iPon Hírek

GeForce GTX 580: ezek a végleges órajelek?

Dátum | 2010. 10. 31.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Napjainkban már nyílt titoknak számít, hogy az Nvidia november vagy december folyamán egy új csúcskártyával jelentkezik, amely GeForce GTX 580-as típusjelzéssel érkezeik majd, 512 CUDA magot tartalmaz és az AMD Radeon HD 6900-as sorozatú (Cayman) videokártyái ellen száll majd harcba a piacon. A korábbi pletykákból elég sok információt megtudhattunk már az újdonsággal kapcsolatban, csak azt nem, hogy pontosan milyen órajelekkel érkezik. Most ezzel kapcsolatban is érkeztek hírek, amelyek igen érdekesnek tűnnek, mellesleg hihetőek is, de azért illik őket egészséges szkepticizmussal fogadni.

A GeForce GTX 580 egy GF110-es kódnevű GPU-val érkezik, amely ugye 512 CUDA maggal büszkélkedik, akárcsak a most is piacon lévő GF100-asok. A GPU belsejében 16 SM tömbben foglalnak helyet a CUDA magok, amelyekből tömbönként 32 darab áll rendelkezésre csak úgy, mint a GTX 480 esetében, viszont ez utóbbi kártyánál 16 helyett csak 15 darab SM tömböt engedélyezett a gyártó. A GPU egyes pletykák szerint optimalizált gyártástechnológiával készül és technológiai szempontból is tartogat újításokat, ám ezekkel kapcsolatban bővebb információk még nem állnak rendelkezésre.


Nézzük is inkább az órajeleket. A CUDA magok mennyiségét tekintve a GeForce GTX 580 7%-os előnyben lesz a GTX 480-nal szemben. A GPU magórajele 772 MHz-es lesz, így a shaderek 1544 MHz-en ketyegnek majd, ami 10%-os órajel növekedést jelent a GeForce GTX 480-hoz képest. A GPU a szokásos 384-bites adatsínen keresztül kapcsolódik majd a GDDR5-ös típusú fedélzeti memóriához, amelyből a friss értesülések szerint 1,5 GB-nyi lesz majd jelen a terméken. A memória chipek 4 GHz-es effektív órajelen üzemelnek, ennek eredményeként a memória sávszélesség értéke 192,4 Gb/s-os lesz, ami az elődhöz képest 8,5%-os növekedés, amennyiben valóban ezek lesznek a végleges specifikációk.


A korai 3DMark Vantage tesztek szerint a GTX 580 nagyjából 30%-kal több pontot tud bezsebelni, mint a GeForce GTX 480, ami túlzásnak tűnik, de majd meglátjuk mi a valóság, ha megérkezik. 15-20%-ra azért mindenképp számítunk.

Hogy pontosan mikor érkezhet a GeForce GTX 580? A friss spekulációk szerint a termék már idén novemberben, méghozzá néhány nappal a Radeon HD 6970 megjelenése előtt bemutatkozhat. A friss jövevény tényleges elérhetőségével kapcsolatban egyelőre nincsenek hírek, azaz nem tudhatjuk, hogy az Nvidia formális (soft launch) vagy rendes (hard launch) rajtot tervez-e. Utóbbi értelmében az újdonságot a bejelentést követő napokban már meg is vásárolhatnánk.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

97. bigmac
2010.10.31. 17:13
Hát nem biztos, hogy elég lesz a 6970 ellen, pedig az olcsóbb lesz.
[LINK]
És a legutóbbi hírek szerint mind a 6950 és a 6970 is 2 giga memóriával fog érkezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. clyde94
2010.10.31. 17:13
úristen
ez egy ÁLLAT
nem 70ezer lessz azis biztosDDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. TRM
2010.10.31. 17:32
A Radeon HD 6970 úgyis elveri majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. Tirexi
2010.10.31. 17:42
NV megint próbálkozik?
Mondjuk nem is baj legalább ATI nem fogja túlárazni a cuccait.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. Kolondrum
2010.10.31. 17:53
Amikor Nv a cikk akkor jönnek az ati fanok fikázni, amikor ati a cikk akkor meg fordítva. Érdekes! Én még elvagyok a G80-al, nem vagyok ettől kevesebb és a játékokat is élvezem, látnátok a maffia 2-öt gyönyörű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. Amacs
2010.10.31. 17:53
Értékelhető lenne, ha legalább annyira átdolgozták volna a gpu-t, mint a gf104-es esetében.
A játékok számára haszontalan tulajdonságokat, melyek a gf100-ban benne vannak, azokat mellőzni, és megalkotni egy játékban erős csúcskártyát. Talán ők is rájöttek.

Az a 30% (szigorúan feltételezve, hogy tényleg lenne ennyi különbség, és nem csak laborkörülmények között,...) ha azt nézzük, hogy majdnem ugyanaz a gpu, igazán szép eredménynek mondható.
Más megközelítésben 30 % még az előző generációkhoz képest is kisebb előrelépés 2 csúcskártya között.
Nem baj, javítgassák csak a fermi architektúrát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. Ragnarr
2010.10.31. 18:41
40nm-en nem lesznek csodák , 512SP meg 772Mhz-ből nekem valahogy nem jön ki a + 30%
, de lehet hogy nvidiáék majd varazsolnak valamit. csak azt nem ertem hogyan akarja az AMD megcsinalni a 6970x2 alias 6990est , tuti nem fer bele a 300W PCIex limitbe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. XtreemX
2010.10.31. 19:01
30% nem lesz,de 20% biztosan. És ami érdekes,hogy itt már nem olyan brutál hűtés van mint a gtx 480-ason ami meglepő,hisz a gtx 480 "túlhajtott" változata ez. Tehát valószínű tényleg csiszolgattak sokat a kártyán...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. ByrDer
2010.10.31. 19:18
A fermi szerintem már csak 28 (vagy 32?)nm-en fog úgy működni ahogy azt kitalálták volna és gyártható méretekben, profitábilis előállítás mellett.

