iPon Hírek

Hárommillió Dirt 3 kupon kód szivárgott ki

Dátum | 2011. 09. 06.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Az AMD Dirt 3 promóciója, amelynek keretén belül egyes AMD termékekhez Dirt 3-as kulcsok járnak, valószínűleg már sokak számára ismert. A termékek csomagolásán belül található kis kupon egy kódot tartalmaz, amelynek segítségével a vásárlók beszerezhetik a Steam-en keresztül a Dirt 3 teljes verzióját.


A promócióban több AMD AIB partner videokártyája is részt vesz, sőt, hasonló kuponok az AMD saját, „A” sorozatú Llano APU egységeihez is járnak, így elég széleskörű akcióról van szó. Most úgy tűnik, hogy homokszemek kerültek a gépezetbe, ugyanis hárommillió promóciós kód, amit egy SQL adatbázisban tároltak, kiszivárgott, így illetéktelenek is beválthatták őket annak érdekében, hogy potya Dirt 3 kiadáshoz juthassanak. A dologra – ami egy biztonsági rés miatt történhetett meg – szerencsére fény derült. A problémáról a Bohemia Interactive egyik képviselője számolt be. A kiszivárgott kupon kódokat – amelyekből nagyjából hárommillió darab került illetéktelen kezekbe – hamarosan feketelistára teszik, így ezekkel már nem lehet majd ingyen beszerezni a Dirt 3 teljes verzióját, ami több szempontból is probléma.

Az illetéktelenek bukták a potyázást, viszont a tisztességes felhasználók életét is megnehezíti a dolog, ugyanis nekik újra kell regisztrálniuk az adott terméket, amelyhez járt a Dirt 3 kupon és új kódot kell kérniük az adott AIB partnertől.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. dagla
2011.09.06. 12:17
A Valve is vizsgálja már az ügyet: https/twitter.com/#!/Steam_Support/status/110849977173016576. Vigyázni kell, mert sokan fogják árulni ezeket mostantól, amíg nem tiltják le az egészet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. patrik2991
2011.09.06. 12:18
Azért ez elég ciki nem? Van egy olyan tippem, hogy ez valakinek az állásába került.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Terror
2011.09.06. 13:19
Ebből is látszik, hogy ez az egész üzleti modell úgy szar, ahogy van. Licenc, meg kulcs, meg online autentikáció, meg kliens, meg babámkínja. Sokszor a tört verzió jobban használható, mint az eredeti, sőt, általában mindig. Tudnám minek fárasztják magukat, ha két nap alatt úgyis fel van törve, a drm-mel meg csak szív a nép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. raiden
2011.09.06. 13:25
Ugyanmár... pár nap és honlapokon lehet majd vásárolni ezeket a kódokat, és egészen véletlenül mindenki tudni fog róla, csak a dirt3 készítői nem. Ne legyetek bambák... Belátták, hogy 3 millió játékból 1 milliót talán 2x lehet eladni. 1.000.000x3.000(ft)=3.000.000.000 gondolom dereng már valami.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Sr4c
2011.09.06. 13:26
Hümm hümm kb. 1 hónapja vettem A8-3850-et ahhoz még nem volt ugye? vagy nézzem meg a dobozt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Klinyo
2011.09.06. 13:59
Terror
A feltört változat nagyon jó otthon offline módban, de ha szeretnél online játszani akkor már semmit se ér (persze tudom vannak mp törések, meg szerverek amiken használhatod, de innentől kezdve már szívás a dolog – sok izzadság kevés játék). Nálunk gazdagabb országokban is ezért veszik meg a játékot és nem azért mert olyan becsületesek, nálunk meg legfeljebb nem játszunk online.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. raiden
2011.09.06. 14:14
Ja ez kicsit hajaz arra, hogy hiába van tört wow szerón 8 fulltáp karid... senkit sem érdekel. De ha officialon van 1 db táposabb, arra azért mondanak annyit, hogy GG.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. irdatlanno...
2011.09.06. 14:24
grat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Azrael
2011.09.06. 15:24
SQL Injection FTW
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. _DiEGO_
2011.09.06. 18:23
Ilyen dolgokat keressetek a dobozban :

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Sr4c
2011.09.06. 22:00
hmm ilyen nem fér bele a porci dobozba ezek szerint akkor még nem volt ^^ vagy más a metódusa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Georg17
2011.09.06. 22:03
Nekem a DiRT például szintén eredeti. Igen az első részre gondolok. S nem megy. Elindul a menü, de amint a pálya betöltődik, fagyás. Mikor megvettem, legelső telepítéskor végig játszottam. Akkor utoljára. Egy Windows újratelepítés után soha többet nem tudtam vele játszani. Ennyit az eredeti verzióról.
Nekem egyébként ezekkel a nyomorult internetes regisztrációkkal, meg online szerverekkel és a többi baromsággal van tele a hócipőm. Főleg a Windows Live-val.
Megvettem a Battle vs. Chess játékot is és nem vagyok képes belépni a Windows Live-ra. Pedig van érvényes fiókom. Ennyit a Multi Player-ről.
Úgyhogy most nosztalgiából feltelepítettem a Star Craft-ot. Hány éves az a játék? Röccenés nélkül megy. Nincs az elején online regisztráció, nem kell Patch-elni. A Windows 7 64-biten is fut, pedig akkor még csak Win 98 SE volt. NFS 3 Pl. kiírta, hogy nem ismeri a Win 7 64 bit-et és ezért nem tudom telepíteni. Köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Klinyo
2011.09.06. 23:39
Nekem a Dirt2 van meg eredeti változatban (Steam kód), de hála a csodálatos Games for windows rendszernek nem játszhatok online, mert "Magyarország nem támogatott" vagy mi. Mivel regisztrációnál (buta módon) lakhelyemnek Magyarországot adtam meg. Ha például lakhelyhez USA adtam volna meg, most játszhatnék, mint ahogy több ember is teszi.
De szerencsére Steam meg az Origin izé gond nélkül megy, őket érdekes módon nem zavarja hogy magyarországon lakom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!