iPon Hírek

GeForce GTX 580: nagy teljesítmény, komoly hűtés

Dátum | 2010. 11. 08.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS


Az Nvidia hamarosan bemutatja GeForce GTX 580-as videokártyáját, amelyről már lassan minden szükséges információt tudhatunk a korábbi pletykáknak köszönhetően. A tegnapi nap folyamán újabb érdekes hírek érkeztek a termékkel kapcsolatban: az Nvidia egyik illetékese a PDXLAN 16.5 alkalmával megmutatott néhány érdekességet az új videokártyával kapcsolatban, amelyre csak „eddig be nem jelentett termékként” hivatkozott, azaz nem említette a GeForce GXT 580-as elnevezést.


Korábban számos kritika érte az Nvidiát a GeForce GTX 480-as és 470-es videokártyák megjelenése után amiatt, hogy a termékek GPU-ja rendkívüli módon melegszik és már-már aggasztóan magas hőmérsékleten üzemel. Az Nvidia rövid időn belül lehűtötte a kedélyeket: a gyártó illetékesei azt állították, hogy ez a jelenség teljesen normális, ugyanis ilyen magas az újdonságok üzemi hőmérséklete. Ettől függetlenül a GeForce GTX 580 esetében már egy jóval komolyabb hűtőt alkalmaznak, mint a GeForce GTX 480 esetében: az új megoldás hőkamrás technológiával üzemel (Vapor Chamber), így sokkal hatékonyabban, és ami a legfontosabb, sokkal halkabban hűti majd az új jövevény GPU-ját, mint az eddig alkalmazott, hőcsöves technológiára alapozó megoldások.


A technológia természetesen nem egetverően nagy újítás, ugyanis hasonló megoldást már az AMD egyes egyedi hűtéssel felszerelt videokártyáin is láthattunk (VaporX modellek a Sapphire kínálatában), maximum annyiból üdvözlendő, hogy ezt a hatékony hűtőt már a referencia GTX 580-as modelleken is megtaláljuk. Az új hűtőnek köszönhetően a GeForce GTX 580 hűvösebben és halkabban fog üzemelni, mint elődje, a GTX 480, sőt, még a GTX 285-ös modellnél is halkabb és hűvösebb lesz, ami bizony nagyon jól hangzik.


A hűtő után néhány bemutató videót is láthattak az egybegyűltek, amelyeken az új videokártya tesszellációs képességeit lehetett megcsodálni. A hab a tortán az volt, hogy a nézők a Call of Duty: Black Ops-ból is megtekinthettek néhány videó részletet, aminek bizony örültek is. Az eseményről készített tízperces videó az alábbiakban tekinthető meg.
 


 

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

102. Ipadnak
2010.11.08. 12:16
Egy PCIEx 16x HD 5850 és egy PCIEx 8x GT8600 Physx-re megfelelő összeállítás? Physxnek elég a 8x?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
101. somakb
2010.11.08. 12:30
USA szerte 499 usd-ről szólnak a preorder oldalak, angliában 399 font... ez pont a jelenlegi GTX480 ref. árai. Ha ennyivel többet nyújt ugyanazon áron, akkor ez korrekt árképzés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
100. gery84
2010.11.08. 12:33
Ebben a videóban nvidia fanok hőzögenek !!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
99. Blase19
2010.11.08. 12:33
off too much?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. ByrDer
2010.11.08. 12:44
Azért az a 47 decibel még mindíg elég távol áll a "csend"-től amivel a pasas keménykedett. Meg elég merészen állítja hogy ez A LEGGYORSABB DX11 kártya lesz. Azért arra kíváncsi lennék hogy meddig, vagy hogy egyáltalán bejön e nekik. Azért a 6900-as atik se kispályára készülnek.

Ez a multilayer displacement mapping nem rossz gondolat, de 5% nál kevesebb esélyt adok arra hogy ezt öt éven belül bárki is alkalmazza majd, illetve hogy hogy ez valami NV specifikus újítás, ami ne menne bármyelyik dx11 kártyán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. Juliska
2010.11.08. 12:56
ByrDer: Nem azt mondta, hogy ez a leggyorsabb DX11-es kártya hanem, hogy a leggyorsabb GPU. Vigyázni kell ezekkel, mert az NV pontosan tudja, hogy a HD 5970 még mindig gyorsabb, így nem mondhatja ki, hogy a leggyorsabb kártya az övéké.

A multilayer displacement mapping majdnem 10 éves technika, bármelyik DX11-es GPU tudja. Igazából semmi újdonsággal nem jött elő az NV, csak újként tüntetett fel mindent. Ezt csinálja más is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. ByrDer
2010.11.08. 13:01
5970-től függetlenül gondoltam. A 6900-as széria ami ehónap végén vagy jövőhónapban jön talán szintén egy gpu-s megoldások lesznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. szabtam
2010.11.08. 13:08
a legnagyobb haszna az 580 eljövetelének az lesz, hogy a 480-ára kicsit lejjebb megy, és aki 470 vásárlásán gondolkozott, talán megengedhet magának egy 480-at, ami valljuk be, jóval erősebb. (volt mindkettő)

hűtés:
van egy hajszárítóm. két fokozata van: 350w, 1100w. a kisebbik hangja pont akkora, mint a 480-am ventije 100%on. csak a vga még emellé kiad egy visító hangot is a magas fordulat miatt.
játék alatt, ha nem akarom hogy állandóan változzon a fordulat, (ami baromi idegesítő), be kell lőni 84-86%-ra. 80%-on már néha 80 fok fölé megy.

