iPon Hírek

GTX 670: ugyan csak később, de lesz négyutas SLI támogatás

Dátum | 2012. 05. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Korábban, amikor az Nvidia a média képviselőinek még a rajt előtt bemutatta a GeForce GTX 670-es videokártyát, akkor a vállalat illetékesei arra a kérdésre, hogy „A GeForce GTX 670 rendelkezik-e majd négyutas SLI támogatással?”, igennel válaszoltak.

A két SLI csatlakozó a GeForce GTX 670 esetében viszont jelenleg csak háromutas SLI konfiguráció építésére vethető be – ez pedig csak néhány órával a hivatalos rajt előtt derült ki, amikor is az Nvidia illetékesei a neves külföldi lapokat tájékoztatták a kellemetlenségről.


Az Nvidia elmondása szerint a támogatás engedélyezéséhez először el kell végezni a minőségellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat, amelyekhez sok idő és erőforrás szükségeltetik. Szerintük fontos, hogy a támogatás hibátlanul működjön, ugyanis az extrém tuningosok és a megszállottak több világrekord megdöntésével is megpróbálkoznak majd a négy GeForce GTX 670-es videokártyákból álló konfigurációkkal.

A cég illetékesei ígéretet tettek rá, hogy a későbbiekben mindenképpen elérhetővé válik a négyutas SLI támogatás is – ennek engedélyezéséhez pedig mindössze egy driver frissítésre lesz szükség.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Heroes27
2012.05.15. 11:10
aha, ott figyel a kettő csatifej a tetején

De azért az a tápcsatlakozó-elrendezés nekem furcsa. Ahhoz, hogy minimum kettőt így kössek a tápra, MINIMUM, nem 4-ről beszélek, elég rendesen kell PCI-E hosszúságú csati
Mert ügye a kábelt közötte nem bírod elvezetni tudtommal! Főleg ha harisnyázott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. newclear
2012.05.15. 11:18
Tekintve, hogy ott véget ér a PCB, nem rakhatták szélebbre. Ugyanakkor valószínűnek tartom, hogy aki Quad-SLI-t épít majd ilyen kártyákból, az nem referencia modelleket fog használni, így jó eséllyel a PCB is normál hosszúságú lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kray
2012.05.15. 11:23
Én SLI-t pont referencia kártyákból építenék, mert az kifelé tolja a levegőt, nem pedig az alaplapra meg a felette/alatta lévő kártyára.

Amúgy szoftveresen hogy oldják meg, hogy legyen még egy csati? Mert 2 csatival tényleg csak 3 kártyát tudsz összehozni. Legalábbis ahogy én ezt elképzelem így magam előtt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. newclear kray
2012.05.15. 12:08
Láttál már olyan kártyát amin 3 van?

A Quad/3-way SLI-hez is kettő kell.

Egyébként ez meg ízlés kérdése. Egyrészt egy SLI-nek otthont adó házban azért valószínűsíthető a jó levegőáramlás, aminek következtében sokkal inkább megéri egy aftermarket cooler, mint sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kray
2012.05.15. 12:08
Newclear igen rájöttem közben Rossz volt az elképzelésem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jozsefm
2012.05.15. 18:05
Na ez nem sok embernek fog fejtörést okozni, ettől nagyobb hibája sose legyen egy terméknek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!