iPon Hírek

GlobalFoundries: 14 nm-es LPP gyártástechnológia már jövőre

Dátum | 2014. 12. 23.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Nemrégiben derült ki, hogy a Samsung 14 nm-es LPE (Low Power Early) gyártástechnológiája már elérhető a vállalat partnerei számára, az viszont nem derült ki, pontosan mely partnerek élnek ezzel a lehetőséggel. Az viszont biztos, hogy a 14 nm-es LPE gyártástechnológia a GlobalFoundries 8-as gyárában is elérhető lesz, hála a felek között korábban kötött megállapodásnak. A GlobalFoundries várhatóan a következő év első felében indítja el a 14 nm-es LPE gyártástechnológiára alapozó termékek sorozatgyártását. Ez a Samsunghoz képest pici késésnek tűnik, de az időzítés még így is jó ahhoz, hogy a GlobalFoundries üzemeiben előbb indulhasson meg a 14 nm-es tömegtermelés, mint a rivális TSMC gyáraiban – aki a korábbi hírek szerint mind 16 nm-en, mind pedig 14 nm-en lemaradásban lesz riválisaihoz képest.
A 14 nm-es LPE gyártástechnológiával többféle chip is készülhet: a pletykák szerint a Galaxy S6-os okostelefon következő generációs Exynos SoC egysége is ilyen gyártástechnológiát használ majd, de várhatóan az Apple következő generációs termékeiben helyet foglaló SoC egységek is profitálhatnak az új gyártástechnológia előnyeiből. A következő év második felében érkezik majd a 14 nm-es LPP (Low Power Plus) gyártástechnológia is, ami a 14 nm-es LPE eljárás továbbfejlesztett változata lesz. Nem meglepő, hogy a hírek szerint a megrendelők többsége pont erre, azaz a 14 nm-es LPP gyártástechnológiára vár, igaz, az ebben az esetben sem derült ki, pontosan mely cégekről van szó.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

25. atti2010
2014.12.23. 08:44
Jó lesz az, szeretettel várom az AMD K12 APU-t 14nm ideje lenyugdíjazni a Llanot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Kajafun atti2...
2014.12.23. 08:53
Én már nem reménykedek az AMD-ben.
Multhéten kékre váltottam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. atti2010 Kajaf...
2014.12.23. 08:56
Ráérek vele, a DX12 úgy sem lesz jelentősége a CPU-nak, inkább beújítok egy R9-370X -re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Whysper
2014.12.23. 09:39
Én meg majd tolom tovább az FX8120-mal meg a 7870 OC-val ) . Majd beújítok,ha már kiforr és nem horror áron lesz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. gery84
2014.12.23. 09:41
Csak szolok hogy ez az ostya nem alkalmas CPU x86 és GPU-ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. atti2010 gery8...
2014.12.23. 09:43
Az LPP -jó az LPE nem jó, az AMD tárgyal is a Samuval GPU gyártásról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Phantomstr... atti2...
2014.12.23. 10:02
Hát, ha csak játszol, akkor ÁLLÍTÓLAG tényleg nem lesz jelentősége. Mondjuk ha csak játszol, akkor elég lenne egy konzol és egy tablet is, esetleg dokkolós billentyűzettel. Rá is fér, hogy szoftveresen kihúzzák a CPU/APU-ikat a gödörből, mert egyelőre egy felső-középkategóriás kártya is lazán CPU limitbe bír futni velük.

De a DX12 nem lesz csodaszer, ezzel legfeljebb a "költséghatékony" gamer piacon tudnak majd szépíteni. Ha erőben nem lépnek (sokkal) feljebb, akkor gyártástechnológiai fejlesztéssel csak annyit érnek el, hogy legfeljebb low-enden nyerik vissza a versenyképességüket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Galdech
2014.12.23. 10:10
Kíváncsi vagyok hogy a tervezett 2016 előtt látunk-e 14 nm-es AMD processzorokat. Mondjuk furcsa, hogy hirtelen mindenki beérte Intelt gyártástechnológiában, holott eddig évekkel el voltak maradva tőle.

