iPon Hírek

Gigabyte G1.Assasin 2 alaplap X79-es lapkakészlettel

Dátum | 2011. 10. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Gigabyte Technology műhelyében már elkészült a legújabb alaplap, amely ezúttal X79-es lapkakészlet köré épül és a G1.Assasin 2 nevet kapja. Az újdonságról ma megjelentek az első hivatalos fotórészletek is, ám a terméket teljes pompájában majd csak később csodálhatjuk meg.


A fotók mellett természetesen már néhány információ is rendelkezésre áll az alaplap várható specifikációival kapcsolatban. A fekete és zöld színeket alkalmazó újdonság esetében a különböző hűtők mind-mind a fegyverekre, illetve azok egyes komponenseire emlékeztetnek, a PCH hűtőjén pedig egy komplett pisztolyt helyeztek el a dizájnerek.



Maga az alaplap az Intel X79-es lapkakészlete köré épül, így a négycsatornás DDR3-as memóriatámogatással ellátott Sandy Bridge-E processzorokat fogadja, amelyek valamikor november közepe felé jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban. Memóriaslotokból összesen négyet kapunk, míg a SATA portok között két 6 Gbps-os és négy 3 Gbps-os példány lapul. PCI Express x16-os bővítőhelyből kettő áll rendelkezésre, de a fotók alapján PCI és PCI Express slot(ok) is jelen vannak a repertoárban.



A Gigabites Ethernet vezérlő szerepét egy Killer 2100-as egység tölti be, amely a hálózati forgalom kezelésével kapcsolatos feladatokat leveszi a CPU válláról. A minőségi hangzásról egy Creative X-Fi sorozatú audióvezérlő gondoskodik majd. Az új alaplap ezzel együtt USB 3.0-s portokat és két darab BIOS-t is tartalmaz.

A termékkel kapcsolatban egyelőre további információk nem állnak rendelkezésre.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

31. carraroxt
2011.10.19. 16:05
Ez a killer/assasin sorozat egyre gázabb minden bemutatott típussal...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. arin
2011.10.19. 16:06
Killer E2100 - sztem nagyobb sikere lenne a TV shopban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. arin
2011.10.19. 16:06
Killer E2100 - sztem nagyobb sikere lenne a TV shopban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. kockaharco...
2011.10.19. 16:31
Egyébként az a fegyver nagyon gagyin néz ki, ha most fegyver van, akkor pár év múlva, lehet a szabadság szobor fog elhelyezkedni az alaplapon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. atti2010
2011.10.19. 16:32
Szerintem nyissanak játékpisztoly gyárat legalább ahhoz nem kell Biost írni mert erősen láthatóan már mindenki a pisztolyos hűtőkel van elfoglalva, ha így megy tovább a 2 helyről jövő tavasszal az utolsóra zuhannak onnan meg egyenes út vezet az Abit Epox konzorciumba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Jan88
2011.10.19. 16:37
Szerintem is gagyin néz ki az a stukker!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. sks7891
2011.10.19. 16:46
Bucsuban ilyen pisztolyt lehetett lőni. De ott is csak egy pálcás volt. (max)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. homeware
2011.10.19. 17:00
Ez annyira nevetséges, meg a versenyautó hűtők és a többi ilyen okosság...
Ezt most tényleg komolyan gondolják?
Esküszöm mikor megláttam, majdnem lefordultam a székről...

Hagyományos zöld alaplapot kb. már nem is látni, mindenhol fekete, ilyen-olyan tarka, most már fegyverek vannak rajta...
Jövőre mi lesz, tank alakú gépház ágyúcsövébe kell tenni a löveg alakú videókártyát?
Nekem személy szerint még a ledes házak is nevetségesnek hatnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. carraroxt
2011.10.19. 17:09
Egyébként nem lenne rossz az alapötlet, de a kivitelezés nagyon idióta. Ha már mindenképp killerezni akarnék, mint marketingfogás, csinálnék szimplán egy stílusos (na jó, max terepszínű nyák ) lapot, aztán mellékelnék hozzá valami pofás fegyver alakú játékvezérlőt, meg valami matricát a gép oldalára. Máris nem gagyi, hanem faja lenne a dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Snaketale
2011.10.19. 17:16
jó alaplapok ezek gameléshez, meg mindenhez, de ez a gun téma... mág kicsit kopott, gagyi, gyerekes.
a matt pcb azért fasza és a zöld is jól néz ki amugy, gondolom hasítani fog a lap.
ezt a pisztolyos cuccot vegyék már ki a dizájnból
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. MaximumGam...
2011.10.19. 17:29
Ezt az alaplapot határon nem lehet kivinni Asziszik fegyver...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. stranger
2011.10.19. 17:38
Műanyagpisztoly, mint oviban. Következőre homokvárat kérünk, vagy senki nem veszi meg 100k-ért!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. BBC32
2011.10.19. 17:41
nemtom mi a bajotok ezzel a fegyver design-al sztem tök jó ötletes meg az a hűtőborda is olyan mint az M4A1-nek az előagya sztem nagyon jó kis lap én majd veszek egy ilyet jövőre az biztos mert nekem tetszik akinek meg nem az ne vegye meg ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. stranger BBC32
2011.10.19. 17:43
Köszönjük, hogy illusztráltad, melyik réteg fogja majd megvenni..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. csicsoblad...
2011.10.19. 17:54
Az már biztos, hogy a chip nem nagyon melegszik, ha ezt a sz*rt rá tudták tenni.