Ez most vagy egy megerőszakolt GTX480, aminek ha kell úgy felnyomják a feszkóját meg az üzemi hőmérsékletet hogy eszik vagy 400 wattot, de elmondhatják hogy ez egy teljes értékű csúcskártya, vagy a második lehetőség hogy a GTX470-480 megjelenése óta válogatják és visszatartják a "hibátlan" Gf100-as chipeket és most egy párat kidobnak ezekből mint új csúcskártya és kb 1-2 hónapig lehet majd őket kapni hébe hóba arany áron aztán annyi. A harmadik (és legjobb)lehetőség hogy ez egy új revízió aminek kisebb a selejtaránya és jobb a fogyasztása, úgyhogy megengedhetik hogy nem tiltanak le semmit és még órajelet is emelnek.

De akármelyik is a valódi szituáció egyik esetben sem lehet 10-20%-nál nagyobb nagyobb előrelépésre számítani (vagy hogy a fogyasztás, melegedés bármit is javulna 480-hoz képest) és továbbra sem tudnak vele profitot termelni ha versenyképes áron akarják adni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. rini
2010.10.31. 19:40
Miért ne lehetne? Ha belegondolsz akkor a felszabadított tömb alapban hoz a cikk alapján 7 %-ot. A megemelt órajelek hoznak 10 %-ot. A 104- es mintájára létrehozott átalakítások, optimalizálások hozhatnak még 10 %-ot.

Ha az AMD kártyáiból a fejlesztők csak optimalizálással ennyivel megtudták emelni a teljesítményt és csökkentették a fogyasztást, akkor ezt ennél a kártyánál is megtudták tenni a mérnökök. Itt is látszik pluszba, hogy csökkent a fogyasztás a teljesítmény növekedése ellenére is. Valahol olvastam is, hogy 20 %-al kevesebb fogyasztással is beéri ez a kártya. A kérdés csak az maradt bennem, hogy a 480-hoz képest ennyivel kevesebb vagy arányaiban gondolták ezt a kijelentést. Ha a 480-hoz képest gondolták a csökkenést, az túl szép lenne hiszen akkor az 5870-nel kerülne egy fogyasztási szintre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. |nsane
2010.10.31. 20:02
ByrDer jól írsz, de szerintem a harmadik lehetőség lép fel, vagyis egy átdolgozott, új Fermi. Aminek köszönhetően a teljesítmény javult, de a fogyasztás, melegedés és a selejt arány megmarad.
Egyébként én versenyképesnek látom teljesítményben a 6970-nel, de csak teljesítményben!!! 6970 kb. +40-50% hoz az 5870-hez képest ami a GTX480-hoz viszonyítva 20-30%, vagyis kb. ugyan az amit a GTX580-ra írnak. Csak a fránya fogyasztásnál lesz gond, mert átlépi a 300 wattot ami már egy 6990-hez fog hasonlítani, persze teljesítményben jóval gyengébb és árban is a 6990-hez fog közeledni.
Egyébként semmi meglepőt nem látok abban, hogy a megszabott maximális TDP, határt átlépi a NVIDIA, de ha kijön a 6990, akkor az már tutira meghaladja a határértéket és ez nem vall az AMD-re, főleg, hogy ha a Sweet Spot stratégiát nézzük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. |nsane
2010.10.31. 20:08
rini teljesítménye úgy is ugyanolyan lesz, mint a 6970, hiszen az ellen készül. Egyszerűen muszáj elérni a 6970-es szintjét, nincs mese.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. carraroxt
2010.10.31. 20:13
Ha viszont tényleg új revízió, akkor hamarosan fog skálázódni lefelé is. Legalábbis én nem hiszem, hogy hirtelen nullára zuhant volna a selejtarány...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. lionhearte...
2010.10.31. 20:24
Ez egy gf110 nevezetű lapkára épül, amiszerintem igen csak bíztató, és valószínű, hogy egy új revízió.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. csicsoblad...
2010.10.31. 20:51
Nem hiszem, hogy a 6990 olyan jó lenne. Ott is bele kell férni a 300W-os keretbe. Nem hiszem, hogy a 6970-ből lesz, sőt még az 50-es is necces, inkább olyan "6930x2"-re lehetne számítani, révén, hogy a barts is megeszik 150W-ot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. |nsane
2010.10.31. 20:58
Hát jobban utána néztem pár külföldi fórumon, szerintem csak egy GF100b-é lesz, nem egy új revízió ami kiérdemelhetné a GF110-et, habár lehet, hogy annak fogják hívni a jó megszokott átcímkézés remélem nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. |nsane
2010.10.31. 21:00
csicsoblade
Ha az NVIDIA átlépi, muszáj lesz a teljesítmény érdekében, akkor az AMD is megteszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. Joachim21 |nsan...
2010.10.31. 21:03
A revízióa legminimálisabb változás, egy optimalizáció. Lásd Core2 Wolfdalale 6M lapkáknál a C0/C1/E0 variánsokat. Ugyanazt tudták, csak mindig kevesebbet fogyasztott a következő revízió.

Itt viszont a memóriavezérlőt át kellett alakítaniuk, mert eddig ha megszakadt sem tudta elérni a 4Ghz-t épkézláb feszültségekkel. Nyilván más változás is van, olvasni olyan híreket is, hogy a magméret 650mm2 körüli lesz, és ha így van, akkor az a +100mm2 nem csak jópofaságból lett hozzátoldva a GF100-hoz.

