iPon Hírek

Gyengén indította az évet a PC piac

Dátum | 2016. 04. 12.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A PC piac régóta gyengélkedik. Az elmúlt év utolsó negyedévében már látszott némi remény a javulásra, ám most elkészültek az idei év első negyedévét ábrázoló előzetes kimutatások, amelyek nem valami rózsásak. Noha a Gartner és az IDC számai között vannak kisebb-nagyobb különbségek, tendencia terén mindkét cég adatai remekül mutatják, hogy a PC piacon az elmúlt negyedév során nagyon komoly visszaesés következett be az előző év azonos időszakához képest. A Gartner szerint a globális PC szállítások 9,6%-kal zuhantak az előző év azonos időszakához képest, így globális szinten csak mintegy 64,8 millió PC-t szállítottak le. Ez az adat azért is szomorú, mert ez zsinórban a hatodik olyan negyedév, amely szállításimutató-csökkenést hozott, plusz 2007 óta ez az első negyedév, amelynek során sikerült alulmúlni a 65 millió egységet. Az IDC számai ennél picit rosszabb képet festenek, hisz a vállalat elemzői 11,5%-os csökkenésről, illetve 60,6 millió leszállított PC-ről tesznek említést. Hogy milyen okok állhatnak a csökkenés hátterében? Az elemzők szerint problémát jelent, hogy sokat erősödött a dollár, plusz a 2015-ös ünnepi szezonra is túl nagy raktárkészleteket sikerült felhalmozni. Tovább rontották a helyzetet az okostelefonok, amelyek iránt nagy a kereslet – de ez a kijelentés nem valami meglepő, hisz régóta emlegetik a mobileszközöket a PC piac gyengélkedésének egyik kiváltó okaként. Számítógépgyártó fronton úgy tűnik, majdnem minden vállalat piaci teljesítménye csökkent, de a Gartner szerint az Apple és az ASUS is javított egy picit. Az IDC természetesen máshogy látja a helyzetet, ahogy az a lenti táblázatokból is kiderül.
A TOP5 első három helyezettje a Lenovo, a HP és a Dell, viszont a negyedik és ötödik helyezés esetében nincs egyetértés: a Gartner szerint az ASUS a negyedik, az IDC szerint pedig az Apple. Helyezések ide vagy oda, az elemzők úgy vélik, van még azért némi fény az alagút végén. Szerintük idén mutatkozik meg igazán a Windows 10 pozitív hatása, hisz az új operációs rendszer segít mind a konzumer, mind pedig az üzleti szegmens forgalmának fellendítésében. A Windows 10 pozitív hatásának jeleire persze még várni kell. A fenti adatokban nincsenek benne az úgynevezett 2 in 1 konfigurációk, vagyis a konvertibilis noteszgépek, illetve táblák. A Gartner leírása alapján az összesítés az asztali- és mobil konfigurációkat tartalmazza, beleértve a prémiumkategóriás ultramobil noteszgépeket is. Az IDC ezzel szemben az asztali számítógépek és a noteszgépek mellett az ultrabookok, a munkaállomások és a Chromebookok forgalmát is beleszámolta az összesítésbe. Hosszabb távon pont ezek, vagyis a kettő az egyben konfigurációk fogják növelni a PC piac szállítási mutatóit – legalábbis az elemzők szerint.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

