iPon Hírek

Gigabyte Aivia: egerek és billetyűzetek gamereknek

Dátum | 2010. 05. 27.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MULTIMÉDIA

A Gigabyte kínálatában rövidesen megjelennek az első játékosok számára készített perifériák, amelyek az Aivia (Advaced, intuitive and versatile interface archetype) családban kapnak helyet. Az újdonságok letisztult formavilágukkal, fejlett funkcióikkal és elegáns megjelenésükkel próbálnak majd helytállni a piacon, amely manapság már elég zsúfoltnak mondható.


A család első billentyűzete az ergonomikus felépítéssel rendelkező Aivia K8100-as modell lesz. A billentyűzetet úgy alakították ki, hogy a legnagyobb hangsúlyt a játékos társadalom tagjai által használt billentyűkre helyezték. A billentyűzet egy érintő csúszka segítségével ad lehetőséget a hangerő gyors és egyszerű módosítására, ami a gyártó szerint piacvezető megoldásnak tekinthető. A billentyűzet 20 Anti-Ghost Key technológiával is rendelkezik, azaz akár 20 billentyűt is lenyomhatunk egyszerre, így igen komoly billentyű kombinációkat is használhatunk játék közben, a rendszer fel fogja ismerni és el fogja fogadni nem úgy, mint az átlagos, nem pont játékra kihegyezett billentyűzetek esetében.

Aivia K8100
A billentyűzet makrók tárolására is alkalmas. A GHOST Macro Engine-ben 5 mód áll rendelkezésre, módonként pedig 5 makrót tárolhatunk, azaz 25 makró érhető el egyszerre. A billentyűzet egyébként összesen 100 makró tárolására képes, de ezekből gyorbillentyűkkel csak az aktuális 25 érhető el. A makrók menedzseléséről a GHOST Engine szoftver gondoskodik, amellyel mindig kiválaszthatjuk, hogy éppen melyik makró szettet melyik gyorsgombhoz rendeljük hozzá. A szoftver az egérkurzor mozgását is képes rögzíteni, így igen komoly makrók létrehozására van lehetőség.
Aivia M8600
A második termék már egy egér lesz, amely az Aivia M8600 Wireless Macro Gaming Mouse nevet kapta. A vezeték nélküli rágcsáló egyetlen töltéssel 24 órán át képes helytállni a legkeményebb virtuális csatákban is. A szerkezethez tartozik egy töltő dokk, valamint egy vevőegység is, amely 1000 Hz-es frissítéssel dolgozik, vagyis igen pontosan és gyorsan fogadja az egér által küldött jeleket, ennek pedig főleg gyors mozgások lekövetésénél van nagy szerepe.

Aivia M8600 - töltő
A Gigabyte mérnökei QSBS technológiával állnak a gamerek rendelkezésére, ami hatékony és gyors akkumulátor-cserét garantál: a régi és az új akkumulátorok cseréjéhez a gyártó szerint elegendő 0,1 másodperc. Természetesen csak úgy, mint a billentyűzet, úgy az egér is képes makrók rögzítésére a GHOST Engine segítségével. A makrókat ebben az esetben is szoftveresen menedzselhetjük.

M8000X
A gyártó nem csak a frissen elkészített, de a már meglévő termékeit is magával viszi az idei Computex-re. Így a látogatók találkozhatnak majd a Gigabyte M8000X modellel, amely 6000 DPI-s érzékenységgel dolgozik. A rágcsáló 32 KB-nyi fedélzeti memória és a második generációs GHOST Engine segítségével birkózik meg a makró rögzítés és kezelés feladataival: a termék összesen 70 makró tárolására és kezelésére képes. A makrók kezeléséről az Avatar Software gondoskodik.

M7700B
A kínálatban jelen lesz az M7700B is, amely egy lézeres, Bluetooth v2.1+EDR technológián alapuló megoldás. Az egység 3 Mbps-os sávszélességű kapcsolat segítségével van összeköttetésben a rendszerrel és 10 méteres hatótávolsággal büszkélkedik. Összesen 79 csatornát támogat, így stabil, gyors kapcsolat van közte és az adott rendszer között.

M7800S
Végül, de cseppet sem utolsó sorban egy pici lézeres egér is jelen lesz a Gigabyte standján. Az M7800S modell swarowski kristályokkal, bőr borítással és 18 karátos arany díszítőelemekkel büszkélkedik, azaz tulajdonképpen egy luxus egér. Érzékenysége kapcsolgatható 800 és 1600 DPI között és egy pici USB-s adó-vevővel érkezik, amely 2,4 GHz-es frekvencián tartja a kapcsolatot az egérrel.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. tszaboo
2010.05.27. 12:05
0,1 másodperc elemcsere? 20 billentyű egyszerre? Vezetéknélküli gamer egér? 18 karátos arany? Valakiknek itt nagyon elgurult a gyógyszere, és nem sikerült megtalálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Iceman tszab...
2010.05.27. 13:13
Az az egyik fele, a másik pedig, hogy a gamer egér ott kezdődik, hogy vezetékes! Egy igazi "gamert" sem láttam még rádió egérrel játszani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. engine
2010.05.27. 13:50
Ez a billentyűzet nagyon faja, az egerek meg nem gamerek mivel vezetéknélküli, vagy is az, aki akarsz vele sz....ni az vegyen jó sokat, de az a M8000X nem rossz bár nem cserélném le a G9x-et ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. raiden
2010.05.27. 13:51
senki sem játszik rádiós egérrel... aki me igen, az me csak nagyon hobby szinten játszik...
mx518
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. axe
2010.05.27. 14:50
Én sem láttam még sok gamert vezetéknélküli egérrel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Szerzetes
2010.05.27. 15:12
Azért a válság nyomai még érezhetők az Aivia 8600-on. Drága volt a körző, ezért azt nem kaptak a szerkesztéshez a dizájnerek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. No.1.
2010.05.27. 16:28
Hát nem tudom ki hogy van vele...
Én évekig CoD1/2-t toltam vezetéknélküli egérrel, billel.
Most halt ki a bal gomb az egérnek, így rászántam magam én is a g9x-re.
Ég és föld a kettő, de jobb nem lettem a játékba.
7éve tolom, így javulást nem érzek.
Viszont a giga rágcsálónak azt a 24 órát keveslem. Nekem 2950es akksik voltak az egérbe, 2-3 hetekig kihúztam vele. Csak amikor játék közben merült le, az volt az idegölő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. sanjero
2010.05.27. 20:07
Nekem wireless egerem van évek óta és arra sem emlékszem mikor cseréltem benne utoljára elemet... (Logitech)
A bill. is wireless, abban pedig még egyszer sem kellett cserélni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!