Jelenleg ez van, küzd az Nv mert az AMD és az intel ellehetetlenítik szépen lassan. Arról nem is beszélve, hogy a TSMC lépése, miszerint törlik a 32nm-ert, inkább az NV-nek jött rosszul mint az AMD-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. norbika467
2010.10.31. 21:05
érdekes lesz majd hogy eböll mifog kisülni deh tuti hogy ATI fog nyerni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. rabib
2010.10.31. 21:39
Nem 2 GB rammal jön, 512 biten? Szerintem amgy elég jó lesz ez, én várom már. GTX570-ig viszont nem várok.

norbika467: Álmodik a nyomor.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. XtreemX
2010.10.31. 21:51
Álmodozz csak kis ati fanboy... Nehogy nagyot koppanj
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. jozsefm
2010.10.31. 22:01
Hát azért előre ne irjuk le a 6900-as szériat!

A Barts alapterülete 255 mm²,1120 darab shader processzorral 900/1050Mhz-es órajelen megy,és kevés hiján hozza a CYPRESS 1600 sp. 850/1200MHz-en müködö teljesitményét.A Cayman várhatóan 400mm²~~1900 sp, 2GB- nyi memóriával,könnyen lehet hogy 384bit.-es memória vezérlővel ,érkezik ,és 950/1500MHz-es órajelen,fog menni, a feltételezések szerint.Ha ezekhez nézzük azt az optimalizáciot melyet a Barts esetében hajtottak végre,+ a várható 300W-körüli TDP-t,akkor simán az 5970 felett lesz az egy GPU-s modell.És akkor még nem tudni mit rejtenek az előzetesen kiszivárgott kémfotókon lévő \"azonositatlan\" alkatrészek ..stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Balucsek
2010.10.31. 22:26
Amúgy az az érdekes hogy a radeonokról még mindíg csak ködös találgatásokat lehet olvasni egy-egy fórumon nah meg van az az egy állítólagos 3dmark eredmény és kész semmi több pedig mindjárt rajtol az is míg az nvről már start előtt megint mindent tudunk ráadásul olyan eredményeket közölnek amik még a rajongóikban is némi kétkedést kelt... Nehogy az legyen mint a GF100-al, mindenki várta a megváltást aztán valahogy alulmúlta azt amit híreszteltek róla...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. pal07
2010.11.01. 00:08
Sok őrült biztos nyálcsorgatva mennek lecserélni a gtx480 h. nekik legyen elsőnek. De tök fölöslegs a csere majd a GTX6xx-nél lesz értelme .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. carraroxt
2010.11.01. 01:44
józsef m.
Kis számolgatás után ez kb. azt jelenti, hogy a CaymanXT várhatóan kb. 1,5-1,7-szer lesz gyorsabb a BartsXT-nél. Innentől a képlet elég egyszerű, mert hacsak a GF110 nem egy GF104 mintájára újratervezett batár Fermi, hanem csak válogatott GF100-asok új közös fantázianeve, akkor az NV megint nagyot szopott...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. rabib
2010.11.01. 07:32
józsef m. 2 GB-nyi vramhoz hogy tesznek 384 bites memóriavezérlőt?

Nem kell félteni az NV-t, dolgoznak azok az új videokártyákon, lehet, hogy már 28 nm-re tervezik az új kártyáikat, ami a Kepler vagy melyik architectúra lesz 2011 nyár környékén. Azzal majd odavágnak a HD6 ezreseknek, jövő télen meg majd az Ati vág oda megént a HD7 ezresekkel. Na mindegy, nem szaladok előre, de körülbelül így lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. ThePoweR rabib
2010.11.01. 08:15
Természetesen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. rabib
2010.11.01. 08:43
Na igen, ezek csak számok, adatok, majd az FPS grafikonok mást mutatnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. jozsefm
2010.11.01. 09:40
Egy ideje figyelemmel kisérem az uj 6000-res sorozattal kapcsolatos megnyilvánulásokat.Ezeknek jó része ahogy a 6800-nál már láttuk,szándékos ködösités volt,itt ha lehet még nagyobb a titkolózás.Mindenesetre számos dolog utal rá hogy meglepetésben részesülünk,-még a szérián belül is eltérő felépités ,teljesen uj architektura,egyes elemei már a következő szériából lesznek beleemelve..stb.Végül egy nagyon érdekes és nem elhanyagolható tény: ennek a gyártásába már beszáll a Go.-Fu. is...ott azért folynak más okból ugyan de élég érdekes és idevágó dolgok mostanában...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. rabib jozse...
2010.11.01. 10:24
Össze-vissza van itt már minden.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. ThePoweR rabib
2010.11.01. 10:27
Na megrendelted má a 2 gigás GTX460-ad?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Canabis
2010.11.01. 10:28
rabib: amire a nvidia-nak lesz 28 nm-es gpu.ja, addigra az amd-nek is..., és vsznűleg kisebb, gyorsabb, takarékosabb .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. rabib ThePo...
2010.11.01. 10:55
Nem, holnap fogom, és nem 2 GB-os GTX460 lesz, hanem GTX470.