Egyébként szerintem pont ez volt a céljuk, hogy így reagálják le az emberek, aki megveszi, tuti telepakolja VGA-val meg bővítőkártyákkal, hogy ne látszódjon az a gagyi műanyag sz*r, ha szerencséjük van pont gigabyte VGA-kkal. Dupla haszon. D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. atti2010
2011.10.19. 18:04
Lehet egy nagy műanyag csöcs kerül a következőre, ha olyan játék jelenik meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. JackFeryll
2011.10.19. 18:35
Na ne. A többi Assassin lap is gáz volt, de ez? Ezt a pisztolyt még mindig nem sikerült feldolgoznom.
Ha ilyen lapra lenne szükségem ez lenne az utolsó amit megnéznék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. psylocke
2011.10.19. 20:12
hangrendszer kondijai WTF??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Powerdream psylo...
2011.10.19. 20:13
Na az a gagyi kínai!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. jozsefm
2011.10.19. 20:37
Ezt nem gondolták komolyan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Csaber
2011.10.19. 20:51
A következő hír az lesz hogy , a Gigabyte gondolva a női vásárlókra a Helló Kitty-is verziót is elkészítette
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Georg17
2011.10.19. 22:58
Amikor megláttam a címet, godoltam hozzászólok valami komolyat, hogy ez gyors volt. Mármint gyorsan ráhúzták az X79-re is az Assasin maskarát.

De aztán megláttam a pisztolyt és.....................nálam ez mindent visz. A szilveszteri poénok közé simán be lehet majd tenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. szala11
2011.10.20. 08:57
Ez a pisztolyos dolog már szerintem is sok. A tár még valahogy elment, de ez...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jozsefm
2011.10.20. 09:04
Nem efféle müanyag csicsákkal kellene próbálni visszaállítani az utóbbi időben alaposan megcsappant bizalmat.
A következő már az lesz ,hogy a pisztoly csőtorkolatához LED kerül ami lövéskor villog?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. stranger
2011.10.20. 09:11
Miket ki nem találtok DDDDDDDDDDDDDDDDDDD Gigabyte lehet felvesz titeket dizájnernek, ha így folytatjátok DDDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. dilofekete
2011.10.20. 10:26
A Bonic baker sütő már szinte hasznos is lehetne, melegszendvics sütő opcióval
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. dilofekete
2011.10.20. 10:32
hátul a kártya slot-ok helyébe kell dugdosni a kaját és kidobja tálcán a kész kaját vagy elölről és rátolja az alaplap fölé a kenyeret és rácsapja az alaplapra, a sajt meg ráfolyik a memóriák közül, de a hidak melegítik fel lol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. piter
2011.10.20. 17:46
Azert ne tulozzunk kajat nem csinal!Viszont overclock modban ha tulmelegszik akkor elkezd lovoldozni es eltalalja a helytelen felhasznalot!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. levente88
2011.10.21. 07:31
Ilyen árfekvésben szerintem a maximális minőségérzetre kellett volna törekedjenek főleg, hogy egy új architektúráról van szó, amire rá kéne cuppanjanak a vásárlók. Szerintem a gamer szegmensben eddig ez a legrondább. Am a stukkert leszámítva nem lenne rossz, de így nagyon hajaz valami kínai giccsre. Nem is illik oda, olyan mintha kifutottak volna a fejlesztésre szánt időből és a végén csak úgy odapottyantották volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. levente88
2011.10.21. 08:00
Kiegészítem...aki odabiggyesztette még azt a halálfejet is a markolatra vissza kéne dugni valami óvodásoknak szánt rajzkörre, hogy ott élje ki a gyerekes alkotási hajlamait, ne egy felső kategóriás alaplapon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dilofekete
2011.10.21. 13:05
ha a nappalis konyha nem oltás, akkor a melegszendvicssütős alaplap sem az
akkor viszont egy robot kéne és az főz mos takarít egymagában és még játszhatok is vele a punciformájú egérkéjével
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!