iPon Hírek

Gmail: beérkező levelek fontossági sorrendben

Dátum | 2010. 09. 01.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Google levelező szolgáltatása, a Gmail folyamatosan fejlődik és ennek hatására egyre versenyképesebb és egyre népszerűbb is a felhasználók között. A hivatalos Gmail blog a napokban egy új bejegyzéssel gyarapodott, amely ismét egy, a levelezőrendszerrel kapcsolatos újításról számol be. A friss funkció lehetővé teszi, hogy beérkező leveleink fontossági sorrendben jelenjenek meg előttünk, ahogy belépünk kedvenc Gmail fiókunkba.


A Priorty Inbox névre keresztelt technológia hatékonyan segít a különböző levelek csoportosításában és abban, hogy a számunkra fontos beérkező levelek mindig a lista elején kapjanak helyet, hogy még véletlenül se fordulhasson elő, hogy nem olvassuk el őket, mert egyszerűen nem vesszük észre. A Google szakemberei most egy olyan szolgáltatást kínálnak erre a célra, amely fontossági sorrend szerint három csoportra osztja a beérkező leveleket:

1.
Fontos és olvasatlan
2. Csillagozott
3. Minden más


Ennek fényében a hírlevelekkel és a levelező listákkal szemben mindig előnyt élveznek azok a levelek, amelyeket barátoktól, kollégáktól, illetve egyéb fontos személyektől kapunk. A rendszer az alapján is felállít egy fontossági sorrendet, hogy a beérkező levél küldőjével mennyire sűrűn történik levélváltás, így azoktól a küldőktől, akiktől sűrűn kapunk levelet és sűrűn vagyunk velük kapcsolatban, mindig a lista elején szerepel majd az új levél a beérkező e-mailek között. A Google ígérete szerint a rendszer idővel megtanulja, hogy milyen sorrendet érdemes felállítani a bejövő levelek esetében, sőt, mi manuálisan is befolyásolhatjuk az egy-egy küldőtől érkező levelek fontosságát.

A Gmail természetesen már korábban is lehetőséget biztosított az egyes küldők leveleinek megkülönböztetéséről a szűrőknek és címkéknek köszönhetően (pl.: csillagozás). Az új szolgáltatás ezen a héten válik majd szépen fokozatosan elérhetővé a felhasználók számára, így hamarosan magunk is megnézhetjük, hogy mennyire hatékony a rendszer. A Google Gmail szolgáltatása napokkal ezelőtt szintén egy fontos szolgáltatással bővült, amelynek köszönhetően már telefonálni is lehet Gmailen keresztül. 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. axe
2010.09.01. 19:08
Minek kell bonyolítani eddig is tökéletesen jó volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Razak
2010.09.01. 19:13
axe: Nem kötelező használni. Kikapcsolható
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. P100
2010.09.03. 08:00
Nagyon hasznos funkció, aki nagyon sok e-mail kap, annak meg egyenesen kincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. JarJarMP
2010.09.03. 13:09
Szerintem is nagyon hasznos funkció, jól jön az ilyen.
Amit én hiányolok belőle, az a taníthatóság. Az automatikus tanulás nekem eddig nem jött be, spamek terén is sokáig tartott.. Remélem a jövőben fejlesztik tovább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bpeter87
2010.09.06. 16:33
Tanítható, arra valók a kis plusz és minusz jeles ikonok a levelek fölött.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!