Canabis: Úgy legyen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. k1ller
2010.11.01. 11:07
Szerintem ha Nvidia, ha AMD Radeon...
Fölösleges lecserélni pld: 1 GTX 4xx-et vagy egy HD 57xx-et az új generációra

Majd a következő generációra fogja megérni! (legalábbis ez az én véleményem)

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. k1ller
2010.11.01. 11:07
Jajj bocsánat, 58xx-et akartam írni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. rabib k1lle...
2010.11.01. 11:11
Hát nekem 2 év óta 9600 GT-m van, most FULLHD-ra szeretnék egy GTX470-et, hogy pár évig ne legyen baj a DX11-es játékokkal 1920x1080-ban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. Hitoshi
2010.11.01. 11:17
Hát az Nv most legalább felhozta a lemaradást, és most ezzel legalább tudja tartani az iramot, de hogy mi értelme lesz, azt majd meglátjuk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. k1ller
2010.11.01. 11:47
Én is kíváncsian várom majd az új kártyákat...holnap rakom össze itt Ipon-on a gépet, meg is rendelem, aztán elleszek vele remélhetőleg évekig
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. ThePoweR rabib
2010.11.01. 12:09
GTX 460 túlhajtva jobb a tesszellációban mint a GTX470 az átalakított GPU miatt..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. rabib ThePo...
2010.11.01. 12:29
Hát nekem GTX470-et javasoltak, ha van rá pénzem. Amúgy nem értem én már ezt, van, aki GTX460-at, van aki GTX470-et ajánl. Olyan jó lenne, ha valaki egyértelműen el tudná mondani, hogy ezt vagy azt miért érné meg, vagy miért nem választanom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. gery84
2010.11.01. 12:31
Ha nem tudsz választani 460 meg 470 közt vegyél ATI-t
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Warpath
2010.11.01. 12:36
ThePoweR: Max csak alulról megközelíti. Nincs minden háztartásban folyékony nitrogén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. ThePoweR Warpa...
2010.11.01. 12:41
Nem kell hozzá folyékony nitrogén hogy 900MHz-es órajelet elérjünk.

Mondjuk a GTX470-et is lehet húzni. Milyen GTX 470-et néztél ki?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. rabib ThePo...
2010.11.01. 12:49
Egy ilyet:
Gainward GTX470 GS
Hozzáteszem még, hogy azért a 900 Mhz-s órajelet eléri nem annyira könnyű már, ott szenved a GPU, többet hibázik, mint egyébként, sőt meghibásodásnak is nagy az esélye.

gery84: Nekem kell a 32CSAA, vagy milyen élsímítás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. XtreemX
2010.11.01. 12:55
rabib:
Ez pénztárca függő. Jelenleg elég lesz jóideig a gtx 460.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. polarx
2010.11.01. 13:00
Mennyit lehet beszélni de főleg okoskodni némi feltételes dolgon.. hogy mi volna ha ez így meg mi volna ha az volna úgy vele szembe de kérdem én ha ki is jön ki fog ilyet venni az itt lévők közül? volna egy tippem.. kb 5%.. akkor meg mértnem mindegy hogy a top kategóriába melyik márka van előrébb.. úgyse azt veszed meg.. az emberek meg úgyis bevált márkát vesznek a következő szempont pedig az ár.. nem baj csorgassátok azért a nyálatok hogy ki mit fogadna el vagy inkább mit szívesebben..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. polarx
2010.11.01. 13:01
XtreemX: +1..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Fzoltan
2010.11.01. 13:10
Az AMD előadásanyagából lehet tudni, hogy a 6990 fogyasztása 400 watt alatti lesz, tehát biztosan átlépi a 300 wattos határt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. petimanus
2010.11.01. 13:11
rabib: GTX 460 SLI? Mostmár, hogy lenyomták az árát, szerintem simán megéri kettő a kissebből, mert azok is hozzák a GTX 480 teljesítményét, ráadásul valamicskével kevesebb fogyasztáson(asszem ez csak 768 megás verzére igaz).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. rabib Fzolt...
2010.11.01. 13:12
Nahát... akkor nem tartják be már ők sem a 300 wattos határt. Követik az NV-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. rabib
2010.11.01. 13:26
Nekem az az élsímítás stratégiai játékokba, és régebbi játékokba kell. 3 évre talán jobb választás a GTX470, igaz többet is fogyaszt vagy 100 wattal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. jozsefm rabib
2010.11.01. 14:22
Szia rabib

Pont az előbb irtam egy másik topicban a régi és az uj viszonyáról ATI oldalán:[LINK],ez itt is igaz szerintem,ha megnézed a GTX470 és a GTX-460 megjelenésekor irt idevágó cikkeket,akkor itt méginkább mint ott.
- Más gondolat a két rajongótábor összeugrasztásának szándéka nélkül:én kicsit csalódtam az Nv-nek az ATI-6800-as kártyáira adott válaszában.Korábban már pont veled taglaltuk a GF104-ben rejlő további lehetőségeket,én ezek alapján azt vártam volna,hogy egy, a letiltott részektől mentes teljesértékü chipet adnak ki válaszként ezekre a kártyákra, annó azt sem tartottam kizártnak,hogy a GF-100 piaci kivezetése után egy BIOS frissitéssel még a forgalomba hozott kártyák esetében is lehetőség lesz erre.Ugy tünik valamiért mégsem olyan egyszerü ez az általunk laikosok által elképzelt csattanós válasz.Helyette a 6850-ellen annak megjelenése előtt leárazták a GTX-460-ast,a 6870-esre, meg még lagymatagabb válasz a már gyártásból kivont GTX-470-nek, az NV által is középkategóriának deklarált ársávba való letolása.Az én olvasatomban ennek kissé kapituláciu szerü mellékize van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. beleutomaz... petim...
2010.11.01. 14:53
OFF:Nem kell it szarozni csak megnezed a kepet:
PANDA POWA!!!
akinek nem kell voroshaju ribi meg sarkany az nyomja a pandaval.
Kungfuban verhetetlen.

ON;
nincs kiforditva az a huto mert itt ugy nez ki annyira jol sikerult a fermi hogy huteni is inkabb a procit kell majd a sofwares physics miatt hogy menjen a Maffia 2.
Legalabbis a pandas huto ezt mutatja nekem. Ha elneztem irjatok hozzaszolast a hozzaszolasomhoz igy hozzamszoltok.