ha ezen kicsit tudnának változtani, (nemcsak power point-on, hanem a gyakorlatban is), nem ártana....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. XtreemX
2010.11.08. 13:10
Egy ilyen hűtő kijöhetne a gtx 470 és 480-as kártyákra is,jól jönne... persze aftermarket kivitelben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. Juliska
2010.11.08. 13:36
ByrDer: A HD 6900-ban lesz két egy GPU-s és egy két GPU-s. Majd a GTX 580-hoz igazítják az árazást. A Cayman 375 mm^2 lesz, amivel már most megnyerte a csatát a PC-ben. Ezt nem értem az NV stratégiájában, hogy mi értelme van ennyire rosszul felépíteni az architektúrát. Szerintem az NV-nek tudnia kellene, hogy a PC-ben a DX számít, és ha szar a rendszer a DX-re, akkor csinálhatnak akármit, de jól nem jönnek ki belőle. Talán az magyarázná az NV törekvését, hogy nem akar többet DX-ben gondolkodni és a CUDA platformot akarja látni a PC-ben, de ez nagyon bátor terv.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. SHadoWs
2010.11.08. 13:44
Nem tudom miért mindig az ATI 5970-hez hasonlítjátok mert az 2 magos cucc. Logikus hogy gyorsabb barmeiknel. Az egy magosokat nézzétek és akkor máris gyorsabbak picit az nvidia kártyák. Csak nem értem miért mindig az összehasonlítás megy. Igyis ugyis eloszor a zsebednek megengedhető dolgot fogod nézni és utánna hogy abba mi fér bele, és ilyen szempontból az ATI kártyák olcsóbbak. Mindegyik felső kategóriás kártya eszméletlenül nagy teljesítményre képesek és nem fog neked feltünni 2FPS külömbség ha mar 30-40FPS körül mozog a játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. Juliska
2010.11.08. 13:47
SHadoWs: Nem logikusabb, mert a kétmagos kártya is lehet lassú. Ami miatt a kétmagoshoz hasonlítják a GF100-at az stratégia. Az NV egy nagy GPU-t tervez, ami nagyobb 500 mm^2-nél. Az AMD inkább tervez egy kisebb 350 mm^2-es GPU-t, amiből összeraknak kettőt. A kategória ugyanúgy a csúcs, de a stratégia eltérő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. Fzoltan
2010.11.08. 14:18
SHadoWs: A videókártya az videókártya. Az ár dönt. A felhasználók 99,99%-át nem érdekli, hogy hány GPU van benne. Juliska leírta szépen a stratégiai és technológiai különbségeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. somakb Julis...
2010.11.08. 14:20
És szenvedhet a jóember CF profilokkal, skálázódásokkal, microstutteringgel etc etc... ugyenez sli oldalon.

Nincs egészségesebb megoldás az egy GPU-nál. Rengeteg nyűgtől, macerától menti meg magát az ember...

Tehát igenis, van értelme különbséget tenni 1 gpu-s megoldás meg 2 gpu-s megoldás közt. Akkor lenne irreleváns hogy mennyi gpu van egy kártyán, ha felhasználói szempontból is az lenne, de nem az...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. smate1990
2010.11.08. 14:34
hmmm... kíváncsivá tett ez a gtx 580 bár szerintem marad a 460 amikor összejött rá a zsé
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. Fzoltan
2010.11.08. 14:42
somakb: Teljesítmény szempontjából. "Nincs egészségesebb megoldás az egy GPU-nál." Felhasználói szemszögből. De még így sem igaz. Miért is? Mert olcsóbb előállítani 2 kisebb dolgot, mint 1 nagyot, ez pedig meglátszik az árakban, amennyiért megveszed őket. Hogy az téged nem érdekel, hogy az előállítás nem gazdaságos? Majd fog, amikor annyira nem lesz gazdaságos, hogy nem lesz konkurencia. (Félreértés ne essék: nem temetem az nVidiát) Skálázódással mit szenvednek a felhasználók, meg CF profilokkal? Egyik 5970 tesztben sem lehetett olvasni, hogy nem ment a CF... A microsluttering pedig elég szélsőséges jelenség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. Tirexi
2010.11.08. 14:46
A végén még... na inkább meg sem szólalok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. axe
2010.11.08. 14:57
következő meg azlesz h összeraknak sikaflexel 50 ipari gyémántot rá még 1 ventit azt hadszóljon?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. Kissrubee
2010.11.08. 15:01
Gyönyörű ez a kártya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. ABU86
2010.11.08. 15:24
Az ára is gyönyörű lesz Maradok inkább a 460-nál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. somakb Fzolt...
2010.11.08. 15:25
\"Mert olcsóbb előállítani 2 kisebb dolgot, mint 1 nagyot, ez pedig meglátszik az árakban, amennyiért megveszed őket.\"