38. zsozso23
2016.04.12. 20:21
Köszönjétek a Denuvo-nak!!!!
Nincs min csodálkozni, már tavaly megmondták hogy ez lesz!
Én örülök neki legalább nem kell fejleszteni a gépet! Pedig volt szándékomban, de mi a túrónak?!
A super mario még el döcög rajta.. lol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. axe
2016.04.12. 20:26
mindig annyira gyengén teljesít, hogy fossák ki az újabb cuccokat az elvileg lassan már nem létező piacra... ja igen persze...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Thomas.G.S...
2016.04.12. 21:19
ez azért van, mert az embereknek nincs fölös pénze arra hogy kétévente vegyen 2000 dollárért új gépet... ( a hétköznapi emberek a legtöbb dolgukat el tuddják már intézni az okostelón, tabletten, az okos tv-n szal csak az vesz gépet akinek ténylegesen szüksége van rá)..... ( a Gamerek biztos vennének 2 évente 3-4 ezer dollárért fullos gépet) .....ami a felső 1% által történő a gazdaságokból való pénzkiszipolyozásból történik.. a mostani botrány szerint 20.000 milliárd dollár pénz van offshore számlákon.. ez a pénz hiányzik a gazdaságból... mert a gazdaság úgy működik, hogy kapsz pénzt vásárolsz stb... a pénz természetes forgásán alapszik.. de a nagy cégek és szuper gazdagok kilopják a pénzeket a folyamatból. s a végén egyre kevesebb pénz marad, amiből folyamatosan tovább élősködnek és a többi embernek a maradékon kell osztoznia... a világ leggazdagabb 62 emberének ugyan annyi a vagyona mint az emberiség felének (1760 milliárd dollár) .. na ezért vannak lent tartva a fizetések világ szerte, s ezért lassan már mindent hitelre vesz az ember.. mert a gazdagok meg nagy cégek kapzsik és semmi sem elég nekik.. és ellopnak amit csak lehet....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. yennefer zsozs...
2016.04.12. 21:41
Ja szerintem is benne van egy kicsit a denuvo is mert mióta a feltörhetetlen játékok kint vannak azóta nagyon sokan "fellázadtak" és mondták hogy így már nem fognak pct fejleszteni mert semmi értelme. A játékokat meg nyilván továbbra sem fogják megvenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Csicso1
2016.04.12. 22:07
Ez megint túl van tolva, egy példával élve - a mozi a negyvenes években élte fénykorát amerikában majd jött az ötvenes években a televízió, majd később a kábeltévé, videókazetta, házimozi , internet - torrent - stb. ezért most kevesebben járnak mint 70 éve és kész. Kb. egy ilyen sort a pc-re is le lehet vezetni. Sok ismerősöm már be sem kapcsolja gépet hanem telón tol mindent hát nekem ez az 4-5 col kevés lenne de sokaknak bőven elég-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. wishformor...
2016.04.12. 22:42
Ez a cikk is csak parasztvakitas, ezek amik itt fel vannak sorolva, Brand gepek, ezeknek a 95%-at cegek veszik leasingre (tartos berlet ha ugy tetszik),
A szerencsetlen commenterek meg azt hiszik van korrelacio ez es az kozott hogy a jatekosok mit raknak vagy rakatnak ossze maguknak. Monnyuk arra hogy lehessen nyavajogni hogy jaj haldoklik a pc piac, arra teljesen jo.

Munkara ahova a brand gepeket veszik, meg mind a mai napig jok az 5-6 eves elso masodik generacios Core procik, a jatekos vonal meg ugyis ujit gyakrabban...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. leviske
2016.04.12. 23:10
Azért ahhoz képest, hogy mekkora fejlődést jelent akár egy 2011-es gépről fejleszteni egy 2016-osra, ez a negyedévente 60+ millió gép nem is rossz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. CyberPunk6... wishf...
2016.04.12. 23:11
De azok a gyártók nagyon megérzik, akik árulják a gamer pc-be az alkatrészeket, mert a brand gépek sokkal nagyobb volument képviselnek a gamereknék.
Emiatt sokszor ugyanaz a technológia, gyártósor sokkal kevesebb darabon kell, hogy behozza az árát, ráadásul kisebb mennyiségben a külsős alkatrészek sem annyira olcsóak, mintha kétszer annyit rendelnének.

Szóval a brand gépek piaca nagyon erős hatással van a pc piac szereplőire, amikre ilyen csökkenések mellett mondhatjuk, hogy döglődik.


Simán lehet egyébként ez a valódi oka annak, hogy az intel feladta a tic - toc ütemet.

Szóval sajnos komoly korreláció van, mert ez felnyomja az árakat, ha egyes gyártók tönkremennek, akkor még a verseny is csökken, kevesebbet fejlesztenek.
Meg abba is érdemes belegondolni, hogy a megnövekedett árak mellett vajon ugyanannyi összerakott pc fogy, vagy vélhetően abból is kevesebb?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Asagrim wishf...
2016.04.12. 23:12
Hány olyan OEM PC-t mutassak neked, ami gamer, és hány olyan angol nyelvű fórum topikot, amiben valaki OEM gamer PC-t akar venni?