Egyebkent miota megvette az NV az ageiat azota B...hatod a physicset.
Egyebkent a cuda is C++ szoval elmeletileg single precisionben minden vga amihez van
C wrapper mukodik csak amikor letoltod a physics source-ot akkor beleegyezel hogy nem forditod intel/amd cpu-n kivul csak nv gpu-ra.
Akinek ez igazsagtalan az eljatszik physics nelkul.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. beleutomaz...
2010.11.01. 14:58
Apropo van cikk az interneten hogy a MAffia2 megjelenesekor sok gond volt a physics-el (meglehet azota pocsoltek) de akkor meg ugy volt pl: az emberek ruhajan a physicset mindig cpu szamolja es ha teljes physics-et akarsz gpu-val akoor legalabb 2 gpu kell legyen a gepedben hogy aktivalodjon.
Ez azert lehuzas.
Nekem volt kezem alatt egyik is(Ati) masik is(NV) es mindenki vegye amit akar.
(Hasonlo meggondolasbol nem valoszinu hogy valaha tamogatom az almasek rablo vezeret)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. minikahona
2010.11.01. 15:16
Vicces a panda a képen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Frenky1988
2010.11.01. 15:56
Most ennyivel akarja leverni az nV az ATi-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Fzoltan
2010.11.01. 16:17
józsef m.: Amióta látlak a fórumon kb. hozzá sem szólok a cikkekhez, mert mindig leírod a véleményemet. Örülök, mert nem kell gépelnem, viszont elveszed a szórakozásom További kellemes fórumozást
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. carraroxt
2010.11.01. 16:51
Én egyébként a nagam részéről úgy vagyok vele, hogy egy olyan cég amelyiknek olyan szerződéses partnerei vannak, mint pl. az Inno3D engem nem tud meggyőzni róla, hogy bármilyen szinten hatékony (vagy egyéltalán annak szánt) minőségpolitikával rendelkezik...
Mindkét oldal termékeit próbáltam már, és arra jutottam, hogy a zöld csak sodorva ér valamit...
Ugyanakkor drukkolok nekik, mert nem ártana, ha fent tudnák tartani az árversenyt, nameg amúgy is nagyon rájuk fér!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Zack( ro)
2010.11.01. 17:47
[LINK] itt azt irja hogy a 6990 bejon 300 ala
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Cobrusz
2010.11.01. 18:02
ezt látta már valaki?


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Zack( ro)
2010.11.01. 18:07
ezeken a teszteket az en 4870 hol van ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Terror
2010.11.01. 18:11
(Rumoured)

Na jó, kösz. Spagó, a lótetű azt súgta a bokorból hogy az unokatestvére hasonmásának a szobatársa szerint a GTX580-as 25327 pontot kap Vantage-ben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. rabib Cobru...
2010.11.01. 18:32
Heh... ez viccnek se rossz! Hát én látok rá esélyt, aztán majd kiderül. Egy GTX470 tulajként fogom nézni, hogy hogyan ugranak egymás torkának a szuperebb, meg szuperebb videokártyák, hogy küzdenek a pontokért, de az én szívem nem fájdítják meg, hogy nekem olyan nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. somakb
2010.11.01. 19:02
Jók ezek a képek... a pletykált HD6970 eredménye a pletykált GTX580 ellenében )) muhaha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. GerryZ somak...
2010.11.01. 19:03
Ez tetszik nagyon, majd én is rajzolok egy ilyet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. gery84
2010.11.01. 19:08
Akkor lenne még viccesebb ha ott lenne a HD6990!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. somakb jozse...
2010.11.01. 19:13
\"Az én olvasatomban ennek kissé kapituláciu szerü mellékize van\"

Igen, a Q3-beli 11m NV asztali vga vs 7,6m AMD és az NV 5,5m asztali csipszet IGP vs AMD 4m asztali csipszet IGP ez mind a kapituláció jele

Az új Apple MacBook Airok is mind NV csipszettel készülnek, ráadásul egy brutális IGP-vel, a GT320M-el, 48 shaderrel ami a korábbi gt9400m 3 szorosát tudja

Nagyon erősen kapitulál az NV

Azt meg majd újfennt eldönti az idő, hogy egyrészt mit preferálnak a vevők, az NV alacsony árait, vagy HD68xx-et, illetve, hogy egyáltalán van e kapacitása az AMD-nek.

Mert a Q3-beli nagy fogy mint a cukor sem látszik az AMD eladásaiban...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. jozsefm somak...
2010.11.01. 19:41
Én nem éppen erről irtam ,hanem a kihivára adott feleletről,de tőled nem is vártam mást választ.





 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. rabib jozse...
2010.11.01. 20:16
NV-nek egyre rosszabbul áll a szénája.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. somakb jozse...
2010.11.01. 20:27
Megint figyelmetlenül olvastad a kommentem... mind a HD6850, mind a HD6870, GTX460, GTX480 ASZTALI DISZKRÉT VGA. Ebben a szegmensben pedig sajna 58% vs 42% volt az NV javára az arány az elmúlt negyedévben.

Itt pedig erről van szó, mivel az általad felsorolt VGA-k, ebben a szegmensben szerepelnek, és a címben szereplő GTX580 is. Vagyis az AMD volt falhoz szorítva, hogy lépjen valamit.

"Én nem éppen erről irtam ,hanem a kihivára adott feleletről,de tőled nem is vártam mást választ"

Akkor ugyancsak nem olvastad figyelmesen a kommentem, mert abban ez is szerepelt :

"Azt meg majd újfennt eldönti az idő, hogy egyrészt mit preferálnak a vevők, az NV alacsony árait, vagy HD68xx-et, illetve, hogy egyáltalán van e kapacitása az AMD-nek."