Ja meglátszik... mennyi is volt legutóbb egy ilyen csoda itt az iponon? Laza 160 rugó? Hát.... biztos hogy a vásárlónak ez csak jó lehet....tényleg, vicc hogy bármely 2 kártyás rendszer, ami ezt a teljesítményt hozza, 100 körül kihozható, legyen az dupla hd6850/70 vagy gtx460/800. Tényleg jó ez juzernek...tényleg olcsó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. Blase19
2010.11.08. 15:37
Igen de a fogyasztás sem annyi egy két gpus kártyánál mint egy cfx rendszernél, plusz kevesebb kábel, kisebb táp, jó hőáramlás. Vannak előnyei a duplagpus kariknak, és a csúcskategóriát mindig is megkellett fizetni. és ilyen szempontból az 5970 még nem is állt olyan rosszul, kb azonos volt az ár/teljesítmény mutatója az 5870-ével.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. Blase19
2010.11.08. 15:37
Igen de a fogyasztás sem annyi egy két gpus kártyánál mint egy cfx rendszernél, plusz kevesebb kábel, kisebb táp, jó hőáramlás. Vannak előnyei a duplagpus kariknak, és a csúcskategóriát mindig is megkellett fizetni. és ilyen szempontból az 5970 még nem is állt olyan rosszul, kb azonos volt az ár/teljesítmény mutatója az 5870-ével.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. Fzoltan
2010.11.08. 15:46
somakb: Bazeg, az 5970 nem azért drága, mert 2 gpu-s, hanem mert csúcskategória, és nincs ellenfele. A csúcskategória mindig aránytalanul a legdrágább. "tényleg, vicc hogy bármely 2 kártyás rendszer, ami ezt a teljesítményt hozza, 100 körül kihozható, legyen az dupla hd6850/70 vagy gtx460/800." Ugyanez elmondható a GTX480-ra is, hogy iszonyatosan nem éri meg az árát. 160k? Maradjunk inkább 140k-ban, jó? GTX 480 pedig 110k, és gyengébb az 5970-nél, tehát ezt is elveri akármelyik 2 kártyás kombó, pedig jéé, 1 GPU.
Tudod, minél nagyobb mennyiséget gyártasz valamiből, annál jobban megéri készülékezni, automatizálni, így a kezdeti magas beruházási költségeket egy hosszabb távon alacsonyabb gyártási költség kiegyenlíti, sőt jóval gazdaságosabbá teszi, mintha kevésbé automatizáltak volna. Sorozatgyártás, ismerős? Nos, 2 GPU-s rendszernél, 2x annyi GPU készül, mint egy 1 GPU-s kártyánál. Most ide se számolom azt, hogy egy területre 2x akkora ostyában 2x akkora valószínűséggel van hiba. Hidd el, ha a GTX480 az 5970 fölé került volna pozícióban, messze nem ilyen árú 5970-et látnánk. Szumma szummárum: az AMD JELENLEG ugyanazt a teljesítményt alacsonyabb előállítási költséggel hozza, mint az nVidia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. Fzoltan
2010.11.08. 15:54
"ha a GTX480 az 5970 fölé került volna pozícióban"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. polarx
2010.11.08. 16:20
Látom mostanába a "hab a tortán" kifejezés a nyerő..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. somakb Fzolt...
2010.11.08. 16:35
Mennyi az előállítási költsége a HD5970-nek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. rabib
2010.11.08. 16:52
Jön az új 1 GPU-s csúcskártya!

Fzoltan
Szumma szummárum: az AMD JELENLEG ugyanazt a teljesítményt alacsonyabb előállítási költséggel hozza, mint az nVidia.

Mostanában láttad, hogy mennyiért árulják NV-ék a GTX470-et? Gigabytéknál a GTX470SOC 73 ezer forint... ez hozza a HD5870 telejesítményét is kis hibával, tehát én nem mondanám, hogy itt most az Atinak annyira jó... persze, most lehet azt mondani, hogy de a HD5850-et, meg HD5870-et is lehet tuningolni! Persze, csak épp a GTX470-et gyárilag húzták, erre garanciát vállalnak, jó minőségű hűtőt tettek rá, sőt, kevesebbet fogyaszt, mint egy referencia GTX470. HD6870 meg elbújhat a SOC mellett, miközben árban alig olcsóbb. Tidm, nem csak SOC létezik, de ez egy jó példa erre.