Biztos azért vásárolta fel a DELL az Alienware-t évekkel ezelőtt, hogy irodába szállítgassa mindet, meg az MSI, az ASRock meg a Corsair is azért rak össze OEM gamer PC-ket újabban, mert ennyire kicsi az OEM PC-t vásároló gamerek szegmense.

Kövessük már azokat a szerencsétlen trendeket mielőtt hülyeségeket magyarázunk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. wishformor... Asagr...
2016.04.12. 23:14
kovessuk, kovessuk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. CyberPunk6... levis...
2016.04.12. 23:14
Pont ilyenre készülök.

2011 - 2016
phenom II x4 965 - i7 6700k
ddr3 8gb 1600 cl9 - ddr4 16gb 3000 cl15
sshd - m2 ssd

Kíváncsi leszek. Már egy phenom -> 2500k is nagy különbség lenne (asszem azzal volt egy időben)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. pdx06
2016.04.12. 23:16
Nem lep meg, sokakat nem motivál semmi hogy pc-t vegyen, elég neki ami van oszt cső. Majd ha tönkremegy lecseréli. Játék alig van, ami van azt is elcseszik, aki pedig nem játszik annak pedig bőven elég netezgetésre meg kreatívkodásra szintén amije van. Már nem akkora fíling a pc, mint régen, az árak is el vannak szállva néhány esetben, itt is az jön elő, hogy adják óccsón oszt majd veszik, az egyszeri lángos sütőnek is akkor lesz több pénze estére ha olcsón elad ezret, nem pedig ha drágán elad tizet a többi meg rárohad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Kajafun
2016.04.12. 23:21
Használjatok már ékezeteket ha magyarul kommenteltek plíz... Nekem is angol a billzetem basszus!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Parano1d Cyber...
2016.04.13. 02:36
Ez mondjuk egy jó példa. Régen másfél-két évente cserélni kellett a PC-t, hogy viszonylag új játékokkal tudj játszani. Manapság egy 5-6 éves processzorral még nem érzem, hogy váltanom kellene. A videokártyáknál kicsit jobb a helyzet, de ott is 3-4 évig simán ki lehet húzni egy jól átgondolt vétellel. Ezek után kit lep meg, hogy ritkábban fejlesztenek az emberek?
A Moore törvény aktualitását vesztette, ez nem kedvez a fogyasztó alapú szemléletnek, azért én még nem temetném a PC piacot
Ha 18 havonta megduplázódna a procik teljesítménye, most is vinnék az újakat, mint a cukrot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Asagrim Paran...
2016.04.13. 06:50
Én már azért erősen megérzem 6 éves processzorral.



Mi megy? Egy Sketchup egy image board ripper java program, meg egy SD MP4 videolejátszás böngészőben, és utóbbi nem úgy tűnik, hogy azért zabálja a procit, mert nem támogatja a hardveres gyorsítást, ugyanis a karim is 19-25% terheltség között ugrál.

