iPon Hírek

Gyártók: nem fog segíteni a Win7 se az eladásokon

Dátum | 2009. 03. 17.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Az aggasztja az ASUS-t és más tajvani gyártókat a Win7 kapcsán, ami minket, felhasználókat megörvendeztet: hogy a Vistával ellentétben a Win7 végre nem igényel erőművet, hanem tökéletesen működik nem csak egy átlagos gépen, hanem akár egy netbookon is.


Ami azonban kimondottan rossz hír a gyártók számára, mivel a PC-eladások jelenleg is igencsak döcögnek, és mivel a jelek szerint komoly esély van rá, hogy a Win7 végre egy valóban rendesen megírt oprendszer legyen, így még csak abban sem reménykedhetnek, hogy annak a megjelenésekor majd megugranak a PC-eladások, hiszen az embereknek így nem kell majd pusztán az új oprendszer miatt új gépet is venniük.

Meglátásuk szerint ahhoz, hogy a PC-piac valóban kijöhessen a gödörből, nem csupán hardveres és szoftveres fejlemények szükségeltetnek, hanem még mindenféleképpen az általános gazdasági környezet javulása is, hiszen jelen helyzetben sokan halasztanak el mindenféle nem-létfontosságú újítást vagy gépcserét.

Ezen a ponton azonban érdemes visszaemlékezni egy kicsit a HP vezetőjének már korábban szóvá tett álláspontjára, miszerint ők a maguk részéről éppúgy nem várnak a Win7-től semmiféle eladás-fellendítést, ahogy már anno a Vista-tól se vártak - holott ahhoz aztán valóban kellett új gép, nem is akármilyen. Akár előre látták már anno a felhasználók viszonyulását a Vista-hoz, akár nem, mindenféleképpen érdekes. A nagyon közül leginkább a Dell tűnik bizakodónak.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

19. Svindler
2009.03.17. 20:00
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. baal18
2009.03.17. 20:21
Blabla szagú a dolog. Ha nem lett volna ennyire (megj.: feleslegesen) negatív hangvétele a Vistának, akkor ez talán SP3-ként jelenne meg (mármint a Win7). Az meg, ohgy nem cserélnek egy OS miatt gépet, miért fáj? Majd a játékok miatt fognak. Bár a mai alkatrészek is kiválóak és bármire elegendőek. A játékpiac meg le fog lassulni, az új technikák még váratnak magukra (voxel).

Talán használják ki megfelelően a jelenlegi hardvereket és utána leeht magyarázni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. leviske
2009.03.17. 20:38
Na én azért attól nem félnék, hogy a Se7ennek annyival kisebb gépigénye lesz, hogy ez lassítja majd az eladásokat. :rolleyes: Kíváncsi volnék, hogy igazából mi is a baja az ASUS-nak, mert hogy nem ez, az biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. gylovag
2009.03.17. 20:56
Az Asus tőlem aztán nyavajoghat, mert Acer lapitopit vettem.
A játékokat meg nem ártana optimalizálni, csak az ugyebár az idő/pénz és a felgyorsult piaci versenyben minél hamarabb akarnak pénzt látni a belefeccölt lóvéból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. axe
2009.03.17. 21:02
én tökéletesen megvagyok a vistával is... 4gb rammal e4600-as procival meg 8800GT-vel (ha számít 500gb-os wd vinyóval) tökéletesen megvagyok vele MINDEN játék megy full grafikán. a win7 számomra csak egy egyszerű csere lessz semmi több, azmeg, hogy a win7 kevesebb átvágya miatt nem vesznek majd cuccokat hülyeség... pont hogy kevés fejlesztéssel fog az összes xp felhasználó váltani a 7-re. aki meg megvette a vistát azmeg vagy idióta, vagy milliomos...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror
2009.03.17. 21:13
A hír a nagybani eladásokkal foglalkozó Asus és Dell forgalmának változásairól szól. Hogyan lyukadtatok ki a játékoknál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. HD_1080p
2009.03.17. 21:18
Azok számára akik ócsárolják a vistát.
Én személyszerint Vistát használok a megjelenése óta, mióta kiadták az sp1-et azóta verhetetlen.

Win7:
amivel jobb lehet mint a vista:
1.Kissebb rendszerigény.
2.DX11
Ha valoban így lessz.

De személyszerint maradok vista-párti mert a win7-nek is lessz bőven hibálya mint minden rendszernek.

Ha a win95 vesszük alapul (98.98se,2000,millenium) akkor az xp-volt az igazi áttörés és most jön a vista sorozat (win7).

Win7:
Vista alapu operácios rendszer némi javitással.

Szerintetek?