Phantomstranger: Van egy ismerősöm aki a szkeptikus nézetéről híres, te még őt is felülmúlod Úgy beszélsz, mintha nem lenne ma elég egy középkategóriás AMD/Intel processzor bármilyen játékra. Évek óta nem a processzor, hanem a kártya erején van a hangsúly.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. atti2010 Galde...
2014.12.23. 10:18
A gyártástechnológiát valójában a Samsung fejlesztette ki gondolom nem kevés anyagi ráfordítással vagyis nem a Jézuska hozta, 2016 előtt APU biztosan nem lesz 14nm, CPU-t már nem gyártanak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Kajafun Galde...
2014.12.23. 11:55

Azért picit a procin is van a hangsúly, wotba és wowban semmit se ér egy AMD.
Pedig 4,7-en hajtottam a 8120-at
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Phantomstr... Galde...
2014.12.23. 12:02
Az addig oké, hogy "elég", de a gyenge egyszálú teljesítmény miatt nagyon bír droppolni még a 4 modulos FX is. Sok játékban simán be bír menni egy szaros kis i3 alá is. Átlagban még úgy ahogy fel is ér, csak nincs benne sok köszönet, ha közben röcög a játék.

Ez az, amit majd talán rendbe hoz a DX12 és majd talán játék alatt nem fog másfélszer annyit fogyasztani, mint a konkurenciája. Bár a kisebb terhelésből adódó alacsonyabb fogyasztás arra is ugyanúgy hatni fog.

Ezért elég kellemetlen, hogy új architektúrával (és fejlettebb gyártástechnológiával) majd csak valamikor 2016-ban fognak előjönni. Már 2015-ben is el lennének késve. 5 éves hátrányt kell majd ledolgozniuk és egyetlen lövésük lesz rá, és a remény, hogy a rajtuk kívül álló folyamatok majd alájuk dolgoznak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Galdech Phant...
2014.12.23. 12:24
Maradjunk annyiban, hogy nekem más tapasztalataim vannak a témával kapcsolatban.

Mantle és DX12 nem érdekel, konzolra váltok, gépet eladom. Csak azért veszek Kaveri APU-t kis gépnek, mert az IGP-je erősebb bármely Intelénél és a kis visszafogott 1-2 játékomra több mint elég. Ha érdekel, elmondhatom végülis, ezért váltok konzolra, mert sajnos PC-n ilyen grafika nem most lesz 60 FPS mellett. Pedig nagyon szeretném

Kajafun: Nem is mondtam, hogy nincs szerepe benne. Csak azt, hogy a kártyán van a hangsúly.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. atti2010 Kajaf...
2014.12.23. 12:41
Trinityvel-Llanoval WOT -ozunk köszönik szépen jól mennek, nem értem mi velük a gond azon felül hogy a WOT szoftveresen egy sz@rkupac de jön már nemsokára a másik tankos játék CryEngine motorral.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Phantomstr... Galde...
2014.12.23. 13:01
Szíved joga. Én azért megvárnám a Broadwellt. Nyers erőben az Iris Pro már elég keményen felnőtt az AMD-re IGP terén és a 4300-as i3-ak (amikben teljes értékű HD Graphics 4600 van) váltómodellje lehet, hogy keményen odacsap majd.

