iPon Hírek

Hangszigetelt számítógépház Scythe módra

Dátum | 2012. 11. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A találóan csak Monobox névre keresztelt számítógépház közepes torony formátummal érkezik és kívül-belül feketére lett festve. A kuckó minimalista dizájnnal rendelkezik, így kiváló dísze lehet a modern otthonoknak.
 

A gyártó mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a házban helyet kapó hardverkomponensek által keltett zaj nagy része házon belül maradhasson: ennek érdekében hangszigetelő lapokkal látták el az oldallapokat és az előlap ajtaját.


A fejlett kábelmenedzsmenttel érkező újdonság alaplaptálcáján megtaláljuk a szokásos szerelőablakot, így a processzor, illetve processzorhűtő cseréjéhez nem szükséges kiszerelni az alaplapot – ez persze leginkább csak akkor jön jól, ha az adott CPU hűtő hátlapi rögzítő keret segítségével applikálható fel az alaplapra.


A kábeleket gumírozott kivágások fogadják, alaplapokból pedig ATX és micro-ATX formátumú példányok egészen biztosan elférnek az alaplaptálcán.


A bővítőhelyek között három darab 5,25 colos külső, valamint négy darab 3,5 colos és ugyancsak négy darab 2,5 colos belső öböl lapul.


A hét darab PCI bővítőhelyet kínáló számítógépházban 320 milliméternyi hely áll a videokártyák rendelkezésére, sőt, a hosszabb videokártyák alkalmazását két merevítő is segíti, amelyek megakadályozzák a videokártya nyomtatott áramköri lapjának elcsavarodását.


A hatékony szellőzésért három ventilátor felel: a ház előlapja mögött kettő, a hátlapon pedig egyetlen 120 milliméteres átmérőjű légkeverőt találunk. A ventilátorok 1350-es percenkénti fordulatszámon üzemelve 56 CFM levegőmennyiség megmozgatására képesek, üzemi zajszintjük pedig 23 dB(A).


Az előlapon található egy kapcsoló, amellyel a ventilátorok fordulatszáma három fokozatban állítható: a légkeverőket kikapcsolhatjuk, járathatjuk 650 RPM-es fordulatszámon, illetve 1350 RPM-es fordulatszámon is. Az előlapi panel ezúttal egy USB 3.0-s, egy USB 2.0-s, valamint két 3,5 milliméteres jack audió csatlakozót tartalmaz – utóbbiak közül az egyik fejhallgató kimenetként, a másik pedig mikrofon bemenetként funkcionál.

A Scythe Monobox december ötödikén debütál, ajánlott végfelhasználói ára pedig 100 dollár magasságában helyezkedhet majd el.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

27. legyes
2012.11.24. 08:12
Igazi tégla ház, kockáknak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. lajcsi1975
2012.11.24. 08:17
Bonyolultak vagytok ti, a sem a túlzásba vitt sem a minimalista dizájn nem jön be nektek , pedig szerintem egyáltalán nem csúnya , a másik erényét pedig a fénykép nem tudja átadni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Galanodel
2012.11.24. 08:45
Elfogadnám! Ezt a házat megjegyezzük, hátha lesz rá keret.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Antos
2012.11.24. 08:56
Nekem Fractal Design Mini van, eléggé hasonlít hozzá kívül-belül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Stormrage
2012.11.24. 11:50
Fractal Design hazam van, egyszeru letisztult design miatt es praktikus felepites miatt vettem meg, viszont egy kissebb otthoni szervernek/nasnak ez a haz tokeletes, nem olyan kicsi mint az itx hazak, ezert vinyo pakolhato bele boven es meg hangszigetelt is, ami josag, bar gyanitom, a 100$ az europaban 100€ lesz, es mivel itthon nem 19%-os afa van a muszaki cikkekre mint europa nagyreszen, ezert a 100€ ugy 110€ fele fog eltolodni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Simba
2012.11.24. 11:55
Szép letisztult.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. mocsok92
2012.11.24. 14:24
"alaplaptálcáján megtaláljuk a szokásos szerelőablakot, így a processzor, illetve processzorhűtő cseréjéhez nem szükséges kiszerelni az alaplapot"
tudtommal procicserénél nem kell kivenni az alaplapot.
mellesleg kvajó kis házikó ez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. maláj
2012.11.24. 14:26
szép-szép de 25k-t vagy többet tuti nem ér (nekem) ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. lajcsi1975 mocso...
2012.11.24. 15:18
De viszont az megtörténhet hogy olyan procira cserélnek aminek a hűtése tartalmaz egy merevítőt az alaplap túloldalán ami némiképp tehermentesíti a pcb-t. És a cikkíró is inkább a hűtésre gondolt mintsem a processzorra,
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. mocsok92
2012.11.24. 18:07
lajcsi! ha mutatsz nekem egy olyan procit, amihez nem a gyári intel vagy amd hűtőt kapod, hanem egy komolyabbat akkor teljesen megértelek... a másik: vagy de, vagy viszont. mivel a két szó egy és ugyanaz, használd csak az egyiket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. CyberPunk6...
2012.11.24. 20:27
mocsok92 - az nem jutott eszedbe, hogy valaki le akarja cserélni a szar és hangos gyárit egy komolyabbra, és az a komolyabb olyan amihez alulról is hozzá kell férni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. CyberPunk6...
2012.11.24. 20:28
Amúgy nekem nagyon bejön, ha nem lesz sokkal magasabb 100 dollárnál itthon, akkor jöhet.
Ha 100 euró magasságában lesz, akkor csak messziről fogom csodálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. mocsok92
2012.11.24. 21:06
szerintem még mindig nem érted, amit leírtam. processzor cseréhez minek kéne kivenni az alaplapot? értsél már a szóból!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. lajcsi1975
2012.11.24. 22:23
@Mocsok92

