iPon Hírek

GP104 alapú GTX 1060-asokat is piacra dob az Nvidia?

Dátum | 2016. 12. 05.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Érdekes információ röppent fel a minap, amely alapján úgy tűnik, az Nvidia csendben GP104-140 alapú GeForce GTX 1060-as videokártyákat is piacra fog dobni. Ezeken a termékeken olyan „selejt” GP104-es grafikus processzorok lesznek, amelyek a GeForce GTX 1070-es modelleken már nem használhatóak, de némi módosítás után a GeForce GTX 1060-as sorozat igényeit még azért ki tudják elégíteni, így kár lenne őket „kidobni”. Üzleti szempontból nézve pedig egyenesen pazarlás lenne.
GP106
Mint ismeretes, a chipgyártásban előfordul, hogy ugyanazon a gyártósoron készített lapkák más-más tulajdonságokkal rendelkeznek: kicsit más a szivárgási áramuk, kevesebb működőképes komponenssel rendelkeznek, illetve egyéb apró különbségek is vannak köztük. Vegyük példának a GP104-es GPU-t. Ennek „teljes értékű” kiadása a GeForce GTX 1080-as modelleken kap helyet, azok a példányok pedig, amelyeknél nem működik hibátlanul minden SM tömb, letiltják a hibás részegységeket, majd a GPU GeForce GTX 1070-es videokártyákra kerül. Ezt teszik akkor is, ha a chip magasabb órajeleken kihívásokkal küzd. Igen ám, de felbukkanhat néhány olyan GP104-es GPU is, amelyek a GTX 1070 fedélzetére sem kerülhetnek fel, mert nincs 1920 hibátlan CUDA magjuk. Mivel az Nvidia látszólag úgy gondolja, nincs helye egy újabb, GP104 alapú modellnek a termékpalettán, ami a 6 GB-os GeForce GTX 1060 és a GeForce GTX 1070 közé érkezhetne, így kreatív módszert találtak a még menthető GP104-es grafikus processzorok „újrahasznosítására”. A szóban forgó grafikus processzoroknál 1280-ra csökkentik az aktív CUDA magok számát.
GP104
A 6 GB-os GeForce GTX 1060-as videokártyák 1280, 3 GB-os társaik pedig 1152 CUDA maggal gazdálkodnak, az adott GP106-os GPU pedig mindkét esetben 192-bites memória-adatsínt használ. Az „újrahasznosított” GP104-es GPU-val ellátott modelleknél ehhez képest lesz egy kis keveredés, ugyanis a 3 GB-nyi fedélzeti memória mellé 1280 aktív CUDA mag járhat – de egyes források 1152 CUDA magról is említést tesznek, ami eggyel kevesebb aktív SM tömbbel érhető el. Ezek a speciális videokártyák a jelek szerint csak és kizárólag Kínában lesznek elérhetőek, és/vagy elsősorban a különböző OEM konfigurációkban kaphatnak helyet. A szokatlan újdonság érkezésére az Nvidia driver is utalást tett, méghozzá az alábbi eszközaszonosító-sor formájában. •NVIDIA_DEV.1B84 = "NVIDIA GeForce GTX 1060 3GB" Mivel az 1B84-es jelölés a GP104 alapú videokártya-családot takarja, így biztosnak tűnik a GP104 alapú 3 GB-os GTX 1060-asok érkezése. Ezek a termékek az eltérő GPU miatt többet fogyaszthatnak majd, mint GP106 alapú társaik, teljesítmény terén pedig ugyancsak lehet köztük némi különbség. Hogy a letiltott részegységeket később BIOS frissítéssel fel lehet-e oldani, mint anno a Radeon HD 6950 esetében? Ez egyelőre jó kérdés. Mivel a termékek közvetlenül nem kerülnek az üzletek polcaira, így ennek sok jelentősége nincs, hisz úgyis nehéz lesz beszerezni őket – plusz nem is feltétlenül éri majd meg erre időt és energiát szánni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. Chavalier
2016.12.05. 14:27
Kétlem hogy fel lehetne őket oldani, ezeket már nem szoftveresen tiltják le mint még régen az AMD tette amikor a selejtes 4 magos procikból eszkábált 3 és 2 magosakat, hanem fizikálisan "elvágják". Az intel is ugyan úgy használja ezt a "butítást", sok i3-as processzor eredetileg i5 vagy i7 volt csak ugyebár hibásak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. gery84
2016.12.05. 14:53
Már a GTX1070-ben 640cuda mag le van tiltva és még így is vannak olyan példányok amik nem jók a 1070-be!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.12.05. 16:30
Azért van különbség a magok/egységek letiltása és a 6970/6950-es tiltás között, előbbi esetekben selejtes részeket tiltanak le, utóbbinál a kevsé selejt vezérelte az AMDt a működőképes részek letiltására
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. master00 Chava...