Legalábbis az utóbbi idők betartott ígéreteit figyelembe véve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. atti2010 Phant...
2014.12.23. 13:07
Az Iris Proval csak 2 baj van, nem minden játék megy rajta jól, olyan drága hogy felső kategóriás VGA-t adnak érte, amugy ha az AMD bedrótozza a HBM memóriát az APU -hoz úgy 100% ugrik teljesítményben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Galdech Phant...
2014.12.23. 13:20
Igen, az Iris Pro már valóban jó lesz. De a semmiből nagyot ugrani sokkal könyebb, mint a meglévő gyorsból még gyorsabbat csinálni. Intel is generációnként alig tud rákapolni a teljesítményre, az energiagzdálkodást csiszolja jóformán. AMD-nél is ugyanez a helyzet integrált videóteljesítmény esetében. Persze itt ez a HBM. Na most igaz hogy AMD párti vagyok, de valamilyen szint fölött már én is szkeptikus. Ezt a szintet a HBM megugrotta nálam, hogy elvileg hatványozottan magas teljesítménytöbbletet fog hozni. Hát lőhetünk a Holdra, csak számítástechnikában ritkán jutnak el oda az ígéretek beteljesülése.

Ne röhögj ki, de konzol mellett tudod mire kell nekem a PC? Outlook, Opera, Sims 2, BF4 Sok modern AAA-s játékkal játszom (BF, NFS, Batman, FC, AC stb.), de régi klasszikus kedvencem a Sims 2. Na most ezt még a Kaveri is kiröhögi, akkor minek várjak Broadwellre, Carrizora? BF4 egyedüli modern játék, amibe sokat beleöltem és sokmindent megszereztem így nem akarom újrakezdeni konzolon. Kaveri Mantleval 30 FPS-el elviszi, de ha minden kötél szakad R7 250-el dual graphicsba kötöm és megvan a 60. Nyílván nem ultrán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Phantomstr... Galde...
2014.12.23. 13:39
Az az alig fejlődés annyit jelent, hogy nincs konkurencia, aki hajtsa, szóval most kb. minimálköltségen kísérletezget és generációnként rádob 30-50%-ot az IGP teljesítményre.

Hova kellene fejleszteni, amikor CPU teljesítményben az Intel belenyomja 65W TDP-be azt, amit az AMD 220W-ba? Sajnos ez a helyzet. Ezért lenne jó, ha az AMD megerőltette volna magát és nem a DX12-t és a Samsungot várná, mint a messiást. Így soha a büdös életbe nem fog felzárkózni.

atti2010
Az Iris Pro azért drága, mert az Intel megteheti, hogy drágán adja. Az AMD nem tud kiállítani jelenleg egy olyan ultrabook processzort, ami hozza akár csak az asztali A10 6800 teljesítményét. Az Intel gyakorlatilag azt csinál az árakkal, amit akar.

Plusz, még mindig ott tartunk, hogy egyszer, majd és akkor ha. Termék pedig 2016-ig nem lesz, csak a Carrizo. Az Iris Pro teljesítménye pedig már akár a Broadwellel lejöhet a megfizethető szintre. Vagyis marad a szoftveres támogatás.

Az AMD legendáiról és népmeséiről pedig majd akkor eldöntjük milyenek, amikor majd kijönnek. 2016-ban. Ha a szokottakkal ellentétben nem csúsznak vele. Csak nehogy olyan pofára esés legyen, mint a bulldozer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. atti2010 Phant...
2014.12.23. 13:45
Samsungot várná, mint a messiást. Így soha a büdös életbe nem fog felzárkózni.


Ugye nem gondolod hogy az AMD megint gyárat fog építeni ahelyett hogy bérgyártóval gyártat, csak azért mert lassan az Intel sem bírja fenntartani a gyárait.


Az Iris Pro teljesítménye pedig már akár a Broadwellel lejöhet a megfizethető szintre.

Ez 1000$ lenne, csak mert 400$ is rengeteg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Galdech Phant...
2014.12.23. 13:48
Nem kell konkurencia a fejlesztéshez. Ez egy tévhit az emberek között.