Valamint hagyjuk már ezt az 1 GPU vs. 2 GPU dolgot. Nvidiának van a leggyorsabb 1 GPU-s kártyája, Atinak meg a leggyorsabb videokártyája. GTX480 nem a HD5970 ellenfele, hanem a HD5870-nek. Ha egyszer mind árban, mind teljesítményben oda van belőve, akkor miért akarják páran mindig a HD5970-hez hasonlítgatni? Olcsóbb, és gyengébb is. Ugyanez volt nemrég a GTX470 és a HD5870 esetében. Mostmár ez megszűnt, mert jóval olcsóbb lett a GTX470, a HD5870 meg nem, még a HD5850 se lett olcsóbb, így már nem számít jó vételnek a HD5770-nel és HD5830-cal egyetemben. Na mindegy. Mindenkinek szíve-joga, hogy mit vesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. rabib
2010.11.08. 17:13
Egyébként ilyen se mostanában volt már, hogy az NV és az Ati körülbelül egy időben adja ki az új csúcskártyáit, sőt, úgy tűnik az NV-nek kevesebb időbe telik kiadni az új csúcskártyát, mint az Ati-nak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. carraroxt
2010.11.08. 17:48
Lassan csak ezzel! Még mindig nem tűnik bizonyítottnak, hogy nem csupán válogatott GF100-asokról van szó, hanem tényleg új chip...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. rabib carra...
2010.11.08. 17:58
Hát igen, ez nem biztos. Na de azt se feledjük el, hogy egy teljes értékű GTX480, vagyis GTX580 az vajmi kevés az új Radeonok ellen, és ezzel az NV is tisztában van. Attól a +32 shadertől senki se fog hasra esni, itt más is történt, a GPU órajel is 760Mhz vagy mennyi, valami tuti van a shadereken túl.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. ThePoweR
2010.11.08. 18:05
rabib: GTX 470-et már nem gyártják. És hidd el hogy rosszabb a kihozatali arány az nV-nél. 1 v 2 GPU-t mért hagyjuk? Az nV az 1 hatalmas GPU-ba sűrítette az erőt az ATI meg két kisebbe. Ugyan annyit esznek szal nyugodtan lehet hasonlítgatni. Meg most az hogy garit vállalnak rá. Ha neked tuningtól elfüstöl a kártyád nem tudják bebizonyítani hogy amiatt ment tönkre. Vagyis lehet betudnák de nem foglalkoznak vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. rabib ThePo...
2010.11.08. 18:10
GTX470-et már nem gyártják. Nem baj, nekem lesz egy. Akkor hasonlítgassátok. Ha nem az ellen készült, akkor nem, NV megmondta, hogy HD5870-et és HD5850-et veszik célba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. ThePoweR rabib
2010.11.08. 18:12
250Wattos fogyasztással. Hát végül is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. Ipadnak
2010.11.08. 18:14
Hun

Köszönöm a választ. Értem és értékes segítség volt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. rabib ThePo...
2010.11.08. 18:19
Mert? Szerinted az hol fog meglátszódni a villanyszámlán? Több lesz 2 ezer forinttal, és még sokat mondtam? Mikor egy rádió fogyaszt 100 wattot, a TV-ről nem beszélve, hogy komolyabbat mondjak, a hűtőláda mennyit fogyaszt szerinted? Főleg a fagyasztó... egész nyáron megy, meg még ilyenkor is be-bekapcsol, és bizony azok nem 200 meg 300 wattosak, hanem 1000-2000. A hajszárító se piskóta, ha nagyobb teljesítményű, tehát hagyjuk inkább, hogy a VGA jajj mennyit eszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. carraroxt
2010.11.08. 18:25
És ha két éven át több 2 ezerrel, akkor az annyi mint?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. rabib carra...
2010.11.08. 18:32
24*2=48 ezer forint. Akkor nem kell venni videokártyát, csak egy GT430-at, és akkor nem lesz annyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. szabtam
2010.11.08. 18:37
energiagazdálkodás ide, oda, ezek piszok sokat zabálnak. ha 24/7-ben be van kapcsolva egy ilyen gép, temészetesen nem folymatosan fog fogyasztani csúcson, de durván meglátszik a villanyszámlán.
annyira, hogy a játékgép mellett megéri egy tudatosan összeállított, kis fogyasztású, olcsó gépet is összerakni 2. konfignak 24/7-re.
én megtettem, és megtérülő befektetés...
2,5 éve építettem egy ilyen kis gépet folymatos üzemre, minőségi, nagyrészt passzív alkatrészekből. akkor a 100k kiadás igen fájt. de mára az árát a villanyszámlán bőven behozta, az alkatrészek jellege miatt az értékéből nem sokat vesztett. nem fűt, alig fogyaszt, így zaja sincs. aludni is lehet mellette.

hajszárító duma:
egy folyamatos üzemet nem lehet összehasonlítani egy 10 perces hajszárítással...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. jozsefm
2010.11.08. 18:48
A cikkben nem esik róla emlités, de a hsz-ek valamelyikéből azt szürtem le,hogy még ez se fogja elérni az 5970-es teljesitményet..?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. ThePoweR rabib
2010.11.08. 18:49
Nem arról van szó. Én má nem vehetnék GTX 480-at me tápot is kéne.

Egy fagyasztó kérlekszépen nincs 1 kW-os. Úgy 300 körül vannak pont ahogy írtad. Tv attól függ milyen ami itthon van ősrégi CRT 55Centis 60W. Egy 104-es LCD már megkajálhat olyan 100-150W körül. Szal azért nem eszik keveset a VGA.