Nem akartam már ebbe energiát feccölni de kiharcoltad. egy példát fogok felvázolni neked hogy hogyan is válik szükségszerűvé hogy egy sima proci cserénél hozzáférj az alaplap aljához. Persze tudom hogy formális dolgokon akadékoskodsz de rajtam ne múljon. veszel egy belépőszintű processzort de szerencsésen ugy választod meg az alaplapot hogy az sokkal nagyobb processzort is tud fogadni.

2 hét után rájössz hogy ez a számítási teljesítmégy kevés és egy másik modellre cseréled a processzort amiröl tudod hogy tekintélyes a tdp-je. és az új proceszorhoz beszerzel egy komoly hűtőt, ezért tálcásat veszel mert nem tartasz igényt a nem minden esetben kielégítő hűtőre. Aminek követelménye egy az alaplap alatt levő merevítő, mert tételezzük fel hogy nagy tuningkirály vagy.

Ebben az esetben szükségszerű hogy hozzáférj az alaplap aljához hogy beszereld és működésre is bírd azt a processzort? Ugyanis az újdonsült processzorod addig csak dekorácios célokra jó amíg fel nem kerül rá a hűtő.

De ha még mindig nem értjük akkor szivesen meghallgatlak

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Asagrim lajcs...
2012.11.24. 23:55
És még mindig ott tartunk, hogy a munkafázis hűtőcsere részénél kellett csak hozzáférni, nem a processzorcserénél ...

Nem fogod tudni megmagyarázni, ez ott valóban szükségtelen, így a cikkben van a hiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. mocsok92
2012.11.25. 00:31
köszönöm Asagarim, pedig már hallgattam volna, mert azt hittem tényleg én vagyok a stupido. jokernek elég lett volna a hűtőcserét feltüntetnie a cikkben. én meg suttyó vagyok, és igen zavart de ez egy ilyen világ. azóta mégjobban tetszik ez a kis kuckó, a scythe cumókat meg eleve mindig mosollyal nézegetem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim mocso...
2012.11.25. 00:49
Igazság szerint fel sem tűnt a cikk olvasásakor, csak mikor te szóvá tetted. Szóval szőrszálhasogatás, de annak jogos!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. mocsok92
2012.11.25. 09:32
igen, tényleg az, már lehet le is töröltem volna a kommentemet (ha lehetne)
és most leírom normálisan a neved Asagrim, mert az előbb nem sikerült
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. rafis83
2012.11.25. 09:35
Nálam a processzorcsere együtt jár a nem gyári hűtő leszerelésével, aminek az alaplap hátulján van a merevítő része (-> szükségem van a szerelőablakra, mert anélkül ki kellene vennem az alaplapot). Akinek meg nem inge, ne vegye magára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. DODOKA
2012.11.25. 09:54
Benntartja a zúgást, na meg a meleget is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. CyberPunk6... DODOK...
2012.11.25. 10:36
A meleg benntartása egyáltalán nem szükségszerű. Hiszen egy jól tervezett két kapus keresztszellőztetés sokkal hatékonyabb például egy orrán száján lyukak vannak házzal szemben. Csak az ember szemének kellemesebb az, pedig abban gyorsan gyűlik a por, és megrekedhet a levegő kis zugokban.
Az igazán jól tervezett házakban elég egy vagy két venti előre, meg egy vagy kettő hátra, és ha jól van tervezve, akkor az mindent kiszellőztet. Sőt a minél kisebb ház is kimondottan jót tesz ennek a hatásnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. sgtyork
2012.11.25. 14:57
szép szép, de össze ollózták a Fractal házakat és ez lett belőle
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. grog
2012.11.25. 15:24
Ha megfelelően nagy lenne még meg is venném de így inkább ennél maradok:

COOLERMASTER RC-1200-KKN1 Cosmos II

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. sgtyork grog
2012.11.25. 16:29
Szerintem nem egy árkategória...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror sgtyo...
2012.11.25. 16:34
Csak le akarta írni, hogy ő mivel marad. Oké, senkit nem érdekel, de azért ne legyél ilyen szigorú vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. piter
2012.11.25. 21:14
Na es akkor a termalgiz felkenesehez le kell venni az alaplapot?Lol!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dyro
2012.11.26. 08:58
mocsok: a processzort hogy veszed ki, ha rajta van a tálcás hűtő?? Most az egyes részfolyamatokat vagy a nagy részeként tekintjük, vagy mindet külön folyamatnak vesszük. Előbbi esetben jól írja a cikk, utóbbi esetben pedig nem a hűtő levételéhez kell az alaplap hátának hozzáférése, mivel a konkrét levétel mozzanathoz már feltételezzük hogy semmi nem tartja...
Na EZ volt az igazi szőrszálhasogatás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!