2016.12.05. 17:45
Vágni csak akkor szokás, ha a chip hibája gátolja a működést, vagy ha amúgy is óriási a haszon. Vágni nem olcsó, és amúgy működő chipet is tönkre tehet (nagy a hőterheles ha laser, elpattanhat a szilícium ha gyémántpenge).
Ellenben ha úgyis csak OEM termék lesz simán kaphat egy saját drivert, ami csak az eredeti bios-szal hajlandó működni és probléma megoldva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ChoSimba maste...
2016.12.05. 18:34
Nem fizikailag vágják, úgy nem is lehet
Ezek csak alacsony szinten letiltott részek lesznek. Kvázi fuse-olják.
A 1070-es letiltott részei sem mindig fizikálisan ugyanazok a részek, hanem azok, ahova a gyártási hiba esik. Ha nincs elég hiba, akkor még pluszban valamennyi a jóból is, hogy a végeredmény 640 letiltott rész legyen.
Legyártani ugyanannyiba kerül egy hibátlan csipet is mint egy hibásat., csak utóbbiból több lesz. Ami már nem megy el 1070-esnek sem, azt most majd becsomagolják 1060-asnak.
Ez így költséghatékony, hülyék lennének, ha kidobnák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. 5hR3kY
2016.12.06. 08:17
Én úgy tudtam hogy dekopírral vágják le a nagyobb Cuda magokat, és ha ilyen fél magok ott maradnak, azt meg sarokcsiszolóval szedik le. A végén meg csiszolópapírral finomítják. Ha véletlenül nagyon belevágnak akkor még GTX 1050 is lehet a chipből. De állítólag volt olyan baleset is amikor nagyon benézték, és akkorát belevágak hogy a chipet Geforce 256 kártyának kellett megcsinálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. ChoSimba 5hR3k...
2016.12.06. 09:03
Ha megnézed az SP számokat, akkor világosan kiderül, hogy amit levágnak a 1070-esből, hogy 1060-as legyen, abból lesz a 1050-es.
Ha kevesebbet vágnak le, akkor 1060/6g lesz és sima 1050, ha többet vágnak le, akkor 1060/3g lesz és 1050ti.
Pont kiadja !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. gery84 5hR3k...
2016.12.06. 09:13
És ami leesik sorja abbol lesz a 512cuda magos GTX1050-es.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. krisz111 5hR3k...
2016.12.06. 13:29
Basszus ezen de jót röhögtem kösz a kellemes perceket !!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. punchman
2016.12.06. 16:02
Mindenesetre nem egy korrekt dolog, hogy az Nvidia időnként akár 3 eltérő terméket is ugyanazzal a számozással lát el. Nehéz lenne új számot, vagy típusjelzést adni a lebutított chipeknek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ChoSimba punch...
2016.12.06. 16:48
Ameddig +-5%-on belül van a teljesítmény, addig felesleges.
Az a megoldás sem jó, amit az AMD művelt az X800-nál, hogy volt belőle több mint 15 verzió, a leglassabb és a leggyorsabb között 2,5x-es szorzóval. SL, GT, XT, XL, Pro, mittoménmi. Az aztán über átlátható
Szóval van itt példa mindenre, ugyanazt is eladták már más néven és eltérő dolgokat is ugyanazon a néven.
Ez a GPU piac már csak ilyen, megvan a hagyománya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. master00 ChoSi...
2016.12.06. 18:18
Vágás alatt nem azt értem, hogy darabolnak egy chipet. Amúgy olyat is szoktak amikor még minden chip egyben van a waferen. Vágás alatt egy egy vezeték megszakítását értem. Ami szinte mindig lézer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. punchman ChoSi...
2016.12.07. 14:23
Azért ez nem ugyanaz. Itt elég lenne egy utótaggal ellátni a kártyát, az ember tudná, hogy milyen GPU van benne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ChoSimba punch...
2016.12.07. 14:50
Felmész a honlapjukra és megnézed, ott le lesz írva.
Eddig legalábbis le volt írva mindegyiknél (amit én néztem).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!