 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Terror
2009.03.17. 21:34
Szerintem ezt nevezhetnék Vista SP3-nak is, de marketingokokból mint új terméket vezetik be a piacra, hátha erre nem nem vágja majd rá az emberek túlnyomó része, hogy micsoda szemét, mint ahogy a Vistára. Továbbá szerintem legalább az alapszavakat meg lehetne tanulni magyarul (lesz, kisebb, hibája, és állítmányt is írunk a mondatba, különben nincs értelme).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. polarx
2009.03.17. 21:37
Azt az egyet viszont belehet látni egyenlőre hogy a jelenlegi állás szerint a pre-beta vagy beta állapotú win7 jobban működik mint a vista, számomra legalábbis.. hallottam 1-2 dolgot hogy minél nagyobb build annál több hülyeség benne és lassabb is. több szemét lehet van benne de lassabbnak nem mondanám, egy kellemesen használható OS kellő sebeséggel. Jó lesz ez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Csernus
2009.03.17. 21:39
tök mindegy hogy vista lapu vagy sem a lényeg hogy most már a rc elötti build-ekben is látszik hogy a microsoft megunta a sok nem valami joo rendszer kihozását és végre el keztek dolgozni is rajta rendesen. rádásul nagyon olcson lehet venni olyan gépet amin elfut a vista home basic netán a home premium is. nem kell ide erő mü egy oprendszerhez max memoria. de ez nagyon marketing szagos az ASUS-t meg haddjuk.egy ok amiért szavarja az ASUS-t . az hogy végre kapunk egy joo rendszert és nem kelll annyi hárdvert vásárolgatni az embereknek. és végre igy a helyes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. mtrx220
2009.03.17. 22:06
m$ megint megszivat mindenkit, mint az xp-vel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Balage20
2009.03.18. 00:39
Ezen az egészen nem kell csodálkozni: aki ma számítógépet szeretne, és nem akar játszani rajta, csak net+word, annak elég egy P IV 2,5 Ghz vagy Athlon XP 2500+ 1 GB rammal és egy 40GB-os vinyóval. (Szerintem ez kb a hátár, ezen már teljesen hibátlanul és gyorsan megy az xp) És ezt az egészet nekik vágják kb 20e Ft-ért használtan, + 1 17"-os LCD (mert minek nagyobb) + 20e, és még egyéb kacatok (bill, egér, hangszór
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. npl
2009.03.18. 00:41
hurrá
kiváncsi leszek ki fogja megvenni a win7-et és ki nem az ubuntu + crossover kombóval oldja meg a tömöges gép/os vételt
ezzel a crossoverrel egy hatalmas pofont fog kapni a microsoft, kíváncsi vagyok, ha az kijön rá fél évvel milyen statisztikát fog mutatni az os felhasználói piac
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jamborka
2009.03.18. 06:35
npl!

Te nagyon el vagy tévedve!
Olvasd végig mégegyszer azt a cikket!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. d311c
2009.03.18. 08:35
Az aggasztja az ASUSt biztos, hogy nem lesz extraprofit a Win7 miatt úgy, mint a Vistánál volt annak optimalizálatlansága miatt. Rákészültek, hogy a M$ ismét meggyorsítja a gépcseréket, de nem jött be.

Így már csak a sima név felár marad nekik, de azért nagyon nem kell sajnálni őket, mert az elég nagy. Aki meg kedveli őket fizessen nekik többet újra és újra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. baal18
2009.03.18. 09:32
Majd a DX 11 miatt, meg az új konzolok. De ez később.

Az Asus azért tojt be ennyire, mert a legtöbb Radeont Sapphire-ból, MSI-ból adják el. Az alaplapok piacán sem fogy kellőképpen már az Asus, feleslegesen drága. Rosszul gondolom?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. flashball
2009.03.18. 10:03
Balage20, én is probalkoztam azal amit leirtal, de én arra jutottam hogy a sok használt szar közül azért kell szerencse is ,hogy kifogja az ember azt ami müködik rendesen . Ha nem fogtad ki elsöre , akkor a költségek megugranak, pl egy hibas lap elviszi a memot is , ilyen régebbi lapot (478 socketA) meg csak használtan kapsz.
65-70 ből kijön egy új konfig ,vagy HTPC amire van gar.is és minimum 2core CPU val van , viszi a HD filmeket is és keveset fogyaszt =)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. axe
2009.03.18. 16:56
Vista a király! emlékezzetek vissza, kidobták a vistát egy kalap volt, megjelentt rá az sp1 rohadt jó rendszer lett, kidobják pl 2010 január 1-én a win7-et kb 1 évig instabil lesz, és utána fog rá majd jönni gigás patch amivel jó lesz.... amúgy nemtudom mi bajotok a vistával, akinek jó gépe van tegye fel, akinek szar, annak tökéletesen jó az xp- semmi hátránya nincs, csak kinézetben... sztem a vistát kéne foltozgatni inkább a játékokhoz meg nemtudom miköze van ezekhez, aki nagy játékos mint pl én nagy codos vagyok, hiába van meg torrentről a cod waw, megvettem, mer akkor nekem megvan eredeti bnem ,,csak'' vitruálisan :/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Vardar
2009.03.18. 17:38
Nem kell 70 egy gépbe, 55ből kijön egy Celeron 430as Athlon 1640es kicsike. XP, irodai cuccok lazán elfutnak rajta.
ASUS pedig olyan , sose volt bajom ASUS cuccokkal új gépembe is egy EAH4830 van ami olcsóbb volt a többi 4830ashoz képest amikor vettem a gépet, minimum 2ezerrel.
Szerintem a gyártók azért akadtak ki a mert a válságot kompenzálni akarták volna a Win7es gépfelújítással. Nem jött össze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!