iPon Hírek

Guruja nélkül is jól gurult az Apple

Dátum | 2009. 06. 30.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

Csendes közönnyel nyugtázta a tzsde, hogy féléves egészségügyi kezelése után visszatért az Apple Inc. élére Steve Jobs, a vállalat alapítója, a legendás Macintosh számítógépek, az iPod internetes zenelejátszó-család és az érintképernys iPhone okos telefonok megálmodója. Miután Jobs és az Apple egy fogalomnak számít, az egészségével kapcsolatos rossz hírek 2008-ban ersen megmozgatták a vállalat részvényeinek árát, és amikor januárban bejelentették háttérbe vonulását, padlót fogott az árfolyam. Azóta azonban az általa összeválogatott menedzsment elnyerte a befektetk bizalmát, 67 százalékkal megugrott a vállalat tzsdei értéke, ahonnan tegnap a „guru" visszatérte ellenére nem volt hova feljebb mennie.

Jobs részben otthon dolgozik majd, ám ennek a számítástechnikai szakmában nincs jelentsége. Szakértk szerint a piac arra sem fordít nagy figyelmet, hogy májátültetésen esett át az elmúlt hónapokban – ha el tudja látni a feladatait, akkor a befektetk ennél többre már nem is kíváncsiak. Jobsnál 2004-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, az orvosok e betegséggel és a májmtéttel kapcsolatban is bizakodóan nyilatkoznak. Az Apple az elemzi várakozásoknál jobb nyereséget ért el üzleti éve márciusban zárult második negyedében. Az elmúlt fél évben új Mac komputerrel jelent meg a boltokban, felfrissítette az iPodot és piacra dobta az iPhone új változatát is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Crater
2009.07.01. 00:14
VISSZA A HIRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!