Ha nincs az AMD-nek kapacitása, akkor a válasza az NV-nek tökéletes... mint ahogy a Q3 ban sem volt kapacitás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. rabib
2010.11.01. 20:40
Oké. Én nem azt ecseteltem, hogy csődbe megy. Félreértés ne essék, nem megy csődbe, eszében sincs, csak hirtelen meglepődtem a részesedésen. Na meg azon is, hogy sokak szerint mennyien vesznek már Atit, közbe meg milyen kevesen NV-t, a részesedés meg nem ezt mutatja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Terror
2010.11.01. 21:12
A múltkor volt egy cikk arról, hogy az nV a forgalmának túlnyomó részét Ázsiában realizálja, ergo a világ többi részén csakugyan az Ati dominál. Meg aztán a marketing sem egyenletes, az nV-nek ott jól kiépített piaca van, nehéz őket kirobbantani onnan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. jozsefm somak...
2010.11.01. 21:34
\"amelyek arról adnak némi képet, hogy az idei év harmadik negyedévében a videó vezérlők globális piacán pontosan milyen részesedéssel képviseltették magukat az egyes vállalatok, úgy mint az Intel, az Nvidia és az AMD. Az összesítésben nem csak az integrált videó vezérlők, hanem a videokártyák is szerepelnek, azaz az elemzés a teljes videó vezérlő piac aktuális állását mutatja be.\"
az AMD piaci részesedése azért csökkent, mert a GPU-k iránt csökkent a kereslet, ugyanis az OEM partnerek csökkenteni szerették volna raktárkészleteiket, hogy a termékek még véletlenül se maradjanak a nyakukon. Néhány AMD partner Nvidia termékekre váltott, ugyanis kis nehézségek adódtak a kiszolgálásban: konkrétan nem készült annyi GPU, amennyire igény lett volna - számoltak be az elemzők. Hogy a gyártó a Radeon HD 6000-es sorozat tagjaival tud-e majd javítani piaci részesedésén, az a nem is oly távoli jövőben kiderül. A Radeon HD 6800-asok a napokban mutatkoztak be, majd nem sokkal ezután a partnerek megoldásai is elárasztották a piacot. Az Nvidia természetesen felveszi a kesztyűt és némi árcsökkentéssel próbálja majd a továbbiakban is fenntartani a vásárlói érdeklődést különböző videokártyái iránt.

Ha megnézted volna a linkelt képet akor láttad volna,hogy a második negyedévhez képest csökkent ,aholis közel 5%-al vezetett, és előző év hasonló időszakához képest ahol még NV volt 25%-körül és AMD 20%-on,mely az előző negyedévben megfordult és a mostanira a cikkben is részletezett okok miatt megint módosult.De várjuk ki a 6800-6900-as széria szereplését,mert a a gyártósoron most éppen a Radeonok készülnek és nem is csak a TSMC-nél!

-A kiemelés pedig ,az általam is kifogásolt választ hivatott érzékeltetni,mint véleményt mellyel ugy tünik nem vagyok egyedül.Tele volt a forum a 6800-as széria megjelenése előtt olyasféle várakozásokkal,hogy kijön a csoda GF104, a letitott részek engedélyezésével és 20-30-40-% teljesitmény többlet lesz a feloldás +megemelt órajelek+ optimalizácio hatására ebben a sorrendben.Helyette lett 25% árcsökkentés, na én ezt tartottam és tartom karcsunak mint választ!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. rabib jozse...
2010.11.02. 06:21
Igazad van, bár az NV-t nem érte akkora nagy csapás most, mint amikor a HD5000-es kártyák jelentek meg, mert akkor az NV-nek DX10-es kártyái voltak, Ati-nak DX11-es kártyái lettek, és így akkor az eladásokon is jobban megmutatkozott, úgy vélem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. jozsefm rabib
2010.11.02. 07:35
Szerintem ez a 40nm-en történő utolsó összecsapás kevesebb jelentőséggel bir a jövöbeni küzdelmükre nézve, mint amit a mostanában felkorbácsolt érdeklődés indokol.Mindkettőnél igaz ugyanis,hogy ebben a csatában nagyrészt nem a termékeik minősége ,hanem egy harmadik fél a TSMC "töketlenkedése",volt a döntő tényező.

A témához:
-szerintetek reális az esélye annak ,hogy a GTX 580 még az idén elrajtol , és kereskedelmi menyiségben a polcokra kerül,vagy itt is csuszás lesz és jönnek az ujabb és ujabb időpontok mint a 480 esetében volt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. rabib jozse...
2010.11.02. 07:56
Hát én látok rá esélyt, hogy a GTX580 is csúszni fog, és nem tud még idén elrajtolni. Az NV szerintem a legerősebb videokártyának járó címet "feladta," viszont a legerősebb egy GPU-s videokártyát azért még szeretné a magáénak tudni. Én azért kíváncsi leszek, hogy a GTX580 az egy GPU-jával lesz-e olyan erős, mint a HD5970. Láttam én itt egy képet, amin már azt mutatták, hogy a HD6970-nél is erősebb lesz a GTX580. Hát... még egyik kártya se jelent meg, de titokban tuti összehasonlították őket, és "kiszivárgott" egy-két kép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Fzoltan
2010.11.02. 08:03
580: Ha GF100 közeli architektúrán fog alapulni, akkor a kezdetben legyártott mennyiség hamar el fog fogyni... De ha van eszük (és miért ne lenne), akkor a GF104-re alapozzák, ami jobb gyárthatóságot feltételez. Egyébként csak nekem hiányzik egy GF102-es kártya?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Fzoltan
2010.11.02. 09:28
Zack (ro): http://www.guruht.com/2010/11/radeon-hd-6970-hd-6950-performance-and.html Itt meg azt írja, hogy az 1 GPU-s 6970 fogyasztása lesz 300 Watt körüli... ugyanilyen előadásanyagban volt a 6990 400 Watt körüli fogyasztása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. jozsefm rabib
2010.11.02. 09:57
Erősen megy az esélylatolgatás,mindkét táborban.Ha a 6800-asok pillanatnyi képességeit nézem akkor ugye a 6870-es van kb,a volt egy GPU-s RadeOn csucs,5870-el egy szinten.A 6900-as széria három kártyával várható 6950.- 6970.-és a várhatóan két GPU-s kátya a 6990-es.A konkurenciához viszonyitva a GTX-480,illetve annak várható utódja a limit a 6950-és 70-es számára.
Azt is tudjuk,hogy ezek már nem a Barts,hanem a Cayman GPU-ra épülnek,jóval nagyobb lapkán,magasabb órajeleken,és a 6970 esetében a korábbi két GPU-s/5970/ RadeOn fogyasztását megközelitve!De még a kisebbik is felette lesz az 5870-es fogyasztásának.Én ezekből az adatokból.- ismerve az 5700-5800 széria teljesitmény /fogyasztás mutatoit,és látva az eddig megjelent 6800-ok hasonló paraméterit,-melyek az előzőekhez viszonyitva számottevő növekedést mutatnak,minimum hasonló mértékü de inkább nagyobb előrelépést várok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. jozsefm
2010.11.02. 10:17
Szia