Mégis egy PC nem tudja hozni 130W-ból Uncharted 4 szintjét, mint a PS4 Persze más kategória a kettő jól tudom, de én többek között ezért is megyek oda. Még az Inteltől is kevesebbet fogyaszt több erőforrással. Mondjuk ezt már kukacoskodásból mondtam, mert engem aztán hidegen hagy a fogyasztás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Phantomstr... Galde...
2014.12.23. 14:09
Valamennyire természetesen kell. De jelenleg ott tartunk, hogy amíg a Nehalemmel és a Sandy Bridge-vel majdnem duplázta az azt megelőző generáció teljesítményét, kiépített egy akkora előnyt, hogy elég csak a kötelező minimumot hoznia. Nem is hoz többet. Az Ivy csak optimalizáció gyártástechnológia fejlesztés volt 10% nyers teljesítménytöbblettel, a Haswell pedig arra tett rá 15-20%-ot. A Broadwell megint csak finomhangolás és gyártástechnológia fejlesztés.

Jelenleg ott tartunk, ha hirtelen húzna egyet az AMD és belenyomná az FX9590 teljesítményét az FX6300 fogyasztásába, akkor kezdene el versenyképes lenni.

A konzolról pedig nem akarlak lebeszélni.

atti2010
Oké, ezt egyelőre függesszük fel. Egyelőre én azt sokkal inkább hajlamos vagyok elhinni, hogy jövőre látom az Iris Prot 150-160$-os i3-ban, minthogy az AMD 2016-ban hirtelen versenyképes lesz. Aztán lehet, hogy az elvárásaim túlzók és pont fordítva alakulnak a dolgok, de elnézve a vállalatok eddigi eredményeit...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Galdech Phant...
2014.12.23. 14:17
Az, hogy a 4770K átlagosan 15%-al gyorsabb a több éves 2600K-tól, számomra annyit jelent hogy az Intel sem képes mindig jelentős teljesítményt hozni. Pedig ez a helyzet évek óta. Értem a gondolatmeneted, de az Intel nem azt követi, szeretne ő több teljesítményt, de nem megy. Persze senki nem állította, hogy nem elegek, de nem is kell évente szaladni a boltba az új prociért. Persze tény, hogy az FX9xxx olyan lett, amilyen.

Nyugodtan beszélhetsz a konzolról, tudom mit gondolnak róla az emberek. Én meg azt gondolom, hogy ideje megtanulnia programozni az új platformra Ubisoftnak is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Phantomstr... Galde...
2014.12.23. 14:45
Inkább 20% valamivel alacsonyabb fogyasztás mellett, de ez van. A valódi csúcskategóriában (LGA2011) azért még mindig sokkal jobban lépdel előre, ott már neki is van 8 magos processzora és lejjebb hozta a 6 magosokat is, ami abban a környezetben, ahová azokat szánták, nem 10-20%-ot fog jelenteni. Az ottani piac jobban meg is nézi, mikor érdemes frissíteni a gépparkot.

A konzolokról pedig nincs mit mondanom. Nincs velük semmi bajom úgy általában, egy előző generációs Xbox nekem is van. Az újtól nem vagyok elájulva, de bőven van, akiknek az igényeihez képest tökéletesen elég. Jó áron hosszú távra még így is sokkal olcsóbb, mint a PC, csak amit azok nyújtanak, az nekem nem elég. Ha már úgyis fenn kell tartanom egy relatíve erős PC-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Kajafun atti2...
2014.12.23. 18:48
Gyere és megmutatom! Leírni úgy se lehet a különbséget!
Asa. figyuzod? Offba tettem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Crytek01
2014.12.26. 08:29
Jó kis Maxwell vagy majd annak az utodja 14nm-esazta alázni fog fogyasztásban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. atix2
2014.12.26. 12:48
Alázni? nem hiszem. Ne gondold h. a konkurencia megmarad 28nm-en, miközben az NV 14nm-en fogja tolni. Viszont, ha bármelyik cégnél valamely termék kitűnően jól sikerül, akkor bizony nyisd meg a tárcád drága polgártárs, ha szeretnél egyet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!