iPon Hírek

Halo filmen dolgozik Ridley Scott

Dátum | 2014. 04. 03.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A Microsoft úgy gondolta, hogy Halo-ból sosem elég, ezért a Spielberg-féle széria mellett még egy másik filmet is készítenek, melyet az Alien, a Blade Runner és a Prometheus rendezője, Ridley Scott neve fémjelez. A film produkciójáért tehát Scott és cége, a Scott Free felel, rendezőnek pedig Sergio Mimica-Gezzant kérték fel, aki a Battlestar Galactica tévésorozaton dolgozott. A film elkészítésében Halo fejlesztők is részt vesznek, így a 343 Industries és az Xbox Entertainment Studios is. A projekt írója a Prison Break alkotója, Paul Scheuring lesz. A sztoriról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a középpontjában ezúttal nem Master Chief, hanem egy másik Spartan katona fog állni, bővebb információk viszont csak az E3 során fognak kiderülni. A projekt teljesen különálló lesz a TV szériától (Halo: The Television Series), amelynek Steven Spielberg a producere és amelyet tavaly az Xbox One bemutatója során Nancy Tellem jelentetett be "prémium" élőszereplős sorozatként. Azonban egyikből sem lesz mozifilm, a Microsoft már korábban kijelentette, hogy mindenféle innovatív csatornán keresztül népszerűsítik majd a Halo sztoriját, de nem terveznek nagy mozifilmet.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Secondhand
2014.04.03. 15:12
Reméljük filmben jobb lesz, mint a játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Domfoz Secon...
2014.04.03. 15:36
Remélem a legújabb rész(ekre?) mondod, mert pl. a 3 elég jó móka
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. djalienecs...
2014.04.03. 15:58
Alien 1 2 3 4 ! Mennyi folytatás kell még ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. schjani
2014.04.03. 16:30
http://cinestar.hu/cikk/datumot-kapott-a-prometheus-2
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. DogTheDog
2014.04.03. 16:47
Ezen RS nem dolgozik,csak a produkcios cege.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. iponpeter
2014.04.04. 10:55
Szerintem nem lesz több folytatás. Remélem nem húzzák már tovább. Személy szerint az első rész egy kalap s... volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kunrichard Secon...
2014.04.07. 10:23
Remélem ezt te sem gondolod komolyan

Az egyetlen gyengébb rész az ODST-volt.
a többiről mindent ellehet mondani csak azt nem hogy rossz játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!