Hát ja. 1kW-os hajszárító 10 perc alatt úgy 160Wattot eszik meg.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. szabtam
2010.11.08. 18:55
józsef m.
jól szűrted le. nagyon valószínű, hogy nem fogja beérni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. rabib szabt...
2010.11.08. 18:56
Nekem mindegy, akkor fogyaszt sokat, nem zavar, így is 23 ezer forint a villanyszámla.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. ThePoweR rabib
2010.11.08. 18:58
Na megnéztem a fogyasztásmérőt. 44Ft/kW-os árral számolva 8500FT eddig a gép. Nem tudom már mikor lett beüzemelve a fogyasztásmérő. Összesen 193kW. És elméletileg 1158 óra. Csak a gép. Szal hangfal monitor nincs benne..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. carraroxt
2010.11.08. 19:03
Nyugodtan számolhatsz még arra, ugyanis nem 44Ft egy kWh áram valódi ára, hanem legalább 70. Majd nézd csak meg a legközelebbi számlát milyen egyéb tételek sorakoznak még rajta!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. rabib
2010.11.08. 19:17
Nem tudok veletek mit csinálni. 9600 GT ~130 wattot fogyaszt, GTX470 240-et, ezen nem fogok berágni, kapok 4x akkora teljesítményt duplaakkora fogyasztásért. Ettől nem lesz több a villanyszámlánk 2 ezer forinttal havonta. Meg ha nem játszok rajta, csak alap játékokkal, és netezek, akkor mennyit fogyaszthat... nem többet 200 wattnál hangfalastól, mindenestől.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. jozsefm szabt...
2010.11.08. 19:21
Akkor viszont nem értem a lépés lényegét.Az érkező konkurens termékekből 6950-70-90,a hirek szerint már a kisebb 6950-es valahová az 5870-5970 szintje közé jön, a 6970-es meg már az 5970-es felé érkezik,ezek után mi értelme van ebben a teljesitményszintben,kihozni,mikor a jelekből itélve még drágábban lesz előállitható mint a GTX-480-at volt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. rabib jozse...
2010.11.08. 19:26
Hát szerintem az NV valamit titkol. Én nem lepődnék meg, ha a GTX580 a GTX480-nál bő 50%-kal gyorsabb lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. ThePoweR rabib
2010.11.08. 19:39
Ilyeneket ne flasheljé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. rabib ThePo...
2010.11.08. 19:41
Nana! Majd én azt szabályzom, hogy mit flashelek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. jozsefm rabib
2010.11.08. 20:34
Jelentős előrelépést én két játékban tudok elképzelni, az egyik a Maffia2 ,a másik a direkt erre készülö Crysis 2-be, amibe már eddig is jó sok $ tolt az Nv.a többi, mint a DX11 90%-a eleve RadeOn párti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Fzoltan
2010.11.08. 20:41
Most képzeletben építsünk egy keveset fogyasztó gépet, ami 100 Wattal kevesebbet fogyaszt, mint egy játékra szánt gép, átlagosan (szerintem irreállisan sok a 100 Watt, de számoljunk ezzel).
http://www.megorzold.hu/energiaarak.pdf 2010. I. negyedév.
Ebből kiindulva számítsunk egy sima 45 ft/kwh-t. Ha egy gép 1 évben megy minden nap 24 órát, az 365*24=8760 óra. 100 Wattot fogyaszt, tehát az egy évben 876,000 Wattóra, azat 876 kWh. Ezt megszorozva 45Ft/kWh-val, egy évben 39,420 forintot, azaz kb. 40e forintot spórolunk. Ha 100e ért építettük a gépet, akkor 100/40=2.5 év alatt térül meg a befektetés.
Amit nem vettünk figyelembe: Mellette ugyanúgy megy játék alatt a játékgép is, tehát fogyaszt.
Ezután mindenki döntse el, hogy akar-e építeni magának energiatakarékos gépet.
Szvsz egy ilyen gépet az ember amúgy sem használ 365 napon keresztül. Ebből kifolyólag legalább 5 évente érné meg cserélni egy ilyen gépet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. rini
2010.11.08. 20:43
Ez egy kicsit tévedés. A Crysis 2-be eddig az AMD tolta bele a zsetont ezerrel. Viszont úgy látszik még mindig nem eleget mert az nV rálicitált 2 millával.

Amúgy megfigyelheted sok tesztnél is. Amelyek az elején az AMD kártyák húzó címei voltak, azoknál az utóbbi időben fordulni kezdet a trend, mert most sokszor az nV kártyái teljesítenek benne jobban. Ami viszont az nV territóriumaként szerepelt abban az AMD kártyák teljesítenek igazából.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Fzoltan
2010.11.08. 20:45
Hogy a témához is szóljak, én tettem egy másik fórumon egy fogadást, hogy mit várok:
GTX 580 a GTX 480 fölött 30%-al.
6950 az 5870 és az 5970 között pont félúton.
6970 az 5970 fölött 40%-al.
6990 az 5970 fölött 70%-al.
(Ha a 6970 300 Wattot fogyaszt, a 6990 meg 400 Wattot)
Lehet nem ugyanezek voltak a számok, de valami ilyesmik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Ipadnak
2010.11.08. 20:48
Marhaság ez a fogyasztási kínlódás. Azzal van párban hogy légkondival többet eszik az autó. Na és? Kit érdekel? A légkondis kocsi tulajdonosát valószínűleg nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. jozsefm rini
2010.11.08. 20:51
Lehet az AMD ugy döntött, amit az Nv megold pénzből, ő azt megoldja erőből..
a játék fejlesztőienek meg dönteniük kell ,mert a DX11-es kártyák piacán elsöprő egyenlőre az AMD piaci részesedése,ha nagyon egy kártyára irják akkor a kutya se veszi!Meg az Nv kártyáiból a 460-as had se fog,még bele se kóstolni szólóban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. jozsefm Fzolt...
2010.11.08. 20:56
A RadeOn-ok tekintetében reális, a GTX-580-al kapcsolatban én kissé szkeptikus vagyok,de nagyon jó lenne ha legalábbaz egyik AMD-t befogná, különben megnézhetjük az árakat!Könnyen meglehet a 700$ a 6990 esetében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. fxdx
2010.11.08. 21:02
Ez a videó...khmkhm...nem sikerült kicsit Maúnika sósra?

