iPon Hírek

Héliummal töltve érkezik a világ első 10 TB-os merevlemeze

Dátum | 2014. 09. 10.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

A HGST bemutatta a világ első 10TB-os merevlemezét. Az új adattároló belsejében levegő helyett hélium van, merevlemezkorongjai pedig a PMR helett az SMR (Shingled Magnetic Recording) eljárást alkalmazzák. A terméket gyártója kifejezetten üzleti környezetbe szánja, ezen belül is olyan területekre, ahol "hideg adatokkal" kell dolgozni – vagyis olyan helyekre, ahol a HDD-t jellemzően archiválásra használják, az eltárolt adatokra pedig ritkán van szükség. Ez persze érthető is, hiszen az SMR technológia ugyan nagyobb adatsűrűség alkalmazását teszi lehetővé, cserébe viszont teljesítményhátrányt jelent, hiszen az adatok módosításához a szokásosnál körülményesebb eljárásra van szükség. Az egyelőre sajnos nem derült ki, hogy a 10 TB-os HGST HDD pontosan hány merevlemezkorongot tartalmaz, valamint az is rejtély, hogy ezek a korongok mekkora adatsűrűséggel rendelkeznek és mekkora fordulatszámmal pörögnek. Az viszont kiderült, hogy a HelioSeal technológiához hatalmas reményeket fűznek a HGST-nél, így a vállalat jövőben megjelenő összes üzleti merevlemeze héliummal töltve érkezhet. Hab a tortán, hogy a héliummal töltött, légmentesen lezárt környezet a HAMR (Heat-Assisted Magnetic Recording) eljárásnak is kedvez, igaz, a HAMR technológiát alkalmazó merevlemezek majd csak valamikor 2017 környékén mutatkoznak be a piacon. A 10 TB-os különlegesség mellett néhány egyéb üzleti merevlemezről is lerántotta a leplet a cég. Ezek közül az ugyancsak héliummal töltött, de már normál, PMR technológiát alkalmazó Ultrastar He8 modell az érdekesebb, amely második generációs HelioSeal technológiával készült. Ez a modell hét darab merevlemezkorongot rejt, amelyek négyzethüvelykenként 664 Gb adat tárolására képesek, és 7200-as percenkénti fordulatszámmal pörögnek. Az új HDD SATA 6 Gbps-os és SAS 12 Gbps-os csatolófelülettel egyaránt elérhető lesz.
A második új HDD, amely az UltraStar 7K6000-es típusjelzést kapta, a HGST utolsó levegőt tartalmazó üzleti megoldása – azaz innen kispórolták a héliumot. Ennek ellenére ez a modell sem szürke és unalmas, hiszen a 6 TB-os adattároló kapacitást 703 Gb/in2 adatsűrűséggel büszkélkedő HDD korongok adják össze, amelyekből összesen öt lapul a 3,5 hüvelykes házban. Ezek a HDD korongok 7200-as percenkénti fordulatszámmal üzemelnek, csatolófelület tekintetében pedig ezúttal is SATA 6 Gbps, illetve SAS 12 Gbps közül lehet választani. Az új merevlemezek rövidesen elérhetővé válnak, az azonban nem derült ki, pontosan mennyibe kerülnek majd. Mivel üzleti felhasználóknak szánják őket, így ez most talán nem is akkora probléma.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

19. tookmindeg...
2014.09.10. 09:48
Klasssssssz, csak így tovább!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. SzAdamAndy
2014.09.10. 10:25
Hát nem tartott sokáig a 8TB-s változat királysága
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. j.panzer SzAda...
2014.09.10. 10:39
És teljesen jól van ez így. Az elmúlt 5 évben alig volt fejlődés HDD fronton, sőt az árvíz kamu után az árak is az egekbe szöktek. Kifejezetten örömmel látom, hogy végre megindult a fejlődés, tőlem lehetne még gyorsabb is. Nagyon tudnék örülni, ha karácsonyra, 40 rugóért már 40 terrás HDD-t vehetnék. Januárba meg jöhetnek a 80 terrás, természetesen változatlan áron.

Semmi kifogásom nem lenne ellene.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. dwhcgamer j.pan...
2014.09.10. 12:08
Kitudja meg hany evet kell varni a 80terras szokevenyre....sokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. siriq
2014.09.10. 12:46
Egy ilyen majd nem eleg lenne backupnak. Vegulis megelegednek vele. Hajra, fejlesszenek tovabb!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. atti2010
2014.09.10. 13:04
Véleményem szerint hamarabb lesz 40TB SSD mint HDD, nagyon a végét járja az 1 tányérra írható adatmennyiség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. alfoldi
2014.09.10. 13:29
Na a SAS 12 Gbps aztért nagy parasztvakítás, még a sata3, 6Gbps is minimum dupla annyi sávszélességet biztosít mint amivel ezek írnak és olvasnak, s még a SATA3-as SSD-k sem használják ki teljesen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. eriol alfol...
2014.09.10. 14:22
Azért jön SAS csatival is, hogy SAS -os storage -be is be tudd rakni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. m76
2014.09.10. 15:34
Vannak olyan felhasználási területek ahol rengeteg adat keletkezik. És folyamatosan probléma ennek a tárolása. Ha most azonnal lenne 100TB-os HDD arra sem mondanám, hogy túl sok, legalább kicsit kilógna a fejem a hdd hegyek közül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. pdx06
2014.09.10. 15:58
Mindenki azt hiszi hogy az üzleti környezetbe hú de erős gép, és hú de nagy adattároló kapacitás kell, közben volt élet még a 40 megabájtos HDD-k korában is. Talán jobb mint most.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Zabalint pdx06
2014.09.10. 16:10
Sőt az agyagtáblák korában is volt élet. Mit is akartál ezzel mondani?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. eriol pdx06
2014.09.10. 16:11
Ja, és pl egy papirusztekercsre még annyi se fért el! ^_^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. atti2010 pdx06
2014.09.10. 16:28
Minden környezetbe más gép kell alkalmazástól függően, egy grafikával foglalkozó irodában biztos nem egy alsó kategóriás VGA-val kínlódnak ahol meg sok az adat ott nem 500GB HDD -t használnak, az ilyesmit nem saját igény szerint mérik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. siriq pdx06
2014.09.10. 18:13
Nekem volt 40 MB hdd, mar akkor keves volt. Nem gyoztem tomoriteni az arj-vel nyakra fore. Jelenleg van 11+ TB. Neha kacerkodok a gondolattal, hogy de jo lenne meg egy 6-8 TB a mostani melle.

Ugylatom az arj-t meg fejleztettek is : http://www.arjsoftware.com/arj32.htm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. raiden
2014.09.11. 01:37
Azt nem tudtam meg, hogy miért jobb a héliummal töltött a megszokottnál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kunrichard
2014.09.11. 08:13
És ez gáz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. atti2010 raide...
2014.09.11. 08:50
A héliummal közelebb kerülhetnek a fejek a lemezhez mivel ritkább halmazállapotú mint az oxigén, csak ugye ha elszökik a hélium akkor nincs gáz tehát "gáz van".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. j.panzer atti2...
2014.09.11. 10:43
Na mondjuk így belegondolva, ebben most nagyon igazad van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bszoke88
2014.09.11. 11:31
pont ezért furcsállom, h archiválásra ajánlják. azért le a kalappal, nekem az első vinyóm 100 MB-os volt. hehe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!