt gyakrabban a jobb).
Az extra szolgáltatások meg mindkét oldalon eléggé csak marketingértékűek. Legalábbis szerintem mind túl kompromisszumos, és drága, hogy az átlag felhasználónak értéket képviseljen! Az OpenCL-Direct Compute lesz ami tényleg értékes! Majd kiderül melyik oldalnak fog kedvezni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!