Szerintem is hülyeség a fogyasztáson molyolni. Ezek a VGA-k pihiben már egész normálisan fogyasztanak...aztán még ott a játékgép CPU-ja is, stb. Vagy akkor inkább már konzolban gondolkodni.

Én reménykedem -bár már nem érint-, hogy valamit szerkesztettek még a GPU-n, és sikerült már végre valami normális méretű chipből kihozni a teljesítményt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Kicsimix
2010.11.08. 21:14
Az lesz majd megint ,hogy szepen bepozicionalja az nv ezt is a 6990 arsavjaba... Igy nem lesz tul jo vetel szerintem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. jozsefm Kicsi...
2010.11.08. 21:20
Az árával kapcsolatban már volt ma itt tipp ,a GTX480 eredeti árába pozicionálták a jólértesültek..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. pal07
2010.11.08. 21:23
Ha a fogyirol van szó nekem a 127cm Plazma fogyaszt képtertalomtol függően 230-300vatt-ot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Kicsimix
2010.11.08. 21:24
kizart dolognak tartom.. az ujdonsag erejevel + mivel utosebb kartya lesz fel fogja arazni ahogy mindig.. 130 utan megalhat valahol majd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. jozsefm Kicsi...
2010.11.08. 21:36
A GTX 480 bevezetésekor kb. 140.ezer volt,én ezt gondoltam eredeti árnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. szabtam
2010.11.08. 21:39
Fzoltan

a kwh számításod, megtérülés a kisgép esetében szinte tökéletes, talán még kicsit több a spórolás az én számításom szerint. a kis gépemen terheletlen üzemmódban több, mint 100w-al fogyszt kevesebbet.

de ha 2 gép van, akkor a nagy fogyasztású heti pár órát megy csak.
nagyon nem úgy van, ahogy mondod, hogy megy úgyis mind a kettő...

és ha csak egy nagy fogysztású géped van, és az megy 24/7-ben, jól nézel ki.

gyakorlatból tudom mindkét verziót, nehéz lesz vitatkozni. nekem 9k az átalányom, légkondival, mindennel. szomszédom totál hasonló életvitel, nem háztartási berendezések, gázfűtés, stb. is nagyjából ua, de nincs légkondija. de egy elavult, de nagy fogysztású pc-je van 24/7-ben: 16 az átalánya...

de ne offolok tovább, már így is többen félreértik a egészet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Fzoltan
2010.11.08. 22:22
szabtam: Ehhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy az a 7e forint különbség tuti, hogy nem CSAK a számítógéptől van... Röviden utánaszámítva 7000/45*1000/30/24=215 wattal több fogyasztás a nap 24 órájában egész hónapon át. Néhány régebbi háztartási géppel már más a helyzet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Fzoltan
2010.11.08. 22:23
szabtam: nem úgy gondoltam, hogy emgy folyamatosan, hanem hogy néha-néha megy, bekapcsolod, fogyaszt (rosszul fogalmaztam)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. carraroxt
2010.11.08. 23:10
Egyébként a videó közben nekem néha már az alánevetős komédiák jutottak eszembe. Stem a demonstrációban tuti voltak olyan diák is mint:
ÖRÜLJ!!!!
TAPSOLJ!!!!
LEPŐDJ MEG!!!!
Az meg, hogy újra feltalálták a spanyol viaszt, már meg sem lep...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. petimanus
2010.11.08. 23:24
Én amondó vagyok, hogy akinek van pénze csúcskártyát megvenni, az nem aggódik a számla miatt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. jozsefm
2010.11.09. 00:46
Az első tesztek a TECHPOWER-en:


Teljes teszt:

NVIDIA GeForce GTX 580 1536 MB
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Rocky22 jozse...
2010.11.09. 01:01
József m.!

