iPon Hírek

Hamarosan kibővül az Ashes of the Singularity

Dátum | 2016. 10. 11.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Az Ashes of the Singularity technológiai szempontból kiemelkedő ugyan (leszámítva, hogy még egy felbontásváltásért is újraindítást követel), de a játékostábor nem volt éppen elégedett a rövid kampányával és a némileg unalmas pályáival. Úgy látszik azonban, hogy a Stardock meghallgatta a kritikákat, és igyekszik is orvosolni a problémákat egy új kiegészítővel. A kiegészítő neve Escalation, és a legfontosabb része a két új kampány lesz. Ebben a Substrate nevű ellenséges frakció háttértörténetét ismerhetjük meg, akiknek egyetlen célja az emberiség teljes kiirtása - de a kampányok során mindkét fél irányítására lehetőségünk lesz. Ezen kívül az Escalation kibővíti az eredeti kampányt is, jóval több történeti elemet hozzáadva, és jobban bemutatva a játék világát. Számíthatunk új pályákra a többi egyjátékos és többjátékos módban is, valamint bekerül a teljesen új "strategic zoom" opció. Ennek segítségével teljesen kizoomolhatunk, és átláthatjuk a teljes játékteret, ám az egységek ilyenkor már nem a rendes 3D-s modelljükkel jelennek meg, hanem absztrakt módon. Ez ellen sokáig ágált a Stardock annak ellenére is, hogy a béta alatt már sokan kérték a lehetőség bevezetését. Brad Wardell, a stúdió vezetője elmondta, attól tartottak, hogy ez az absztrakt nézet sok játékost elidegeníthet, menet közben azonban rájöttek arra, hogy nem szolgálhatják ki tökéletesen mindenki igényeit, így a nyomásnak engedve inkább bevezetik a kizoomolást. Az Ashes of the Singularity: Escalation egyébként egy önmagában megjelenő, teljesen új kiadás lesz, ami november 3-án érkezik (akciós) 40 dolláros áron. Aki viszont már rendelkezik az alapjátékkal, az 20 dollárért upgrade-elhet, de ezzel párhuzamosan megmarad a jelenlegi, (szintén akciós) 25 dolláros áron értékesített alap Ashes of the Singularity is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Kikikirly1...
2016.10.11. 18:38
Gyors megnéztem néhány Gameplayt róla,Próhardver fórumokon rendszeresen felemlegetik milyen ronda szegény.Szerintem a grafikájával alapvetően nincs gond,igen a környezet/terep textúrái nem a legszebbek,de azért látni hogy mi milyen domborzat,talajtípus akar lenni,szóval nem vészes.Az egységek szépen ki vannak dolgozva,részletesek meg minden,itt semmi rosszat nem tudok mondani.
A fény és robbanás effektek kifejezetten szépre sikeredtek, csillagos ötös jár a készítőknek érte
DE van 2 dolog ami nem tetszik:
1.Nincsenek roncsok,de még a szétlőtt épületeknek sincs,ha felrobban valami akkor ilyen robbanás effektben eltűnik azt csá,a helyén pedig csak a megégett talaj marad,de semmi törmelék és ez igaz az épületekre is.Elvileg a DX12/Vulcan egyik újítása a többszörösére növekedett rajzolási parancslimit,ezek után minimum lenne hogy néhány percig meg maradnak a roncsok ,de a legjobb persze az lenne ha örökké ,illetve fedezékként is lehetne használni,tehát ha beleleér egy lövedék röpályályába akkor csapódjon bele, és néhány találat után, amikor szét lett lőve, szétrobbanhat.Fedezéknek is lehetne használni, tehát játékmenetet is befolyásolnák,nem csak grafikai funkciót töltenének be.
A másik gondom az a légi egységek felrobbanása: azok is eltűnnek egy ugyanilyen sima robbanás formájában.Ősrégi Total Annihilationban szabályosan alkotóelemeire robbantak a repülők és a gép sebességének megfelelő sebességgel és haladási irányával megegyező irányba repültek szanaszéjjel a darabkái is ,a Supreme Commanderben pedig be is csapódtak a földbe,nagyon szépen meg volt csinálva,és a roncsok is megmaradtak mindkét játéknál és a lövedékeket is megfokták, játékmenetre is hatással voltak .Nem értem az Ash Of The Singularity miért nem tudja ugyanezt, ha belegondolok Intel IGP-n is elfut mindkét játék.Itt vannak a mai csoda játékok csoda grafikával,cseszett nagy gépigénnyel és ilyen dolgokat meg nem tudnak.Csoda szép grafika helyett ilyen dolgokat kéne megcsinálni,és nem retina felbontású,teszelált textúrákra kéne pocsékolni az időt,ezek úgyis csak statikus dolgok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.10.11. 18:50
Ez csak egy tech-demo még most is, amit gyorsan összeeszkábáltak a DX12 tesztek miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Kikikirly1... Wines
2016.10.11. 18:54
Boldog vagyok...X D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.10.11. 19:14
Meg ha jól rémlik sok textura procedurális benne, vagyis generálja a gép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Asagrim
2016.10.11. 19:37
Az a thumbnail úgy rémlik, hogy a Galactic Civilizations 3-ból van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Leeroy
2016.10.12. 10:56
Hja, szerintem is inkább techdemo, mint játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kiskoller Asagr...
2016.10.12. 13:14
Pontosan.

Nekem megvan a játék amúgy, egész jó az engine, technikailag korrekt, de rengeteg egység, játékmechanika hiányzik. SupCom ennél ezerszer mélyebb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!