iPon Hírek

Gyors, de pontatlan gondolkodás SMS miatt?

Dátum | 2009. 08. 11.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

Sokmindent írtak már az SMS fiatalokra gyakorolt hatásairól, de a sort most egy egészen érdekes új elemmel bővítette egy ausztrál kutatócsoport, konkrétan a prediktív SMS-ezéssel kapcsolatban: meglátásuk szerint ugyanis ez gyors, de hibás gondolkodásra nevel.

A kutatócsoport vezetője, Abramson professzor elmondta, hogy a mobiljukat gyakran használó 11-14 éves gyerekek több tesztnek jóval gyorsabban értek a végére, mint a többiek, viszont több hibát is vétettek, mint azok. Abramsonék pedig ebből arra következtetnek, hogy a mobil, és azon belül is a prediktív szövegbevitel gyakori használata gyorsaságra, de ezzel együtt pontatlanságra is neveli őket.

Mi több, folytatta Abramson, mivel fejlődő szervezetről és fejlődő agyról van szó, a hatás akár hosszútávú is lehet, főleg, hogy ma már majdhogynem lehetetlen kikerülni ezt a behatást.

És ha mindez még nem lenne elég, zárásként azt is hozzátette, hogy ez kihathat egyrészt a viselkedésre is (impulzívabbá teheti a gyerekeket), másrészt pedig a prediktív szövegbevitel elvének általánosításával és kiterjesztésével abba az illúzióba is beleringathatja őket, az életben minden más is megkapható olyan könnyen, pusztán "egy-két betű beütésével", mint az éppen írt SMS-ben a kívánt szó.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Kane54
2009.08.11. 15:12
VISSZA A HIRHEZ

Nekem nem tűnik gyorsabbnak, pontatlan, értelemtlen kifejezéseket használ ráadásul, az alatt az idő alatt, ami alatt kiválasztom melyik szó kell nekem sokkal hamarabb beírom hagyományos módon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ThePoweR
2009.08.11. 17:35
Én inkább felhívom a az illetőt. Szóban sokkal több infót pontosabban meg lehet tudni mint szöveggel. Meg az sms szerintem csak úgy jó hogyha egy igen nem-es kérdést teszünk fel. Mert különben lehet hogy 10 sms-be telik a beszélgetés mert mondjuk visszakérdez. Másik amit nem értek. 11-14 évesnek minek a teló? Kivel beszél kivel sms-ezik?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. dudika10
2009.08.11. 17:42
Az utolsó bekezdés hatalmas marhaság, már bocsánat. Ennyi erővel ne hagyjuk írni a gyereket az iskolában, mert még a végén azt hiszi, hogy majd olyan könnyen megkap mindent, amilyen könnyen leír egy szót. -.-''

ThePoweR: Neked 11-14 éves korodban nem voltak barátaid akikkel szívesen elmentél volna bringázni egyet, vagy akikhez átmentél volna pingpongozni egy jót? Akár hiszed akár nem, a gyerekeknek is könnyebbé teszi az életét ha megteheti, hogy gondol egyet, felhívja két barátját és megbeszél velük egy délutáni bringázást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. jamborka
2009.08.12. 06:22
Az a color egyébként piros akar lenni igaz? és nem jobb lenne úgy írni hogy color=red?


Hogy ne csak Off legyen, hát ez szerintem is hatalmas blődség.....

De a 11 éves gyereknek biztos nem adnék telefont van lába menjen át a szomszédba, és menjen el a barátaihoz a mozgás nem árt neki......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. StevyXIX
2009.08.12. 13:04
Fórum autó mod javította, csak az ügye nem veszi be alapba a HTML kódot így nem lesz piros a szöveg.

"De a 11 éves gyereknek biztos nem adnék telefont van lába menjen át a szomszédba, és menjen el a barátaihoz a mozgás nem árt neki......"
Ez igaz, de milyen jó ha éppen kinn van valamerre a gyerek (játszótér stb) csak megcsörgeted és irányba lehet állítani hazafelé, nem kell megvárni még este beesik és "Hol jártál már megint???" nótát se biztos hogy végig kell játszani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. MassKilla
2009.08.13. 00:27
én sose használom a prediktívet, mert sose a jó betűt adja be folytatásnak a telefonban, én jobban favorizálom a hagyományos többszöri billentyűlenyomás-1 betű párost

a prediktív az csak, arra jó, hogyha valaki veszi a fáradtságot, és megtanulja tényleg gyorsan használni, főleg gyerekkorban, hogy egy rohadt szót se fog tudni betűzni, csak betűpárokban-hármasokban fogja betűzni a szavakat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pluto
2009.08.13. 00:40
Ha már gazdasági válságot élünk meg, érdekelne ki a fene fizetett ennek a marhának...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!