Hát ,hogy öszinte legyek én is egyféle valamiről beszéljünk az Nvidia oldalán is intézkedést látok ebben, inkább mint gyors és egyértelmü válaszlépést.Az előd kapcsán is sürgetett az idő,és most is lépéshátrányban vannak,sajnos és lehet, hogy nem is a legjobb megoldást választják a kényszer hatására.
Azt sem igazán értem miért a GF-100-at porolják le megint, miért nem a 104-en megkezdett utat folytatják,hiszen az mégiscsak jobb kihozatali arány mellett,és olcsóbban gyártható,játékos szempontból sokkal ideálisabb alany,vagy ott is van valami ami nem publikus és maga az NV sem bizik benne,hogy azzal a GPU-val harcba szállhat az egy GPU-s trónért?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Fzoltan
2010.11.02. 10:28
József, ezt az összehasoníltásos dolgot végiggondolva, a 6970-nek jobbnak KELL lennie az 5970-nél: 1 GPU, tehát nincs CF-skálázódás; jobb hatékonysági mutató (5870/6870-ből kiindulva); és ugyanakkora fogyasztás. Ha csak ezeket nézzük (CF skálázódás a második GPU +60-70%-ára való tekintettel kb. +20%, a hatékonyság növelése miatt sacc/kb. +25%, így könnyen az 5970 fölött találjuk magunkat 40%-al. Egy ilyen kártya ellen egy leporolt GF100 egyszerűen esélytelen. Bízom benne, hogy a GF104-et használják föl alapként, mert a GTX460 a máig egyetlen nvidia konstrukció, aminek teljesítménye az árához képest jó. Szvsz egyéb esetben letehetünk arról, hogy lesz ütőképes nvidia termék a felső kategóriában. (Az AMD meg tanult abból, hogy "a legerősebb 1 GPU-s videókártya" szlogennek nagy marketing ereje van.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. jozsefm Fzolt...
2010.11.02. 10:43
Tanult bizony ahogy abból is, hogy nem lehet akkora rést hagyni a teljesitmény skálán mint azt tette az 5570-és 5850 között annó,és ugyanigy az 5870-5970 közt is,holott az 5870-ben megvolt a kellő tartalék a GTX-480 befogására,mint ezt a vállalkozó kedvü Userek a linkelt benchmark eredményekkel bizonyitották is.Most sokkal egyenletesebb lesz a teljesitmény skálázódás,ha teljessé válik a 6000-res sorozat,és ezek alapján én azt várom ,hogy a 6950 már tullépi a volt GTX-480-ast,ahogy a 6870 tette a GTX-470-nel.A 6970-nek pedig nem lenne értelme ekkora méret,költség és fogyasztás mellett az eddigiek szerint ha nem lépné át az 5970-et.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Fzoltan
2010.11.02. 11:17
Mikrobi: én csak azzal számoltam, hogy a 6870 30%-al kevesebb SP-t tartalmaz, mint az 5870. miközben teljesítménye minimálisan gyengébb (el ne felejtsük, hogy az 5xxx szériához már teljesítmény tekintetében kiforrott driverek vannak, a 6xxx szériának 1 drivere volt eddig), miközben fogyasztása, a processzor területe szintén kb. arányosan kisebb. Emiatt nagyon durván azonos processzorterület/fogyasztás/SP szám mellett nyugodtan számolhatunk +20%-al. Ehhez jön a CF skálázódás (5970), és hoppá, máris ott a +40% - ismétlem, azonos feltételek mellett.
De hogy az 580-ról is szóljon a hozzászólásom: ha a marketing szöveget elhisszük, és az 580 a 480-hoz képest +30%-al lesz erősebb, az is édeskevés. De nagyon remélem, hogy meg fogok lepődni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. petimanus
2010.11.02. 12:09
Hol voltak hírek arról, hogy a GF110 az teljes értékű GF100-as és nem egy nagyobb GF104 leszármazott lesz? Csak azért kérdem, mert lemaradtam a hírfolyamról minden téren. Előre is köszi a válaszokat!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Juliska
2010.11.02. 12:35
Fzoltan: Az mindig is hülyeség volt, hogy a GF104-re lesz alapozva a GF110. A GF104-ben gyenge a DP teljesítmény. Nem lenne jó a Teslába a GF110.