Szóval jah, erősen eljárt mára az idő egy 6 éves processzor felett, ha nem netezős gépben van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. rini
2016.04.13. 08:23
Szerintem éppen azért csökken ennyire jelentősen az eladások száma mert kivárnak a felhasználók. Mindezt egy egyszerű felhasználó szemszögéből véleményezem. A régi és jelenlegi progikat még elviszi a mostani gép is. Az új programok pedig még nincsenek elterjedve. A DX12-re sem érdemes még tervezni gépet mert kevés a program amely kihasználja annak tudását. Ráadásul úgy vélem, hogy a jelenlegi hardverek hiába támogatják ezt az API-it mert eredetileg még nem erre lettek tervezve, hiszen 1-5 éves konstrukciók. A DX12 hírei vagy 2 éve kerültek köztudatba és a véglegesítésére is csak egy éve került sor. Így lehet, hogy elfutnak az adott programok de közel sem optimális a kihasználásuk. Majd azok a hardverek amelyek a közeljövőben fognak érkezni már jobban alkalmazkodik az új kihívásokhoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. ChoSimba
2016.04.13. 09:00
Szerintem az is benne lehet, hogy az a generáció, akinek a számítógép megjelenése eufóriát okozott és rácuppant erre a technológiára, az kiöregedett és beleunt az egészbe. A mostani keresletet képző generáció meg a mobil technológiába van belecuppanva.
Szóval inkább elmúlt a PC varázsa, ami miatt eddig számolatlanul ömlött bele a pénz az iparba.
Nyilván ez is csak részigazság, mert nem egytényezős a megtorpanás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. degradator
2016.04.13. 09:34
Meg az ostoba programozók kevésbé kellene, hogy optimalizálják a programjaikat, hogy a régi hardverek már ne bírják a strapát.
A piszok Microsoft is olyan 10-es windows írt, ami hiba nélkül és gyorsabban fut anyám 6 éves laptopján, mint a win 7... gyalázat Szegény édesanyám majdnem belerokkant, hogy nem kell új laptopot vennie.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. bl4st4h Asagr...
2016.04.13. 09:37
Egy 8 éves procival és egy 6 éves videókártyával vígan végigjátszottam a GTA 5-öt. És egyik se volt csúcskategória a maga idejében.
Egyetértek, hogy eljárt fölöttük az idő, tervben is van egy új gép, de az túlzás, hogy erősen eljárt felettük az idő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Terror Paran...
2016.04.13. 10:00
Hja, de ez inkább annak tudható be, hogy keményen ráfeküdtek egyes utasításkészletekre. Kijött a Pentium MMX, két évre rá MMX nélkül már el sem indultak a játékok. Aztán szívatás szempontjából a videokártyák vették át az uralmat, ha a kártya nem tudta az új shader modelt, akkor így jártál. Manapság már nincsenek ilyen durva limitációk, egy Nehalemmel meg egy négy éves kártyával bőven jól vagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.04.13. 10:01
Azért az nem lehetett olyan víg. Nálam is hasonló a helyzet, C2D, HD5750, de minimumon éppen játszható/nem játszható. A töltési időkről nem is beszélve, pedig vadi új Samu SSD van bent.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Szefmester
2016.04.13. 10:17
C2Q+6870 és köszi megvagyok, majd a most megjelenő nekem tetszőeket később veszem meg, mikor már amúgy is akciós és olcsó lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Parano1d Terro...
2016.04.13. 10:33
Ez is igaz, de teljesítményben is sokkal nagyobb fejlődés volt. Amúgy tök mind1 mi az ok, a lényeg, hogy jobban rá voltak az emberek kényszerítve a váltásra. Manapság, ez nincs, és plusz 10-15% gyorsulásért elkérnek komoly pénzeket a gyártók.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. rfj1989
2016.04.13. 11:21
Veszel használtan egy pár éves atomerőművet és nem kell a félmillás új gamer pc-re költeni: http://www.jofogas.hu/hajdu_bihar/Gamer_PC_12MAG_24Szal__2X_8GB_DDR3__2X_Gtx480_1_5GB__SSD_46991857.htm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror rfj19...
2016.04.13. 11:38
Aki a 2 GHz-es Xeont legémerpécézi, azt körberöhögöm. Főleg, hogy egy új i3 köreberepül ezt játékokban, és nem ezer wattos fogyasztásból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. BiroAndras rfj19...
2016.04.13. 11:39
Ebben mondjuk CPU még használható, bár ennyi magot nem nagyon fogsz kihasználni, de a GPU az már nagyon öreg, lassabb mint egy GTX950. Csak játékra ehhez hasonló teljesítményű új gépet össze lehet rakni hasonló árban, viszont ahhoz nem kell 1000W-os táp, szóval kisebb, halkabb, kevesebbet fogyaszt, és még garanciás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. diodahost
2016.04.13. 13:50
Nemártana ha utánanéznél mielőtt ennyi faszágot összehordasz, a hirdetésben szereplő prociknak 60W darájának a max TDP-je az az a 2 processzor maximális terhelés allt fogyaszt 120W-ot! Atol hogy 1000W os benne a táp még nem vesz fel 1000W ot ép csak amennyit lekel adjon rendszer felé. Másik dolog nekem jelenleg 2db X5670 van a gépembe turbo alat max 3.33Ghz alap órajelen 2.93 egy darab 4Gb os asus strix 380 van mellette és röhögve megy fullon 50 Fps el a Dying Light is 8% os cpu kihasználtság mellet és a turbo még be se kapcsol rajta viszont 100% os vga-val és itt már egy 73k-s kártyáról beszélünk, de kérlek magyarázd meg hogy kell a csilio Ghz meg hogy nemjó semmire a sok mag meg a HT gaming szempontból, régen talán ígyvolt, de már nem 2010 et írunk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Terror dioda...
2016.04.13. 14:26
Igen, szóval fogod azt a 6 éves processzort, 3,3 GHz-ről lenyomorítod 2 GHz-re, hogy még jobb legyen, és ezek után egészen pontosan a lófaszra se lesz jó. 380-assal VGA-limitet fogni nem egy nagy mutatvány, már 4 évvel ezelőtt sem számított überallesnek az a szint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. diodahost Terro...
2016.04.13. 14:51
Te vagy nagyon félreértettél valamit, vagy nagyon félre akarsz érteni valamit nyilván nem fogom lehúzni az órajelet mert nem hátrány ha minél nagyobb, de az én mondandóm az előzőekben az volt hogy ennyi mag illetve HT-mellet jelenleg már szükségtelen hogy akkora legyen az órajel minden ujabb játék tud már több magot kezelni viszont itt mindig arra szokottatok a hivatkozási alap hogy mert csak 2 magot kezel rendesen de azért megnézném mondjuk egy pentium G3250 el mikor csinálsz egy akár 2.4Ghz 6 magos xeonal ellentétben GPU-limitet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Terror
2016.04.13. 15:10
Ja, mentem is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. diodahost
2016.04.13. 15:12
Neked is be kéne zárnod a böngészőt, ha már így tapasztatlatod nem volt vele csak a levegőbe beszélsz. De ha majd hozol valami épkézláb eredményt róla akkor nyisd meg ujra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kenen55
2016.04.14. 02:55
Minek vegyek egy számítógépet boltból ha keveb pénzből jobbat rakok össze? Az emberek már egyre jobban értenek a gépekhez és látják hogy ha az ember magának rakja össze akkor olcsóbban ki tud jönni, sajna agyártók még mindig nem jöttek rá erre, ezért is árulják a 2magos vga nélküli gépeiket még mindig 100ezer forint körül -.-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim kenen...
2016.04.14. 04:04
Ez 10 évvel ezelőtt igaz is volt.