Te mindig naprakész vagy! A legtöbb infóm mindig rajtad keresztül szerzem.
Amúgy tényleg jó kártya lett!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. carraroxt
2010.11.09. 01:32
Még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy ez tényleg egy új gpu, nem csak egy hatékonyabb panel, válogatott chipekkel.
De ha már a GTX480-ban is így jött volna ki a GF100 akkor másképp néztek volna ki a dolgok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. carraroxt
2010.11.09. 02:01
Kis matek: (512/480)*(772/700)=1,176 és lám csodát, hogy a tesztben a 27. oldalon található teljesítmény összesítésben is max. ennyi az eltérés a 480 és az 580 közt. Egyébként elismerésem az új tápellátásnak, és a jobb hűtésnek (bár ne feledjük válogatott GPU-kkal könnyebb), de lehet nem lennénk ennyire hasra esve tőle, ha az eredeti referencia modellek nem lettek volna olyan sz@rok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Fzoltan
2010.11.09. 07:47
Hát én meg voltam róla győződve, hogy a GTX580 lehadja az 5970-et... eltelik majd 1 év az 5970 megjelenése óta, és még le se tudják hagyni... Most biztos megint felkorbácsolom az érzelmeket, de ez a 480=>580 megint olyan átnevezgetősdi szagú... egyszerűen annyiról van szó (a teszt alapján), hogy ki tudták dobni a teljes értékű 480-at... amit mindenki 485-ként várt. Már csak az a kérdés, hogy összesen hány ilyen GPU-t tudtak készíteni... (Ha a 480 megjelenésekor jelenik meg, mint 485, alternatívát állítva az 5970-nek, szerintem senki nem szólna most semmit.)
(A videóhoz meg nem fűznék kommentet, picit gagyi, de hát ez a marketing. De ilyet kb. kezdő, kis vállalatoknál láttamlegutoljára, ez nem vall az nVidiára...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Fzoltan
2010.11.09. 07:48
lehadja => lehagyja
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Fzoltan
2010.11.09. 08:10
józsef m.: Levették a honlapról... aki nem látta volna: az 580 2% illetve 5%-al le volt maradva az 5970-től. Csak nem kacsa...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. fxdx
2010.11.09. 08:38
Majd legyártanak belőle néhány ezer darabot, itt-ott megjelenik nagykerekben, üzletekben, lesznek csepegtetett hírek és tesztek, és ez pont elég lesz arra, hogy néhány tízezer potenciális vásárló ne vegye meg a konkurencia kártyáját.
(Jön a karácsonyi bevásárlás!)
Ezzel ismét időt nyer az nV, csak azt nem tudom, meddig lehet ezt csinálni?
Ideje lenne már a marketing-osztály helyett a termelési-divíziójukat fejleszteni.
Eleve nem értem, hogy miért keverik a profi felhasználású kártyákat a játék-kártyákkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Joachim21 fxdx
2010.11.09. 09:15
Ezt addig lehet csinálni, amíg a professzionális felhasználásra szánt chipek nem különböznek alapvetően az asztali gépekbe szánt chipektől. Amikor ez a kétirány teljesen elkülönül, vagy amikor intel és amd papa mindent egybeintegrál és nem lesz PCI-E bővítőhely már, onnantól Nv nem fog több kártyát kiadni mezei felhasználóknak.

Keverniük azért kell a két csoportot, mert egy új GPU fejlesztése drágább annál mintsem hogy megérje egy beszűkülő piacon. Mobilgépekben az intel most kinyírja az optimust, mert a SB IGP-je lekapcsol ha külső IGP-t észlel. Asztali fronton az amd az alsóközép kategóriáig beintegrálja a piacot a CPU-ba, ami marad, az meg nem hoz nyereséget. Kényszerpályán mozognak, mert előbb utóbb menniük kell a PC-s piacról
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. somakb Joach...
2010.11.09. 10:02
"Mobilgépekben az intel most kinyírja az optimust, mert a SB IGP-je lekapcsol ha külső IGP-t észlel. Asztali fronton az amd az alsóközép kategóriáig beintegrálja a piacot a CPU-ba, ami marad, az meg nem hoz nyereséget. Kényszerpályán mozognak, mert előbb utóbb menniük kell a PC-s piacról"

Ez továbbra is urban legend, nics sehol egy teszt, semmi, spec, hivataol infó az égvilágon... egy elhintett mondat alapján terjeszti ezt is a meg nem nevezett AMD marketingekért felelős urban legend gyáros.

Meglátjuk 2011 januárjában, hogy is van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.11.09. 10:54
@somakb
Akkor nemigen láttad az AMD demóját a CPU-ba integrált GPU teljesítményéről:
[LINK]

ill az Intel (I5-be integrált GPU laptop) hasonló megoldásával összevetve:
[LINK]

Látszik a bal felső sarokban az fps.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. somakb fxdx
2010.11.09. 11:12
??? És ennek miköze ehhez az urban legendhez amire válaszoltam? :"Mobilgépekben az intel most kinyírja az optimust, mert a SB IGP-je lekapcsol ha külső IGP-t észlel. "
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.11.09. 11:20
folyt.: "...Asztali fronton az amd az alsóközép kategóriáig beintegrálja a piacot a CPU-ba, ami marad, az meg nem hoz nyereséget. Kényszerpályán mozognak, mert előbb utóbb menniük kell a PC-s piacról"
Ha nem erre értetted, bocs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Fzoltan
2010.11.09. 11:59
Na meg is vannak a táblázatok
http://www.xtremesystems.org/forums/showthread.php?p=4618938
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jozsefm
2010.11.09. 17:12
Érdekes vélemények.Röviden az enyémet:jó ez a kártya,?előrelépés,? A GTX-480-hoz képest hoz kb. 10% többlet teljesitményt, némileg kisebb chippel,és fogyasztással.Az Nv-hez képest jó,a baj a RadeOn-nal van.Amire már a 480-at is szánták arra még ez se lett egyértelmüen elég.Mindezt a csucs RadeOn megjelenése után/2009.11.18/ pontosan egy évvel,leváltása előtt ,napokkal hetekkel. Ezt nevezik generácios lemaradásnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Joachim21 somak...
2010.11.09. 17:18
Akármennyire is csak városi legenda, ettől függetlenül logikus lépés lenne az intel részéről leszámolni az Nv-vel, ha már a vezérlőlapkák piacáról kitúrta és elindult a platformosodás felé. Nemhiszem h 2011-ig várni kellene h kiderüljön, jönnek majd az előzetes tesztek már november végefelé.