Amúgy remélem elég lesz a HD 6970 ellen, mert arról nagyon jó hírek jönnek. Főleg az Intel Turbo Boosthoz hasonló szolgáltatás lehet érdekes az új Radeonokon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Fzoltan
2010.11.02. 12:57
Juliska: A 460 vásárlók körében ezzel nem volt senkinek különösebb problémája... TurboBoost a Radeonban? Na erről még nem hallottam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. carraroxt
2010.11.02. 13:04
Én arról szeretnék már hallani, hogy valamelyik VGA 3D-ben is inteligensen le tudja korlátozni a saját teljesítményét. Egy átlagos 22"HD monitor 60 Hz-et tud megjeleníteni, tehát erős túlzás, hogy kisebb grafikai igényű játékok (pl Left4Dead, WOW) esetében 200 fölötti fps-t számoljon a VGA.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. carraroxt
2010.11.02. 13:15
Ja a PH-n jött hír szerint 20-25% teljesítménynövekedés várható. Ez elég halvány...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Juliska
2010.11.02. 13:19
Fzoltan: De a GF104-es lapka egy Tesla kártyán sem kapott helyet. Az meg, hogy a játékokban ez nem probléma elvárható, de a GF100 nem játékra készült GPU volt.

Nekem is csak most mondta bátyám. Ő már teszteli a HD 6970-et. Azt írta, hogy nagyon jó. Ahogy ő fogalmazott ez lesz a tuningosok álma. Agyon lehet állítgatni az órajeleket és a feszültséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.11.02. 14:08
Reméljük a legjobbakat!

Fzoltan
Én is kellemesen szeretnék csalódni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. rini
2010.11.02. 14:45
Nem annyira halvány, mivel eddig is volt 15% előnye 480-nak. Ha most kap még 20-25%-ot akkor összességében már 40% az előny az 5870-hez képest. Tehát ha a 6970 meg akarja előzni akkor 50%-al gyorsabbnak kell lennie mint az 5870. Ne hagyd figyelmen kívül azt sem, hogy a fogyasztása is kisebb lesz 20 %-al a 480-hoz képest míg a 6970-nél ez várhatóan nőni fog az 5870-hez képest.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Fzoltan
2010.11.02. 15:05
rini: Az 580-at nem a 5870-hez mértem, hanem az 5970-hez és a 6970-hez. Ugyanis ezek az ellenfelei. 480-580-5970-6970 egy kategória. Hiába 1 meg 2 GPU.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Juliska
2010.11.02. 15:17
rini: A HD 6970 ellen ez nem lesz jó. A Cayman GPU 375 mm2. Az ellen majd a GF114 lehet használható, mert méretben megegyeznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. rini
2010.11.02. 16:24
Dehogy nem lesz jó. Az nV majd benyeli a veszteséget. Nekünk mindenképpen jó lesz. Nagy valószínűséggel ezek a magok azért vannak itt jelen, mert nem alkalmasak valamiért a Teslába. Tehát már eleve, ilyen szempontból selejtesek. Így csak még több lenne a veszteség ha nem használná fel ezeket a Fermi-nél. Csak a kukába kerülnének, itt viszont még mindig bevételt hozhat. Engem vagy bármelyikünket nem érdekel igazán, hogy mekkora darab ez a mag. A cégnek a fontos és nem nekünk. Ha a teljesítménye/fogyasztása megfelelő és az ára megfelelően van belőve, akkor számunkra teljesen mindegy, hogy az a mag mekkora. Ezért fájjon az nV feje. Gondolom azért csinálják ezt mert még így is hoz valamit a kasszába, minthogy a kukában kössön ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Juliska
2010.11.02. 17:12
rini: Ez a mag csak később mehet a Tesla sorozatba. Biztos váltani fogja a GF100-at. Ami számomra meglepő az a 384 bites memóriabusz. A Tesla többet kér, már a 8 GB-os GDDR5 memória is mehetne a rendszerekbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. rini
2010.11.02. 18:26
Mivel az nV elsősorban a Teslához fejleszt és csak másodsorban jön a Fermibe, így ez az állítás nem állja meg a helyét. Ha a legyártott magok nem felelnek meg a Teslához szükséges megmérettetéshez akkor a kukában kellene végeznie. Ez egyértelműen veszteséges termelés lenne. Hasonlóan mint a HD 5830 és gtx 465 csak a Fermivel a játékos piacot célozták meg velük.
Itt lép a képbe a gamer piac. Azok a magok amelyek nem feleltek meg ilyen vagy olyan okokból azoknak a feltételeknek amelyeket a Tesla megkövetel azokat lehet itt, ezen a piacon még értékesíteni. Tehát csökkenthető a veszteség. Röviden szólva a tökéletes magokat szépen spájzolják, míg a hibásak két irányba mennek tovább. Az egyik útvonal a gyengébb Tesla rendszerekhez irányítja a magokat a hiba vagy hibák függvényét figyelembe véve. A másik pedig a súlyosabb hibák, amelyek lehetetlenné teszik a Teslaként való alkalmazást(például hibázik a kétszeres pontosságú számításoknál). Ezek mennek a Fermi különböző variációiba mint 580,570 és ki tudja, hogy milyen típusokba. Az elspájzolt magokat meg idővel, mikor összejön elegendő darab akkor felhasználják egy új és erősebb Tesla megépítéséhez.



 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. rabib
2010.11.02. 19:20
Juliska: Hát... azért tán csak nem gurult el az NV gyógyszere, ha szerintük HD6970 ellen jó lesz, akkor tán csak. Nem hiszem, hogy most kezdték el fejleszteni a GTX580-at.

Amúgy nem az volt, hogy a GTX580-nak, régi nevén GTX380-nak 2 GB-nyi GDDR5-ös memóriája lesz 512 bites adatsínnel? Most hogy jön ide a 384 bit? Ahhoz meg hogy raknak 2 GB-nyi vramot? "GTX580"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!