"Minek vegyek egy számítógépet boltból ha keveb pénzből jobbat rakok össze?"

Nagyobbat, hangosabbat, kényelmi szolgáltatások nélkülit. Boltból max egy irodai OEM PC mását tudod összerámolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.04.14. 18:57
Hát azért ez nem így van. Lehet hogy régen azért cseréltél sűrűbben pc-t, mert a többségnek alsó kategóriás pc-je volt, mivel nem saját keresetből lett megvéve, hanem a szülők kis pénzéből. Viszont inkább ma azt látom hogy a csúcskonfig tulajok is néznek bambán mikor valami nem fut az elvárásaik szerint. Hardver vagy szoftver miatt van -e azt nem tudom de a lényeg hogy 2-3 hónappal a vétel után már elment a kedvük az egésztől.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. LengyelFer...
2016.04.15. 11:07
Sajnos ez van ha nincs fejlődés, minek cserélni ha alig tud többet az új gép. Én azt látom, hogy ahogy csökken a fejlődés üteme úgy csökkennek az eladások is nincs értelme lecserélni ha kiszolgál.
Még pár év és az okos telefonoknál is ez lesz eléri vagy már el is érte azt a szintet ami elég egy átlag embernek és nem cserélnek az emberek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. ChoSimba Lengy...
2016.04.15. 11:45
Nyugi, majd kitalálják, hogy egy gép csak 2-3 évig üzemeljen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim ChoSi...
2016.04.15. 14:29
Már rég kitalálták, a szoftverfrissítések visszatartásával. Amcsiban már évek óta teljesen elfogadott nézőpont, hogy az ember a frissebb szoftver miatt vegyen frissebb hardvert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ChoSimba Asagr...
2016.04.15. 15:23
Én arra gondolok, hogy konkrétan nem fog működni. Nem arról, hogy nem megy rajta az új szoftver.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!