Józef m.
Nem egy célközönségnek készült, ahova csinálták, ott nincs ellenfele a GF100-nak. Az 580 csak tovább erősíti az Nv elsőségét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. jozsefm Joach...
2010.11.09. 17:37
Tudom a professzionális piac,ismerem és figyelemmel kisérem az ottanni teljesitményét,és a mostanában körüllötte zajló eseményeket is.

Az alsó kategória,vagy ha ugy tetszik belépőszint/ 50%-a a jelenlegi teljes videovezérlő piacnak/,az mindenképp elvész Nv-számára X86-os licenc hiján.A csucson láthatóan megint csak kevesek,nem versenyezhetnek teljesitményben az AMD-vel,nagyon leszükül a mozgástér a PC.szegmensben is a jövőben Nv.számára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. ThePoweR
2010.11.09. 17:51
Hát annyira nem sikerült rosszul bár nem értem mért kellett GTX 580-nak nevezni. Már így is hány szériát ugrottak. A 3xx is kihagyták mert hogy az a mobil... Hát nem tudom ki keverte volna össze. Tesszellációban egész jó. FullHD-ba má majdnem játszható a Metro 2033!!!!!

Ha kijön a 69xx akkor majd kiderül hogy mégis mennyire lett jó a kártya. Mert így egyenlőre okés de ha a 69xx kb ezt a teljesítményt hozza vagy még jobbat de olcsóbban akkor megint "bukta".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. somakb jozse...
2010.11.09. 17:56
"Érdekes vélemények.Röviden az enyémet:jó ez a kártya,?előrelépés,? A GTX-480-hoz képest hoz kb. 10% többlet teljesitményt,"

Légyszi légyszi linkeld azt a tesztet amelyiknek a konklúziójában 10% szerepelt nem pedig avg.20 ... plíííz... veled ellentétben minden tesztben jó kártyának értékelik, mindenkitől ajánlott plecsnit kap stb stb.. sehol egyben sem szerepel, hogy csak 10%-al lenne gyorsabb a GTX480-nál... furán értelmezed a sok nemzetközi tesztet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. ThePoweR somak...
2010.11.09. 18:10
Akkor 13%
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Joachim21 ThePo...
2010.11.09. 18:13
Egy darabig mind1 is hogy mennyivel veri a 480-ast, mert a Cayman gyártása akadozik, és amíg 3%-kal marad el az 5970-től, addig nincs miért szégyenkezni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. jozsefm somak...
2010.11.09. 18:24
Ha ez boldoggá és elégeddetté tesz kéhlek legyen 20%.
elég az előző szériás ,konkurens csucskártya legyőzésére ??....NEM

Eredmény:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. jozsefm Joach...
2010.11.09. 18:28
Inkább legyen kicsit később,de zökkenőmentesen,meghát nagyon nem kell rohanni,a fentiek alpján.A hirek szerint az 580-as is erősen limitált számban, mondhatni tervutasitásos, országonkénti elosztással érkezik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. jozsefm somak...
2010.11.09. 19:00
Elolvastam ,pontositok: GTX480:86%,GTX580100% ,5970:114%..

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. rabib
2010.11.09. 19:03
Hát nekem nem lesz GTX580-am. Ma jött meg a GTX470SOC. Most itt van a gépemben, és alapjáraton 40-50° között van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. ThePoweR
2010.11.09. 19:09
Hát de azért a GPU méretek se egyeznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. rabib
2010.11.09. 19:25
Hát nem tudtam mást, még nem volt időm tesztelni.

Nem hihetőek a tesztek. Én az iPonosnak hiszek a legjobban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ThePoweR
2010.11.09. 19:26
Lehet csak elszámoltak valamit vagy félremértek. Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jozsefm
2010.11.09. 19:34
Szia Mikrobi

Nem kötekedésként és fanyalgásként de nem is NV fan lekesedeéssel!Egyszerüen középen és reálisan!No meg kissé szomoruan is, márcsak azért is mert ezek alapján látható előre a majdani 5950-5970-5990 ára!!Mindig hangoztattam az elődök pofátlanul magas árazását,konkurencia hiányában.Ugy maradt.

Milyen felbontáson?

1024X768 -1280X1024 -en ! Hát nem igazán ez a mérvadó ha már erőről beszélünk,csucskategóriás terméknél.
Ezek ma is igy vannak:

nincs itt semmi sumák!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rabib
2010.11.09. 19:36
Aaaa... GTA IV olyan procilimites, hogy a GPU-t alig bírja kihajtani 50%-ig. Betekert ez a kártya nekem, elég lett volna a GTX460 is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ThePoweR rabib
2010.11.09. 19:47
4870-em GPU-ját se mindig járatja 100%-on a GTA. Inkább 80-90.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.11.09. 21:07
Pár játékkal teszteltem a GTX470-et, hát mit is mondjak, brutálisan erős.

Szerk.: Ja és elbírja a tápom is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. jozsefm rabib
2010.11.09. 21:11
rabib...valami képet..


követel a nép ha már rádbeszéltük a 470-et.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2010.11.10. 16:46
Csináltam egy képet. [LINK]

Api: DX11
Shaders: High
Tesselation: extreme
Anisotropy: 16x
Anti-analising: 8x
Resoluton: 1280x1024
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!