iPon Hírek

Hatalmas licencmegállapodással éli túl a CryTek

Dátum | 2015. 03. 17.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Valószínűleg még mindenki emlékszik a Crytek tavalyi pénzügyi drámájára, mely miatt - többek között - a cég eladta stúdióját az Egyesült Királyságban, és gyakorlatilag megszüntette a játékfejlesztést az Egyesült Államokban lévő leányvállalatánál, ezzel párhuzamosan pedig alaposan visszavágta a többi futó projektjét is. A csapat helyzete nem volt éppen ideális, hiszen egyre-másra kerültek elő olyan, publikusan nyilatkozó munkatársak, akik arról beszéltek, hogy már hónapok óta nem kapnak teljes fizetést, és a CryTek folyamatosan csúszik az elszámolásokkal. A dráma végén maga Cevat Yerly, a CryTek alapítója és vezérigazgatója volt kénytelen interjúkat adni, melyekben megpróbálta némileg oltani a tüzet. Nem sokkal később pedig a cég hivatalos közleményben tudatta a világgal, hogy sikerült extra pénzhez jutnia, melyen köszönhetően stabilizálhatóvá vált a vállalat működése, és biztosított lett a hosszabb távú túlélés. Egészen mostanáig azonban nem tudtuk, honnan is érkezett pénz a CryTekhez. Mindenki úgy tippelte, hogy egy befektető közreműködéséről van szó, azonban a mostani GDC alkalmával a stúdió társalapítója, Faruk Yerli elmondta, hogy nem ez a helyzet. Valójában a pénz egy hatalmas licencelési megállapodásból jött, amin a CryTek már régóta dolgozott. Ennél többet azonban nem árult el, így nem tudni, hogy esetlegesen egy filmes, vagy könyves licencről van-e szó, netán valami egészen másról. Yerli azonban biztos benne, hogy ez önmagában biztosítani fogja, hogy a CryTek ismét sikeres legyen a jövőben. Elméletileg hamarosan leránthatják a leplet a misztikus partnerről.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. sosnuts
2015.03.17. 20:33
M$
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. corzi sosnu...
2015.03.17. 20:44
mihez kell nekik?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. bruce_prin...
2015.03.17. 20:46
Sony.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. tibaimp bruce...
2015.03.17. 20:52
Jaja a konzol miatt, én is arra tippeltem kapásból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. mikej95
2015.03.17. 21:20
M$, $ony jó esélyes, Nintendó kizárva, mert abban nincsen $, szegénykék olyan mélyen vannak, hogy azoknak az embereknek a youtube [s]videóit[/s] teljes csatornáját tiltatják amik nézettebbek, mint az ő előzeteseik és szerepel bennük a játékukról fél mondat vagy a játék címnek szavai. De érzem, hogy feltörnek majd ők is a CoD-oknál is nagyobb rókabőr exkluzívaikkal és 50%-os multiplatform felhozatallal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. lc
2015.03.18. 12:26
Lehet viccesen fog hangozni, de én speciel a Google-re tippelek
A google egyre-másra szélesíti a portfolióját, és mintha ebben az iparban annyira nem képviselnék magukat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Lazahunter
2015.03.18. 12:29
Ha már Sony vagy MS, akkor inkább MS, mert nem hinném, hogy a Sony-nak kellenek a CryTek vérgagyi játékai ... de még az MS is kérdéses lehet, mert ők ugye kaptak egy XOne premier Ryse-t, ami aztán olyan is lett.

És ha már licencelés, akkor valszeg nem új IP-ről van szó, hanem valami régiről ... hirtelen egy dolgot sem tudnék mondani az elmúlt éveikből, amiért akár egy vasat is adnék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tomchee
2015.03.18. 14:20
Talán, ha nem 1 délutános játékokat készítettek volna, egy olyan enginnel, ami végül senkinek sem kell, mivel bár szép, de annyira pocsékul van megírva, hogy állítom még a Pí-t is számolja a háttérben!
És ERRE a Crytek büszke is volt!

Nem is csodálkozom, hogy itt tartanak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. i2k010
2015.03.18. 16:06
Netán valamelyik rajfilmes stúdió.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mikej95 i2k01...
2015.03.18. 19:09
Ja végül is szerverfarmok és pre render mellett csak a végeredmény számít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Crytek01
2015.03.18. 19:52
Crysis 4-et a népnek. Dx12 atomdurva techdemo erődemonstráció gyanánt!!!! Ne ilyen foscsira multis fosokat mint érkeznek majd!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mtrx220
2015.03.18. 20:52
"mert kell az $1000 karesz a krájzisz alá, minden más szar"
emlékszem még erre a nagyarcú kijelentésre...valahogy így volt ha jól emlékszem. mindent feláldozni a grafikáért.

szerintem nem állt le velük egy konzolgyártó sem
valve?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. bruce_prin... tomch...
2015.03.18. 20:56
De jo, hogy igy ertessz hozza (szerinted, szerintem meg nem).
A legtobb dologra felkeszitett engine amihez kepest a tobbi a fasorban sincs.
Volt szerencsem hozza.
Es nem azert tartanak ott ahol mert szar az engine vagy mert nem tudnanak jo jatekot csinalni (most mar tenyleg nem mert lelepett szinte minden hasznalhato ember a sokk naplopo mellett persze).
Csak a szerencsetlen faruk, meg a chevat hulye mint a segg..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. bruce_prin... mtrx2...
2015.03.18. 21:00
..sony...esetleg a facebook...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. matyi009
2015.03.19. 18:40
Amugy most láttam steamen, a Warfrace el mi a helyzet? nem az lesz az ő nagy játékuk?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!