iPon Hírek

GlobalFoundries: növekvő ATIC részesedés

Dátum | 2010. 03. 10.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az AMD az Asset Smart stratégia keretein belül néhány hónapja kiszervezte gyárait, így létrejött a GlobalFoundries. Az AMD ettől a lépéstől, illetve egy befektető bevonásától remélte azt, hogy a cég ügyei végre egyenesbe jönnek. Napjaink eseményei alapján most már úgy tűnik, hogy a korábbi számítások bizony rendre bejönnek.


Az ATIC, ami részesedését tekintve többségi tulajdonos a GlobalFoundries-ben, rengeteg tőkével támogatta az AMD-t és most úgy tűnik, hogy ismét növelni kívánja részesedését, ami jelenleg 68%-on áll. A vállalat a gyárkiszervezéskor az újonnan létrejövő GlobalFoundries-ben 65,8%-os részesedést tudhatott magáénak, ám egyenlő szavazati jogkörrel rendelkezett, mint a kisebbségi tulajdonos, azaz az AMD. Az ATIC nemrégiben bekebelezte a neves szerződéses félvezető gyártót, a Chartered-et, ami néhány hete már a GlobalFoundries részeként üzemel. A gyártó felvásárlásával a GlobalFoundries egy jól bejáratott ügyfélkörhöz és új lehetőségekhez is jutott, mint arról korábban már beszámoltunk. A vállalat ezzel egy időben egyéb neves piaci szereplőkkel is együttműködik, ilyen például az ARM, akivel nemrégiben partnerkapcsolatba lépett a GlobalFoundries.

A legfrissebb értesülések szerint az ATIC most újabb lépésre készül: a cég az idei év második negyedévében 70%-ra emeli részesedését a GlobalFoundriesben, mindezt pedig részvények vásárlásával viszik véghez. Ezzel a manőverrel az AMD részesedése természetesen ugyanekkora mértékben csökken a vállalatban. A két-három hónap alatt lezajló folyamatot követően természetesen nem áll meg az ATIC a terjeszkedésben: a befektető elmondása alapján három vagy négy éven belül teljes irányítás alatt tarthatja majd a GlobalFoundriest az AMD részesedésének kivásárlásával.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Fix
2010.03.10. 10:15
De ha jól tudom akkor ez így lett eltervezve ezek a cégek között.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. rini
2010.03.10. 15:55
Valóban így volt eltervezve, de ki tudja mi van a függöny mögött. Azért az sem jó dolog ha valaki teljesen gyár nélkül marad. Így lassan elérjük azt, hogy az ATIC függetlenné válik az AMD-től teljesen és akkor az AMD-nek nem lesz semmi beleszólása az ügyekbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. doktorovic...
2010.03.11. 11:30
és mint amd megszünik létezni hihi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!